Szűkítés



Kiválasztott Címke

interjú

Minden Címke 302


Jelenleg 26 bejegyzés található interjú cimkével

Tudományos életmű a kalandregények lapjain

    • lorinclaszlo

Dr. Lőrincz L. László író, műfordító, orientalista, a nyelvtudományok kandidátusa. Méltán népszerű tudományos ismeretterjesztő tartalommal átszőtt kalandregényei Magyarország egyik legsikeresebb írójává tették. Mindazonáltal keveset tudunk tudományos munkásságáról és kutatásairól. Dr. Lőrincz L. László úrral a Studia Doctorandorum Alumnae könyvbemutató alkalmával beszélgettünk a Ludovika Főépület Zrínyi termében.

Milyen személyes emlékei vannak a régi Ludovika Akadémiával kapcsolatban?

Emlékszem mindig nagy csodálattal tekintettem a Ludovika Akadémia épületeire. Ez itt egy lezárt terület volt sokáig, talán ezért is volt érdekes számomra. A kapcsolatom az épülettel akkor kezdődött, amikor barátom és kollégám Sipos Gábor az ELTE Természettudományi Karának Idegennyelvi Lektorátusának volt vezetőjéhez jártam be rendszeresen konzultálni bizonyos idegennyelvi kutatások vonatkozásában. Emlékszem akkor még Kun Béla térnek hívták ezt a teret. A másik emlékem pedig a régi Ludovika Akadémia fedett lovardája helyén volt megtalálható, Alfa Mozihoz kapcsolódik. Érdekessége volt a mozinak, hogy az első szélesvásznú mozi volt Budapesten. Nagyon modern technikával dolgoztak a moziba, amely nagyon népszerűségnek örvendett egész Budapesten. Sajnos 1992-ben leégett a mozi.

 A kalandregény írót azt lehet mondani szinte az egész ország ismeri. Azonban a tudós Dr. Lőrincz L. Lászlót annál kevesebben. Hogyan kezdődött a tudományos tevékenysége Lőrincz L. Lászlónak?

A tudományos tevékenységem az ELTE mongol szakán kezdődött 1957-ben. A mongol szak a Belső-Ázsiai tanszékhez tartozott akkoriban. Ligeti Lajos az MTA alelnöke bíztatására és segítségével indultam el a tudományos pályán. Remek pedagógus volt, aki arra nevelte a hallgatókat, hogy kutassanak és publikáljanak. Én éltem ezzel a lehetőséggel és teljes mértékben a tudomány szolgálatába álltam. Első tudományos munkáim külföldi szerzők által kiadott művek recenziói voltak.   

Hol jelentek meg az Ön tudományos munkái, hiszen nagyon kevéssel lehet találkozni?

Abban az időben volt egy tudományos szakfolyóirat az Akadémiai Akták. Én elsősorban az Akta Orientália periodikában publikáltam, valamint Németország és az Amerikai Egyesült Államok kelet kutatással foglalkozó folyóirataiba is jelentek meg tanulmányaim.

Első sikerkönyve a Sindzse szeme 1983-ban jelent meg. Ekkortól tekinthető a hazai viszonylatban társadalmilag elismert és nagy népszerűségnek örvendő írónak. Milyen okból kifolyólag választotta a regény írást a tudományos karrierrel szemben? 

A Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársaként vonultam nyugdíjba a 90-es évek elején. A nyugdíjba vonulásom idejéig párhuzamosan műveltem mind a tudományos, mind az irodalmi tevékenységet. A rendszerváltást megelőző időszakban nagyon kevés volt a tudományterület specifikus publikációk megjelentetésének a lehetősége Magyarországon, és én úgy éreztem, hogy nekem ez kevés lehetőséget nyújt az írásra. Úgy éreztem és gondoltam, hogy én már nagyon sok mindent tudok a keletről és a keleti kultúrákról, viszont ezt nem tudom elmondani senkinek. Szerettem volna minél több ember számára közérthető módon elmondani a tudományos munkáim során feltárt ismereteket és tudományos eredményeket, viszont erre a tudományos területen egyszerűen nem volt lehetőség. Azonban nem lettem mindjárt kalandregény író, hanem egy kis lépést tettem oldalra és számos tudományos népszerűsítő műveket írtam. Ezek a könyvek a mongol népköltészetről és a mongol mitológiáról szóltak és innen már csak egy lépés volt a tudományos elemekkel átszőtt, közérthető módon megfogalmazott kalandregények világának a megteremtése.

A tudományos kutatásainak fő területe a mongol nép a mongol kultúra a népköltészet a mesék és a mongol mitológiának a megismerése volt. Mégis alig találkozhatunk a kalandregényeiben mongol tájakon játszódó, vagy a mongol mitológiát bemutató történetekkel. Miért van ez?

Számomra egy nagyon érdekes világ a mongol kultúra és a mongol társadalom. Találunk kapcsolódási pontokat hazánk történelmével is, hiszen csak ki kell menni Ulánbátorba és egy teljes átfogó képet kapunk arról, hogy hogyan éltek magyar őseink. Azonban hiányoznak azok az elemek, amelyek élménydússá és izgalmassá tesznek egy kalandregényt. Gondolok itt a természeti gazdagságra vagy arra a mozgalmas világra, amely megtalálható például Indiában, Nepálban vagy Kínában. Azt is el szerettem volna kerülni, hogy nehogy megsértsek valakit Mongóliában, esetleg egy kulturális vezetőt, és ezáltal nehogy többet ne tudjak elmenni abba a csodálatos országba.

Mi volt önnek az életfilozófiája és az elvei, amelyekhez mindig ragaszkodott és végig kísérték az életében és amelyek üzenetként is megfogalmazhatók lehetnek a mai felsőoktatásban tanuló hallgatók számára?       

Az egyik legfontosabb erkölcsi elvem volt mindig, hogy ne ártsak másoknak. Nem tartom magam intrikus természetű embernek. Talán azt tudnám üzenetként megfogalmazni a mai generációnak, hogy legyenek bátrak és tűzzenek ki maguk elé kézzelfogható célokat. Én sem gondoltam volna fiatal koromba, hogy sikeres író leszek, vagy hogy író leszek egyáltalán. Voltak elképzeléseim, de mint látható a tudomány határozta meg erőteljesen az életem első szakaszát. Szerettem a nyelvtudománnyal, mint tudományággal és szakterülettel foglalkozni, és amikor a kalandregények felé fordultam és azok nagyon népszerűek lettek az emberek körébe, akkor határoztam el, hogy a regények történetébe fogom bele ültetni a kutatásaim során feltárt és megszerzett tudásomat. Célom, hogy minél szélesebb réteg ismerje meg a keleti kultúrákat és azokat a meséket, amelyek átszővik a keleti népek történelmét.

Köszönöm, hogy meghívtak a könyvbemutatóra és hogy megismerhettem ezt a csodálatos épületet. 


Budapest, 2017. június 9.


Az interjút készítette: Dr. Szabó Csaba

Fotó: internet


„Egy életpálya a magyar tudomány szolgálatában”

    • fokep

A tudományos diákköri mozgalom országos tudományos fórumot biztosít az önképző, kutató, illetve művészeti munkában legkiválóbb eredményeket felmutató egyetemisták és főiskolások számára. Prof. Dr. Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke műhelyteremtő mester, aki éppen harminc éve vezeti a szervezetet. A professzorral tehetséggondozásról, az elmélyült kutatásról beszélgettünk, melynek során felhívta a figyelmet arra, hogy mindig hinnünk kell a tudomány varázsában.

Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes

Egyik pályatársa műhelyteremtő mesternek nevezte, mióta tevékenykedik a tudomány szolgálatában?

1960-ban vettem részt az első OTDK versenyemen, ahol második helyezést értem el. A gépészmérnöki diplomámat 1963-ban szereztem, már akkor az egyik szakbizottság elnöke voltam. Majd 1987-ben az OTDT elnöke lettem, ennek már éppen 30. esztendeje és a tehetségek útját jelenleg professor emeritusként igyekszem egyengetni.

Mit jelent az Ön számára a tehetséggondozás?

Már középiskolás koromban azt tapasztaltam, hogy a diákoknak milyen fontos a példakép. Tanársegédként is az egyik legfontosabb feladatomnak a tehetségek gondozását tartottam, hiszen az iskola legfőbb feladata a tehetség felismerése és támogatása. Mindig azt az oktatót tartottam a legjobb pedagógusnak, aki hiteles, van „saját tudománya”, jó kommunikációs készséggel rendelkezik, elhivatott és szolgálatnak tekinti a munkáját.

Az elmúlt harminc esztendőben melyek voltak a legfontosabb változások a tehetséggondozás terén?

Magyarországon a társadalmi mobilitás az egyik legrégebbi problémák egyike és ez a tehetséggondozásban is megjelenik. Azonban a tudományos diákköri konferenciák sikeresen túlélték az elmúlt 65 esztendőt, mert mindig depolitizált volt és valóságos értékek mentén építkezett. A siker legfőbb titka a mester és tanítvány viszonyában rejlik. Amikor átvettem az elnöki feladatokat, megkezdtem a 16 szakmai bizottság megszervezését, amelyen belül a had-, és rendészettudomány mindig is különleges helyet foglalt el. A bizottságok stabilan működnek, alapvető értékeik vannak, a különbözőségük ellenére a céljukat tekintve teljes mértékben azonosak. A TDK úgy „tömegesedett”, hogy a színvonalából soha sem veszített. „A TDK örök”, mindig megújul, és társadalmi körülményekhez igazítja saját tevékenységét, szakmai közösségeket teremt, Soprontól Nyíregyházáig, Pécstől Debrecenig a tudomány világában. 

Ha jól tudom, a legintenzívebb felkészülési formának az elmélyült kutatómunkát tartja, ami által a fiatalok diplomája még értékesebb lesz.

A kutatás egy önismereti tréning, egy nagyon intenzív képzés és önképzés is egyben. A tudományos diákköri konferenciákon résztvevő 15.000 versenyző egy virtuális elit egyetemet alkot, innen kerülnek ki a legjobbak, a legfelkészültebb tudósok.

Valóban hinnünk kell a tudomány varázsában, szépségében?

Dosztojevszkijt idézném: „A szépség menti meg a világot.” A szépség műveltség, tudás, az emberek szeretete és békesség. A szépség lényegének, a művészet és a tudomány mibenlétének azonban van egy sajátossága: a valódi alkotás meggyőző ereje cáfolhatatlan, hatalmába keríti még a kétkedőket is. Aki egyszer találkozik mindezzel, egész élete során fontosnak tartja majd. A szakkollégiumi rendszer minősítő bizottságát is én vezetem. Ez egy szocializációs tér, számos egyéni értékkel, melynek során fontosnak tartom az önfejlesztést. A szakkollégiumok tagjai a tevékenységükkel a közösségeket építik, a tudományos diákköri tevékenységgel pedig önmagukat.

Ezt a munkát valaha abba lehet hagyni?

Abbahagyni soha nem lehet, hiszen mint említettem, „a TDK örök”. A társadalmi környezet folyamatosan változik ugyan, de mindig új és sokféle tehetséggondozási forma jön létre a felsőoktatásban. Szeretnénk kinyitni a tudomány kapuját a középiskolás hallgatók számára és el kívánjuk juttatni a TDK értékeit a határokon túlra is. Mindig változtatunk, hogy mindez változatlan maradhasson.

Meddig számíthatunk Professzor úr személyes közreműködésére a tehetséggondozás során?

Még egy négyéves ciklust vállaltam. Legfőbb vágyam, hogy a XXXV. OTDK-n is én üdvözöljem a legtehetségesebb hallgatókat.

Cimkék: OTDK 2017, interjú, 2017

Négyéves alapképzési szakon tanulhatnak a tisztjelöltek

    • 4eves kepzes lesz

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán 2017 szeptemberétől a kar nappali munkarendű hallgatói nemcsak három-, hanem négyéves alapképzési szakokon is folytathatnak tanulmányokat. A képzési idő a bűnügyi alapképzési szak és a rendészeti alapképzési szak nappali munkarendes képzésben történő indításával nyolc félévre nő.

Dr. Janza Frigyes ny. r. vezérőrnagy, a Belügyminisztérium oktatási főszemlélője felidézte, hogy már évekkel ezelőtt is felmerült a négyéves képzési forma bevezetésének az igénye, de az akkori külső körülmények, a lehetőségek, az oktatástechnika elmaradottsága és szervezési nehézségek okán mindez nem valósulhatott meg. Az évek előrehaladtával azonban egyre inkább nőtt az elsajátítandó tananyag mennyisége és az elmúlt évtizedekben új diszciplínák is megjelentek. Janza Frigyes fontosnak tartja, hogy minden hallgató gyakorlati készség szinten ismerje a választott szakirányának megfelelő ismereteket. A szakokon, szakirányokon az ismeretek elsajátítása, a jártasság és a készségszint fejlesztése a legfőbb cél. A képzés átalakítása során ezek maradtak a legfőbb vezérlő elvek. A tisztjelölt hallgatók az első évet kollégiumban töltik, s ennek fontosságára a vezérőrnagy is felhívta a figyelmet. Úgy véli, a hallgatókat a hivatásrend elvárásainak megfelelően kell nevelni. A rendvédelmi életpályarendszerben az átjárhatóság megőrzését továbbra is elengedhetetlennek tartja, ezért a képzésnek ehhez igazodnia kell.

A nyolc féléves képzések is – hasonlóan a hat félévesekhez – a rendvédelmi szervek hivatásos tiszti beosztásaira készítenek fel. A különbség a vezérőrnagy szerint a „többet, mást, másképpen, jobban” igények mellett leginkább a felkészítés ütemében jelenik meg. A hat féléves képzések esetében a hallgató ugyan egy évvel korábban szerez oklevelet, de ennek az az ára, hogy naponta, átlagosan hét-nyolc órája van. Ebből következően kevesebb idő jut az önálló tanulásra, a szórakozásra, a hallgatói létből származó egyéb lehetőségek kihasználására. A nyolc féléves képzések esetében a hosszabb képzési idő lehetővé teszi a napi átlag hatórás terhelést. A hallgatóknak a nyolc félév alatt több lehetőségük van a gyakorlati ismereteik, vezetői készségeik elmélyítésére, a tudományos kutatásra, tapasztalataik növelésére és a sporttevékenységekre is.

Bűnügyi szakon a képzés célja olyan bűnügyi szakemberek képzése, akik szakmai és vezetői felkészültségük alapján alkalmasak a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek bűnügyi szolgálatainál beosztott tiszti, beosztott vezetői feladatok ellátására, azonosulni tudnak a szervezet elvárásaival, és kellő mélységű ismeretekkel rendelkeznek a képzés következő ciklusban történő folytatásához. A képzés eredményeként évről évre felkészült szakemberek csatlakozhatnak a rendőrséghez és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz.

A leendő hallgatók a következő szakirányokon szerezhetnek oklevelet: a bűnügyi felderítő szakirányon (amely csak hivatásos állományúak által pályázható), a bűnüldözési szakirányon, a gazdasági nyomozó szakirányon, valamint az adó- és pénzügyi nyomozó szakirányon.

A szakirányok mindegyikére jellemző, hogy a végzett szakemberek különböző típusú bűncselekmények nyomozói munkáját végzik majd, ami a tervezést, a szervezést, az adatgyűjtést és a felderítői munkát jelenti. A hallgatók elsajátítják a szükséges kriminalisztikai és jogi ismereteket, emellett megfelelő fizikai és pszichológiai felkészítést kapnak.

Dr. Szendrei Ferenc r. ezredes, szakfelelős szerint mind a szakindítás alapjait, mind az oktatott tárgyak kapcsolódási pontjait tekintve a szakindítás tudományos háttere elsősorban a jogelőd intézményben, illetve az NKE RTK-n folyó bűnügyi képzés-oktatás-kutatás során eddig elért eredményekben mutatható ki, valamint a központi témához közvetetten kapcsolódó ismeretanyagot átadni kívánó oktatók tudományos-kutatói tevékenységében.

Az oktatói kvalitást szemlélteti az egyes tudományos társaságokban (Magyar Büntetőjogi Társaság, Magyar Kriminológiai Társaság, Magyar Rendészettudományi Társaság) viselt vezetői tisztség, vagy a tagként való aktív közreműködés. A szak oktatói rendszeresen publikálnak hazai és külföldi tudományos folyóiratokban, témavezetők a Rendészettudományi Doktori Iskolában, más tudományegyetemek doktori iskolájában, az NKE Hadtudományi, illetve Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolájában is. Az említett tudományos eredmények megjelennek és hasznosulnak a nemzetközi együttműködés révén is. Az NKE nemzetközi kapcsolatrendszerére épülő közös nemzetközi kutatási programokból származó eredmények, valamint a CEPOL (Európai Rendőrakadémia) égisze alatt szervezett továbbképzéseken, szemináriumokon történő oktatói részvétel során megszerzett ismeretanyag közvetlenül becsatornázhatók a képzésbe, nemzetközi dimenzióval gazdagítva ezáltal a tudományterület megismerését.

A nemzetközi és a szakmai együttműködés jegyében a képzésben részt vevő oktatók rendszeresen vesznek részt tárgyhoz kötődő tudományos és szakmai konferenciákon, aktív tagjai a Bűnügyi Oktatók Országos Találkozójának (BOT), valamint tevékenységükkel segítik a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Kriminológiai Intézet, az Országos Rendőr-főkapitányság tevékenységét. A szak- és szakirányfelelősök, továbbá a tantárgyfelelősök többségének tudományos reputációja megfelel a szak egyes tárgyainak előadásához és számonkéréséhez, publikációs tevékenységük jól megalapozza a vonatkozó ismeretek rendelkezésre állását, tudományos művelését, azok eredményeinek hasznosulását. A tudományos fokozattal rendelkező oktatók tantárgyfelelősként biztosítják a szakon folyó képzés folyamatos minőségi fejlesztését, így garantálva a képzés magas szintjét.

„Az RTK olyan kutatóhely, amely célul tűzte ki a tudományos kutatás szabadságának elismerésével a tudományos munkavégzés támogatását és az ezt szolgáló feltételek fejlesztését. A kutatómunka természetéből adódóan az a tanszékek által gondozott tudományterületeken valósul meg, ugyanakkor a kutatási eredmények a rendészeti gyakorlatot is segítik. A kutatás eredményeinek jelentős része az oktatás fejlesztését is szolgálja” – hangsúlyozta Szendrei Ferenc.

Az RTK-n széles körben zajlanak mind alap-, mind alkalmazott kutatások is, sok esetben külföldi intézményekkel történő szoros együttműködésben. Az alapkutatások területén említhető a COREPOL, a Konfliktusmegoldás, mediáció, helyreállító igazságszolgáltatás és a rendőrség tevékenysége az etnikai kisebbségek körében Németországban, Ausztriában és Magyarországon című kutatás. A bűnüldözési hírszerzést és a titkos információgyűjtést érintő alkalmazott kutatások körében említésre méltó a ComPHEE elnevezésű európai uniós kutatás, valamint további alapkutatások folynak a tág értelemben vett bűnügyi tudományok számos egyéb területén (büntető anyagi és eljárási jog, kriminalisztika, kriminológia).  Az alkalmazott kutatások körében kiemelendők a rendészeti és kriminálpszichológiai, a rendészeti kommunikáció területét érintő kutatások, valamint a büntetés-végrehajtást érintő pszichológiai kutatások. A nyelvi központ keretein belül számos bölcsészettudományi kutatás is zajlik. 

Prof. Dr. Sallai János r. ezredes vezetésével a rendészeti szakon, a rendőrség és a NAV számára készítenek fel az RTK oktatói, vezetői készségekkel és szakterületi speciális ismeretekkel rendelkező szakembereket. A hallgatók megismerkedhetnek a rendészeti igazgatásban alkalmazott elvekkel, eljárásokkal és eszközökkel. Az itt tanulók határrendészeti, igazgatásrendészeti rendőr szakirányon, közlekedésrendészeti, közrendvédelmi rendőr, valamint vám- és pénzügyőr szakirányokon szerezhetnek oklevelet.

Dr. Dános Valér rendőr dandártábornok, a jogelőd Rendőrtiszti Főiskola parancsnoka volt 1994 és 1995 között, a nyolc féléves képzés alapjainak a lefektetése az ő nevéhez fűződik. Álláspontja szerint abban az időben ugyanis még mindig túl sok volt az elméleti képzés, és a legnagyobb dilemma számára az volt abban az időszakban, hogy generalista vagy specialista képzés folyjon a Rendőrtiszti Főiskolán. Dános Valér egyértelműen a kettő ötvözete mellett foglalt állást.

Elmondta, hogy 1994-ben az volt a szándéka, hogy a négyéves képzésre áttérve egy olyan moduláris oktatást valósítson meg, amely az abszolút praxisorientált oktatásban realizálódik. Tehát egy olyan gyakorlatorientált képzésben gondolkodott, amelynek ugyan az elmélet és a generalista képzés is a részét képezi, de elsősorban a praxisra, a valós életre történő felkészítésre fókuszál.

„Én komolyan hittem az értelmiségi létre történő felkészítés és a praxisorientált képzés egymásmellettiségének lehetőségében. Azt kértem a rendvédelmi szervek személyügyi szakembereitől: a harmadik év végén mondják meg azt, hogy a végzős hallgatók hová fognak kerülni a főiskolai tanulmányaik befejezését követően. A negyedik évben ennek megfelelően a bűnügyi szakirány hallgatója alapvetően bűnügyi ismereteket tanult volna, a közrendvédelmisek a saját szakterületük ismereteit tanulmányozták volna és így tovább” – hangsúlyozta Dános Valér, majd hozzátette, hogy azokra a munkakörökre akarta felkészíteni a hallgatókat, ahová később kerülnek. Az új tantervet egy empirikus oktatásmódszertani kutatással kívánta megalapozni. Maga a kutatás egy éven keresztül folyt, amelynek során munkakörelemzéseket végeztek, alapos időmérleget készítettek, felmérték, milyen elméleti és gyakorlati ismeretekre van szükség egy-egy tiszti munkakörben. Az interjúalanyok a szakmai vezetők mellett maguk a főiskolát végzett, kisebb-nagyobb szakmai gyakorlattal rendelkező tisztek voltak. Azt kutatták, hogy milyen szakismeretekre, képességekre, tulajdonságokra van szükség az egyes munkakörökben. Ebben az ország akkori legelismertebb oktatáskutatási vállalkozása volt a segítségükre. „Ha a mai kifejezésekkel kellene leírnom a kutatás eredményét, azt mondanám, hogy már akkor egy kompetenciaalapú, moduláris képzési rendszert dolgoztunk ki. Tehát az akkoriban jellemző, általam spekulatív tantervelméletnek nevezett koncepció helyébe a kompetenciaalapú tantervelméletet helyeztük. Azóta is hálás vagyok a kollégáknak az elvégzett óriási munkájukért, mert ez alapozta meg a későbbi, vezetőképzéssel kapcsolatos munkám szellemiségét” – fogalmazott az egykori parancsnok.

Szöveg. Dr. Tóth Nikolett Ágnes

Cimkék: interjú, képzés, 2017

„Korunk rendőrtisztjeinek meg kell tanulniuk nagyságrendekben gondolkodni”

    • hatala jozsef

Dr. Hatala József ny. rendőr altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, korábbi országos rendőrfőkapitány 33 évesen döntött úgy, hogy felszerel a rendőrség állományába. Ha nem int búcsút az üzemvezetői beosztásának, a magyar rendőrség nagyon sokat veszített volna a munkája nélkül. Óriási élményt jelentett számomra a vele folytatott beszélgetés, kétségem sincs afelől, miért nevezték ki 15 év szolgálati idő elteltével dandártábornoknak, miért kapta meg három ország négy állami kitüntetését is. Az altábornagy igazi lokálpatrióta, ezer szállal kötődik Csepelhez. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnökeként ugyanazzal a lendülettel kezdett neki a munkának, mint az eddigi beosztásai során bármikor.

Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes

Rendőrségi pályafutását 1983-ban kezdte a Budapesti Rendőr-főkapitányságon baleseti helyszínelőként, majd vizsgáló, osztályvezető, közlekedésrendészeti vezetőhelyettes, közrendvédelmi főosztályvezető lett.

