Szűkítés



Kiválasztott Címke

1956

Minden Címke 304


Jelenleg 3 bejegyzés található 1956 cimkével

Őrizzük meg 1956 szellemiségét!

    • okt23 hallg 2 680 382 s

A Rendészettudományi Kar hallgatói tagozatsorakozón emlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 59. évfordulójára.

Erdelics Tibor, az RTK harmadéves hallgatója így emlékezett: „1956. november 4-én éjjel Vaszilij Kazakov vette át a magyarországi szovjet csapatok főparancsnokságát.

Dalibor Szoldatics jugoszláv nagykövet az éjszaka folyamán Szántó Zoltán közvetítésével átadta Nagy Imrének Tito és Alekszandar Rankovics belügyminiszter üzenetét, melyben közölték, hogy a jugoszláv kormány menedéket biztosít a magyar kormányfő és társai számára.

Hajnali 4 órakor megkezdődött a „Forgószél” fedőnevű hadművelet végrehajtása. Ez a forradalom szovjet csapatok általi leverését, valamint a Magyar Néphadsereg egységeinek lefegyverzését jelentette. A román határon keresztül újabb szovjet csapatok özönlöttek Magyarország területére.

5 óra 5 perckor a szolnoki rádióban elhangzott közlemény szerint a Kádár Jánoshoz köthető, moszkvai hátszéllel rendelkező Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány szovjet katonai segítséggel megkezdte az „ellenforradalom” leverését.

Nagy Imre 5 óra 20 perckor megszólalt a rádióban: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”

Nagy Imre rádión visszatérésre szólította fel az előző este Tökölre távozott tárgyalódelegációt. Ezáltal a nyilvánosság előtt leleplezte a szovjet részről történt törvénytelenséget.”

Majd Márai Sándort idézte, aki a Szabad Európa Rádióban, New Yorkban mondta el, hogyan fogadta Amerika a magyarországi szovjet támadás hírét: „New York éjfél előtt értesült arról, hogy az orosz árulás bekövetkezett és Moszkva elszánta magát a merényletre. A rádiók első híreivel egy időben, nyomtatott röplapokat kezdettek osztogatni éjjel a New York-i utcákon. Ezek az angol nyelvű röplapok figyelmeztették a közönséget, hogy Magyarországon e pillanatokban elkezdődött a tömegmészárlás, és az amerikai nép és kormányzat azonnali beavatkozását követeli. Az első táviratok Budapestről éjjel két órakor jutottak el az Egyesült Nemzetek hivatalaiba. A New York-iak akkor még csak a röpcédulákból és a rádiók híreiből értesültek a szovjet merényletéről. Éjjel két óra után néhány perccel az Egyesült Nemzetek üléstermeiben, ahol a szuezi eseményekkel kapcsolatban a világszervezet közgyűlése teljes ülést tartott, az Egyesült Államok megbízottja sápadtan és könnyekkel a szemében, elcsukló hangon jelentette be, hogy e pillanatban kapott távirati jelentést Magyarországról, és ezek a jelentések minden félelmet és aggodalmat fölülmúló tényekről adnak hírt. Az ausztráliai megbízott a hír hallatára tenyerébe rejtette arcát, testét rázkódtatta a megrendülés. Lodge, az észak-amerikai megbízott a Biztonsági Tanács azonnali összehívását követelte. A közgyűlést elnapolták, és a Biztonsági Tanács tagjai, tizenegy hatalom képviselői egy órával később, éjjel háromkor gyűltek össze, hogy a Magyarország ellen végrehajtott szovjet merényletről döntsenek. A Biztonsági Tanács hajnali ülésén, amikor Budapestet már bombázták a szovjet hadosztagok, az Egyesült Államok delegáltja föltárta a magyar tragédia teljes borzalmát és azonnali segítséget és beavatkozást követelt. A közgyűlés ma, vasárnap este nyolc órakor ül össze. A hírek, amelyek Budapestről és a vidéki magyar helyzetről hajnal felé ideérkeztek, a világ közvéleményének teljes mozgósítását és az itt élő magyarság és a rab nemzetek leszármazottainak azonnali tüntetését eredményezték. Amíg beszélünk, gyülekeznek a tüntető tömegek, melyek New York utcáin és az Egyesült Nemzetek előtt vonulnak fel ma délután, hogy Magyarország megmentését követeljék a világtól. New York-i újságok vasárnap reggeli kiadásaiból a szovjet merényletről már megjelentek az első tudósítások. Leo Cherne, a nemzetközi segélyszervezet elnöke, aki az első gyógyszerszállítmányt személyesen vitte három nap alatt Magyarországra, ahol beszélt Mindszenthy hercegprímással is, tegnap, november 3-án éjjel érkezett vissza Budapestről és azonnal jelentette az amerikai nyilvánosságnak útja tapasztalatait. Reggel hétkor a világ arra ébredt, hogy nagy és kis nemzetek azonnali cselekvésére van szükség, ha az újkori történelem egyik irtózatos katasztrófája, amely világvonatkozásban is katasztrófát idézhet fel, különösen, ha nem akadályozzák meg.

