Szűkítés



Kiválasztott Címke

ima

Minden Címke 289


Jelenleg 1 bejegyzés található ima cimkével

Ökumenikus imaszoba az RTK-n

    • imaszoba az rtk n 1 680 454 s
    • imaszoba az rtk n 2 680 451 s
    • imaszoba az rtk n 3 680 451 s
    • imaszoba az rtk n 680 457 s
  • Előző
  • Következő

"Karunk életében ez az összejövetel arra ad lehetőséget, hogy értő, hitüket gyakorló és hitüket megosztó komoly szakemberek jelenlétében feldolgozhatunk egy témát, és a viszonylag régóta formálódó imaszobát megnyithatjuk” – mondta köszöntőjében Prof. Dr. Ruzsonyi Péter bv. dandártábornok, a Rendészettudományi Kar dékánja az ökumenikus imaszoba megáldása alkalmából szervezett kerekasztal-beszélgetésen.

Az imaszoba lehetőséget nyújt arra, hogy a nagyfokú szellemi, illetve fizikai igénybevétel után az egyetem hallgatói, oktatói, dolgozói egy kicsit megálljanak, egy kicsit megpihenjenek – tette hozzá a kar dékánja. A világ megismerésének több szintje van: a hétköznapi tapasztalat, a tudomány, a hit, az intuíció - mondta Dr. Janza Frigyes ny. r. vezérőrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Fenntartói Testületének tagja, majd hangsúlyozta: „Azt kell megérteni, hogy ezek nem egymást kizáró, hanem összefüggő fogalmak”.

A „Rendőr és keresztény? Rendészeti hivatás a keresztény értékek tükrében” című kerekasztal-beszélgetésen felvezető előadást tartott a rendezvény két szervezője, Dr. Tihanyi Miklós r. őrnagy, a Közbiztonsági Tanszék tanársegédje és Dr. Budaházi Árpád r. százados, a Büntetőeljárásjogi Tanszék adjunktusa. A kerekasztal-beszélgetéshez hozzászólt mások mellett Bíró László katolikus tábori püspök, Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök, Dr. Gömbös Sándor r. ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Hivatala hivatalvezetője, valamint Prof. Dr. Schanda Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar tanszékvezető egyetemi tanára.

Fotó: Új Ember katolikus hetilap, Dr. Budaházi Árpád és Szilágyi Dénes

Cimkék: ima, 2014