1983. február 16-án léptem be a testületbe, ekkor 33 éves voltam. Már rendelkeztem egy műszaki diplomával, gépjármű-üzemeltetési szakon végeztem. A sorkatonai szolgálat letelte után visszamentem dolgozni oda, ahonnan bevonultam, a Csepel Vasműbe. Gépkocsivezetőként dolgoztam, fél éven belül viszont egy szállítási üzemnek lettem a vezetője, 24 évesen kétszáz ember irányításáért feleltem. A vezetési elveim hasonlóak voltak egész életutam során, csak a módszereim változtak. Az volt az alapvető elvem, hogy mindenki pontosan kezdje el a munkát, az eszközökkel helyesen bánjon, a rá bízott feladatokat végezze el. Hatgyerekes csepeli család gyermekeként, otthon megtanultam mindent a munkához való hozzáállásról és a kötelességtudatról.

Az vitathatatlan azonban, hogy a rendőrségen az állományilletékes parancsnoknak erősebbek a jogosítványai, mint a civil világban. Elindult egy változás a magyar társadalomban, amit akkor, 33 évesen nem érzékeltem ugyan, de azt éreztem, hogy fordulóponthoz érkeztem, ezért elkezdtem munkahelyet keresni, mert a műszaki végzettségemmel, a nyolcéves vezetői gyakorlatommal sem tudtam előrelépni. Ezért írtam egy kérvényt a belügyminiszternek, hogy rendőr szeretnék lenni a közlekedésrendészeti szakterületen, hiszen gépkocsivezetőkkel, szállítmányozással és üzemeltetéssel foglalkoztam, szakmai és vezetői tapasztalattal rendelkeztem. Kaptam egy értesítést, majd eljött hozzám egy rendőr zászlós a BRFK humán szolgálatáról, és megkérdezte, hogy fönntartom-e a kérésemet. Időpontot kaptam a BRFK személyzeti vezetőjéhez, akinek szintén megfogalmaztam, hogy közlekedésrendészettel szeretnék foglalkozni. A balesethelyszínelői és vizsgálati osztály vezetőjéhez, Dr. Váry László rendőr alezredeshez irányítottak, aki dicséretesnek tartotta az elképzeléseimet. Akkor 35 volt a felső korhatár, kérte, hogy gyorsan szereljek fel, majd a döntésem értelmében helyszínelő vagy vizsgáló leszek. Mivel az előbbi volt az alapja az utóbbinak, ezt választottam, ugyanis ezt a munkát is meg akartam tanulni, balesethelyszínelő rendőr főtörzsőrmesterként elkezdtem dolgozni.

Hogyan képzelhetjük el az akkori munkáját?

Egy idősebb járőrhöz osztottak be, aki segítette a munkámat. 33 éves koromra azonban már megismertem az akkori gépkocsivezetői társadalom gondolkodásmódját, a járművek műszaki tulajdonságait és a gépjármű-üzemeltetésre vonatkozó szabályokat, műszaki rajzokat készítettem, így gyorsan megértettem a műszaki szakértők jelentéseit is, és mindez helyzeti előnyt jelentett a munkám során. Azt nem tudtam, hogyan kell egy balesetet felmérni, de pillanatok alatt rájöttem a logikájára. Csupán a gépelés, az akkori Optima írógéppel történő munkavégzés jelentett gondot, üzemvezetőként ugyanis nekem nyolc évig a titkárnőm gépelt. Itt azonban a jelentéseket saját magamnak kellett elkészítenem. Belevaló járőrtársat kaptam, akire a mai napig jó szívvel emlékszem: Béla nagyon gyorsan gépelt, de nem tudott szépen rajzolni. Így minden ügyet együtt vettünk fel, én rajzoltam, ő pedig gépelt. Jól kiegészítettük egymást, minden jelentést időben elkészítettünk. Mindketten szerettünk dolgozni.

Hat hónapig zászlós voltam, majd hadnagyként vizsgáló lettem. A jogi ismeretekkel hadilábon álltam, ugyanakkor a balesetek műszaki összefüggéseinek vizsgálata, a bizonyítási kísérletek lefolytatása a mérnöki előéletem miatt szintén gyorsan ment. Egy neves igazságügyi műszaki szakértőnek, Enyedi Lászlónak írtam egy kirendelésről szóló határozatot, melyben olyan kérdéseket tettem fel, amelyeket eddig soha senki. Egy hosszú fékúttal kapcsolatban vitattam a fölmérés pontosságát, azt kértem a szakértőtől, hogy csináljon hibahatár-számítást. A mérés technológiájában egyetlen mérés alapján ugyanis nem lehetünk pontosak. Akármilyen precíz a műszer, van lehetőség a tévedésre, és ez egy nyolcvan méteres fékút esetében a balesetre elég jelentős kihatással van. Az irodámba megérkezett egyik napon egy elegáns, aranykeretes szemüveges, ősz hajú úr. Azt kérdezte tőlem, hogy honnan jutott eszembe ilyen kérdéseket föltenni. Azt mondtam, hogy jogosnak tartom a kérdést. Ő is, csupán azon aggódott, hogy mindenki feltesz majd neki ilyen bonyolult kérdéseket. Rövid időn belül csoportvezető vizsgáló, majd fővizsgáló lettem.

1984-ben diplomázott a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakirányán, nappali munkarendben.

Az első emlékem arról az időszakról az akkori parancsnokhoz, Györök Ferenchez kötődik. Már az első napon eligazítást tartott a hetven első évfolyamosnak. Szépen, érthetően beszélt a rendőrtisztek felelősségéről, a velük szemben támasztott elvárásokról. Nem ismerem a szakmai pályafutásának az állomásait, de az az előadásából kiderült, hogy elhivatott ember volt. Dolgoztam a fiával a későbbiek során, főigazgatóként hozzám tartozott a központi ügyelet, ő pedig az ORFK főügyeletének egyik váltásvezetője volt.

A főiskolai évek alatt rengeteget olvastam, imádtam a történelmet. A gimnáziumban szerettem a latint, a Római Birodalom korszakairól olvastam. Elmélyedtem a krimináltaktikában, a technikában, elsősorban a jogi tárgyak, főként a büntetőjog és a közlekedési bűncselekmények érdekeltek. A szakértők munkájáról is sokat tanultam ebben az időszakban. Alaposan megismerkedtem az igazságügyi orvosszakértői véleményekkel, szakmai gyakorlatomat az Igazságügyi Orvosszakértői Intézetben töltöttem, itt megtanultam az ittas befolyásoltság számítását. Rengeteg, az éjszakai láthatósággal és fékúttal kapcsolatos kísérletet végeztünk. Nem fogadtuk el azt, hogy mi számít erős és gyenge lassulásnak. A szakértőkkel buszra szálltunk, és kísérleteket végeztünk. Dr. Völgyesi Miklós közlekedési bíró volt a Közlekedési Bírák Egyesületének az elnöke. Dr. Komáromi Endre barátommal rendőrtisztként meghívást kaptunk az egyesületbe. Ott döntöttem el, hogy jobban fel fogom vértezni magam jogi ismeretekkel. Főhadnagyként végeztem, és 1985 szeptemberében el is kezdtem a jogi tanulmányaimat. Parancsnoki engedélyt kértem, majd felvételiztem az ELTE-re. Dr. Békés Imre professzor volt a felvételi bizottság elnöke. Elmondtam neki, hogy szeretem a munkámat, és az előmenetelemet segítené a képzés elvégzése. Tisztességgel végigtanultam az egyetemet. Közben alosztályvezető, osztályvezető lettem, amikor jogásszá avattak, már osztályvezető voltam, annak a kollégámnak a helyére kerültem, aki elindított a pályámon.

Majd a Mosonyi utcában lett a Közrendvédelmi Főosztály parancsnoka, ezer embert irányított.

Nem volt még rendőrségi törvényünk, szolgálati szabályzatunk; utasítások és ajánlások voltak a segítségemre a csapaterő kezelése során, sokat olvastam ebben az időszakban, meg kellett tanulnom ezt a szakmát is. Havonta, kéthavonta elismerésben részesültem, volt olyan év, amikor öt miniszteri kitüntetést kaptam. A magyar rendőrség talán egyik legjobban kereső főtisztje voltam. A Rendőri Ezred átalakítására aztán kinevezték főkapitányi biztosnak Orbán Pétert, akivel a mai Készenléti Rendőrség jogelőd szervezetét megszerveztük. Én voltam a Rendőri Ezred utolsó parancsnoka.

15 év szolgálatot követően kinevezték dandártábornoknak. Mit gondol, mivel érte el ezt?

Alázat, szorgalom, kitartás, lojalitás, nagy munkabírás jellemez. A családi indíttatásom miatt mindig tiszteltem az embereket. Soha nem volt előítéletem senki iránt. A mai rendőrtiszteknek sok mindent meg kell tanulniuk lojalitásból, hűségből, és meg kell tanulniuk nagyságrendben gondolkodni. Bármi probléma került elém, gondolkodtam, hogy mi szolgálja az ország, a kormány, a minisztérium, a szervezet érdekét, az egyéni céljaim mindig az utolsó helyre szorultak. „Csak” azt teljesítettem a szolgálatom során, amire felesküdtem. Sokszor éjjel-nappal dolgoztam. Mindig jó emberismerő voltam, ezt a képességemet az évek során folyamatosan fejlesztettem.

2006-ban, 55 éves korában aztán nyugállományba vonult.

Olyan döntés született, hogy modernizálják a magyar rendőrség vezetését, és csak egy helyettest neveznek ki. Nem fogadtam el az akkori beosztást, azt mondtam, hogy leszerelek. Az életutam elismeréseként a nyugállományba vonulásom alkalmából altábornagyi rendfokozatot kaptam.

Országos rendőrfőkapitányként eltöltött időszakára hogyan emlékszik vissza?

A rendőrség morális, szakmai válságban volt, a vezetők elvesztették a parancsnoki meggyőződésüket, az állomány egzisztenciálisan hitehagyott volt. Az ellenőrzési és az irányítási rendszerek sem működtek. Az első napokban elmondtam, hogy a római hadseregben a gyávaságért tizedelés járt, a hűtlenségért feloszlatás. Sajnos ezen elv mellett kellett ilyen döntéseket is hozni.

Mi hívta életre a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsot?

Ha a bűnözés egy társadalmi tömegjelenség, akkor ellene társadalmi szinten kell fellépni. A bűnözés sajnos mindig jelen lesz az életünkben, de a bűnalkalmak csökkentésével, a megelőzési tudatossággal rengeteg problémát meg lehet előzni. Az emberek figyelmét felhívjuk arra, hogy tegyenek a saját biztonságukért, ezt tudatosítjuk a gyerekekben, idősekben, középkorúakban is. A bűnmegelőzési stratégia tíz évről szól, az első két év mérlegét vonhatjuk le.

A Police Coffee a közösségi rendészet felé vezető út fontos állomása.

A rendezvényen bűnügyi, bűnmegelőzési, rendészeti és igazgatásrendészeti szakterület rendőri vezetőivel, illetve kollégáival folytathatnak a lakosok kötetlen beszélgetést egy kávé mellett. A program szorosan kapcsolódik a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által megfogalmazott egyik célkitűzéshez, melyben a lakosság szubjektív biztonságérzetének fokozása a cél. A Police Coffee rendezvénysorozaton és lakossági fórumon a rendőrség munkatársai egyébként már közel ezer állampolgár véleményét hallgatták meg az országban.

Milyen sikerekről tud még beszámolni?

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, melyek segítségével eljuttathatják a bűnmegelőzési információikat a fiatalokhoz. Első bűnmegelőzési musicalünket Nyíregyházán mutattuk be, ennek zenei alapját gyermekek írták, hiszen úgy véljük, a kamaszokat legjobban a saját nyelvükön tudjuk megszólítani. Számos programot szervezünk hátrányos helyzetű gyermekeknek. A bűnmegelőzés fontosságát hirdetjük az iskolában, a pedagógusokat és az edzőket is felvértezzük bűnmegelőzési ismeretekkel, a sportnak is jellemformáló, személyiségformáló szerepet tulajdonítunk. A Testnevelési Egyetem tananyagában is szerepelnek majd a megelőzési ismeretek. 600 százalékos a túljelentkezés a képzéseinkre, a bűnmegelőzés és az idegenforgalom kapcsolata témájában konferenciát szerveztünk, mesekönyvet írunk a gyermekeknek bűnmegelőzési mesék címmel. Együttműködünk a rendőrséggel és a polgárőrséggel, oktatási intézmények, karitatív szervezetek a partnereink.

Vízimádó sportember hírében áll. Valóban 10-12 kilométert tett meg alkalmanként kenuval?

Egészen ötvenhat éves koromig minden hétvégén. A térdsérülésem miatt kerékpározom, a nyári nyaralásom idején 300 km-t kerékpároztam Ausztriában, a hegyekben. A sport szellemileg, fizikailag, mentálisan mindig is karban tartott.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnökének?

Ezt a munkát nagyon megszerettem és nagyon élvezem, úgy érzem, hogy a tanács rengeteg olyan hasznos programot indított el, amely már két év elteltével is nagyon szép eredményeket hozott. A rendészeti munka és a megelőzés hihetetlen eredményeket képes elérni!

(Az írás a rendészeti felsőoktatás 45. évfordulója alkalmából kiadott kötetben jelent meg.)

Cimkék: interjú, 2017

„Az NKE az együttműködés egyetemévé vált”

    • janza frigyes 680x653
    • janza frigyes
  • Előző
  • Következő

Életútjáról, szakmai múltjáról, a jövőről, a terveiről, a Fenntartói Testületben az elmúlt öt évben végzett munkájáról beszélgettünk Dr. Janza Frigyes ny. rendőr vezérőrnaggyal, címzetes egyetemi tanárral, a Fenntartói Testület ügyvivőjével, aki negyvenöt éve kezdte a belügyi hivatását, pontosan akkor, amikor megalakult a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jogelőd intézménye, a Rendőrtiszti Főiskola.

Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes

Ügyvivőként melyek voltak a legfontosabb elvégzendő feladatok ebben a ciklusban?

Az első és legfontosabb a Fenntartói Testület (FT) immár ötödik éve kialakított közös munkaprogramjának a töretlen továbbvitele volt. Az ügyvivői szerepkör nem jogosítja fel az embert arra, hogy a tagok nélkül döntést hozzon. Ez a funkció a megtiszteltetés ellenére sok munkát is jelent, ezért döntöttünk úgy már az FT megalakulásakor, hogy ne évente, hanem hathavonta cserélődjön az ügyvivő személye. A tagok fontos állami beosztásokat betöltő személyek, ezért őket ilyen többletfeladattal csak rövidebb, féléves határidőre illik terhelni. Ebben a ciklusban fontos feladatnak tekintettem, hogy az újabb három éves rektori felhatalmazás mellé az intézményfejlesztési koncepciót is megerősítsük. Ehhez szükséges volt mihamarabb bemutatni a fenntartó tárcák szándékait, hogy az egyetem szenátusa és a rektori vezetés előkészíthesse az újabb rektori ciklus fejlesztési koncepcióját. Elengedhetetlennek tartottam a nemzetközi képzés kari szinten történő kibővítési folyamatának a menedzselését, valamint az államtudományi képzés színvonalas bevezetését. E tekintetben nem volt nehéz félévünk, hiszen a kormányzati szándékok és elvárások világosak voltak, mindenki alkotó folyamatnak tekintette a munkát, a tagok kellő felkészültséggel, ötletekkel, javaslatokkal készültek az FT üléseire.

Idén ünnepeltük a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létesítésének az ötödik évfordulóját. Vezérőrnagy úr azon kevesek egyike, aki az alapítástól kezdve a mai napig részt vesz a megkezdett munkában.

2010 júniusában a kormány szándékát meghallgattuk, megértettük és a következő ülésünkön már az egyetem jellegéről beszélgettünk. Vita folyt arról, hogy mi legyen a neve az egyetemnek és sok rendszertani probléma is felmerült. Mikor ismertté váltak a Magyary-program célkitűzései, már az első pillanattól kezdve tudtuk, hogy nem egyszerűen csak három kar integrálásáról lesz szó. A tárgyalásainkon folyamatosan a minőséget, a minőségi felsőoktatás szükségességét képviseltük. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem esetében mindez már rendelkezésre állt, így emellett az egyetemi szintű rendészeti felsőoktatás elérése volt a cél és természetesen hosszú utat járt be a jogelőd Államigazgatási Főiskola is. A kérdés az volt, hogy ennek a három nagy diszciplínának hol van az a közös halmaza, amelyet megragadva valóban egy közös közszolgálati képzés jöhet létre. Célul tűztük ki, hogy az eredeti diszciplínákat világszínvonalon oktassuk. Ennek a közös halmaznak több összetevője van, a tudás, az értékek és az etika. Az egyetemi közös modul kiemelt célja, hogy a társszakmák legfontosabb rendező elvével tisztában legyen, hiszen a 21. századra minden multidiszciplinárissá vált.

Nagyon hosszú átmeneti időszakkal számoltunk, de sokkal gyorsabban haladtunk, és ez úgy történhetett, hogy minden résztvevő akarta a sikert, az eredményeket, nem kellett szemléletbeli problémákkal sem megküzdeni. Nekem nem voltak kétségeim afelől, hogy ez a folyamat gyors lefolyású lesz.

Mennyire elégedettek a Fenntartói Testület tagjai az Egyetem vezetésével?

Az FT tagjai elégedettek az elmúlt évek folyamataival. Az eltelt öt évben időarányosan, a lehetőségekhez képest elképesztő túlmunkával, hihetetlen tenni akarással és a közösség iránti alázattal dolgozott rektor úr, főtitkár úr és a rektorhelyettesek is. Ez a példamutatás, amivel irányítják az ügyeket volt az egyik kulcsa annak, hogy a mögöttünk hagyott öt év értékalapú fejlődése bekövetkezhetett. Olyan munkáltatói megelégedettség soha nincs, amelyik ne tartalmazna valamilyen kritikát, de a vezetőket egyéni teljesítményük, tudós karakterük, felkészültségük és főként a személyes példamutatásuk alapján teljes mértékben alkalmasnak, megfelelőnek és méltónak tartjuk az egyetem képviseletére.

Minden eredmény mások magvető munkájának az aratása, a múltban gyökerező folyamatok látványos eredményei. Kudarcról nem tudok beszámolni, azonban negatívumként jelentkezett a gazdasági terület ellenőrzése, ahol olyan problémákat tártunk fel, amelyek végül a gazdasági főigazgató távozásához vezettek. Az önreflexió keretében feltárultak a pozitív irányú folyamatok is, ma már egyértelműen az együttműködés egyetemének nevezhetjük az NKE-t. Az egyetemnek olyan vezetése lett, amelyik nagy szakmai biztonsággal és biztos kézzel jó kikötő felé kormányozza az Egyetem „hajóját”. A szél mindvégig kedvező volt, nekünk csak arra kellett figyelnünk, hogy jó irányban tartsunk. Szép munka volt, amikor 2012-ben létrejött az egyetem, három, egymástól történetében, kultúrájában eltérő hivatásrend értékeit sikerült úgy összehangolni, hogy ezekből végül szinergia keletkezett. Elmélyült a bajtársi és hivatásrendi együttműködés a karok között, érezhetőek a szinergiák és kézzelfoghatók az eredmények is. A hivatásrendek tradícióit, szimbolikáit fontos, hogy továbbra is ápoljuk és tiszteletben tartsuk. Mindez finom és körültekintő összehangoló munkát igényelt.

Az Egyetem három karral kezdte meg működését, azonban ma már az ötödik kar létrehozása is körvonalazódik.

A vízügyi képzés átvétele folyamatban van. Magyarország az elmúlt évszázadokban vízügyi szakértői nagyhatalom volt. Ennek az az oka, hogy a Kárpát-medence vizekkel elárasztott terület és így alapos ismeretekre tettünk szert. A föld alatti vízkészletek tekintetében ritka kinccsel rendelkezünk. A vízügyi ágazat szinte minden területére kiterjedően magas szintű tudás birtokában van a vízügyi szakma. Magyarország stratégia célkitűzési tevékenységei között szerepel a víz, az ezzel kapcsolatos fejlesztések, vízgazdálkodási kérdések. A víz stratégiai kérdéssé vált az egész világon, emiatt elvándorlás tapasztalható, háborúk törnek ki és pazarló vízfelhasználás történik a termékek előállítása során. Véges a rendelkezésünkre álló vízkészlet, a vízért és az élelemért óriási küzdelem folyik. A globális felmelegedés időszakában a sivatagosodás egyre inkább kimutatható, hiszen tavak száradnak ki, korábbi termőterületek válnak művelhetetlenné. Az általunk ismert tudással és technológiával kell vízhez juttatnunk az embereket. Ez a téma stratégiai védelmi kérdéssé vált.

A jövőben meg kell találnunk más egyetemekkel a katonai, biztonsági és védelmi területekhez szorosan kapcsolódó közös szakok indításának a lehetőségét is, akár a műszaki területeken.

A szellemi gyarapodás is nagyon fontos az infrastrukturális fejlesztések mellett. Vezérőrnagy úrnak milyen elvárásai vannak az NKE oktatóival szemben?

Jó véleményem van az oktatók tudásáról, felkészültségéről. Az intézményfejlesztési tervet folyamatosan módosítjuk, a stratégiai célkitűzésünk alapján is az együttműködés egyetemének nevezhetjük az NKE-t. A tudásunk megosztását éppúgy fontosnak tartjuk, mint más egyetemek tudásanyagának integrálását, például a társadalomtudományok, szociológia, pszichológia, műszaki tudományok területén. Négy funkciója van az oktatóinknak más egyetemek képest. A mi feladatunk az oktatás, képzés, kutatás mellett a kiképzés végrehajtása is. Ez a gyakorlatban a katonák, rendőrök esetében a szolgálati szabályzat által előírt készségek és viselkedési normák elsajátításának az egységes rendszerét jelenti. A másik két karunkon természetesen nem ilyen merev a hierarchia, mégis úgy vélem, hogy aki az államot szolgálja, rendelkeznie kell olyan kompetenciákkal, amelyek megkülönböztetik más civil szakmák képviselőitől. Az etikai és magatartási szabályok betartása sokkal öntudatosabb, kiszámíthatóbb, fegyelmezettebb, karakteresebb, példamutatóbb viselkedést követel.

Hallgatóinknak, oktatóinknak milyen kutatási témák feldolgozását javasolja Tábornok úr?

Azt ajánlom a fiatal kollégáknak, hogy határterületi témákat válasszanak és ne kizárólag a klasszikus rendészeti tevékenységhez köthető területekkel foglalkozzanak. Új eredményeket elérni csak valaminek a viszonyrendszerében, viszonylatában lehet. Rendészeti szervezettan például nem létezik, a teljes rendőr-szociológia, a rendőrség szervezeti kultúrájának az intézményes kultúrája, illetve annak kutatása még feltáratlan, így ezeket a területeket érdemes kutatni. Semmiképpen sem egy tudományágban gondolkodjanak, hanem interdiszciplinaritásban, hiszen ma már minden mindennel összefügg, hatással van egymásra.

Mit hoz az egyetem életébe a költözés?

A fizikai közelség mindig felgyorsítja az eseményeket. Elektronikus úton tudományos kérdéseket is meg lehet oldani, vitákat is le tudunk folytatni, de akkor válik mindez hitelessé, ha ezt személyesen tesszük, hiszen hihetetlen erő van a személyes kontaktusokban. Az oktatói pályám során a személyes vizsgáztatás híve voltam, ugyanis benyomást akartam szerezni a hallgató szellemi irányultságáról. Híve vagyok a felvételi elbeszélgetéseknek is.

Az Orczy-parkba költözés, a személyes közelség újabb lendületet fog adni az egyetem fejlődésének.

Kevesen tudják, hogy állatorvos végzettsége van. Ez hogyan kapcsolódott a belügyi, rendészeti pályához?

1971-ben kinevezett polgári alkalmazottként, állatorvosként kezdtem meg a munkámat a Belügyminisztérium Kutyavezető-képző Iskolájában. Az ötödéves hallgatók közül választottak ki erre a feladatra az egyetemen, melyet annak ellenére örömmel vállaltam, hogy nekem akkor már szerződésem volt a Herceghalmi Kutatóintézettel, kutatóorvos szeretettem volna lenni. 1974-re Közép-Európa legjobban felszerelt állatkórháza kezdte meg itt a működését. Első pillanattól kezdve oktattam, a feladatrendszerem szerves része ma is a tanítás, valamint a tankönyv-és jegyzetírás. A Belügyminisztérium Tudományszervezési Osztályának hetvenes évek közepén történő felállítását követően az osztály instruktora is lettem.