A világ e pillanatban tudja, hogy az árulás, amelynek célja a magyar függetlenség teljes megsemmisítése, magyar gyermekek, asszonyok és férfiak kiirtása nem fasiszta lázadók, hanem a magyar nép ellen tervezett tudatos, cinikus és könyörtelen merénylet. A világ e pillanatban, november 4-én, vasárnap reggel tudja, hogy Európa közepén tömeggyilkosság történt. Egy nemzetet meg akar gyilkolni egy idegen hatalom. A nemzet ezt a gyilkossági kísérletet túléli. Milyen áron? Azt nem tudjuk e pillanatban, de túléli! Minden embernek tudni kell otthon, hogy e pillanattól minden, ami odahaza történik, a világ ügye. Együtt pusztulunk, együtt menekülünk. Isten óvja Magyarországot!”

Végezetül azt kérte, hogy mindenki hajtson fejet a hősök előtt és emlékezzen azokra, akik életüket is kockáztatva álltak ki a hazáért és a szabadságért. „Őrizzük meg és adjuk tovább utódainknak 1956 szellemiségét!”

Cimkék: megemlékezés, 1956, 2015

Újrázott a Rendészettudományi Kar, idén is elhódította a Rendészeti és Bűnmegelőzési Vándorserleget

Az NKE Rendészettudományi Kar (RTK) hallgatói egyéniben két aranyérmet és egy bronzérmet szereztek, így a csapatok versenyét is megnyerték az Októberi Emlékfutáson, amelyet a péceli Történelmi Nemzeti Emlékparkban rendezett meg a PIOK Ráday Pál Gimnázium és a Magyar Keresztény Szövetség. A futóversenyen több száz általános- és középiskolás diák vett részt, a rendészeti és bűnmegelőzési kategóriában az RTK-s versenyzők mellett rendőrök, polgárőrök, önkéntes tűzoltók és biztonsági őrök indultak az „1956” méteres távon. A férfiaknál Kozma Pál az RTK másodéves hallgatója végzett az első helyen, a bronzérmet pedig Stark Tamás szerezte meg szintén az RTK színeiben. A nőknél is az RTK-é lett az aranyérem, Kristóf Nikoletta Andrea futott elsőként a célba. A csapatversenyt is az egyetem nyerte, a második helyen a Gödöllői Rendőrkapitányság végzett, a harmadik az Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. lett.

Dr. Budaházi Árpád r. százados

Cimkék: serleg, verseny, 1956

Ünnepi beszéd 1956. október 23. tiszteletére

Tisztelt Dékán Úr! Vezetőség!

Tisztelt Ünneplő Hallgatóság!

Hölgyeim és Uraim!

