Szűkítés



Minden Címke 294

„A világ legösszetartóbb nemzete a magyar”

    • galgoczy 1
    • galgoczy 3
  • Előző
  • Következő

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából Galgóczy Árpád író, műfordítóval a Rendészettudományi Kar dísztermében Prof. Dr. Sallai János r. ezredes, tanszékvezető egyetemi tanár beszélgetett. Az író gulág-túlélő, az RTK hallgatóinak tartott előadásában felidézte, hogy 19 éves korában került szovjet munkatáborba, előadásában beszélt az ott eltöltött évekről.

Felidézte, hogy 17 éves korában mátészalkai diákként hallgatótársaival szovjet katonákat fegyvereztek le. „A világnak meg akartuk mutatni, hogy a bolsevizmus ellen bármi áron készek vagyunk harcolni. 1941-44-ig Szatmárnémetibe jártam gimnáziumba, társaimmal fegyveres harcot vívtunk a román határőrökkel is” – emlékezett vissza fiatal éveire Galgóczy Árpád, akinek az édesanyja azért lett öngyilkos, mert az orosz katonák el akarták hurcolni, végül fél év elteltével édesapját is elveszítette. Felidézte, hogy összesen húsz millióan kerültek a gulágra, a legtöbben ártatlanul. Az elfogást követően, általában éjszaka tartották a kihallgatásokat, napközben nem engedték őket aludni, ezzel kínozták őket. Annak idején három társával estek fogságba, másik tíz társukat soha nem adták fel.

Az író visszaemlékező gondolataiban beszámolt a jelenlévőknek arról, hogy hermetikusan elzárva éltek a szeretteiktől, senkinek nem volt róluk információja. Hónapokig éltek abban a tudatban, hogy biztosan kivégezik őket. A szovjet lágerek a külvilágtól elszigetelve működtek, fegyveres őrök kísérték őket munkába és soha nem érintkezhettek a lakossággal. Reggel hatkor volt az ébresztő, hétkor a reggeli. Nyolc órakor vonultak munkába, 12 órakor ebédeltek, ötig dolgoztak. Káposztalevesen éltek, aki nagyon jól teljesített, 10 dkg köleskását is kapott. A tél és a nyár is 45 fokos volt, a fagy és hőség váltakozott egymással. Szökés nem fordult elő, abban a környezetben nem volt értelme kockáztatni. Egy szökési kísérlet mégis előfordult, valaki télen nagy hóesésben menekült el, nyáron találtak rá a ruhájára és a csontvázára.

„Nincs a világon olyan összetartó nemzet, mint a magyar! Nagy bajban a legösszetartóbb nép vagyunk” – hangsúlyozta Galgóczy Árpád. Elmondta, hogy a fogságban egyik barátjának májbetegsége lett, amelyet csak úgy tudott túlélni, hogy csak zsírmentes ételeket evett. A magyarok a legnagyobb értéküket, a kenyerüket adták oda neki, így meggyógyult az összefogásnak köszönhetően. Ezt más nemzetek állampolgárai a munkatáborban egyszerűen elképzelhetetlennek tartották, soha ilyen összetartást nem tapasztaltak, amelyet ebben az esetben a magyaroknál.

A munkatáborban 20 ezren raboskodtak, köztük 150 magyar, a legjobb zenész, a legjobb asztalos, kőműves, szobafestő és rajzoló is magyar volt. Természetesen magyar embernek jutott eszébe napórát készíteni, hogy mindannyian tudják, mennyi az idő. Ha valaki kórházba akart kerülni egy székely emberhez fordult, aki kevert port készített tbc-s betegek köpetéből, melyet kiszárított, valamilyen módszerrel porrá őrölt, és aki magához vette az belázasodott.

Az író elmondta, hogy belső rendfenntartással nem kellett az őrzőiknek foglalkozniuk.  A politikai elítélteket és a köztörvényes bűnözőket külön táborban helyezték el. A legértékesebb kincsük a kenyér volt, aki kenyeret lopott, a legnagyobb bűnt követte el, amit keményen megtoroltak.

1954-ben szabadult a fogságból, segítséget kért a Moszkvai Magyar Nagykövetségtől, majd hat évig tűzoltó parancsnokként szolgált még a Szovjetunóban, onnan 1960-ban tért végleg haza. Az 1956-os forradalomról az Amerika Hangja Rádió magyar adásán keresztül értesült. 12 napon keresztül az orosz barátai rajta keresztül, az ő tolmácsolásában szereztek tudomást a magyarországi eseményekről.

Hazatérése után budapesti ismerősei segítettek neki munkát találni, árukihordóként kezdte el keresni a kenyerét, majd a kőbányai porcelángyárban lett segédmunkás. Később jelentkezett egy újsághirdetésre és orosz szakfordító lett.

Galgóczy Árpád klasszikusokat olvasott fogsága idején a könyvtárban, ekkor szerette meg az orosz irodalmat. Hazatérvén 68 orosz költő verseit és hét elbeszélő költeményt fordított le. Életpályája, munkássága elismeréseként az alábbi kitüntetésekben részesült: József Attila-díj, Orosz Barátság Rend, Moszkva 850 érdemérem, Puskin Emlékérem, Budapest XVII. kerület díszpolgára, Palládium díj, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje. Legújabb könyve is a munkatábort idézi: orosz rabtársa gondolatait fordította le, mely néhány hónappal ezelőtt Imádkozzunk címmel jelent meg.

Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes

Cimkék: előadás, 2017