Hivatásos szolgálati jogviszonya mikor kezdődött?

Szakbeosztásban voltam, és az volt a feladatom, hogy a szakmai szempontokat érvényesítsem, valamint harmóniát teremtsek a hivatásrendbeli értékekkel. Később megüresedett az igazgatói állás, így az állomány kifejezett kérésére 1983. május 1-jétől megbízott parancsnok lettem, majd hivatásos állományba kerültem. Még polgári alkalmazottként részt vettem egy vezetőképző programban olyan központi kezdeményezésre, amelynek alapján a tehetséges fiatalokat iskolázták be. Időközben elvégeztem az igazgatásszervező vezetői szakirányú továbbképzési szakot, ezt nagyon kevesen tudják rólam. Tisztán akartam látni az államigazgatás rendszerében is. Majd következett a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi átképzője – hat hónapos nappali képzés keretében – és a filozófiai tanulmányok. A képzés során a legmodernebb filozófiai irányzatokat is megismertem. A BM nem támogatta a pszichológiai tanulmányokat, így ezt autodidakta módon tanultam meg.

A rendészeti oktatásban betöltött szerepe a mai napig meghatározó. Ez hogyan kapcsolódott a parancsnoki tevékenységéhez?

Az 1970-es években nemcsak az állatok kiképzésével, hanem a rendőrképzés ügyeivel is elkezdtem foglalkozni. Az akkori kutyaiskola az összes többi iskolával egy vezetés alatt működött. Minden parancsnoki értekezlet az emberek képzéséről szólt. Közben szabadon jártam Nyugaton, és kapcsolatot építettem ki a nyugat-európai szervek különböző oktatási szerveivel. Az ENSZ bécsi székhelyű kábítószer-ügynökségével napi kapcsolatban álltam. Közben folyamatosan oktattam, és részt vettem a tudományszervezés ellenőrzésében is.

1979-ben már egyes iskolák felügyelőjeként instruktori tevékenységet is végeztem. A zászlósképzés és a tartalékos tisztképzés felügyeletét is elláttam. Részt vettem a korábbi belügyi végzettségek megfeleltetési folyamatában, az akkori közoktatási szakképzési rendszer alá történő integrálásában. 1998-ban Létrehoztuk a BM Oktatási Főosztályt, majd Főigazgatóságot, a Nemzetközi Oktatási Központot, amely magába foglalta az ILEA-t, a KERA-t. Létrejött a BM Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóság néven működő szervezet. Az összes képző intézmény ehhez a szervezethez tartozott. Később világossá vált, hogy a rendészettudományt meg kell alapozni felsőoktatási területként, akadémiai diszciplínaként, szervezeti értelemben is. Mivel mindez civil ág nélkül nem működött, ezért 2004-ben létrehoztuk a Magyar Rendészettudományi Társaságot. Ennek megalakulása óta a főtitkára vagyok.

Hogyan látja a rendészeti oktatás jelenlegi helyzetét és jövőképét?

A rendészeti oktatás kérdése szorosan összefügg a közszolgálati életpályamodell kidolgozásával kapcsolatos belügyminisztériumi feladatokkal. Egy életpályamodellnek meghatározó része a kiválasztási, a képzési és továbbképzési rendszer. Ebben az értelemben van egy közös közszolgálati része a rendészeti képzésnek, más oldalról a rendészeti életpálya felső szintjei által jelzett tapasztalatok meghatározóak és visszaható erejűek az alsóbb szintű képzési rendszereinkre, a szakképzésre, a hatósági képzésre és a továbbképzésre is. A közigazgatási és a rendészeti rendszerek összehangolása korábban már megtörtént, mindkét rendszer eredményesen teljesít.

2014-ben Magyarországra került az EU-országok rendőrtovábbképzését szervező, azt részben irányító ügynökség, a CEPOL. Az egyetemünk az ügynökséggel együttműködve hozzájárult egy európai rendészeti mesterképzés bevezetéséhez is.

Semmilyen rendszer nem tekinthető befejezettnek, hiszen figyelembe kell venni a fennálló politikai-,társadalmi-, gazdasági-, és technikai adottságok kereteit. A korábbi fejlesztések is mindezek figyelembevételével történtek. Nem arra kell törekedni, hogy abszolút értéknek tekintsük, amit létrehoztunk, a cél az, hogy a mindenkori körülményekhez, célokhoz, elvárásokhoz tudjuk hozzáigazítani a képzésünket. Az „utókortól” pedig azt kérem, hogy senki ne mondja majd, hogy ez a rendszer rossz volt, hanem ismerje el a közösség érdekében végzett szolgálatot, és azt, hogy munkájuk során mindig a legjobb eredményt akarták elérni mindazok, akik ezért fáradoztak.

Hiszem, hogy amit jelenleg építünk, az Európának is mintául fog szolgálni. Ezért is tartom fontosnak azt, hogy a főtisztjeink és vezetőink Nemzeti Közszolgálati Egyetemi végzettséggel rendelkezzenek. Empatikus, nagy tudású tisztekre van szükségünk és olyan erőre, amely mindenkor megbízhatóan alkalmazható. Az eltelt 45 évet egy nagyon sikeres periódusnak tartom. Eljutottunk a tanfolyami rendszerű képzésen keresztül egy főiskolai, majd egyetemi képzésig, amelyet folyamatosan fejlesztünk. Ennek mindenki részese volt, ezért minden résztvevőt dicséret és megbecsülés illeti.

Vezérőrnagy úrról köztudomású, hogy fontosnak tartja a rendészet etikáját.

Amikor kérdés fogalmazódik meg bennem e tárgykörben, arra Arisztotelész Nikomakhoszi etikája azonnal megadja a választ. Az élet minden területén fontos az etika, de a hatósági tevékenység különösen érzékeny terület. Számos esetben kevés a szakmai megalapozottság, mert egy döntésnek nemcsak szakszerűnek, de etikusnak is kell lennie. Meggyőződésem az is, hogy a fegyveres szervek hivatásrendi értékeit védeni kell. Fontos, hogy maga a hivatásrend is törekedjen önmaga korszerűsítésére, modernizációjára, és legyen befogadó a társadalmi kritikákkal szemben.

A rendészet etikája mellett az informatika és a kibervédelem határterületeit, rendészeti összefüggéseit is vizsgálja.

Az informatika és a kibervédelem kiemelten fontos területek és egyben nagyon sok aktuális kérdést, problémát vetnek fel. Ma az informatikusok „uralják”a technológiai folyamatokat, a rendszerek működését, amelyeket új módszerekkel szükséges megvédeni. Természetesen, hogy milyen értékeket kell a leginkább védelmezni, arra továbbra is a társadalom ad választ és a védelmi feladatainkat mindezek alapján kell megszerveznünk és végrehajtanunk. Egyértelmű, hogy a kibertérben zajló folyamatok csak biztonságos kertek között képzelhetőek el, szolgálhatják az egyének, a társadalom javát és a gazdaság fejlődését. A közrend, a közbiztonság védelme a kibertérben is elsőrendű nemzetbiztonsági érdek és feladat. Az NKE-nek megkerülhetetlen erkölcsi kötelessége ezzel a kérdéssel kiemelten foglalkozni a lakosság és az állampolgárok védelmét a középpontba állítva, továbbá meg kell teremteni a minőségi szakemberképzés feltételeit.

Mi a szívügye, megvalósításra váró legfontosabb feladata a szakmai életútjában?

El kell érnünk, hogy az ország egyik legjobb felsőoktatási intézményeként tekintsenek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre. Ehhez mindenekelőtt szigorú minőségi követelmény támasztására és a humán felkészültség növelésére van szükség.

Mit tanácsol a jövő rendőrtisztjeinek, a közszolgálatban dolgozóknak?

Az egykori nagy primadonna, Honthy Hanna által énekelt sorokat tudom felidézni: „Az illem és jó modor a fő, engem nem ront meg az idő.” Ezt az édesapámtól tanult életbölcsességgel egészíteném ki: „Édes fiam, miről lehet megismerni a művelt embert? Nincsen mások terhére, és tud vigyázni az egészségére.” A tisztség bizalmát a társadalomtól hitelbe kapjuk. Azt meg kell szolgálnunk.

Vezérőrnagy urat mely tulajdonság tudja meggyőzni mások értékéről?

Számomra a legfontosabb érték a becsületesség. Együttműködésre vagyunk rendelve, el kell, hogy ismerjük a hibáinkat, ugyanis csak együtt tudjuk kijavítani azokat. A megbízhatóság, a szavak és a tettek egysége tud engem meggyőzni egy ember értékéről. Mindenki számára segítséget kell nyújtani, hogy ki tudja bontakoztatni a rejtett tehetségét is. A becsületesség mellett a megbízhatóság is alapvető érték számomra, és fontosnak tartom, hogy egy értelmes ember ne azonosuljon az átlagossal, legyen innovatív. Egy okos munkaerőnek ugyanis a társadalommal szembeni kötelessége jobbá tenni a világot. Ami a közszolgálatban különösen érdekes és fontos, hogy ha valakit feladattal bíznak meg, kövesse végig annak a történéseit. Az ügyintézési határidők a felére csökkennének az ügyek megfelelő nyomon követésével. Érezzük kötelességünknek a figyelemmel kísérésüket! Miután édesapám is tevékenykedett parancsnokként, ezért megkérdeztem évtizedekkel ezelőtt, hogy mi az alapvető feladata egy parancsnoknak. Azt a választ adta, hogy a legfontosabb dolog rákényszeríteni az embereket arra, hogy azzal foglalkozzanak, ami a dolguk. A rendőrtiszti képzés legfontosabb feladata – a színvonalas szakmai felkészítésen túl – a „szolgálat” szó valódi tartalmának életvezetési elvként történő rögzítése. Nem véletlenül lett egyetemünk jelmondata „A Haza szolgálatában”. Ez nem szlogen, hanem maga a valódi tartalom.

Hogyan tudná összegezni a rendészeti felsőoktatás 45 évét?

Mivel én is 1971-ben kezdtem a belügyi pályámat, a kezdetektől nyomon kísérhettem a képzés és az iskola fejlődését. Társadalmi munkában már részt vettem az építési, bővítési munkálatokban is. Pár köbméter sóder erejéig tehát magaménak érezhetem magát az épületet is. Miként azonban az egri vár hős védőitől tudjuk, nem a falak ereje a legfontosabb, hanem az azt védő – a mi esetünkben azt működtető – akaratok tisztasága és ereje. Ezért az a legfontosabb feladatunk, hogy az egykori főiskola által létrehozott szellemiséget megőrizve és megújítva, az elért egyetemi rangot megbecsülve munkálkodjunk a XXI. század kihívásainak megfelelni tudó leendő tisztek oktatásán és nevelésén.

Visszatekintve az elmúlt 45 évre, hihetetlen élmény számomra, hogy az alakulástól kezdve mostanáig hozzátehettem a magam kis „szellemi tégláit” az építményhez, részt vehettem az intézmény arculatának formálásában, segíthettem a rendészeti felsőoktatás töretlen fejlődését. Az a fokozódó társadalmi megbecsülés, amit a rendvédelmi szervek kivívtak maguknak, szorosan kapcsolódik a rendészeti felsőoktatásban diplomát szerzett tisztek helytállásához. Ezt a helytállást és megbecsülést érzem az elmúlt 45 év legnagyobb eredményének.

Tábornok úr munkabírása példaként szolgálhat, Önben elképesztő tenni akarás munkálkodik. El tudja képzelni azt, hogy egyszer visszavonul?

A dolgoknak megvan a természetes rendje. Tennivaló akad még bőven, az értékalapúság megszilárdulásához egy-két generáció tevékeny munkája szükséges és ahhoz is, hogy kimondhassuk, az egyetem eredményes, azonban én ezt már nem tudom „megvárni”.

A visszavonuláson nem gondolkodom, hanem majd akkor döntöm el, hogy milyen tevékenységgel foglalkozom a későbbiekben, amikor az aktuálissá válik, a folyón is akkor kell átkelni, amikor a partjához érünk. Abban azonban biztos vagyok, hogy semmiképpen sem fogok szakítani az egyetemmel és azokkal a kollégákkal, akikkel együtt alkottunk, küzdöttünk a hosszú évek során. A világ megannyi új kihívást tartogat, rengeteg a tennivaló és számos könyv is vár még otthon.

Cimkék: interjú, 2016

Interjú a kitüntetett professor emeritussal

    • Interjú a kitüntetett professor emeritussal

A rendészeti felsőoktatás 45. évfordulója alkalmából interjú készült Prof. Dr. Finszter Gézával, a Rendészettudományi Kar egyetemi tanárával, aki a kiemelkedő tudományos életművének elismeréseként Eötvös József-koszorú kitüntetésben részesült.


„Egy kiváló szellemű főiskola megbecsült tagja lehettem”


A Rendőrtiszti Főiskola megalapításának pillanatától emblematikus művelője a rendészettudománynak, az elmúlt évtizedek során elévülhetetlen érdemeket szerzett rendészetelméleti kutatásaival. A professzor a visszaemlékezéseiben felidézte, hogy nyugat-európai színvonalú jogi képzés folyt a főiskolán. Üdvözli az egyetemmé válást, azonban úgy véli, az integráció csak akkor lehet hatékony, ha a karok meg tudják őrizni szakmai integritásukat, önállóságukat és autonómiájukat.


1968-ban szerzett jogi diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán.

Már a gimnáziumi éveim alatt úgy döntöttem, hogy a jogi egyetemen folytatom a tanulmányaimat. A nappali tagozat elvégzése után lettem rendőr, de engem igazán nem a büntetőjog vonzott, a polgári jog sokkal inkább. A későbbiekben a közigazgatási jog is egyre inkább elkezdett érdekelni, de a számomra vonzó terület továbbra is a polgári jog maradt, ami azért messze esik a rendészettől. A rokonaim között volt egy nagyon érdekes személyiség, aki úgy végezte el a jogi egyetemet, hogy közben a Ludovika Akadémián is tanult. Vele beszélgetve már gyermekkoromban megismerhettem a jognak azokat a rejtelmeit, amelyeket csak az tudhat, aki jogi tanulmányokra adja a fejét.


Rövid bírósági gyakornoki munka után, 1968-tól 1997-ig szolgált hivatásos tisztként, a BM Vizsgálati Osztályának beosztottja, aztán vizsgáló, majd alosztályvezető lett.

A jogi egyetem elvégzése után évfolyamunkból huszonhárman voltunk, akik a fogalmazói kinevezésüket várták, ugyanis a bírói szakvizsgához ezen a pozíción át vezetett az út, és a fogalmazói fizetések sem voltak rosszak akkoriban. Mikor azonban a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kihirdették, hogy mindenki keressen magának munkahelyet, mert ennyi fogalmazói állás nincs, akkor szükségszerűvé vált a pályamódosítás. Segítséget kértem a jogi egyetem államigazgatási tanszékének vezetőjétől, akinél korábban demonstrátorként tevékenykedtem. Ő arról tájékoztatott, hogy a Belügyminisztérium Állambiztonsági Szolgálatának Vizsgálati Osztályára jogot végzett munkatársakat keresnek, ez akkor egy megtisztelő beosztás volt. Jelentkeztem a meghirdetett állásra, és felvételt nyertem. Majd részt vettem egy, a Rendőrakadémia által szervezett, három hónapos rendőrszakmai átképzésen. Ez a kurzus azoknak a jelentkezőknek volt rendszeresítve, akik valamilyen egyetemi végzettséggel rendelkeztek. A képzésen a jog alapjait sajátítottuk el: államigazgatási jog, az államszervezet ismerete, büntető anyagi jog, büntető eljárásjog tárgyaink voltak. Az átképzésben résztvevők közül jogászként másodmagammal később a tanításba is bekapcsolódtunk. Az oktatással ekkor kerültem először közelebbi kapcsolatba.


A Nemzetbiztonsági Hivatal szakszolgálati igazgatója, majd a BM rendészeti helyettes államtitkárság főosztályvezetője is volt.

A rendszerváltást követően, amikor felmerült a feladat, hogy meg kell szüntetni a III/III-as csoportfőnökséget, és újjá kell szervezni az akkori Nemzetbiztonsági Szolgálatot négy szolgálat létrehozásával, akkor felkértek, hogy a technikai csoportfőnökségnek mint önálló igazgatóságnak legyek a vezetője. Ebben a pozícióban csak bő fél évet töltöttem, majd átkerültem a Belügyminisztériumba, a rendészeti helyettes államtitkárság főosztályvezetői beosztásába, ezt a helyettes államtitkárság megszűnéséig, 1993-ig töltöttem be.


A Belügyminisztérium megbízásából szakértő volt az Európa Tanács rendőrségi szakbizottsága mellett Strasbourgban.

Amikor 1990–1991-ben a helyettes államtitkárságon dolgoztam, akkor lettem szakértője az Európa Tanács rendőri szakbizottságának. Több nemzetközi ajánlás kidolgozásában vettünk részt, mint például az emberi jogok és a rendőrség, a rendőrség etikai kódexe. Nagyon érdekes szakasza volt a pályafutásomnak ez az időszak, mely jó alkalmat teremtett a nemzetközi irodalom megismerésére, idegen nyelvű publikációk írására, valamint a nyelvgyakorlásra is.


1984-ben védte meg kandidátusi értekezését, és lett a Belügyi Szemle című folyóirat főszerkesztője. A mostanival hogyan tudná összehasonlítani a lapot?

Ha valaki most megnézne például egy 1984-es lapszámot, akkor azt tapasztalná, hogy egy nagyon erősen tagolt belső rovatrenddel rendelkező újság volt, amely interjúkat, közlekedési, bűnügyi, technikai rovatokat tartalmazott. Mindehhez egy nagyon komoly apparátusra volt szükség: az újságot egy tizenkét tagú, szakemberekből álló szerkesztőség irányította. Szakmailag egy nagyon színvonalas lap volt, de a pártállami sajtó részeként bizonyos tartalmaknak kötelezően meg kellett jelennie, így erősen át volt politizálva. Mindemellett a szakmai problémákat nagyon bátran, nyíltan, őszintén fogalmazták meg a szerzők. A Belügyi Szemlébe egyébként a szolgálati út kikerülésével is lehetett írni. Mostanra a lapban, az írásokban az elmélet, a tudomány vált meghatározóvá. A Magyar Tudományos Akadémia 2004-ben a legmagasabb, „A” kategóriás elméleti folyóiratok sorába emelte a lapot, a benne megjelenő elméleti cikkeket nagyon rangos szerzők jegyzik.


A Rendőrtiszti Főiskolán a hetvenes évek elejétől tanított óraadó tanárként.

Ahogyan említettem, a Rendőrtiszti Főiskolán már 1974-től órákat adtam. Kratochwill Ferenc tanár úr volt a büntető eljárásjog tantárgy oktatója a főiskolán, akkoriban a jogi egyetemek legjobb tanárai oktattak nálunk. Kratochwill tanár úr szemináriumára még joghallgatóként jártam. Mivel tudta, hogy a vizsgálati osztályon dolgozom, így jól ismerem a büntető eljárásjog gyakorlati oldalát, felkért, hogy legyek főiskolai óraadó tanár, ami nagy megtiszteltetés volt számomra. 1974-től 1984-ig ezt a tárgyat tanítottam, kizárólag az állambiztonsági tagozatos osztályoknak. Nagyon élveztem ezt a tevékenységet, mert egy kiváló szellemű oktatási szakcsoportnak lehettem a megbecsült tagja. A főiskolára annak idején külsősök nem jelentkezhettek, ez egy igazi szakiskola volt, az itt tanuláshoz szakmai előéletre volt szükség. Általában 4-5 éves szakmai gyakorlattal kellett rendelkezni, és a jól teljesítők közül kerültek ki a hallgatók, akik nagyrészt már harminc éven felüliek voltak. A legszebb tanári élményeimet ebben a korszakban éltem át. Minden héten a napi gyakorlatot vittem be az órákra, a hallgatók pedig, akik mögött hosszú évek tapasztalatai álltak, a legizgalmasabbnak az elmélet gyakorlati jogi értelmezését találták. Nagyon nyitott és érdeklődő volt a hallgatóság. Vannak olyan szakmák, ahol az alapokat a mindennapi gyakorlatban lehet igazán elsajátítani. A rendőri szakma tipikusan ilyen. Az 1990-es évek elején véleményt mondhattam a rendőrképzés jövőjéről, és ezt ezekre a régebbi tapasztalataimra építettem, miszerint meg kellene őrizni a szakiskolai jelleget, és bizonyos gyakorlat után, a gyakorlati szelekciót követően kezdhetnék meg a hallgatók felsőfokú tanulmányaikat.


A parancsnokok tevékenységére vissza tud emlékezni?

A legtöbb időt Györök Ferenc parancsnoksága alatt töltöttem el a főiskolán, akinek 20-25 éves gyakorlati, rendőri vezetői tapasztalata volt. Nagyon nagyra értékelte és mélységesen tisztelte az elméleti tudást, ezért is csábította el a tanári kar legnagyobb részét a jogi egyetemekről. Ízig-vérig rendőr volt, példás katonai fegyelmet követelt meg és óriási munkabírással rendelkezett. Körültekintően törekedett az oktatás elméleti és a gyakorlati elemeinek optimális kialakítására. 1991-ben egy nemzetközi vizsgálat megállapította, hogy kiemelkedően magas szintű, nyugat-európai színvonalú jogi képzés folyik a főiskolán, ami Györök parancsnok úr következetes munkájának volt köszönhető.

Kratochwill Ferenc parancsnok úr időszakában is tanítottam az intézményben. Feri bácsi bebizonyította, hogy igazi felsőoktatási intézményt tud létrehozni, úgy, ahogyan ezt Miskolcon is tette, ahol felépített egy jogi kart és megszervezte annak működését. Mindezt a főiskolán is szerette volna megvalósítani, de ebben egyrészt megakadályozta betegsége, másrészt állandó viták folytak arról, hogy milyen legyen egy felsőoktatási rendőr szakiskola, amely problémára abban az időben sem a tudománynak, sem a szakmának, sem a közvéleménynek nem volt igazán válasza. Kratochwill Ferenc egyedül nem tudta a csatákat megvívni. A végtelen humánum volt rá jellemző, ez a szellemiség hatotta át a főiskolát is, és bár rövid ideig volt parancsnok, ez az időszak meghatározóvá vált az intézmény életében.


A Rendőrtiszti Főiskola tudományos főigazgató-helyettese is volt. A főiskolán megalapított rendészeti kutatóintézet vezetőjeként is tevékenykedett.

1993 és 1997 között töltöttem be ezt a pozíciót, Dános Valér és Fazekas Attila vezetése idején. Az intézetvezetői tevékenység összefüggött a tudományos főigazgató-helyettesi beosztással. Az intézet kialakítása Kratochwill Ferenc ötlete volt, a vezetéselméleti tanszéket akarta átalakítani egy kutatóintézetté. 1990-ben a főiskolán megszűnt a vezetőképzés, és 1995-ben az újonnan alapított rendészeti kutatóintézetre hárult a feladat, hogy újjászervezze, újra elindítsa a vezetők képzését, elsősorban az Országos Rendőr-főkapitányságon. Akkor szerveztük a kapitányságvezetői tanfolyamokat, amiből később egy szélesebb körű továbbképzési rendszer lett, majd az intézet átköltözött Adyligetre. Több kutatási megbízást is kaptunk, legfőbb megrendelőnk az Országos Rendőr-főkapitányság volt. Rövid, de nagyon érdekes időszaka volt ez az életemnek. 1997-ig vezettem az intézetet, majd átkerültem az Országos Kriminológiai Intézetbe, az OKRI-ba.


1997 és 2010 között részt is vett az intézet új arculatának kialakításában. Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Intézetének igazgatójaként is tevékenykedett.