Az 1956-os forradalom mára igazi történelmi eseménnyé vált. Az ország lakosságának nagy része, különösen a fiatalabb generációk, már csak a történelemkönyvek lapjain, ismeretterjesztő műsorokban, nosztalgiázó idős emberek visszaemlékezéseiben és ilyen ünnepi beszédekben találkoznak 1956-tal.  Ez részben így van rendjén, hiszen 57 évvel ezelőtt történt eseményekről van szó, a forradalom résztvevői és tanúi közül egyre kevesebben vannak már közöttünk.

Ennek ellenére október 23-a több kellene, hogy legyen, mint egy fejezet a történelemkönyvben, vagy egy pirosbetűs ünnep a naptárban. Az 1956-os forradalom történelmünk azon ritka pillanatai közé tartozott, amikor szinte az egész ország egy emberként lépett fel egy közös ügy érdekében. A közös ügy a sztálini típusú diktatúra elsöprése és a szovjet megszálló csapatok kivonása volt.

1956 októberének utolsó napjaiban e két célért küzdött mindenki, ki szóval, ki fegyverrel. Mégis, a forradalom kirobbantóinak és részvevőinek egészen különböző elképzelései voltak a jövőre nézve. Mást akart Nagy Imre, a később kivégzett miniszterelnök, mást vártak a gyárakban megalakult munkástanácsok tagjai, más céljai voltak a fiatal íróknak és újságíróknak, és megint csak más célok vezérelték a barikádokon harcoló munkásokat, diákokat.

Voltak, akik egy új, de továbbra is szocialista rendszert akartak létrehozni: lényegében ez volt a célja a kormánynak is, amelynek tagjai között egyaránt voltak kommunisták, kisgazdapártiak, szociáldemokraták és más politikai irányzatok képviselői. A vidék parasztsága természetesen nem a háború előtti kor nagybirtokrendszerét akarta visszaállítani, de nem is az erőszakkal létrehozott téeszekben akart dolgozni, hanem saját földjén kívánt gazdálkodni. A gyári munkások sem a régi tulajdonosoknak szánták a gyárakat, hanem saját kezükbe akarták venni a termelés közvetlen irányítását. Az írók, újságírók, művészek csupán szabadon szerettek volna élni és alkotni.

Két dologban azonban mindenki egyetértett: véget kell vetni a kommunista diktatúrának és a szovjet megszállásnak. Ezért vállalt miniszterelnökséget Nagy Imre és miniszteri tárcát sok kiváló ember, ezért fogtak fegyvert a „pesti srácok” a Corvin-közben, a Széna téren, valamint Budapest és az ország számos más pontján.

„Ruszkik haza!” – ez a jelszó zengett országszerte, és néhány napig úgy tűnt, a szovjet csapatok valóban kivonulnak az országból. Nagy Imre miniszterelnök bejelentette, hogy Magyarország kilép a Varsói Szerződésből és deklarálta az ország semlegességét. Hamarosan kiderült azonban, hogy a szovjet csapatok kivonása Budapestről csupán taktikai lépés volt. November 4-én a szovjetek letartóztatták a tárgyalásokra érkező Maléter Pál honvédelmi minisztert, majd hajnalban megindult a megállíthatatlan offenzíva Budapest ellen.

Magyarország egyedül maradt. Az adott külpolitikai helyzetben nem számíthatott külső segítségre. A hidegháború törékeny egyensúlyát a másik szuperhatalom, az Egyesült Államok sem merte megbolygatni. Nagy csalódás volt ez Magyarország népének, akik napokon át hiába várták a Szabad Európa Rádió által ígért amerikai ejtőernyősöket.