Az OKRI eredetileg 1961-ban úgy jött létre, mint Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet. Időközben azonban kiderült, hogy a kriminalisztika művelése a nyomozati gyakorlattal közvetlen kapcsolatot, továbbá laboratóriumi hátteret feltételez, ami ugyan létezett, de annak tevékenysége csak nagyon szűk területre korlátozódott. Egyre inkább egyértelművé vált, hogy a kriminalisztikának itt nincsenek meg a tárgyi és humán feltételei. Az volt tehát a feladatom, hogy a kriminalisztikával foglalkozó területeket leválasszam, és mindez átkerült a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézetbe. Ezek után az OKRI fő arculata a kriminológia maradt. A rendszerváltás idején a BSZKI igazgatója is voltam egy rövid ideig, bár ide inkább természettudományos ismeretekre volt szükség, amivel az intézet tekintélyes igazgatója Kertész Imre korábban rendelkezett. Mielőtt azonban a természettudományos ismereteim bővítésébe kezdtem volna, jött a rendszerváltás, és a hírhedt Dunagate-botrány miatt, ahol az ügyet vizsgáló bizottság tagjának kértek fel, kénytelen voltam megválni az intézet igazgatói pozíciójától.


Az MTA doktora címet a rendészet elméletéről írt tanulmánya alapján, 2007-ben szerezte meg.

Ez egy nagyon érdekes munka volt, ezt a témát 1990 óta kutattam. A tanulmányom középpontjában a következők álltak: alkotmányos rendszerben a rendőrség nem működhet rendőrségi törvény nélkül, a jogalkotásnak az elméleti alapját is meg kell teremteni a nemzetközi irodalom tanulmányozásával, a hazai rendészeti szakirodalom újrafelfedezésével, a tapasztalatok feldolgozásával. Nem lehet a rendőrséget ugyanolyan struktúrában, szervezetben működtetni, mint a pártállam idején. A harmadik elméleti tétel az volt, hogy a törvényesség és az eredményesség ellentmondás a rendőrségnél. Mindezt elméleti alapon dolgoztam fel. Azt vallom: a tudománynak az a dolga, hogy a legkényesebb kérdéseket is feltegye.


Hogyan élte meg az egyetemmé válást?

Ez egy rangos elismerés, melyhez hozzájárult a mesterszak elindítása. Ugyanakkor én az integrációval nem tudok teljes mértékben egyetérteni, mert a polgári, a katonai és rendőri erőknek csak kivételes esetekben kell együttműködniük. Ez a mostani integráció csak akkor lehet hatékony, ha a karok meg tudják őrizni szakmai integritásukat, autonómiájukat, önállóságukat.


Hogyan képzeli el a rendészeti felsőoktatást ötven év múlva?

Lehetséges tartom a jelenlegi struktúra hosszú távú továbbélését, akkor, ha az előbb említett feltételek közül két feltétel, a szakmai integritás és a kari autonómia megmarad.

Cimkék: interjú, 2016

Fél éve a Magatartástudományi Intézet élén

    • haller jozsef

Dr. Haller József egyetemi docens, az MTA doktora fél éve irányítja a Rendészettudományi Kar Rendészeti Magatartástudományi Intézetét. A biológus végzettségű tudós harminc éve kutat az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében, ahol a Magatartás Neurobiológiai Osztályt vezeti. Szakterülete a magatartás neurobiológiája. Kutatási témái között szerepel az agresszió, a szorongás neurobiológiája, az abnormális agresszió hormonális és idegrendszeri szabályozása.  Úgy véli, valaki annak a területnek válhat a szakértőjévé, amelyet évtizedek óta kutat.


Hogyan került kapcsolatba a biológia tudományával?

Haller József: Mindig is érdekelt az állatok viselkedése, édesapámmal sokat jártam az erdőbe, volt alkalmam megfigyelni őket. Az első „tudományos cikkemet” tizenkét éves koromban írtam az iskolám lapjába. Kutató kisbiológus néven meghirdetett programban vettem részt, a hangyák viselkedésének a vizsgálatáról írt munkámmal első helyezését értem el. Azt kutattam, hogyan találják meg a táplálék felé vezető optimális útvonalat két pont között. Megállapítottam, hogy a hangyák szaglása rendkívül jó.

Időközben a magatartás neurobiológiája vált a szakterületévé.

H. J. A szakterületem a magatartás, elsősorban az agresszió, a szorongás és a traumás zavarok kutatása, valamint ennek neurobiológiai alapjai. A kutatócsoportommal modellezni kezdtem az emberi pszichopátiás jelenségeket. Az egyik általunk modellezett jelenség az agresszivitással járó pszichopatológiákhoz kapcsolódik. Korábban ezeket a kórképeket egyszerű laboratóriumi tesztekkel vizsgálták. Mi voltunk az elsők, akik rájöttünk, hogy ha az emberi pszichopatológiák kiváltó tényezőinek (etiológiai faktorainak) tesszük ki az állatokat, abnormális agresszió alakul ki náluk, amelynek egyik legfontosabb sajátossága a fajra nem jellemző agresszió, például a sérülékeny testfelületek (fej, torok, has) támadása. Munkánk nyomán több kutatócsoport is saját fejlesztésbe kezdett. Jelenleg két modellel dolgozunk. Az egyik az antiszociális személyiségzavarra jellemző ún. „hidegvérű” agresszió, a másik az időszakosan jelentkező, explozív zavarra jellemző fokozottan emocionális agresszió. Mindkét zavarnak köze van az erőszakos bűnözéshez, de más okokra vezethetők vissza (ezeket az okokat modelleztük), eltérő környezetben jelennek meg, és eltérnek a kezelési lehetőségeik is. Jelenleg ezen abnormális viselkedések mechanizmusait sejt- és idegsejtszinten próbáljuk tisztázni. Olyan mechanizmusokat tanulmányozunk, amelyek kutatása néhány éves múltra tekint csupán vissza. Azt is vizsgáljuk, hogy az állatoknál megfigyelt jelenségek milyen mértékben alkalmazhatók az emberi abnormális (pszichopatológiás) agresszióra. Engem leginkább mindig az ember érdekelt. Azért foglalkoztam állatokkal, mert rajtuk sokkal több minden vizsgálható, mint az emberen. A humán kutatás nehezebb, több pénzbe kerül, bonyolultabb az engedélyeztetési eljárás, ami lassítja a munkát.

Mit kutat jelenleg?

H. J. A traumák viselkedési következményeivel foglalkozom. Ez olyan stressznek az átélését jelenti, amelynek hosszú, akár évtizedekig zajló következményei lehetnek, és komplex zavart okoznak: szorongást, depressziót, pszichózist, skizofréniaszerű tüneteket, alvászavart, és agresszivitás komponense is van.

Ha valakit trauma ér, mindenképpen jelentkeznek ezek a tünetek?

H. J. Nem feltétlenül. A poszttraumás stressz zavar első leírása a nemi erőszakot átélt nők vizsgálata során született meg, azonban ez a hetvenes évek elején nem keltett olyan nagy feltűnést. Ám amikor Vietnámból hazatértek a háborús veteránok, a poszttraumás stressz zavar okozta viselkedési problémák olyan méretűvé váltak, hogy speciális kórházakat kellett felállítani a kezelésükre. Ekkor kezdték el tudományosan is vizsgálni a kérdést. Azóta már kiderült, hogy sok minden okozhat poszttraumás stressz zavart: akár az állás elvesztése, ha reménytelen helyzetbe kerül valaki vagy amikor életveszélyes betegség jelentkezik a családban. Egy háborús trauma az emberek harminc-negyven százalékánál idéz elő problémát, egy halálos betegség a családban, egy állás elvesztése csupán három-négy százalékuknál. Egyes emberek kiheverik, de vannak, akik nem tudnak túllépni rajta, a kezelésük nagyon nehéz és hosszú ideig tart. A vietnámi katonák esetében, akiknél öt év eltelte után is fennállt ez a zavar, örök életükben meg is maradt. A betegség kezelésére kétféle terápia létezik: az egyik a pszichoterápia, a másik a gyógyszeres kezelés. Ezek tüneti kezelések, és az okokat nem tudják megszüntetni. A kutatásunk arra irányul, hogy azonosítsuk azokat az idegrendszeri elváltozásokat, amelyek a trauma következtében kialakulnak, és így olyan gyógyszeres kezeléseket lehessen kifejleszteni, amelyek nemcsak a tüneteket képesek kezelni, hanem meg is szüntetik ezt az állapotot. Ez egy intenzíven kutatott terület, amelynek az az oka, hogy folyamatosan vannak háborúk, de traumát okoz a migráció is, a migránsoknak ugyanis megváltozik a pszichikumuk.

Oktatott az ELTE-n, a SOTE-n, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, valamint a Szent István Egyetem Biológiai Intézetében. Hogyan kapcsolódott be a Rendészettudományi Karon végzett munkába?

H. J. Az volt az előzménye, hogy 2013-ban a Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központjának a vezetője, Farkas István ezredes megkeresett, aki azt szerette volna a segítségemmel megtudni, hogy miért van az, hogy a kiképzésre érkező rendőröknek csak egy része teljesít jól szélsőségesen stresszes körülmények között. Az is érdekelte, hogy ez előre jelezhető-e. Nagyon megtetszett a téma, felkeltette az érdeklődésemet. Először videó-felvételekkel és szívritmus-regisztrációkkal dolgoztam. Ennek során a viselkedés és a szívritmus között érdekes összefüggéseket találtam. Azt tapasztaltam, hogy a kiképzés extrém stresszhelyzetei egyes embereknél szívritmuszavart okoznak, ami befolyásolja viselkedésüket. Pályázatot nyújtottunk be, amelynek a segítségével a jövőben is aktívan folytatjuk ezt a rendkívül érdekes munkát.

Milyen kutatási témákat, irányokat jelölt ki a Rendészeti Magatartástudományi Intézetben?

H. J. Olyan kutatási irányokat indítunk el, amelyek szorosan kötődnek a hallgatóinkhoz. A kollégákkal közös fejlesztésekbe kezdtünk. A létszám- és eszközfejlesztésre is nagy hangsúlyt fektetek a jövőben.

Az egyetem fontos jellemzője a kutatás. Ön szerint mi a kutató legfőbb jellemzője?

H. J. Alapvetőnek tartom a fegyelmezett gondolkodást, aki ugyanis nem képes rendet tartani a fejében, más foglalkozást űzhet ugyan, de kutató nem lehet. A kutató fontos jellemzője, hogy olyan mélységekig merül el a valóság valamely aspektusában, amely a kívülálló számára már túlzásnak tűnhet. Szükséges továbbá egyfajta vonzalom a rendkívül alapos és sokirányú tudás iránt. Már egyetemista koromban kutató akartam lenni. Amikor elolvastam egy fejezetet az egyetemi jegyzetekből, nem a tudás érzése alakult ki bennem, hanem kérdéseim támadtak, amelyeket szerettem volna tisztázni. A kérdések egy részére választ kaptam más könyvekben, néha azonban a választ csak kutatással lehetett megtalálni. Ezért lettem kutató. Megjegyzem, a tudás, amelyet szereztem életem során, kutatóként soha nem lehet számomra elegendő.

Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes

A cikk teljes terjedelmében a Bonum Publicum júliusi számában olvasható.


A túlélésről egy túlélőtől

Konfliktusövezetekben, nem mindennapi körülmények között élt évekig Horváth Sándor, aki a Túlélés című könyvét - amely békefenntartóknak, segélyszervezeteknek, utazóknak íródott - büszkén ajánlotta fel az egyetemi könyvtárnak és a Rendészettudományi Kar jogelőd intézményének, a Rendőrtiszti Főiskolának egykori, levelező tagozatos hallgatójaként. Rendőri békefenntartóként Horváth Sándor a személyes biztonság vonatkozásában egyedülálló gyakorlati tapasztalatra tett szert hazánkban és a világ számos válságövezetében. Ellenőrző listát állított össze utazóknak, írt válságövezeti konfliktusokról, terrorizmusról, túszhelyzetekben, gépeltérítés esetén javasolt viselkedésről, a terroristák gondolkodásmódjáról, embert próbáló körülményekről. A biztonságról, a filmek hamis illúziójáról, természeti katasztrófák esetén javasolt teendőkről fogalmazott meg iránymutatásokat az írásában, arra is felhívva a figyelmet, hogy elengedhetetlenül fontos a kommunikáció, a tájékozódás, a térképolvasás képessége, a biztonságos közlekedés fontossága.

Biztonságtudatosságra próbálja nevelni a fiatalokat és a felnőtteket.

A könyvem mellett most már francia kártyával is, amely biztonsági tanácsokat tartalmaz minden utazó számára. A biztonságtudatosító kártyák az utazások során a játékélményen túl fejleszthetik, vagy tesztelhetik a személyes biztonságot érintő kérdéseket számos területen, úgy, mint a közlekedés és járművezetés, a személyes biztonság, az elsősegélynyújtás.

Mikor fogalmazta meg, hogy misszióban vesz részt?

Mindig is úgy gondoltam, hogy bármilyen foglalkozást is fogok űzni, a legjobb próbálok benne lenni. Amikor tiszthelyettesenként felszereltem a Készenléti Rendőrséghez, az akkori Komondor Terrorelhárító Szolgálathoz jelentkeztem, ahol a Speciális Beavatkozó Osztályra kerültem, majd azt követően a Rendőrség Különleges Szolgálatához. A felvétel és a felvételt követő alapképzés nem volt egyszerű, a képzés katonai jellegű volt, embert próbáló, pszichésen megterhelő és a tengerészgyalogosok kiképzéshez hasonló. Sokat segített az, hogy Szolnokon karatéztam a nyolcvanas évek közepén, amikor is Furkó Kálmán volt a trénerem. 1993-ban Kambodzsába indult a rendszerváltást követő első magyar ENSZ rendőri békefenntartó kontingens és én jelentkeztem, mert nemzetközi környezetben is szerettem volna kipróbálni magam és további tapasztalatokat gyűjteni, akkor még csak alapfokon beszéltem angolul, ma már felsőfokon.

Öt misszióban vett részt. Melyik volt az Ön számára a legeredményesebb?

Mindegyik, mivel mindenki épségben térhetett haza, Kambodzsában ugyan sérültek meg kollégák, de komoly baj ott sem történt. Khmer szabadcsapatok megtudták, hogy hol vannak a magyarok által lakott házak, ugyanis saját magunknak béreltünk az ország különböző pontjain lakásokat, kivéve ahol a biztonsági kockázatok miatt egy helyen volt kötelező lakni. „Kambodzsa, mint álom” címmel egyik kollégám, Porzsolt Ádám megírta azt az eseményt is, amikor fegyveres támadás érte a magyarok lakta házat, ahol természetesen egy biztonságos részt is kialakítottak homokzsákokból az épület alsó szintjén és megbeszélték, hogy ha támadás éri őket, akkor ott lesz a találkozási pont. Itt végrehajtói misszióban szolgáltunk, így volt intézkedési jogkörünk és kényszerítőeszközöket is alkalmazhattunk, míg a megfigyelő missziók során „csak” megfigyeltünk és jelentéseket készítettünk. A két támadó végül meghalt a tűzharcban, amelybe kollégáimmal keveredtek. Az egyik magyar bajtársunk egy lápos, mocsaras területre menekült és több órát töltött ott, amíg a helyzet normalizálódott. Én ekkor a vietnámi határhoz közeli kihelyezési ponton tartózkodtam. Hárman-négyen laktunk egy lakásban, melyek cölöpökre épültek a sűrű esőzések miatt. Sokan a magyar zászlót is kirakták a házukra, de a kis településeken egyébként is mindenki tudta, kik laknak a lakásokban. A szegénység érezhető volt az országban, illusztrációképpen elmondható, hogy egydolláros napi fizetés jónak volt mondható Kambodzsában, így a lakosok többsége szeretett volna elszegődni főzni, mosni, takarítani a nemzetköziekhez. Sajnos az is előfordult, hogy kisgyermeket löktek az ENSZ gépkocsik elé azért, hogy kompenzációt kapjanak és így jussanak pénzhez. Áldatlan állapotok uralkodtak, a választásokat követően növekedett a biztonsági kockázat is, amikor az ország kettészakadt és megkérdőjelezték a választások tisztaságát is.

Melyik volt a legveszélyesebb misszió?

Az angolai, ahol két évig szolgáltam. Az első esztendő után haza akartam jönni, hiszen az életkörülmények nem voltak mindennapiak. Egy vidéki kihelyezési ponton éltünk, ivóvíz, folyóvíz, csatorna és áram nélkül. Amikor kiérkeztünk a misszióba, az ország útjainak a 90%-a taposóaknával volt aláaknázva, nem volt biztonságos a közlekedés. Minden este lövéseket hallottunk, minden kunyhóból előkerülhetett fegyver. Több mint 25 éven keresztül polgárháború dúlt az országban és rengeteg fegyver megfordult ott. Angolában megfigyelőként a csapatmozgásokat figyeltük, börtönöket, rendőrőrsöt látogatottunk és tanácsadással szolgáltunk a helyi rendőröknek. A helyzet kaotikus volt, mert a nagyobb városokat a kormányerők uralták, míg a többi területet az ellenzék, akiknek a fegyveresei (UNITA) gerillaharcot folytattak. A mi fennhatóságunk kiterjedt mindenhová, pártatlan megfigyelőként a szembenálló felek területein is dolgoznunk kellett. A családok szintén kettészakadva egyik részük sokszor a városban, a másik fele vidéken, és nagyon gyanakvóak voltak egymással szemben. Minden településen biztosították a területre bevezető utakat. Az ENSZ-nél van egy fontos biztonsági szabály, miszerint helyi lakost tilos fölvenni a gépjárműbe. Mi az egyik járőrözésünk során megszegtük ezt, mikor egy magányosan sétáló fiatalembert felvettünk, ugyanoda ment, ahová mi. A faluhatár előtt kiszállt, azzal hogy megkeresi az elveszett óráját, de nem talált semmit. Amikor elindultunk, észrevettem, hogy gránátvető lövegek egy kupacba felhalmozva fűvel voltak álcázva. Akkor tudatosult bennem, hogy nem az óráját kereste, hanem azt nézte meg, hogy van-e kihúzva drót, ami beélesítheti ezeket az eszközöket. Megmentett minket! Visszafelé menet, jeleztük a látottakat a helyi tűzszerész alakulatnak, akik tudták azt, hogy miért van ott, sőt kicsit rosszallóan hangsúlyozták, hogy amikor megfordulunk, vigyázzunk, mert bárhol lehet taposó akna. Állandó veszélyforrások között éltünk. Az utak zöme nem volt járható, ezért a légiközlekedés élvezett prioritást az ENSZ-nél és a kereskedelemben is, így az ország belső része rendkívül szegény volt. A kockázatot növelte az a tény is, hogy az egyik nap megtisztítottá nyilvánított úton rendre robbantak fel emberek.

Ezek a missziók gyanakvóvá teszik az embereket?

Igen, gyanakvóvá és elővigyázatosabbá. Az angolai misszió két éve során kétszer voltam itthon. Amikor kimentem, át kellett vennem az ottani életritmust és jobban figyelni a veszélyekre utaló jelekre. Amikor hazaérkeztem szabadságra, olyan volt, mintha nyaraltam volna, és itthon a szabadság alatt is ugyanúgy, magasabb éberségi szinten voltam, mintha csak kint lettem volna. 1996-98-ban még internet és mobiltelefon sem volt. Az újságok, a hírek itthonról mindig késtek és kezdtünk eltávolodni az otthontól, az otthoniaktól. Levelezés útján értesítettem a családomat, oda-vissza két hónapos késéssel érkeztek meg a levelek.

A terrorizmus elleni harc taktikai eljárásának gyakorlatát is elsajátította.

A Rendőrség Különleges Szolgálatánál ez volt a munkám, a terrorcselekmények felszámolása, megszakítása, mely szigorú taktikai elemekhez kötött. Egy csapatnak az automatizmus szintjén kell működni együtt, gondolva például az épületátvizsgálásra, a repülőbe történő behatolásra. Amikor felállt a csoportunk, arra kellett berendezkednünk, hogy ha bármelyikünk „kiesett” a sorból, akkor is zökkenőmentesen menjen minden tovább, ezért mindenkinek ismernie kellett a másik szerepét. Nem egy meghatározott szerepnek, feladatnak kellett megfelelni, hanem, a pozíció határozta meg a feladatot, rendkívül sokszor és sokat gyakoroltunk.

Milyen speciális lövészeti képzettsége van?

A felszámolások során, amikor az erőszakos megszakítás történik, a fegyverhasználat alkalmazása „sanszos”. Az átlagemberek, és a nem speciális feladatokat végrehajtó rendőrök álló helyzetből nem mozgó célpontra lőnek, ezzel szemben nekünk mozgásból kellett célkiválasztással mozgó célpontra lőni. Egyébként alapfokú lő kiképzést oktattam a Koszovói rendőriskolán az EBESZ misszióban. Az iraki misszió felkészítési csapatában is részt vettem. „Simunition” lőszerrel lőttek minket, miközben félmeztelenek voltunk, és célkiválasztással mozgásból kellett lőnünk éles fegyverrel, mindezzel azt gyakoroltuk, hogy csak a feladatra fókuszáljunk, bármi történjen is és hogy kizárjuk a környezetet. Részt vettünk személyvédelmi feladatokban is, így többek között a pápa biztosításában, amit az akkori Köztársági Őrezred hajtott végre. Ha nagyobb delegáció érkezett besegítettünk, és az izraeli nagykövet védelmét is mi láttuk el. Volt szerencsém kijutni az USA-ba, Quantico-ba és az FBI Akadémián egy terrorizmus elleni és egy speciális vezetési tanfolyamon részt venni. Az akadémián rendkívül jó technikai feltételek voltak elérhetőek, azt gyakoroltuk, hogy milyen úgy vezetni, amikor az autók pár centire vannak egymástól, megtanultuk a gépjármű megállításának a technikáját, olyan volt, mint amit a filmekben látunk.

Hogyan élte túl a missziókat?

Mindegyikre alaposan felkészültem. A megelőzésre törekedtem mindig, először információkat gyűjtöttem és elemeztem. A mindennapjaim során is, ha rendezvényre megyek, megnézem, hogyan végzik a biztonsági őrök a munkájukat, milyen az átvizsgálás, hiszen tudni szeretném, hogy egy esetleges menekítés során lehet-e rájuk számítani. A missziókban pedig óvatos, előrelátó, megfontolt voltam.

Volt halálfélelme?

Fogtak rám fegyvert, de nem volt halálfélelmem. Angolában egy főútvonalra kanyarodtam, távról jött egy autó és behajtottam elé. Neheztelt rám, villogott, majd megállt mellettem, kiszállt az utasa fegyverrel a kezében, ittasan, rám fogta az ezüstszínű „Colt” típusú fegyverét, én pedig udvariasan elnézést kértem, de kész voltam az esetleges beavatkozásra. Közvetlen közelről a fegyver elvehető a bizonytalan kézből, ezeket is gyakoroltuk eleget. Minderre nem került sor, mert egy biztonsági őrök által védett objektum előtt álltunk és a sofőr is kiszállt, hogy az utas lelkére beszéljen, így meggondolták magukat és elmentek. Fontos szempont volt, hogyan pozícionálom magam, ha elsüti a fegyvert. Egy ilyen szituációban csak az működik, amit sokszor gyakoroltunk, ami automatizmusként működik. Ilyen szituációkban a stressz szintje megemelkedik, a gondolkodás és a cselekvés lelassulhat. Minden rendőr gyakorolja egyébként, hogy nem teljes testszélességgel áll szembe az elkövetővel, ezzel kisebb célfelületet mutatva és előnyösebb pozícióba hozva magát.

Fél valamitől?

Mindenkiben van egyfajta félelemérzet. Kerülhetünk olyan helyzetbe, amelyben még nem voltunk. Ha ünnepi beszédet kellene mondanom nagy tömeg előtt valahol, valószínűleg aggódnék, de ha fegyvert kell fognom, az kevésbé jelent stressz-élményt. Adódhat olyan szituáció az életben, ami félelemre adhat okot, én sem voltam minden élethelyzetben.

Sokszor hallhatjuk, hogy száz százalékos biztonság nem létezik. Ön hogyan tudná ezt definiálni?

A biztonság egy érzés, egy állapot és ezt mindig egy adott élethelyzetben és pillanatban érezzük. Biztonságot ad, ha az országunkban van egy jól működő közigazgatási rendszer, egészségügy, áram, ivóvíz, folyóvíz, rendőrség, kórházak, de a család vagy a szeretteink közelsége is. Egy misszióban ezek hiányoznak. Megromlott közállapotok uralkodnak, nincs közbiztonság, szabad fegyveres csapatok bárhol előfordulhatnak, a közlekedés kaotikus nem működik megfelelően. Egy baleset során a segélykérés sem csak egyszerű és a mentők sem jönnek ki pár percen belül. Az elsősegélynyújtást meg kell tanulni, hogy túl tudd élni a missziót. Háromszor voltam maláriás, a megelőzésére ugyanis nincs gyógyszer. Nagyon veszélyes maláriát terjesztő szúnyogfajta él Angolában és Kambodzsában is. Ezeken a területeken, ha lázas állapotban vagy, akkor maláriára kell gyanakodni, melyet vérteszt útján azonosítanak, vagy zárnak ki. Az egyik brazil rendőr ismerősöm 12 óra alatt meghalt maláriától. Szürkülettől van kirajzás, de pirkadatig érdemes zárt ruházatot viselni, mi helyileg árusított szúnyogriasztót is alkalmaztunk, de így sem tudtuk hermetikusan lezárni a testünket. A trópusokra jellemző faházakban éltünk, nem zártak jól az ablakok, szúnyogháló alatt töltöttük az éjszakákat. Minden este elalvás előtt megtörtént a szokásos rutin ellenőrzés, azaz, jött-e be szúnyog. Konzerves dobozba tettünk olajat, hogy a rovarok, hangyák beleessenek, és ezekbe tettük bele az ágy lábait.

Repülőkkel utazóknak is írt tanácsokat.

Nem szabad túlzóan gyanakvóvá válni és feltűnően nézni az embereket, de jó, ha szemügyre vesszük az utazó közönséget. Keressük a szokatlant, az oda nem illő dolgot, tárgyat, ruházatot, stb. Aki a fedélzeten gyanús csomagot vagy személyt lát, azt tanácsolom, hogy a személyzetnek jelezze azt. A legtöbb nagy távolságba utazó gépen van légi „marshall”, azaz biztonsági tiszt.

Egy átlagembernek a GPS-ek világában fontos, hogy ismerje a térképet?

Angolában a GPS és a mobil technológia még nem volt elterjedt és rendelkezésre álló digitális térképek sem voltak még, így csak a papír térkép működött. De akár manapság is előfordulhat, hogy lemerülhet a telefon vagy a GPS készülék, vagy nem éri el a térképszolgáltatást. A missziókban civil emberként jó, ha egy rendes közigazgatási térképet vesz az ember. Kaptunk NATO-térképeket is a missziókban, a koordinátákat mindannyian le tudtuk olvasni. Ha bajban vagyunk, rádión keresztül ugyanis csak így tudtunk segítséget kérni.

Az évek során milyen stressz-kezelési technikákat fejlesztett ki?

Sportolok, kint ugyan az aknák miatt nem mindig volt lehetőség kültéren mozogni, a biztonsági kockázat miatt sem. Hobbim volt még a zenehallgatás, az olvasás és tájképeket festettem.

Szerbiában kétszer is volt. Milyen változásokat tapasztalt?

A kétezres évek elején részt vettem az EBESZ vegyes etnikumú rendészeti képzési programjában, Dél-Szerbiában, ahol akkoriban a bombázásokat követően nagy volt az ellenszenv a NATO-tagországaival szemben. Magyarként Horváth vezetéknévvel még nehezebb volt érvényesülnöm. A helyiekkel egy bizalomépítési folyamaton át kellett esnünk. Amikor 2006-ban másodjára visszamentem, a gazdasági fejlődés jól látható volt, az ország demokratizálódási folyamata is elindult, a rendőrség rendszere viszont nagyon merev lett, központilag irányított. Minden a belügyminiszter jóváhagyásával működött csak, így nehezebben tudtuk elfogadtatni a reformjavaslatainkat.

Egy utazás során az áldozattá válás esélyét hogyan csökkenthetjük?

A felkészülés a legfontosabb. Hogy pontosan hová megyünk, mivel közlekedünk, hol szállunk meg, milyenek a szálláskörülmények, milyen a biztonsági szint. A hotelekben, Koszovóban például csak a hatodik emeletig tudtak felmenni a tűzoltók, fölötte nem volt érdemes szobát bérelni. A szállodákba is a második szintig érdemes beköltözni. Mindig meg kell vizsgálni, mekkora a szálloda forgalma, milyen a beléptetés, bűnügyileg mennyire fertőzött a terület.

A világ biztonságos?

Sajnos nem. A konfliktusok és azok intenzitása növekszik, valamint a terrorizmusnak is egy új kegyetlenebb formája jelent meg a megtorló terrorizmus. De Magyarországon biztonságban érezhetjük magunkat.

Érkezett-e visszajelzés Önhöz, hogy valakinek az életét megmentette a könyve?

Használhatónak, praktikusnak tartják a könyvet, az összes katonai könyvtárnak is adományoztam belőlük néhány példányt. Nem hivatalos visszajelzésként néhány volt kollégától hallottam, hogy a TEK-nél is használják, a békefenntartási képzésekhez is ajánlott olvasmány lett és a követségek biztonságáért felelős személyzet is forgatja az írásomat.

Mivel telnek a napjai?

A Baptista Szeretetszolgálat biztonsági tanácsadója vagyok és humanitárius feladatokból is kiveszem a részem.

Hiányzik a missziós tevékenység az életéből?

A végrehajtói szint nem vonz, de egy magasabb szintű, oktatás, képzés, vagy szakértői munka, feladat, mint lehetőség elgondolkodtatna. De ez már nemcsak az én döntésem lenne, hanem a feleségemé és a 16, valamint a 9 éves kislányomé is.

Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes

    • horvath sandor tuleles
    • horvath sandor
    • horvath sandor angolai misszioban falu
    • horvath sandor angolai misszio repulok
    • horvath sandor angolai misszio kozlekedes
    • horvath sandor angolai misszio aknaveszely
    • horvath sandor angolai misszio herkules repulogep
    • horvath sandor angolai misszoban
    • horvath sandor kambodzsai un misszioban
    • horvath sandor angola misszio megerositett jarorozesre keszen
    • horvath sandor rksz
    • horvath sandor angolai misszio task force ban
    • horvath sandor szerbiai ebesz misszio magyar rendorok latogatasa
  • Előző
  • Következő
Cimkék: interjú, 2016

„Aki az elmúláson kesereg, elfecsérli az életét”

    • balassa kaloz kicsi
    • balassa kaloz besz
  • Előző
  • Következő

„Aki az elmúláson kesereg, elfecsérli az életét”

Fejlődésregény született Afganisztánban

Kalandok, izgalmak, tanítások, igaz, hősies küzdelmek egy hosszú út során- erről szól A kalózkirály fiai című könyv, amelyet Balassa Bence rendőr őrnagy, a Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és –Történeti Tanszékének oktatója írt Afganisztánban. A családregény egy hajóskapitányról szól, aki hosszú útra indul, és a kisfia, Baltazár titokban utána megy. Az út során együtt élnek át számos kalandot.

Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes

Balassa Bence két ízben szolgált Kabulban, második alkalommal egy esztendeig az Európai Unió által szervezett és vezetett rendőri és jogállamiság-építő misszióban vett részt. Hazatérvén megígérte a családjának, hogy többé nem vállalkozik veszélyes küldetésre, ám 2013-ban mégis elutazott azzal a céllal, hogy hatékony segítséget nyújtson az afgán nemzeti rendőri szerveknek, ügyészségnek és a bíróságoknak szakmai munkájuk magasabb szintre emelésében, a képzések szervezésében, a tananyagok fejlesztésében. Balassa Bence nem tartja magát kalandkereső, kalandvágyó embernek, de mindig is élt benne egyfajta indíttatás, hogy időről időre kilépjen abból a komfortzónából, amelyben él, hogy kipróbálja magát új, kevésbé megszokott területeken.

„Itthon a feleségem, a nyolcéves kisfiam és a kétéves kislányom várt. Kéthavonta kétheti időtartamra haza tudtam jönni, így túlélhető volt ez az egyéves időszak. A feleségem civil, háziorvosként dolgozik. Az volt a megállapodásunk, hogy nem mesélek a kinti életemről. Otthon soha nem is kérdezett a történésekről. Az Afga­nisztánban készült fotóim egy részét nem láthatták a gyermekeim. Ha olyan esemény történt Kabulban, amely esélyes volt arra, hogy bekerüljön a nemzetközi médiába, akkor azonnal hívtam a feleségemet, hogy egészen pontosan mi történt. Folyamatosan figyelte az afganisztáni híreket, így neki nehezebb volt itthon” – idézte fel életük nehéz időszakát az őrnagy. Majd hozzátette: „A kisfiam mindig is szerette a kalóztörténeteket, így arra gondoltam, hogy minden este meséket írok neki, így próbáltam meg élővé tenni a kapcsolatunkat a videotelefonálás mellett. Esterházy Pétert idézve, hirtelen fölvillant előttem a történet teljesnek látszó képe és ezt követően megírtam egy három oldalas jegyzetet; a könyv ötletét 2013. szeptember 25-én, éppen a születésnapomon. A feleségemnek elküldtem a meséket, aki felolvasta azokat a gyerekeknek. Ezekből a történetekből állt össze a most megjelent regény. Hazaérkezésem után a feleségem és a húgom győzött meg arról, hogy a történet számot tarthat mások érdeklődésére is.”

A kiadványt az Írók Boltjában megrendezett könyvbemutatón Boldizsár Ildikó meseterapeuta mutatta be, aki Balassa Bencét gyerekkora óta ismeri, ugyanis az édesapja, Balassa Péter ismert irodalmár, egyetemi tanár, akinek tanítványa volt. Emlékeztetett, hogy Balassa Péter tizenhárom éve eltávozott az élők sorából, és ez a könyvbemutató éppen az Ő születésnapjára esett. Balassa Bence felidézte, hogy az édesapja mindig azt kérte tőle, hogy tudja, hogy mi a dolga és azt úgy csinálja, ahogyan a legkomolyabbak teszik.

A meseterapeuta szerint a könyvnek több olvasata van: lélektani, ifjúsági és fejlődésregénynek nevezte a művet, amely az apa-fiú kapcsolatról szól. „Egy hajóval bárhová el lehet jutni, ezt is érzékelteti ez a férfias könyv, érezni lehet, hogy kisfiúnak készült, aki pedig írta, egy igazi férfi.”

A szerző részleteket olvasott a könyvből és elmondta, hogy fiának az írásain keresztül kívánta megmutatni azt, hogy mi a jó és a rossz közötti különbség. „Egy fiú életében az apához fűződő viszony rendkívül meghatározó, mely egyik félnek sem egyszerű.” A mester és tanítvány viszony nehézségeiről is írt. Felidézte, hogy a spártaiak a hat-hét éves fiúk mellé kijelöltek valakit, aki úgy nevelte őket, hogy húszévesen jó katonákká váljanak. Elmondta, hogy tizenhat éves kora óta karatézik, van egy mestere, aki a mai napig fontos számára. A szerzőhöz közel áll a képi világ, kiderül a könyvből, hogy jól ismeri a hajózást, a tengeri életet. Elmondta, hogy a könyv megírása során elsősorban a fantáziájára hagyatkozott.

A történet befejező részében a mester meghal, és a kisfiú ezáltal egycsapásra nagyfiúvá érik, a gyermekből felnőtt lesz, hiszen másként kell élnie a továbbiakban az életét, a mestere nélkül. Bence nem akart „hollywoodi” befejezést, úgy véli, egy tíz éves gyermek is szembesülhet a halállal, hiszen mindenki meghal egyszer, aki pedig az elmúláson keseregve él, elfecsérli az életét. A legfőbb mondanivalója a kötetnek azonban az, hogy van értelme a létezésnek, annak, hogy egy hajó kikössön, lehorgonyozzon valahol.

Az őrnagy arra a kérdésre, hogy mire tanította meg az afganisztáni lét, a következő választ adta: „Kulturális türelemre, arra, hogy a világ nem fekete és fehér. Empátiára egy számomra idegen nép szenvedéseivel kapcsolatban, és bizakodó derűre is, ha Afganisztán jövőjére tekintek. Ráláthattam egy nemzetközi misszió munkájára, és részt vehettem benne, szakmai emberi kapcsolatok alakultak ki. Jó érzés volt hazajönni, Európában nagy biztonságban élünk az ottani helyzethez képest. Megtanított arra is, hogy értékeljem mindazt, ami megadatott.”

Részletek a könyvből:

„És akkor végre Baltazár el tudta engedni a fájdalmat és a szomorúságot. Ott, azon a csípős reggelen, mesterét gyászolva megértette, amit Takeda annyiszor tanított neki, szavakkal, és olykor szavak nélkül. Hogy bár mindenki meghal egyszer, és az időnk véges ezen a világon, de aki ezen keseregve él, az elfecsérli az életet. Mert nem számít, mikor jön el az időd, csak az számít, mit teszel azzal az idővel, ami megadatott itt, ebben az életben. Hogy milyen ember, milyen harcos, milyen barát, milyen apa voltál. Csak ez a fontos, Baltazár san! És Baltazár szíve végre megnyugodott erre a gondolatra, és megtelt hálával Takeda és a sorsa iránt.

A magyarokra nézett, akik némán várakoztak a háttérben. Egy parázsló szempár fúródott az övébe. Bulcsú volt az. A horkán látszott, hogy olvas Baltazár érzéseiben. Baltazár nem bánta. Tisztelettel bólintott, s a vezér viszonozta a fejmozdulatot.”

„Semmi válasz, ismét csak a sűrű ködként kettejük között gomolygó csönd. Nagy sokára rekedten és halkan felhangzott Veronica máskor oly vidáman, melegen csengő, szép hangja. De ez a hang most fakó és színtelen volt, mintha valami láda mélyéről szólna, és a szavak üresen, reménytelenül koppantak.

– Ismered-e, Da Silva lovag a háromszáz spártai egyenlő történetét, akik hét napon át dacoltak a perzsa Xerxész kétmilliós hadával, mielőtt az utolsó szálig mind odavesztek volna Thermopülainál? Tudod-e, mit válaszolt Leónidasz király a perzsa követnek, akit a csata előtt Xerxész azért küldött hozzá, hogy rábírja a görögöket, adják át a fegyvereiket a szabad elvonulásért cserébe?

– Nem, nem tudom, úrnőm – felelte halkan, hangjában leplezetlen áhítattal Rascao.

– A spártai király annyit felelt: „Gyertek, és vegyétek el!” Hát ezt felelem én is neked, ki hajdan ismerted a becsület szavát, de mára gyávák módjára hitvány urat szolgálsz. Gyere, és vedd el!

– Legyen hát. Legyen óhajod szerint, domina – sóhajtott fel reményvesztetten a kapitány.”


„A börtön veszélyes üzem, ahol a biztonságot garantálni kell”

    • bv szombathely
    • csoti andras bv altb
    • bv szombathely2
  • Előző
  • Következő

Beszélgetés Csóti András büntetés-végrehajtási altábornaggyal, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokával

Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes

Csóti András bv. altábornagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka a fogvatartottak foglalkoztatásáról, elhelyezési körülményeiről, a börtönök telítettségéről osztotta meg gondolatait a Bonum Publicum olvasóival, majd parancsnoki elveit is kifejtette az altábornagy, aki szerint a biztos tudás ehhez a szakmához is elengedhetetlenül szükséges.

Hogyan és mikor került kapcsolatba a börtönök világával? Miként emlékszik vissza az azóta eltelt időszakra?

Teljesen véletlenül. Életvédelmi nyomozó szerettem volna lenni, ám a tisztavatás előtt vált nyilvánvalóvá, hogy a BRFK akkori vezetője tiszti létszámstopot rendelt el. A büntetés-végrehajtás állományából jöttek hozzánk toborozni, egy alezredes beszélt nekünk a Bv. szépségeiről. Nem sokkal később már Állampusztán dolgoztam nevelőként, 1977. szeptember elsején léptem át a börtön küszöbét, azóta ennél a testületnél szolgálok.

Ön milyen toborzó gondolatokat tudna megfogalmazni?

Aki nálunk szolgál, emberi sorsokat képes befolyásolni, ugyanis mi emberekkel foglalkozunk. A börtön nagyon érdekes világ, itt minden megtörténhet. Születnek és meghalnak, házasságok köttetnek, megkeresztelkednek, tanulnak és dolgoznak, újra félresiklik az életük, de sokan fel tudnak állni, így a nagy célt, amelyet reintegrációként fogalmazunk meg, teljesíteni tudjuk. Nem tárgya, hanem alanya van a munkánknak.

Nevelői beosztásban dolgozott. Milyen emlékei vannak erről az időszakról?

A hetvenes évek végén, a legjobb pillanatban kerültem a magyar büntetés-végrehajtás szervezetébe. Ekkor az alapvető elgondolás az volt, hogy meg kell újítani a tiszti állományt. Kiváló csapatba, nevelő közösségbe kerültem, az Állampusztai Szigorított Börtönben az elítéltek öntevékeny szervezeteit alakítottuk meg. Csodálatosan teltek az évek, összetartóak voltunk és nagy eredményeket is sikerült elérnünk.

A nevelési elvek hogyan változtak az évek során?

A pályám kezdetén az átnevelés volt a kulcsszó, egyéni és csoportos foglalkozásokat tartottunk, elsődlegesen a közösségi nevelés eszközeivel. A munkánkkal sikerült személyiségváltozást elérnünk, a szabadulás után a fogvatartottak a társadalom becsületes tagjává váltak. Az elvek folyamatosan finomodtak, most már reintegrálni szeretnénk. A szabadságvesztés büntetés letöltésének ideje alatt olyan kompetenciákat, készségeket kell erősítenünk, amelyek a szabad életben valós lehetőségeket teremthetnek, ezért is helyezzük a hangsúlyt az oktatásra, a képzésre, a munkára, mint a legfontosabb felnőtt élettevékenységekre. A legkorszerűbb elvekkel terápiás foglalkozásokat is tartunk.

A fogvatartottak hány százaléka tanul és végez valamilyen munkát?

Egy fogalom alatt, a foglalkoztatás alatt kezeljük a kérdést, mert mindkettőt egyformán fontosnak tartjuk. A foglalkoztatási rátánk 87 százalékos, ami Európában az egyik legjobb mutató. Kétezer fő folytat tanulmányokat, a többiek folyamatosan nagyüzemi termelőmunkát végeznek. A két dolgot össze is tudjuk kapcsolni, ugyanis született egy döntés a belső ellátásról. Ha mi meg tudunk termelni valamit, akkor a legjobb, ha azt magunk használjuk föl és a piacon értékesítjük is. Építettünk például egy pékséget, amikor az alapkövet leraktuk, beiskoláztuk a péktanulókat. Mire a pékség felépült, a frissen végzett pékek elkezdték az üzemet működtetni. Azóta szakmaképzés folyik, vannak péktanulóink, egyrészt az elméleti ismeretek mellett a büntetés letöltése alatt gyakorlati ismereteket szereznek, másrészt megtanulják a szakmát. Előfordult, hogy az időközben szabadult fogvatartott visszajött, és már szabad polgárként levizsgázott ezekből az ismeretekből, mert fontosnak tartja, hogy legyen szakmája. Amit a pékségben előállítunk, annak a 20 százalékát a civil piacon értékesítjük. Amikor az emberek fölveszik a fehér köpenyt és a fejükre a hajhálót, megszűnnek elítélteknek lenni. Terméket állítanak elő és fontos munkát végeznek. Lekötik az energiájukat, keresményük is van, és föl tudják használni ezeket az ismereteket szabadulásuk után.

Áldozatkészen, szakszerűen, törvényesen, fegyelmezetten, mindent összevetve kiválóan végezte a munkáját a büntetés-végrehajtás tavaly- hangzott el a tavalyi évértékelőn. Ön hogyan értékeli az elmúlt évet?

A testület a tavalyi évben is hozta azt a teljesítményt, amit elvárok. Így történt az előző évben is, akkor Tasnádi államtitkár úr csillagos ötösre értékelte a Bv. munkáját, akkor, amikor én 83%-ot adtam, hiszen önmagunkkal szemben még kritikusabbak vagyunk mindig. Fontosnak tartom, hogy hatályba lépett a törvényünk, a személyi állomány képzése, felkészítése terén is jelentősen tudtunk előre lépni. Az új életpályamodell gondoskodik az állománymegtartó képesség erősítéséről, jól alakul a korfánk, az állomány sokkal képzettebb lett.

A migrációs válságból következő rendkívüli feladatok nehézzé tették az elmúlt hónapokat a Bv. számára. Hogyan élték, élik meg ezt az időszakot? Azt tapasztalhattuk, hogy példa nélküli együttműködés alakult ki a rendészeti szervek között.

A migrációs feladatok kezelésében nagy szerepünk volt. Bizalomról nyújt tanúbizonyságot a Bv. iránt az a tény, hogy Magyarország Kormánya szervezetünket képesnek tartotta arra, hogy ezeket a feladatokat végre tudjuk hajtani. Testületileg, csapatként ennek a feladatnak eleget tettünk. A legnagyobb adósságunk azonban a túlzsúfoltság felszámolása. A férőhely-bővítési programot az elkövetkezendő két évben szeretnénk megvalósítani. Ez a szervezet képes a feladatait végrehajtani. Úgy szoktam fogalmazni: kedvező szelek fújnak a Bv. felé, „ameddig nem tudjuk, hogy melyik kikötőbe akarunk elérni, addig nem lehet jó szelünk.” Úgy gondolom, hogy ismerjük a kikötőt, tudjuk, hogy milyen irányba tartunk évek óta, ezeket a kedvező szeleket be tudjuk fogni a vitorlánkba, elsődlegesen azért, mert a legfontosabb alkotóelemünk a személyzet, akik részt vesznek a napi munkavégzésben.

A túlzsúfoltság évek óta a legnagyobb problémájuk. Hány százalékos a börtönök telítettsége?

130-131% között változik a telítettségi, kihasználtsági, túlzsúfoltsági mutatónk. Ahhoz, hogy a szakmai protokolloknak megfelelő támogató környezet, mozgástér, élettér álljon a fogvatartottak rendelkezésére, ezen változtatni szükséges. Egy szervezetnek a szabálykövető magatartásra kell megtanítani az embereket. A személyzet hosszú évek, évtizedek óta a 140 százalékos telítettség mellett is biztonságosan, a szakmai munkát egyre inkább emelkedő színvonalon hajtotta végre. A kormány az új Bv. férőhelyek létesítéséhez szükséges beruházási kiadásokat, működési költségeket és a személyi állományt is biztosítja mindehhez. Ha ez rendben lesz, akkor kizárólagosan a szakmai feladatokra tudunk majd fókuszálni. Mindez 2019-re megvalósul, az elmúlt évben már közel 900 új férőhelyet adtunk át.

Milyen az élet a büntetés-végrehajtási intézetek falai között? Egy átlagember hogyan képzelheti el az elhelyezési körülményeket?

A börtön jellemzője, hogy sok ember él kis helyen, ezért szükséges - miután minden élettevékenység ezen az egy szűk térben zajlik le-, hogy rendszerben gondolkodjunk, melynek működési elve nem lehet más, mint a rend. Minden tevékenységet szabályozni kell annak érdekében, hogy a normális működést garantálni tudjuk. Vannak zárkáink és lakóhelyeink, az egyik állandóan speciális ajtóval zárt, a másik nyitva van. Egy, három, öt, és tíz személyes zárkánk, valamint lakóhelyiségünk van. Mi tudjuk azt, hogy kit kivel lehet, nem lehet, és hová kell beosztani, kinek milyen programot kell felajánlani annak érdekében, hogy ez a rendszer működőképes legyen.

Nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a börtön veszélyes üzem, ahol a biztonságot garantálni kell. Hogyan tudják biztosítani a rendet?

A börtön valóban egy veszélyes üzem, jogerős ítélettel kerülnek hozzánk az emberek, ezért a rend biztosítja azt, hogy ebben a veszélyes üzemben, a szűk térben, a szabályokat betartásával működjön. A jogszabályok ismerete, a törvényesség betartása, a szakmai protokollok alapján ebben a veszélyes üzemben egy nyugodt, biztonságos munkavégzés zajlik.

Mennyi fogvatartottról gondoskodnak jelenleg?

17800 és 18000 között mozog másfél éve a fogvatartotti létszám, ennyien vannak az őrizetünkben. Előzetes letartóztatást foganatosítunk és a kiszabott szabadságvesztés büntetést hajtjuk végre. Magyar sajátosság, hogy az elsődleges besorolást a bíróság végzi el a fokozatok megállapításával, melyek: fegyház, börtön, fogház. A másodlagos klasszifikációval osztjuk szét a rendelkezésre álló férőhelyek, munkalehetőségek, lakóhely szerinti elhelyezés, egyéni szükségletek alapján ezt a létszámot.