A forradalom vérbe fojtását azonban megelőzte 10 reménnyel teli nap. Minden résztvevő úgy érezte, hogy történelmet ír. És valóban azt tették. Történelmet írt a miniszterelnök és a kormány, miközben megpróbálták a forrongó országot irányítani. Történelmet írtak a munkástanácsok tagjai, akiket saját társaik demokratikus úton választottak meg annak érdekében, hogy a gyár valóban a dolgozóké legyen. A szó igazi értelmében is történelmet írtak az írók, újságírók és művészek, akik évek óta először alkothattak szabadon. És történelmet írtak az október 23-án az utcára vonuló egyetemista és középiskolás diákok, akik közül sokan fegyvert is fogtak később. De történelmet írtak azok is, akik ledöntötték a gyűlölt Sztálin-szobrot és leverték a kommunista diktatúra jelképét, a vörös csillagot a középületekről. E tettek valódi jelentősége természetesen eltérő. Mégis, sok ezren érezték úgy, hogy cselekedeteikkel hozzájárultak egy új, szabadabb ország létrehozásához.

1956 októbere ugyanis hazánk történelmének egyik legsötétebb időszakának vetett véget. A Rákosi Mátyás nevével fémjelzett magyarországi sztálinista diktatúra teljesen áthatotta a mindennapi életet: senki sehol nem volt biztonságban, a munkahelyeken, az iskolákban, az utcán, sőt, még saját otthonaikban is a besúgóktól és az ÁVH-tól rettegett szinte mindenki. Ezrek kerültek hamis, időnként teljesen abszurd vádakkal az Államvédelmi Hatóság börtöneibe, ahol kínzások, sokéves börtönbüntetés vagy éppen halálos ítélet lett a részük. Családok százait telepítették ki lakásukból, és ezreket zártak bírósági ítélet nélkül évekig internáló- és kényszermunka-táborokba. A teljesen elhibázott gazdaságpolitika és az erőltetett iparosítás miatt a lakosság ellátásának színvonala a háborús éveket idézte. És azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a hatalom látványos jelei mindenütt jelen voltak, a vörös csillagok, a Rákosi- és Sztálin-képek formájában. A munkahelyre fél órával korábban kellett bemenni, hogy a „kollektíva” együtt tárgyalja meg a pártlap, a Szabad Nép cikkeit; mindenki köteles volt fizetéséből havonta jelentős összegeket ún. „békekölcsön” formájában felajánlani; az iskolások, főiskolások, egyetemisták életét pedig a kötelező orosz nyelvtanulás és a kommunista ideológiával áthatott tananyag keserítette meg.

1956. október 22-én, amikor a műegyetemisták megfogalmazták követeléseiket, 14 pontjuk jól tükrözte, mit tartottak a legégetőbb problémáknak: Új kormány létrehozását követelték Nagy Imre vezetésével; többpárti választásokat; a szovjet csapatok kivonását; a gazdasági élet átszervezését; a politikai és gazdasági perek felülvizsgálatát; a kommunista vezetők, elsősorban Rákosi szerepének kivizsgálását; teljes vélemény- és sajtószabadságot. De fontosnak tartottak olyan szimbolikus intézkedéseket is, mint a Kossuth-címer bevezetése a szovjet címerre nagymértékben hasonlító államcímer helyett, március 15. és október 6. nemzeti ünneppé nyilvánítása és a Sztálin-szobor eltávolítása. Az elkövetkező napokban e követelések többsége – ha rövid időre is – teljesült.

1956 októberében nagyon sok embernek kellett egész életére kiható döntést hoznia. Volt, akinek ez a döntés később az életébe került, másoknak hosszú börtönéveket vagy több évtizednyi emigrációt jelentett. A fegyveres erők és testületek tagjainak talán még nehezebb volt a döntés: sokan közülük olyan helyzetbe kényszerültek, hogy választaniuk kellett az ország alkotmányára letett esküjük, elöljáróik parancsa és saját személyes meggyőződésük között. Ma elsősorban azok emléke előtt tisztelgünk, akik azért áldozták fel karrierjüket, szabadságukat, sőt életüket is, hogy megteremtsenek egy szabad, független, demokratikus országot. Nem rajtuk múlt, hogy akkor, 1956-ban ez nem sikerülhetett. Mégis hatalmas részük volt abban, hogy ma, 2013-ban egy szabad, független, demokratikus Magyarországon élhetünk.