Minden demokratikus jogállamban alapvető követelmény, hogy a személyi szabadság elvonásával járó jogkövetkezmények a legmagasabb jogszabályi szinten jelenjenek meg. Az új büntetés-végrehajtási törvénnyel kapcsolatban melyek a tapasztalatai?

Ez az új törvény, amely vélhetően évtizedekre határozza majd meg a szakmai munkát annak a „kikötőnek” az irányába mutat, ahová szeretnénk eljutni. Személyes büszkeséggel tölt el, hogy a kodifikáció során a Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium egyenrangú partnerként viszonyult a szervezethez és részt tudtunk venni a törvény megalkotásában. Elkészültek a végrehajtási rendeletek, a belső normák is. A hatályba lépés működési zavart nem okozott, a személyi állomány valamennyi tagja oktatáson és vizsgán is részt vett. Minden alapot megad arra, hogy egyértelműen szabályozza a munkánkat.

A Bv. személyi állományának létszáma 250-nel bővült az előző évhez képest, ha jól tudom, ez a tendencia folytatódik. A létszámbővítés milyen feladatokat ró a beiskolázásra alapfokon és felsőfokon?

A költségvetés biztosította az új feladatok elvégzéséhez a szükséges forrásokat és megfelelő személyi állományt is kaptunk. A képzési rendszerünket is meg kell erősíteni. Az úgynevezett bevezető oktatás régen négy hét volt, majd 14, 15 hét, most pedig moduláris képzési rendszert vezettünk be. A belső továbbképzési rendszerünk is megújult. A jogelőd Rendőrtiszti Főiskolához az indulás második évében csatlakoztunk, a megfelelő tiszti utánpótlás képzéséről már a Rendészettudományi Kar gondoskodik.

Az RTK-n tanuló leendő bv. tiszteknek mire kell felkészülniük? Mire kell, hogy felkészítse őket a Rendészettudományi Karon folyó képzés?

Egy leendő tisztnek tartása, biztos elméleti tudása, stabil értékrendje kell, hogy legyen, szolgálatban és szolgálaton kívül bizonyos erkölcsi normákat is követniük kell. A diploma megszerzése után a tanulás folytatódik, hiszen nagyon gyorsan változik körülöttünk a világ. Várjuk a kollégákat, nincs tiszti utánpótlási problémánk, aki az egyetemen végez, számukra helyet találunk. Biztos tudás nélkül ebben a szakmában sem lehet megélni.

A börtön egy drága üzem. Mit jelent ez a mindennapokban?

A veszélyes üzem fogalmába az is beletartozik, hogy rengeteg rendszabályt, technikai eszközt kell biztosítani, a börtön 24 órában működik. Ahhoz, hogy rendben menjen minden, ez komoly forrásokat igényel. A megfelelő személyi állománynak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állni.

Történt-e szökés az elmúlt évben?

Tavalyelőtt világcsúcsot állítottunk föl, nem fordult elő szökés, magasra tettük a lécet. Tavaly három szökésünk volt, a fogvatartottak a munkahelyüket hagyták el önkényesen, mindhármukat rövid időn belül elfogták. Minden rendkívüli esemény rendszeres elemzése, értékelése, feldolgozása folyamatosan napirenden lévő kérdés.

A parancsnoki elvei változtak-e az évek során?

Inkább finomodtak az elveim. Egyedül semmire sem lennék képes, csapatban gondolkodom. A hitelesség és a személyes példamutatás elengedhetetlen a munkám során. Minden embert egyformán fontosnak tartok a rendszer működése szempontjából, mindenki munkájára egyformán szükség van.

Fotó: BVOP Kommunikációs Főosztály


Meg kell tanulnunk nyugodtan élni

    • az irgalmassag iskolaja bojte csaba eloadasa 3 680 451 s
    • az irgalmassag iskolaja bojte csaba interju
  • Előző
  • Következő

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozójaként számos gyermekotthont, gyermekvédelmi központot működtet. Ezeket az otthonokat árva, valamint szociálisan hátrányos helyzetű, rászoruló gyerekek lakják, Csaba testvér pedig gondoskodik taníttatásukról, vallási és erkölcsi nevelésükről. A rászorulók felkarolásáért és megsegítéséért számos elismerésben részesült az elmúlt évek során. Rendszeresen tart előadásokat, lelki gyakorlatot fiataloknak, örömmel osztja meg tapasztalatait a világról, és látja el jó tanáccsal a bizonytalanokat. Mindezt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is megtette, amikor az irgalmasság évéről tartott előadást. Egy rövid interjúban fogalmazta meg a Rendészettudomány Kar hallgatóinak és dolgozóinak is szánt üzenetét: meg kell tanulnunk nyugodtan élni.

Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes

"Hová tűnt Isten a világból?" Ha Isten itt van közöttünk, hogyan engedheti ezt a sok borzalmat, ami körülöttünk történik?

Több mint ötezer gyermeket fogadtam be, ötezer nyomorúságot láttam és mindig arra gondoltam, hogy sokan Isten parancsait nem veszik komolyan. Egész életünkben autózunk, de ha baleset történik, a közlekedési szabályokat gondoljuk rossznak és a rendőröket okoljuk, soha sem saját magunkat hibáztatjuk. Ez nem helyes magatartás.

Ki szorul igazán segítségre manapság?

A gyermekek, akik nem hibásak a szülők viselkedéséért. A felnőtteknek nem segélyt adnék, hanem a munkára tanítanám meg őket. Utat kell számukra mutatni, hogyan lehet a világban eligazodni, alkotó, teremtő munkát végezni.

Mit tanácsol azoknak az embereknek, akik úgy érzik, hogy már nincs remény, akik a mindennapi gondoktól megkeseredettek?

Sok pozitív példát kell eléjük állítani, hiszen mindig van megoldás, mindig van remény. Trianon után Márton Áron püspök a doberdói csatában háromszor megsebesült, elvitték egy év várbörtönre, mégsem keseredett el, hanem folyamatosan tanult, majd a 20. század egyik legnagyobb magyarjaként Erdély püspöke lett. Minden ember példát vehetne róla.

Milyen nevelési elvei vannak?

Eleinte sok kudarccal szembesültem. Elkeseredésemben kora tavasszal többször kimentem a közeli erdőbe, ahol állt egy nagy akácfa, göcsörtös ágakkal, amikor arra gondoltam, mi történne vele, ha láncfűrésszel kettévágnám a törzsét. Majd megjelent előttem a kép, hogy milyen csodaszép is lesz akkor, amikor az eső megöntözi, az áldott napfény átöleli. Az akácfa arra vágyik egész évben, hogy szép fehér nászruhába öltözzön és megvendégelje a világ összes méhecskéjét. A gyerekekből, a felnőttekből is „kiszeretni” kell a jót és nem kierőltetni. Ez a vágyuk, nem rákényszeríteni kell őket, hanem olyan helyzetet teremteni, hogy mindez magától a felszínre jöjjön. A gyermekekért elképesztő erőfeszítésekre vagyok képes.

Előadásában azt mondta, hogy Isten selejtet nem teremt. Tehát minden ember jó?

A pince sötétjében a legkisebb krumpli is a fény felé törekszik, mert benne van a vágy, hogy gyökeret eresszen, virágot bontson. Ez a vágy minden emberben benne él, mindenki szeretne nagyra nőni, kibontakozni, szép dolgokat életre hívni, értékeket teremteni. Úgy érzem, az a feladatom, hogy segítsem őket abban, hogy valóra váltsák az álmaikat.

Mitől tart igazán értékesnek valakit?

Az az ember, akinek halhatatlan lelke van, számomra a legértékesebb. Isten képére, hasonlatosságára teremtett lények vagyunk, ezért egymást tisztelnünk kell.

Hogyan tudjuk a szeretetet közvetíteni?

A „majomszeretetet” egyáltalán nem tartom egészségesnek. A szeretet mindig igazságba kell öltöztetni, az igazságot pedig szeretetbe. Egyik a másik nélkül nem létezhet. Az egészséges szeretetben nincs hazugság, az mindig őszinte. Mindezt a férfi-nő kapcsolatában is fontosnak tartom. Nincs az az igazság, ami szeretet nélkül megállná a helyét. Az igazamat mindig szeretetbe öltöztetem, és úgy közvetítem mások számára.

Az irgalmasság évéről megosztana néhány gondolatot az olvasóinkkal?

Ferenc pápa pontosan látja, hogy mennyi gond, baj van ebben a világban. Megosztotta, hogy milyen orvosságot, iránytűt tudna adni a 21. századi ember kezébe. Mindannyian úgy érezzük, hogy az irgalomra nagyon nagy szüksége van mindenkinek. Az irgalom oldhatna meg számos problémát, gondot a világban és a családokban is.

Rohanó világban élünk, hogyan tudna türelemre inteni minket?

Vegyük tudomásul, hogy aki kapkod, nem halad. A nyugodt életforma sokkal eredményesebb. A kapkodásnak nincs értelme. Még ha nehéz is, meg kell tanulnunk nyugodtan élni.

Rendszeresen arra int minket, hogy ne féljünk a kudarcoktól. Akkor sem, ha megoldhatatlannak tűnnek az előttünk tornyosuló feladatok?

Nagyon sokat tanultam a saját kudarcaimból. Michael Jordan kosarasról azt olvastam, hogy több száz meccset elvesztett, sokszor dobott mellé, mégis ő a világ legjobb kosarasa. Ha nem lettek volna ezek a vesztes mérkőzések, kudarcok, ha feladta volna, soha nem válik a világ legeredményesebb játékosává.

Sokan úgy vélik, hogy nincsenek véletlenek, véletlen találkozások. Ön hisz a predesztinációban, eleve elrendelésben?

Nem. Kereszthalál nélkül is meg lehetett volna váltani a világot, de Isten az akaratát ily módon vitte véghez. Ugyanakkor az emberi szabad akaratot Isten soha semmivel nem írja felül.

Azt hirdeti, hogy nem legyőzni, hanem meggyőzni kell az ellenfelünket. Mindig a békés megoldásokra törekedjünk?

Úgy vélem, a konfliktust ütközések nélkül kell megoldani. Két ember között a legrövidebb út az egyenes beszéd, a bölcs párbeszéd, mellyel minden konfliktus kezelhető.

Mi most a legfőbb célja, amit mindenképpen szeretne megvalósítani?

Isten világában, amit számunkra teremtett, hiszem, hogy fenntartható vágyakat kell a fiatalokba ültetnünk. Azt tartom a legfontosabbnak, hogy az embereknek elérhető vágyaik legyenek. Huszonöt éve erről a témáról tartok előadásokat és írok könyveket. Azt szeretném, ha az emberek napjai nem a vérről, a fájdalomról szólnának, hanem boldogságról és békéről.

Az egyház rendkívül befogadó. Hívőként miként kezelhetjük a migrációt? Nem félti a bevándorlóktól az Európai Uniót?

A sportrendezvényeken is a rendőrök dolga, hogy a mérkőzéseket békés, biztonságos keretek között biztosítsák. Módszereket kellene kidolgozni a migráció kezelésére is. Azt gondolom, hogy általában jobban élünk, mint az emberiség 95 százaléka. Nem látom azt az erőt, ami a nyomorúságban élő embereket visszatarthatná a vándorlástól a jobb élet reményétől. Nem félek a globális háborútól, de a forradalmaktól igen. Küzdünk a háború ellen, de valahol már abban élünk.

Sokan félnek a betegségtől, minden rossztól, bajtól féltik a családjukat. Hogyan tudunk félelem nélkül élni ebben a világban?

Isten mindent és mindenkit szeret, mert ha nem így lenne, meg sem teremtette volna a világunkat. Egyikünknek sincs tényleges oka a félelemre, hiszen a fizikai létünk bizonyítja, hogy Isten elfogad és akar minket. A félelem kishitűségről tesz tanúbizonyságot és egyébként is csak hátráltat bennünket. Ha nem félünk, nagyobb eséllyel érhetjük el a céljainkat.

Cimkék: interjú, 2016

Új büntetőeljárási törvény készül

    • blasko bela

A folyamatban lévő büntetőjogi reform harmadik elemeként (a Btk. és a Bv. törvény után) a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) 2013. év elején megkezdte a felkészülést egy új büntetőeljárási törvény megalkotására. A munka egy úgynevezett kodifikációs bizottságban kezdődött meg dr. Erdei Árpád professzor elnöklete alatt. A Kormány szervezetének átalakítását, az Igazságügyi Minisztérium szakminisztériummá szervezését, valamint a büntetőjogi szakterület helyettes államtitkársági szintre emelését követően a büntetőeljárási kodifikáció azonban új, dinamikusabb irányt vett. Az igazságügyi miniszter döntése szerint a törvény előkészítését a kodifikációs bizottságtól a Büntetőjogi Jogalkotásért felelős Helyettes Államtitkárság vette át, a munka irányítására pedig 2014. derekán meghívta az új Btk. megalkotásánál már bizonyított dr. Miskolczi Barnát, akit miniszteri biztossá nevezett ki. A miniszter elvárása szerinti cél egy konszenzuson alapuló és a gyakorlati problémákra hatékonyan reflektálni képes kódex másfél éven belüli kidolgozása lett. A miniszteri biztos a kodifikáció végrehajtására egy háromszintű rendszert állított fel. A munkát a helyettes államtitkárságon belül egy kifejezetten erre a feladatra létrehozott főosztályra bízta, amelynek a kormánytisztviselői létszámát a vonatkozó törvények alapján berendelt, nagy büntetőeljárási tapasztalatokkal rendelkező ügyészekkel, bírákkal és vezényelt rendőrökkel erősítette meg. A fontosabb kérdésekben történő döntések szakmai támogatása és az előzetes konszenzus kialakítása érdekében egy jelentős elméleti és gyakorlati tudással bíró szakemberekből álló szűk körű – öttagú - szakértői testületet hívott életre, melynek tagjai: Blaskó Béla egyetemi tanár, Elek Balázs ítélőtáblai tanácselnök, Ibolya Tibor fővárosi főügyész, Herke Csongor egyetemi tanár, Békés Ádám egyetemi adjunktus. A legnagyobb horderejű stratégiai döntések meghozatalára pedig a miniszter felkérte a legfőbb ügyészből, az Országos Bírósági Hivatal elnökéből, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökéből, a belügyminiszterből és a nemzetgazdasági miniszterből álló testületet, hogy szabja meg a kodifikáció irányát.

A jogszabály-előkészítés szervezeti struktúrájának kialakítása 2014 szeptemberére lezárult, és kezdetét vette az új Be. szabályozási elveinek, a koncepciónak a kidolgozása, valamint ezzel párhuzamosan a hatályos Be. problémáinak a feltárása, számbavétele és analizálása. Az új Be. szabályozási elveit a Kormány 2015 februárjában elfogadta, köztük az ütemtervet is, amely 2016. júniusi nyers szöveg leadással, szeptemberi benyújtással és év végi országgyűlési döntéssel számol. Már a kodifikáció menetében is biztosított volt a jogalkalmazókkal való folyamatos párbeszéd – például a szakértői testület rendszeres, legalább havi egyszeri ülésein, vagy a hivatásrendi vezetők testületének értekezletein –, a legátfogóbb egyeztetések a nyers szöveg ismeretében, a benyújtás előtt várhatóak. Az Országgyűlés általi elfogadás esetén a törvény 2017. év végén léphet hatályba. Noha miniszteri döntés alapján a nyers szöveg kidolgozásának előrehozott határideje 2016 márciusa lett, a benyújtás és a szavazás tervezett időpontja nem változott, vagyis a jogalkalmazók legkésőbb 2018. elejétől már használhatják az új törvényt.

Interjú Prof. Dr. Blaskó Béla r. vezérőrnaggyal

„Megtaláltam az élethivatásomat”

Prof. Dr. Blaskó Béla rendőr vezérőrnagy 34 éve oktatja a büntetőjogot a Rendészettudományi Karon és a jogelőd Rendőrtiszti Főiskolán, ahol főigazgatóként, oktatási dékánhelyettesként, tanszék- és intézetvezetőként is tevékenykedett. A hallgatói tehetséggondozást mindig is fontosnak tartotta, a kezdeményezésére jött létre a Szent György Szakkollégium az intézményben. Kiemelkedő oktatói munkája elismeréseként 2015-ben a Rendészettudományi Kar kiváló oktatója lett, az új büntetőeljárási törvény megalkotásában is tevékenyen részt vesz. A hallgatókkal, a rendőrökkel és a tanárokkal szemben támasztott elvárásait is megosztotta a Bonum Publicum olvasóival és elmondta azt is, hogy milyennek látja magát Prof. Dr. Blaskó Béla egy évtized múlva.

Hogyan lesz egy repülőgép-technikusból rendőr?

Az Eötvös Loránd Gépipari Technikum légiközlekedés gépészeti szakán szereztem technikusi oklevelet, itt is érettségiztem. A repülőgépész technikusi képesítő vizsga letétele után az osztályunk három munkahelyen kezdett el dolgozni: a tököli repülőgépgyárban, a tököli repülőtéren állomásozó szovjet vadászrepülő ezred magyarországi javítóbázisán, a budaörsi repülőtéren, amely a mezőgazdasági repülés honi központja volt, valamint a MALÉV-nél, ahová én is kerültem. A kötelező két év sorkatonai szolgálatból az itt dolgozó fiataloknak csupán három hónapot kellett letölteniük. Három hónap után felmondással megszüntettem a munkaviszonyomat, ugyanis azt az ígéretet, amit nekünk, ott kezdő fiataloknak tettek – nevezetesen, hogy kiküldenek az akkor hazánkba érkező TU-134/A típusú repülőgép  fél éves kijevi „típustanfolymára” – nem teljesítették. Itthon maradtam és nem sokkal később bevonultam két évre sorkatonának. Mikor leszereltem, megnősültem és először a SZIM Esztergagépgyárában, majd az ÉLGÉP-nél gépésztechnikusként dolgoztam. 1972-ben megjelent egy újsághirdetés, hogy a BRFK rendőr tiszthelyetteseket keres felvételre 2.800 forint kezdő fizetéssel. Öt éven belül lakáshoz juthattam és továbbtanulási lehetőséget biztosítottak. Nagyjából annyit tudtam a rendőrségről, mint egy átlagember. Vagyis kerüljük el messzire, mert nem sok jó származhat abból, ha a rendőrséggel kapcsolatba kerül valaki. Végül is győzött a hivatástudatom, melynek kialakulásában a döntő szerepet akkor még a magas fizetés és a lakáshoz jutás belátható időn belüli ígérete játszotta. Természetesen a rendőri hivatásról alkotott képem, a rendőri hivatáshoz való kötődésem idővel jelentős változáson ment át. Kereken 40 évet töltöttem a rendőrség hivatásos állományában, talán ez is érzékelteti, hogy azon szerencsés emberek közé tartozom, akik megtalálták élethivatásukat.

16 éves korától megközelítőleg hány alkalommal vezetett repülőgépet?

2016-ban lesz ötven éve, hogy repülőgépet vezetek.  Rövidebb megszakításokkal ugyan, de mindig a repülés, a repülőtér közelében éltem az életemet.  Kezdetben motor nélküli (vitorlázó) repülőgépekkel repültem, majd később motoros gépekkel. Elég sok fel- és leszállásom volt, a pontos adatokhoz elő kellene vennem a repülésnaplóimat, illetve a log book-okat és akkor tudnám kiszámolni.

A repülőgép vezetése mennyi időt tölt ki az életében?

Eléggé ügyelnem kell arra, hogy se a családi, baráti, se a munkaköri kötelezettségeimet ne hanyagoljam el. A repülés a kedvenc szabadidős elfoglaltságom, szeretnék minél több időt a repülőtéren tölteni. Szerencsére az időjárás sokszor nem megfelelő és így talán annyira nem bánkódom, hogy nem repülhetek.

Magánpilótaként végzi ezt a tevékenységet. Ez mit jelent egészen pontosan?

A rendszerváltást követően a repülésben is sok minden megváltozott. A korábbi szakszolgálati engedélyeket részben megfeleltették, részben új szabályoknak kellett megfelelni. Jelenleg PPL licenc-em van. Ez azt jelenti, hogy kereskedelmi repülést nem folytathatok, azonban utassal repülhetek. Örömmel tölt el, hogy a baráti, ismerősi, munkatársi körömből nagyon sok emberrel szállhattam fel, és ahogyan közeledik a jó idő, remélem, még sokakkal és sokáig élvezhetem a kismotoros repülés nyújtotta örömöket.

Több mint három évtizede, egészen pontosan 34 éve oktatja a büntetőjogot. Az oktatási módszerek sokat változtak az idők folyamán?

Magamon is észreveszem, hogy igen, de különösen a fiatal büntetőjogász generáción látom, hogy van változás.  Jelentős mértékben változtak az oktatás technikai feltételei is, és az oktatók attitűdje is, igazodva az újabb és újabb beérkező fiatalok életszemléletéhez, világlátásához. Az itt végző tiszteknek be kell illeszkedniük egy sajátos szervezeti kultúrába, és ezt a középiskolában nem sajátíthatják el. Érthető módon a civil felsőoktatástól eltérő oktatási módszereknek – persze a kor színvonalának megfelelően – továbbra is helye van a Karunkon.

Mi a kutatási területe? Miért ezt a témát választotta?

A büntetőjogi bűnösség, illetve a nemi erkölcs elleni bűncselekmények kérdésköre foglalkoztat a leginkább.  Mondhatnám, hogy így adódott. Amikor a büntetőjogi szakcsoportba kerültem, láttam, hogy ki mivel foglalkozik és olyan területen kezdtem el kutatni, amivel más akkor nem foglalkozott.  Az idő előre haladtával azért más büntetőjogi, sőt újabban a rendészettudomány körébe tartozó kérdések iránt is érdeklődést tanúsítok.

A hallgatók elismerése mindig is fontos volt az Ön számára?

Egyértelműen igen a válaszom. Ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül. Talán akkor kell a pályát elhagyni, amikor ez már nem fontos egy oktató számára.

Amikor a hallgatója voltam, a gyakorlati példáit nagyon szerettük. Fontosnak tartja a gyakorlatorientált oktatást a mai napig?

Igen. A mi végzőseinknek nincs „próbaidejük”. Rögtön az élet kellős közepébe csöppennek. Sokan azt gondolják, hogy könnyű a jogászoknak, mert majd a szakvizsga után lehetnek ügyvédek, bírók, ügyészek. A végzett orvos sem operál azonnal. A mi végzőseink pedig rögtön „operálni” fognak.  Csak úgy tudnak helytállni, ha a képzés a lehető leggyakorlatiasabb. Ezzel együtt meg kell kapniuk azt a lehetőséget, hogy azonnal ne dobják őket a mély vízbe.

Mit tudna elmondani az RTK hallgatóiról?

A Karra való jelentkezési adatokból látható, hogy van „merítési bázisunk”.  A bekerülő hallgatók jó középiskolai eredményekkel érkeznek.  Többségük bírja a kemény kiképzést és eleget is tesznek tanulmányi kötelezettségeiknek. A Kart elhagyó fiatalok remélhetőleg rátalálnak majd a hozzájuk illő élethivatásra. Azokra a hallgatóinkra, akik nálunk végeznek, joggal büszkék lehetünk. 

Milyen a jó tanár?

A hallgató a jó tanártól mindig kérdezhet. Még akkor is, ha azonnal nem tudja a kérdésre megadni a választ.

Mit tanácsol az oktatóinknak?

A mi pályánk nem túlfizetett, de így is tartogat sok szépet és számos nehézséget. Mikor valamiért elkeserednek, az előbbire koncentráljanak, és soha ne adják fel.

A hallgatói tehetséggondozást mindig is fontosnak tartotta.

Büszkeséggel tölt el, hogy én kezdeményeztem a Szent György Szakkollégium megalapítását, amelynek ma is elnöke vagyok. A tehetséggondozásnak sok formája létezik. Ide tartozik a TDK-ra felkészülés során végzett hallgatói tevékenység, de az is, hogy az átlagnál többet tenni akaró hallgatók megtalálhassák annak lehetőségét, hogy az elképzeléseiket valóra váltsák.

Az új büntetőeljárási törvény megalkotásában tevékenyen részt vesz. Milyen elfoglaltsággal jár ez a munka?

2014 őszén kaptam felkérést Trócsányi miniszter úrtól arra, hogy a Be. kodifikációs munkájában részt vegyek. Heti rendszerességgel ülésezik szakbizottságunk az Igazságügyi Minisztériumban, ahol igyekszünk eleget tenni a kormányzati elvárások alapján meghatározott határidőknek. A munka során úgynevezett problématérképek készültek, melyeket az üléseken vitattunk meg.  Amíg nem alakult ki a bizottság tagjai között az egyetértés, soha nem léptünk tovább. Úgy vélem, hogy komoly szakmai viták kereszttüzében születhet meg a hazai büntetőeljárást az elkövetkezendő évtizedekben meghatározó jogszabály.

Az egyenruha viselését mindig is fontosnak tartotta az RTK-n és a jogelőd RTF-en is.

Ennek egyszerű oka van. A hallgatók formaruhában kötelesek részt venni a foglalkozásokon. Az egyenruházott oktatói állomány is tekintse kötelességének, hogy egyenruhában tartja a foglalkozást, ezzel egyúttal követésre alkalmas mintát nyújtva a fiataloknak. Felháborítónak és egyúttal komoly fegyelemsértésnek tartanám, ha kellő indok hiányában a hivatásos oktató civil ruhában tartana órát a hallgatók számára.

Mit jelent az Ön számára a rendőri hivatás?

Nekem a rendőri hivatás életpályát adott, megtaláltam benne mindent: örömöt és persze bánatot is egyaránt. Ma az az általános nézet, hogy nyolc-tíz évenként fontos megújulni. Ebben a kérdésben konzervatív vagyok. Szerencsésnek tartom azt az embert, így magamat is, akinek nem kell a foglalkozását váltogatni, hanem élethivatásszerűen végezheti a tevékenységét.

Milyen a jó rendőr?

Úgy viselkedik, ahogyan a szolgálati szabályzat előírja. Legyen meg a fizikai erőnléte, állóképessége, mert ezek nélkül az elméletileg legfelkészültebb rendőr sem állhatja meg a helyét sokáig. A mai viszonyok között elengedhetetlennek tartom, hogy olyan empatikus készséggel bírjon, ami a legitim erőszak alkalmazásának privilégiumával felruházott, hatósági jogosultságokat érvényesítő rendőrt, a polgárok nézőpontjából emberré teszi.

Mire a legbüszkébb a pályája során?

Arra – és ebben a csillagok kedvező állásának, vagy egyszerűen csak a szerencsének is jelentős szerepe volt -, hogy a Karon, illetve jogelőd intézményénél a legalacsonyabb beosztástól a legmagasabbig is eljuthattam és valamennyire sikerült megismernem és jobbá tennem hazánk egyetlen rendvédelmi felsőoktatási intézményét.

Hogyan emlékszik vissza főigazgatóként és oktatási dékánhelyettesként eltöltött éveire?

Mindkét beosztásra magam pályáztam, senki nem kényszerített. Így amikor időnként nehezebb napok jöttek, egyedül magamat okolhattam. Összességében úgy érzem, hogy megérte. Óhatatlanul voltak konfliktusaim, de kevés emberben hagytam tüskét, megbántást vezetői tevékenységemmel.

Zenekarban is játszott, ha jól tudom. Milyen hangszeren?

Zongorán és gitáron játszva szórakoztattam a nagyérdeműt az életem ezen korszakában, amikor derékig érő hajat viseltem.  Tagja voltam a hosszú évekig működő tábornoki kórusnak is.

Hogyan látja magát Prof. Blaskó Béla tíz év múlva?

Harminc kilogrammal könnyebbnek. Fiatalokkal ülök majd egy szép Cessnában és olvasgatom a Büntető törvénykönyv legújabb módosítását, és ha kérdésük van, még tudok rá válaszolni.

Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes

Cimkék: interjú, 2016

Nehéz az embereket megmenteni saját maguktól

    • vereczkei csaba

Dr. Vereckei Csaba dandártábornok mindig is elkötelezett volt a rend, a fegyelem és a kiszámíthatóság iránt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságot kilenc éve vezeti, azóta folyamatosan olyan teljesítményt nyújt az állománya, amelyet elvárnak tőlük az emberek. Rendkívül elkötelezett a hivatása iránt, nagyfokú szerénység jellemzi. A sport fontos szerepet tölt be az életében, a futás jelenti számára az igazi kikapcsolódást. Feleségével a török maratonon is elindult, a sikeres célba éréssel egy nagy álma vált valóra.

Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes

Pályája kezdetéről meséljen, kérem! Jogászként hogyan vált végül rendőrré?

Sorkatonaként teljesítettem szolgálatot, majd beadtam a jelentkezésemet a Miskolci Rendőrkapitányságra. Vizsgálóként kezdtem el dolgozni az Élet-és ifjúságvédelmi Alosztályon, majd a Személyzeti Osztályra kerültem. Aktív rendőrként fejeztem be a még a sorkatonai szolgálat előtt elkezdett jogi képzést. Akkori parancsnokomnak megígértem, hogy az egyetem elvégzése után sem hagyom el a rendőrség kötelékét, ezt az ígéretemet a mai napig betartottam és időközben a szolgálat életem részévé, a hivatásommá is vált. Arról viszont soha nem álmodtam, hogy egyszer megyei rendőrfőkapitányként teljesíthetek majd szolgálatot.

A Rendőrtiszti Főiskolán felsőfokú rendőrszervező képesítést szerzett. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?

1996-ban tíz hónapos képzésen vettem részt. A szervezeti kultúrával akkor ismerkedtem meg igazán, majd a szakmai ismeretek elsajátítása és a vizsgakötelezettségek teljesítése után megtörtént az első tiszti kinevezésem.

Tizenkét éve dolgozott már a rendőri pályán, amikor a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója, egyben főkapitány-helyettese lett. Mivel érdemelte ki, mit gondol?

A vizsgálói múltam szakmailag sokat adott számomra. Az átlagosnál lényegesen precízebben dolgoztam, és a már fiatalon is szívvel-lélekkel végzett munka számos sikert, eredményt hozott. Ekkor csatlakoztunk az Európai Unióhoz, több külföldi kurzus résztvevője lehettem, melyek szakmailag jelentős mértékben segítették a munkámat. A jogi diploma, a nyelvtudás és a bűnügyi szakmai múltam segített az előmenetelben. A bűnügyi terület igazán rabul ejtett, a bűnügyi tudományok a jogi egyetemen is közelebb álltak hozzám. Akkoriban azonban több pozíció betöltésére is lehetőség kínálkozott, hiszen nagyon sokan nyugdíjba mentek.

Említette, hogy több külföldi kurzuson részt vett.

Dr. Boda József nb. vezérőrnagynak, az RTK dékánjának köszönhetem mindezt. A Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központjában ismerkedtünk meg, amikor tíz évvel ezelőtt angol nyelvtanfolyamon vettem részt. Az ő szakmai pályafutását mindig is példaértékűnek tartottam és felnéztem rá azért is, hogy a sport milyen fontos szerepet tölt be az életében. Később külföldön folytattam a nyelvtanulást. Egyik nagy álmom vált valóra, amikor az FBI Akadémiát elvégezhettem, ebben Dékán úr támogatott. A három hónapos képzés során megtapasztaltam azt, hogy egy társadalomban mennyire megbecsült lehet egy rendőr. Amerikában szó szerint hősök a rendvédelmi dolgozók, elismerik és megbecsülik őket. Nem gondolom azonban, hogy felkészültebbek lennének, mint mi, magyar rendőrök. Rendőri szakmai tapasztalatokat szereztem még Rómában, Madridban, Hollandiában, ahol nemzetközi tanfolyamokon és konferenciákon vettem részt. Boda tábornok úr támogatásával az angol rendőrség nyelvtanfolyamán tanulhattam, melynek során a gyakorló rendőrök bentlakásos iskolájába jártam.

Mitől jó vezető valaki? Vezetőnek születünk, vagy vezetővé válunk az évek során?

Emberség, szakmai felkészültség és tudás hiányában nem válhat senki sem jó vezetővé. Meggyőződésem, hogy az embereket nem lehet megtanítani minderre, szükséges egyfajta adottság, vezetői képesség, amelyet fejleszteni és tökéletesíteni folyamatosan lehet.

Mi volt a legmegrázóbb élménye a hivatása során?

Ha az áldozat olyan korú, mint a saját gyermekeim, az mindig nagyon megérint. Amit soha nem felejtek el, az a magyar légiközlekedés legnagyobb katasztrófája. Tíz évvel ezelőtt, a hejcei légi katasztrófa idején bűnügyi igazgató voltam. Napokig irányítottam a helyszíni bűnügyi tevékenységet, sok határőr, tűzoltó is segítette a munkánkat. A rendőrség pszichológusai foglalkoztak az állomány tagjaival, hiszen az ott történtek őket is nagyon érzékenyen érintették.

Kilenc éve lett a főkapitányság vezetője, ennyi ideig senki nem volt még főkapitány a megyében.

A sikerem egyik titkának azt tartom, hogy a legmegfelelőbb embereket választottam ki, hiszen nem nekem kell a legjobb rendőrnek lennem egy adott szakterületen. Az én feladatom az, hogy menedzseljem, működtessem a szervezetet. A kollektív bölcsességben hiszek, kikérem a kollégáim véleményét. Azt vallom, hogy néha a rossz döntés is jobb, mint ha nem születik döntés, hiszen a parancsnoktól határozottságot vár el mindenki.

Mit tekint a legnagyobb eredményének?

Azok a munkatársak vesznek körül, akikkel a kezdetektől együtt dolgozom. Közösen olyan teljesítményt tudunk nyújtani, amelyet elvárnak tőlünk. Elégedetten nyilatkoznak az országban a rendőreinkről, szívesen látják őket bárhol, bármilyen beosztásban, mely az egész főkapitányság számára dicséret.

A megye közbiztonságának helyzete országosan is a figyelem középpontjában van. Mérhetetlen büszkeséggel beszélek mindig arról, honnan származom és elsőként rögtön fel is teszik azt a kérdést, hogy valóban rossz-e a közbiztonság a környékünkön.

Sajnos én is gyakran tapasztalom ezt a sajnálkozást, melyet a bulvármédia gerjeszt. Olyankor mindig azt kérem az emberektől, hogy győződjenek meg a saját szemükkel ennek valódiságáról. Kivételes természeti adottságokkal megáldott környezetben élhetünk, így szívesen jönnek ide az emberek és láthatják, hogy jó a közbiztonság. A rendetlenség, a rend hiánya egyáltalán nem jellemzi ezt a környéket. A megyében több mint száz beszámolót tartunk évente a képviselő-testületek számára. Mindenhol megköszönik a munkánkat és konkrét javaslatokkal segítik a rendőreink tevékenységét. Olyan közbiztonságot szolgáltatunk, amelyet elvárnak tőlünk az emberek.

A rend minden társadalom számára a legfontosabb érték. Ki tehet a rendért?

Pár éve készítettünk egy felmérést, melynek során megkérdeztük a települések polgárait, hogy jelöljék meg azokat a körülményeket, amelyek őket rossz érzéssel töltik el és negatívan befolyásolják a biztonságérzetüket. Tízből nyolc ok semmilyen kapcsolatban nem volt a rendőrséggel. A kutyaugatás zavarta őket a leginkább és például szemetesnek tartották a játszótereket. Ezen a problémák megoldása a helyi közösségek feladata, azonban mindig azokkal az ügyekkel kell foglalkoznunk, amely az emberek számára gondot okoznak. Ha nem nekünk kell eljárni, tanáccsal, közvetítő szereppel akkor is segítünk, részt vállalunk a felmerülő problémák megoldásában. Így is javulhat az emberek köz- és biztonságérzete. A megyénket a Polgárőrség bölcsőjének tarják, itt nagyon aktív a részvételük, segítik a munkánkat. A városi rendészet is komoly szakmai segítséget nyújt olyan esetekben, ahol nem szükséges a rendőri fellépés, tehermentesítik az állományt, így több idő jut a kifejezetten rendőrségi feladatok ellátására.

Melyek a legnagyobb kihívások Borsod-Abaúj-Zemplén megyében?

A nagyon sok apró település jelenti a legnagyobb kihívást, egyik megyében sincs ennyi kis község, 358 településünk van összesen. Tíz rendőrkapitányságon sok feladatot kell ellátnunk, 25 rendőrőrsünk van, több mint kétezer fős állománnyal dolgozunk. Sokfelé kell eljutnunk, óvnunk, védenünk a közbiztonságot. A legek megyéjeként is emlegethetjük a miénket negatív értelemben, főként a foglalkoztatottság, az iskolázottság, az egy főre jutó nemzeti jövedelem szempontjából. Rendkívüli terhekkel bíró és nehéz mindennapokat megélő megyéről és társadalmi közösségről beszélhetünk. Gyakran társadalmi, szociális, vagy gazdasági problémákra is elsősorban rendészeti válaszokat keresnek, vagy követelnek az emberek.

Milyen a lakosság szubjektív biztonságérzete ebben a megyében? Hogyan ítélik meg az itt élők a rendőrök munkáját? Intézkedési kultúraváltás, az állampolgárokkal való közvetlen kapcsolat, párbeszéd is kialakult az elmúlt években. Ebben a megyében is érezhető a változás?

Egyre elismertebbek a rendőreink. Az intézkedési kultúraváltás a gyakorlatban is tetten érhető és egyre több eredménye mutatkozik. Egy idős néni a tevékenység-irányítási központba betelefonált, hogy rossz érzéssel tölti el az, hogy a boltból hazafelé tartva egy rossz benyomást keltő férfi figyeli. Semmi nem történt, ami intézkedésre adhatott volna okot, mégis kimentek a járőreink, melynek során azt tapasztalták, hogy az időskorú hölgyet a lakásában ez a férfi már bántalmazta és kirabolta. Tetten éréssel akkor elfogtunk egy olyan rablót, aki egy időskorú, védekezésre képtelen állapotban lévő hölgyet rabolt ki. Ez az eset jól példázza azt, hogy próbálunk minden jelzésre odafigyelni, külön figyelmet fordítani az idősekre, gyermekekre, vagy akik állapotuknál fogva sérülékenyebbek, őket mindig kiemelten kezeljük.

Nemrégiben nyilatkozta, hogy „Nehéz az embereket megmenteni saját maguktól…” Az emberek mit tehetnek a saját biztonságuk érdekében?

Nagyon sokat. A közlekedésbiztonság terén szinte lehetetlen az embereket saját maguktól megmenteni. Egy egészséges önvédelemnek ki kell alakulnia mindenkiben. Aki tálcán kínálja az értékeit, nagyobb valószínűséggel válik áldozattá. Az idős emberek ugyanis még egy másik világban szocializálódtak, amikor nem kellett éjszaka bezárni az ajtót, vagy a kertkaput. Azóta azonban átalakult a társadalom, az emberek is másképpen élik mindennapjaikat, másként viselkednek, egy egészséges önvédelemi mechanizmusnak ki kell alakulnia és mindenkinek kell tennie a saját biztonsága érdekében.

Azt tapasztalom, hogy a rendszeres közterületi jelenlétnek visszatartó ereje van. Tudomásom szerint nagy hangsúlyt fektet erre Ön is.

Igen egyértelműen visszatartó ereje van, és komoly hatást gyakorol a szubjektív biztonságérzetre. A közbiztonsággal kapcsolatos kritikák sok esetben csak az emberek fejében jelennek meg, melyet mindenképpen kezelni kell. Az egyenruhás rendőr jelenléte biztonságot, megnyugvást ad. Ha szükség van rájuk, akkor ott vannak a közelben és megvédik az embereket.

Az imént említett aprófalvakban hogyan tudják a rendszeres rendőri jelenlétet biztosítani?

Igyekszünk eljutni mindenhová. A településeken párbeszédet folytatunk az emberekkel, bemegyünk a polgármesteri hivatalba, ha jelzés érkezik hozzánk, hamarabb megoldást találunk a problémára.

Milyen bűncselekményeket követnek el a legnagyobb számban, ebben a megyében?

A vagyon elleni bűncselekmények teszik ki az összbűncselekményeknek legalább a felét és ezen belül a kisebb értékre elkövetett lopások, mely az emberek életminőségét rontja. Mióta a tulajdon elleni szabálysértések elzárással is sújthatóak, a szabálysértési őrizetet nagy számban alkalmazzuk. Éves szinten ezer és kétezer között van ezek száma, mely nagy terhet jelent, szállítási, eljárási, őrzési feladattal jár, viszont megtérül a befektetett energia, hiszen visszatartó ereje van ennek az intézkedésnek.

Valóban Miskolc a világ egyik legbiztonságosabb városa, mint ahogyan elhangzott egyszer egy nyilatkozatban?

Sokkal biztonságosabb, mint amit gondolnak az emberek. Miskolc esetében leginkább társadalmi és nem kriminális problémákról beszélhetünk.

Ha jól tudom, tervei között szerepel a kutyás rendőri szolgálat újraindítása.

Mindig is szívügyem volt a kutyás szolgálat. Néhány évvel ezelőtt hatvan szolgálati kutyánk volt, most hússzal rendelkezünk és számukat az idén szeretnék megduplázni. A lakosság is elvárja tőlünk és mindig jó szívvel fogadja a kutyás szolgálatot, ebben a megyében fel is értékelődik ennek a szerepe a földrajzi körülmények okán.

Milyen elvárásai vannak a megyében dolgozó rendőrökkel szemben?

Olyanok, amelyeket magammal szemben is támasztok. Egyik hitvallásom a személyes példamutatás fontossága. A visszajelzések a mai napig büszkeséggel töltenek el: becsületesek, tisztességesek a rendőreink, az egyenruhához méltó módon teljesítenek szolgálatot. Vezető társaimmal minden évben közösen teljesítjük a fizikai állapotfelmérést Budapesten, a Rendészeti Szervek Kiképző Központjában, amikor együtt van a teljes menedzsment.

Az állomány tagjainak milyen lehetőségei vannak a sportolásra a megyében?

Az átlagnál jobb lehetőségeink vannak. Kiképző központtal rendelkezünk a város határában, valamit lőtérrel, kondicionáló teremmel, focipályával, teniszpályával, szaunával. Vezetéstechnikai kiképzőpályánk is van, ahol motoros és autóvezetői felkészítést is tartunk, saját kiképzőink segítségével. Próbálunk időt és pénzt megtakarítani, a képzéseket helyben megoldani.

Mit jelent az Ön számára a rendőri hivatás?

Mindent, egy folyamatos készenlétet jelent számomra. Főkapitányként napi 24 órában bekapcsolva tartom a telefonom. A bekövetkezett eseményekről az ügyelet folyamatosan küldi az e-maileket, éjjelente négy-öt levél mindig érkezik. Ez a hivatás kitölti az életemet, a lelkemet, az agyamat.

Sajtószóvivője is a padsorokban ül egyetemünk rendvédelmi szóvivő szakirányú továbbképzésén, melynek a szakfelelőse vagyok. A külső kommunikációra mindig is nagy hangsúlyt fektettek a kapitányságon? Fontosnak tartja a megfelelő tájékoztatást?

Főkapitányként másként élem meg a tájékoztatási kötelezettséget. Bűnügyes szakemberként inkább tehernek tekintettem ezt, aztán a szervezet működésének irányítása során egyértelművé vált számomra, hogy az állampolgárok szubjektív biztonságérzete nagyban függ a jó kommunikációtól is. Az elvégzett munkáról tájékoztatni kell az embereket. Felkészült munkatársak nélkül lehetetlen teljesíteni ezt a feladatot, amely rendkívül összetett, nem kis kihívás megtalálni a jó tollú embereket, akik hitelesen tudnak nyilatkozni is. Fontos, hogy a kamera is szeresse őket. Ez a terület még több kötöttséggel, igénybevétellel jár, hiszen folyamatos készenlétet jelent. Én felelek a szóvivőimért, minden, ami megjelenik, az én felelősségem is. Szabad kezet kapnak, csupán a kommunikáció irányait határozom meg a fajsúlyosabb ügyekben.

Egyik előadását volt szerencsém hallani a Miskolci Egyetemen. Egyértelművé vált számomra, hogy Ön igazi lokálpatrióta.

Ez valóban így van. Elsősorban a családom, a gyökereim kötnek ide, ezer szállal kötődöm a megyéhez. Másrészt pedig szeretek itt élni, az ország egyik legszebb vidékének tartom ezt a környéket.

Mi a hobbija? Mi tölti föl energiával?

Fiatalabb koromban kerékpároztam. Három éve hetente futok legalább negyven-ötven kilométert. Május végén a Balaton körbefutására készülök a főkapitányság csapatával. Mióta életmódváltásba kezdtem, elmaradhatatlan a futás az életemben, tizennyolc kilótól szabadultam meg ennek köszönhetően.

A Törökországban megrendezett maratonon szép sikert ért el.

A feleségemmel indultam ezen a versenyen. Tavaly töltöttük be mindketten az ötvenedik évünket, úgy vágtunk neki, hogy most együtt százévesen futunk. Ez egy óriási kaland, élmény volt, 36 ezer indulóval. A feleségem nagyon jó eredményt ért el, nekem sajnos az utolsó hat kilométernél begörcsölt a lábam, már alig mozdult, így öt óra alatt teljesítettem a távot. De azt tartom a legnagyobb eredménynek, hogy beértem a célba.

Milyen gyakran indul versenyeken?

Évente többször, a Bükkben, Miskolcon, Bánkúton, Tarcalon, a Balatonon.

Mit jelent az Ön életében a sport? Nélkülözhetetlenné vált az évek során?

A családdal együtt sportolok, ez tölt föl energiával, ez regenerál. Mivel nagyfokú pszichés terhelés ér a munkám során, a stressz oldásában is nagy szerepet játszik a sport, szellemileg frissen kezdek neki a munkának, ha előző este elmegyek futni, ezzel túlélem a mindennapok igénybevételét, a mozgás megfelelő életminőséget biztosít számomra.

Cimkék: interjú, 2016

A tanítás felelősség és hivatás

    • bezsenyi 710x769

Bezsenyi Tamás, a Rendészettudományi Kar Rendészeti Vezetéstudományi Tanszékének az oktatója gyermekkora óta szereti a történelmet, ezen keresztül érti meg a társadalmi mozgásokat. Nagyon szeret tanítani, elmondása alapján ebbe szeretne beleőszülni. Úgy véli, az oktatás a legjobb dolog a világon.

Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes

Fiatal korod ellenére több diplomát is szereztél.

Az ELTE Társadalomtudományi Karon társadalmi tanulmányok szakon, az ELTE Bölcsészettudományi Karon, történelem-filozófia szakon tanultam, majd történelem mesterképzésben vettem részt, Kelet-Európa és Oroszország specializáción, illetve az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kriminológia mesterszakán szereztem diplomát.

Párhuzamosan két doktori programban is részt veszel. Mi indokolta ezt?

Az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskoláján belül az Atelier Európai Társadalomtörténeti és Historiográfiai Doktori programban „a bűnözői hálózatok a szocializmusban” címmel kutatok. Az ELTE ÁJK-n a Jog- és Politikatudományi Doktori Iskolában Kriminológia doktori programban pedig „a szervezett bűnözés a rendszerváltás utáni Magyarországon” munkacímmel írom a disszertációmat. A több szempontú, több oldalról közelítő kutatási-elemzési lehetőségek miatt tanulok két doktori iskolában is egyszerre, hogy jobb rálátásom legyen a kutatott témámra.

A történelem mindig is érdekelt Téged?

A nagypapám autógyári minősített hegesztőként is fontosnak tartotta, hogy mind édesapám, mind pedig én is komolyan vegyem a történelem tantárgy tanulását. Ötödikes korom óta kénytelen voltam dicséretes ötös lenni ebből a tárgyból, mindazonáltal könnyen tanultam és nagyon érdeklődtem a történelem különböző korszakai iránt. Meggyőződésem, hogy a történelmen keresztül lehet csak megérteni a társadalmi mozgásokat, a rendszerszintű folyamatokat. A nagypapám úgy vélte, ha nincs összehasonlítási alapunk, nem érthetjük meg mai életünk kihívásait sem, hiszen sok probléma más konstellációban már korábban is megjelent és azokra sok esetben már válaszok is születtek.

Mit gondolsz, miért kell, hogy az emberek ismerjék a saját történelmüket?

A történelem mindenkit leszoktat a hiúságról, ugyanis sok esetben nem azokat jegyzi meg az utókor, akik valami nagyot alkottak. Tutanhamont (uralkodói nevén: Nebheperuré) például azért ismerjük, mert nem tudták kirabolni a sírját, hiszen még VI. Ramszesz sírjának építésekor a törmeléket Tutanhamon sírjához hordták, így sikerült önkéntelenül is megvédeni a sírkamráját. A 20. századi magyar történelem viszont kifejezetten a kedvencem volt. Gyerekként a nagypapám számos történelmi témájú könyvet olvastatott el velem, többek között a termelőszövetkezetek, nagyüzemek történetét és Moldova György írásait kellett folyamatosan olvasnom. Emlékszem, hogy Fekete István Tüskevárját kivette a kezemből, megbízhatatlannak tartotta és helyette Akit a mozdony füstje megcsapott című szociográfiát kellett végigolvasnom. Ekkor kezdett el érdekelni a realista próza, a szociográfia és így vált fontossá a szervezetszociológia. Tanyát bérlő szegény paraszti családból származom, akiknek a szocialista korszak iparosítási politikája tette lehetővé, hogy gyári munkások legyenek, így nagypapám, aki csak hat osztályt végzett, az 1960-as években estin leérettségizett, végül brigádvezetővé vált.

A nagypapád időközben a példaképeddé vált?

Édesapám és nagypapám nagyon szigorúak voltak velem és azt gondolták, ha jól tanulok, képes leszek érvényesülni ebben a világban. Mindketten „a fogd meg és vidd, és nem a fogjuk meg és vigyétek” útján indítottak el, miközben azt tanították, hogy folyamatosan küzdeni kell, még akkor is, ha úgy látom, hogy ennek már semmi értelme sincs. Édesapám a küzdésben értelmet talált. A nagypapám azt szerette volna, ha szakmunkás tanuló leszek, hiszen édesapám is szerzett szakmát, aki viszont azt akarta, hogy egyetemre kerüljek, és így értelmiségi lehessek. A dédapám katonatiszt volt, mint ahogyan nagyapám, és édesapám is. Ez sokat jelent számomra, mert néha úgy érzem, több generáció némaságát hordja magával az ember, amikor küzdeni próbál.

A rendszerváltás előtti és utáni időszakkal is foglalkozol a kutatásokban.

Nagyon megszerettem a kutatást, a lételememmé vált. A szocializmus időszakában a társadalmi tulajdon nagy súlya miatt, valamint a kötelező munkavállalás okán a társadalom döntő többsége állásban volt. A szervezeteken belül történő bűnözés, az informális hálózatokat felhasználó bűncselekménytípusok, a munkahelyi bűnözés, az elkövetett vagyon elleni bűncselekmények összekapcsolódtak. Azok a csempészek, akik behozták az akkori Jugoszláviából a parfümöt, a farmert, a Napoleon-konyakot, azok kapcsolatban voltak a szabadkasszás üzletek és butikok vezetőivel, akik értékesítették a „termékeket”. Ez a rendszer átalakult a rendszerváltást követően. Nem működött például egy úgynevezett mindenható állami bankrendszer, viszont azok a kereskedelmi bankok, amelyek létrejöttek, csak szigorú feltételek mellett voltak hajlandóak a hitelkihelyezésre. A hirtelen meginduló vállalkozási kedv hívta életre a bűnözői csoportokat, amelyek az új lehetőségek finanszírozási hátterét megtudták valósítani. Mindez nagy váltást eredményezett.

A fiatalok megváltozó szerepeiről is kutattál a modern Magyarország vonatkozásában.

Szakkollégistaként, a nyolcadik kerületben a hátrányos helyzetűek lehetőségeit kutattam, az volt a célom, hogy jobb helyzetbe kerüljenek. A sport szinte, mint az egyetlen kiemelkedési lehetőség határozta meg az életüket, a sportszociológusok is sokat foglalkoznak azzal, hogy milyen lehetőségek rejlenek a sportban. Négy évig egy kutatócsoport tagjaként vizsgáltam az Orczy-kertben a hátrányos helyzetű gyerekeket, akik legtöbbször ugyanabba az iskolába jártak, ahova én egykor. Egy elhivatott edző sokat foglalkozott ezekkel a fiatalokkal, hogy ne bűnözővé, hanem jó sportolóvá váljanak.

Jól ismered ezt a környéket?

Nagyon, ugyanis a családommal a itt éltünk, élünk még ma is. Integrációs általános iskolába jártam, ahol a tanulók hatvan százaléka vagyoni hátránnyal rendelkezett, vagy roma, esetleg magatartászavaros volt, a negyven százaléka pedig középosztálybeli. Már gyerekként úgy gondoltam, hogy megfelelő családi háttérrel és küzdeni akarással, elhivatottsággal ki tudok emelkedni. A 90-es évek elején a szüleim késő estig dolgoztak, minden délután azt vártam, hogy haza érjenek. A környéken lebzselő férfiakkal és nőkkel töltöttem a délutánokat, sokszor éppen a Ludovika területén. Ugyan nem a szó klasszikus értelmében, de utcagyerek voltam, sok negatívumot tapasztaltam a lakókörnyezetemben, ezért tartottam fontosnak a bűnözés okainak a feltárását és értelmezését a későbbiekben.

A szüleid következetes nevelése kellett ahhoz, hogy ilyen emberré válj?

Apu nagyon szigorú volt, ő szolgált számomra mintául. Kerületi vizsgálóból lett gazdaságvédelmi főosztályvezető. A családom ki akart szakítani a baráti körömből, azért, hogy ne zülljek el úgy, ahogyan többen a környezetemben. Például a prostituáltakkal készítendő interjúim nagy része a volt évfolyamtársaim közreműködésével készült. Megbíztak bennem, hiszen együtt nőttünk föl. Sajnos az utcán látott erőszakos dolgokra nehéz rendészeti választ adni, de igyekszem azokat megtalálni.

A bűn és az emlékezet viszonyát is vizsgáltad az egyik tanulmányodban.

Pipás Pista történetét dolgoztam fel az egyik szakdolgozatomban. Az emlékezet azért volt fontos egy francia történész szerint, mert vannak olyan emlékezethelyek (lieu de mémoire), amelyek a társadalmi közösségi identitásukat vesztett modern embereknek szükségessé válnak, hiszen ezeknek a segítségével identifikálják maguk. Kíváncsi voltam rá, hogy a nemzeti aspektusok mellett vannak-e és milyen alakító szempontjai a bűn emlékezetének. Amire emlékezünk, az elkísér minket, stigmává válik. Átokházán a mai napig tudják, hogy ki az a Pipás Pista és nem akarnak rá emlékezni, nem szeretnének róla beszélni, mert kínosnak tartják.

Mit tudhatunk Pipás Pistáról?

A Szeged környéki tanyavilágban férfiként élő nő pénzért ölt, tetteiről mégis erkölcsi küldetésként beszélnek azóta is. Csak két gyilkosságért ítélték el, de a legendák legalább harminc ember halálát tulajdonítják neki. A gyilkosságok hasonló forgatókönyv szerint, öngyilkosságnak álcázva történtek. A látszat szerint az áldozat fölakasztotta magát az istálló keresztlécére. Valójában az istállóban megbújt Pipás Pista csalta ki a gazdát és követte el a cselekményeket. 1922-ben egy Dobák Antalné nevű asszony bízta meg őt a férje megölésével, akinek a pipája nem tört el a gyilkosság alatt, az később Pipás Pistáé lett, amit ezután mindig a szájában hordott, innen kapta a nevét. Az eredetileg Fődi Viktória nevet viselő nőre az édesapja még gyermekkorában az nagyobb jószágok terelését is rá bízta, holott ez a fiúk dolga volt. Kocsmába járt és pipázott, otthagyta idősebb férjét, akivel rosszul éltek. Férfiruhában, kalapban keresett ezután napszámos munkákat, férfiként többet is kereshetett, különösen az első világháború éveiben.

Milyen módszereket választottál a kutatáshoz?

2009-ben másfél hónapra Ásotthalomra költöztem, hárman béreltünk egy pici házikót. A Nemzeti Kulturális Alaphoz pályáztunk forgatókönyv-fejlesztésre, tanulmányútra mentünk egy producerrel és egy operatőr kollégával, az volt a célunk, hogy megismerjük a peranyagot. Film is készült a történetből, amely jelenleg fejlesztés alatt áll, jövőre várható a bemutató. Az előbb említett bűn és az emlékezet viszonya miatt az emberek nem engedtek be minket, sokszor órákig tartó interjúkat készítettem olyanokkal, akik a kertkapuból beszélgettek velünk, hogy a szomszédok ne sejtsék, miért jöttünk. Néhányan nem is tudtak arról, hogy ez az eset megtörtént, volt, akinek az édesapja rémtörténetként mesélte el Pipás életét még gyermekkorában. Idővel a bizalmukba férkőztünk és interjúkat készítettünk, folyamatosan forgattunk. Időközben kutattam, olvasgattam, beszélgettem, kimentem a kocsmába, a környező településekre érdeklődni. Pipás a 20-as években dohányt csempészett, rátaláltunk arra a lakosra, akinek az apukája segített neki ebben. Érdekesség, hogy az első gyilkosság áldozatának az özvegyével egy évig együtt is élt. Az igazságosztó szerepében tetszelgett és „mindez” jó pénzkereseti lehetőség volt számára. Tulajdonképpen „Batmanként” segített a nőknek, akik a férfiakat vele riogatták, mivel tudták, hogy értük teszi a szörnyű cselekedeteket.

Kriminálpszichológusokkal is beszélgettél az esetről?

Szerintük egyszerűen csak egy traumatizált emberről van szó, aki teljesen beszámítható volt, racionális döntéseket hozott. Kovács Lajossal, Magyarország egyik legismertebb nyomozójával, kriminalistájával beszélgettem a történetről, megmutattam az összegyűjtött anyagaimat neki, ő pedig megpróbálta rekonstruálni az esetet, elmondta nekem, hogyan történhetett mindez, minderre azért is volt szükség, mert a korban a nyomozóknak rendkívül kevés tárgyi bizonyíték állt rendelkezésükre.

Milyen benyomások értek abban a tanyavilágban, ahol egykoron Pipás Pista folyamatosan változtatta a helyét?

Elhagyatottság érzésem volt, akik a tanyákon élnek, telefonos útnak nevezik azt az utat, amely a határra vezet, mivel ott az út mentén vezetékek futnak. Sokan az egykori TSZ-ek világából nem tudtak továbblépni, nem is volt hova, így a kocsmák a mai napig egy meghatározó találkozási pont. A kocsmáros úgy mutatott be minket a helyieknek, hogy az ottani társadalmi környezetet akarjuk megismerni, ezért érkeztünk, és így nyíltak meg igazán. Kelebiában például találtunk olyan családfőt, akinek az apukája még verekedett Pipással. Szegeden már el is játszották a tárgyalást az ott tanuló joghallgatók tanáraik segítségével. Nagyon élveztem ezt a kalandot, finom melankóliával jöttem vissza.

Mennyi szabadidőd van?

Nekem a kutatás a hobbim. Sokszor esténként is bent dolgozom, kutatok az irodámban, a kapuépületben. Volt rá példa, hogy egy hallgató szombat este keresett fel szakdolgozati tanácsadás céljából. Szabadidőmben és hétvégén is ezzel foglalkozom. Minden hétvégén a bolhapiacokon vásárolok olyan rendőrségi anyagokat, amelyekről levették a minősítést, de mégsem kerültek be a levéltárba. Mindig úgy megyek ki, hátha egy kincsre lelek, az sok energiával tölt föl. Hetente háromszor úszom. Régen hosszútávfutó voltam.

Hogyan képzeled el magad tíz év múlva?

Mindenképpen tanítani szeretnék, ebbe szeretnék beleőszülni. Az oktatás a legjobb dolog a világon. Olyan gimnáziumba jártam, ahol a diákok nem szerettek tanulni, olvasni. Mindig én mondtam el a kötelező olvasmányokat röviden a dolgozatírás előtt és ezt nagyon élveztem. Elkezdtem olyan könyveket ajánlani számukra, amelyekről tudtam, hogy érdekelni fogja őket. A mai napig olvassák az általam ajánlott írók könyveit. Mindig is szerettem olvasni, művelődni. Nagyon érdekelt, hogyan lehet jól átadni a tudást. A tanítás felelősség és hivatás. A rendőrség szervezetét és a rendőrségi működést szeretném kutatni és a szervezett bűnözést, ami olyan, mint egy befagyott tó, ahol különböző lékeket vág a hatóság, de ott tud csak léket vágni, ahol elég vastag a jég, nem mindig ott, ahol a legreprezentatívabb mintavételre van lehetősége. A szervezetek társadalmi eredményessége és szervezeti hatékonysága sokat foglalkoztat, mert ezzel lehet a hatékonyságot a leginkább górcső alá venni. A szervezeti kultúra, a szervezeti működés meghatározó kérdések, mivel ezekből épül fel azok a rendszerek, amik nagyon érdekelnek.

Mikor kapcsolódtál be az RTK-n folyó oktatásba?

2014 őszén kezdtem itt. Vezetés- és szervezéselméletet, rendészeti vezetéselméletet tanítok, a büntetőeljárások szervezetszociológiai elemzését oktatom. Az egyik kollégám mondta azt, hogy a tanítás nekem való szakma lenne. Mindig is érdekelt a rendőrség működése, főként a bűnügyi szolgálati ágé. Édesapámat ritkán láttam, mert ezen a területen sokat dolgozott, későn járt haza a munkahelyéről. Próbáltam mindig ébren maradni, hogy találkozzak vele. A mai napig minden nap hét előtt bent van a munkahelyén. A nyári szünetben Apu mindig bevitt a munkahelyére. A vizsgálati osztályon töltöttem a napjaimat, imádtam ott lenni, nagyon jól éreztem magam, ezek az emlékek máig meghatározóak az életemben. Már gimnazista koromban is rendőr akartam lenni, de Apukám ellenezte. Megtanultam tőle, hogy fontos tudnom, hogy honnan jövök és, hogy ne felejtsem el, hová akarok elérni, hogy a gyerekemnek még jobb körülményeket tudjak biztosítani. Apukámnak köszönhetem azt, amivé, akivé váltam.

Játék és tudomány konferencián a történelem megváltoztatásának lehetséges módozatait vizsgáltad húsz játékban.

A magyar birodalomépítéssel foglalkozó játékokat vizsgáltam fórumbeszélgetések alapján. A középkori játékokban nagy birodalmakban gondolkodtak. Hunyadi-páncélosokkal néhányan egészen Los Angelesig is eljutottak. Sokan nemzeti érzelmektől hajtva játszanak és nem is tudják ezt a gondolatot megkerülni.

Rettegett női sorozatgyilkosokról is kutattál, ennek a lélektanával is foglalkoztál.

A gyilkosságok esetén a női szerepek nagyon érdekesek, a nők a nem erőszakos elkövetési módokat választják, a mérgezéses formát, valamilyen csalárd módon történő elkövetést, olyat, amely nem igényel fizikai erőszakot. Kérdés persze, hogy miért veszik fel a nők a maszkulin szerepeket. Azt tapasztaltam, hogy az apahiány miatt. Jancsó Borbáláéknál a postás apa egy idő után nem tudott megfelelő megélhetést biztosítani. A Jancsó családban az anya és a lánya gyűlöletet táplált a nők iránt. Versengéstudat alakult ki bennük, riválisként jelentek meg az életükben a fiatal lányok. Nagyon erős kisebbrendűségi komplexusa volt Jancsó Piroskának, és a szovjet katonák iránt érzett szeretete is motiválhatta őt. Azt akarta, hogy az orosz katonák körül feltűnő lányok eltűnjenek, nem akart üzenni az emberölésekkel. A kútba dobta őket, melyet fél évig a rendőrök előtt titokban tudott tartani, hiszen nem voltak igazi tárgyi bizonyítékok ellene. Anyát és lányát 1954-ben végezték ki. Sajnos nekrofil hajlamúak voltak. Magyarországon a mai napig létezik egy ilyen maximum száz emberből álló nekrofil zárt közösség, akik halott emberekkel „létesítenek” szexuális kapcsolatot. Egyik szociológus barátom éppen ezt a jelenséget kutatja.

A szervezett bűnözés definícióját hogyan tudnád leírni?

Életvitelszerűen illegális cselekményeket végrehajtó embereknek az informális csoportja. A maffia fogalma ennél többet jelent, mivel ott szervezeti hierarchiáról is szó van. Kulturálisan is értelmezhető szimbólumok kerülnek előtérbe, ahogyan például a „vér kiserkentése” és a Mária kép elégetése. Nem személyhez kötődik, hanem tisztséghez és formalizált együttműködési formákhoz.

A szervezett bűnözés helyzetéről Magyarországon mit tudnál elmondani?

A hazai szervezett bűnözés az egykori széles portfólióból és kényszeredett hierarchiából átlépett a hálózatos működés irányába, amiben meghatározó szerepet kapottMagyarország tranzitjellege. Nálunk kevesebb a regionális szervezett bűnözői csoport, az a jellemzőbb, hogy bekapcsolódnak egy olyan hálózatba, amely Dél-Amerikától Olaszországon át egészen Szentpétervárig tart. Ezen a területen az Unióhoz való csatlakozás olyan hatással volt ránk, mint a rendszerváltás. Sajnos a téma érzékenysége miatt nehéz erről tudományosan beszélni, ugyanakkor rendkívül fontos, mert a második gazdaság az 1990-es évek elején a polgári társadalom hátterének tűnt, ma látszik, hogy a bűnözői együttműködések melegágya is volt.

Jelenleg milyen kutatást végzel?

A bűnözői hálózatok a Kádár-korszakban című disszertációm befejezésén dolgozom most. A társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett sikkasztás, hűtlen kezelés, csalás háttere és jogdogmatikai problémái érdekelnek igazán.

Ezek a témák nem érintenek meg?

Nem igazán. Gyermekként életemben először kilenc évesen láttam halott embert és nem rendített meg. Én találtam meg a szomszédunkat a kamrájában, aki felakasztotta magát. Inkább az töltött el rossz érzéssel, hogy hogyan mondom el mindezt a szomszéd feleségének, aki a konyhában főzött. Sajnos a ferencvárosi és józsefvárosi utcákon is szembejött néha a halál, többször inkább késelés, de néha közúti baleset miatt is. Az egyetemen a kriminológiai szakmai gyakorlaton hatósági tanúként gyakran jártam emberölési helyszíneken. Ha egy ügy bizonyíthatósága kerül veszélybe, az visel meg igazán.

Kedvenc könyv: József Attila összes verse, Umberto Eco. Rózsa neve, Ottlik Géza: Iskola a határon

Kedvenc film: Nagymenők, Casino, Szemtől szemben, Egy kínai bukméker meggyilkolása

Kedvenc zene: House of the Rising Sun, Sigur Rós, Jisas Yu Holem Hand Blong Mi

Cimkék: interjú, 2016

A tanulás akkor jó, ha élményt is ad

    • villamolvasas 1
    • villamolvasas 2
    • villamolvasas 3
  • Előző
  • Következő

„A tanulás akkor jó, ha élményt is ad”

„A képzelet fontosabb, mint a tudás”

Villámolvasás a gyakorlatban címmel írt tankönyvet Lantos Mihály r. őrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Bűnüldözési Tanszékének az oktatója, a Szent György Szakkollégium Igazgatója arról a módszerről, amelyet tíz éve tanít. A technika legnagyobb hasznának nem a gyorsaságot tartja, hanem a mélyebb, integráltabb, maradandóbb megértési szint elérését, ezért a villámolvasás módszere az egyetemi tanulmányok eredményessége szempontjából is rendkívüli előnyökkel kecsegtet.

Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes

A honlapján olvastam Woody Allen gondolatát: "Beiratkoztam egy gyorsolvasó tanfolyamra, és húsz perc alatt elolvastam a Háború és békét. Oroszországról szól." A villámolvasás segítségével sokkal mélyebb megértésre tehetünk szert?

Lantos Mihály: A gyorsolvasás ugyanolyan technika, mint a hagyományos olvasás, csak úgynevezett blokkokat tanulhatunk meg egyszerre olvasni. Mindegyik olvasási forma egyfajta tartalom-feldolgozást jelent, a hagyományos során a részleteken keresztül haladunk az egész megértése felé. A gyorsolvasás is ilyen, csak nagyobb sebességgel történik. Az a probléma vele, hogy a megértési szintünk nem emelkedik a segítségével az olvasás során, csak annak a sebessége. A villámolvasás mindezekkel ellentétben más irányú tartalom-feldolgozási szisztéma. Itt az egészet látod először és utána világosodnak meg előtted a részletek. A következő példát szoktam erre mondani: a hagyományos olvasás olyan, mint a vándor, aki körbe akarja járni a Földet, hogy megtapasztalja, milyen alakú. Sokáig fog tartani, mert rengeteg országot kell bejárnia, amíg körbeér. Ekkor fog rájönni, hogy a Föld gömbölyű. A villámolvasás olyan, mintha műholddal kerülnénk meg Földet. Az első, amit észreveszünk, hogy a Föld gömbölyű és „azokban az országokban szállhatunk le”, amelyek tényleg érdekelnek, amelyek a céljainknak megfelelnek. Segítségével láthatóvá válik az egész struktúra. „Lefotózhatod a Földet”, ez bekerül a tudatalatti memóriatáradba, mely először csak egy passzív tudásbázist jelent, de aminek részleteit később felismerheted, és amiben célirányosan kereshetsz. Szépirodalmat azonban nem érdemes így olvasni, mert ebben az esetben az olvasás élménye elvész. Persze voltak már hallgatóim az ELTE magyar szakáról is, akiknek harminc-negyven könyvet kellett elolvasniuk félévente és nekik a villámolvasás segítségével sikerült beszámolniuk a könyvek minden egyes karakteréről, természetesen csillagos hatosra vizsgáztak, de ők tananyagként olvasták a könyveket és nem tudtak pityeregni például egy főhős halálakor.

Ez első hallásra mindez mások számára is elképzelhetetlennek tűnik?

L.M. Igen. Azonnal megragadja az embereket ez a módszer, de nem tudják elképzelni, hogyan működik.

A tudat alatti memóriatárat hogyan definiálhatjuk?

L.M. Az ELTE pedagógia szakán hallottam erről először. A memóriatárak működése nagyon izgalmas. Rövidtávú és tudat alatti memóriatárat ismerünk, ez utóbbiban található életünk összes információja, születésünktől fogva, ugyanis a pszichológia jelen tudása szerint az elménk mindent elraktároz. Mindenre emlékszünk, a kérdés, hogyan hívjuk elő emlékeinket. Többnyire akkor tudjuk ezt megtenni hatékonyan, ha hozzákacsolunk olyan információkat, amelyek nem hétköznapiak, ezt nevezzük kontextus hatásnak, melynek segítségével asszociálunk, előhívunk. Formák, színek, képek, játékosság, humor, kreativitás segítségével, melyek a jobb agyféltekében helyezkednek el. Mindez egy komplett tanulási stratégia része. Ha valamit szeretnénk elsajátítani, kapcsoljunk hozzá színeket, formákat, képeket, mindennek csak a kreativitásunk szab határt.  Ez a memóriatár állandóan működik. A rövid távú memória feldolgozza az adatokat, amelyeket megélünk és feldolgozunk, majd ezt követően kerülnek be a hosszú távú memóriába. Ha nem kapcsolunk hozzájuk kontextust, akkor onnan nem is tudjuk azokat előhívni. A rövid távú memória hátránya, hogy egyszerre csupán hét adatot tud tárolni. Amikor olvasunk egy könyvet, akkor ide kerül be mindegyik adat. A rövid távú memóriában azok az információk szerepelnek, amire a figyelmünket fókuszáljuk, de ez csak töredéke annak az információtömegnek, amivel nap, mint nap találkozunk. A tudat alatti memóriába viszont akadálytalanul áramlanak be azok az élmények, amelyeket átélünk, azok bekerülnek a passzív memóriánkba, hiszen minden megjelenik a periférikus látómezőnkben, ezzel egy időben bekerülnek az információs mezőnkbe is. A villámolvasás is ezt használja ki. Először az egész információcsomagot fotóolvasás segítségével behelyezzük a memóriánkba, ami először csak passzív tudásként tárolódik.

Láttam a honlapján is, hogy a módszer elsajátításához a tanfolyamon színes ceruzákra is szükség van.

L.M. Azért, hogy rajzoljunk. Azokhoz az információkhoz, amelyeket rögzíteni szeretnénk, kontextusokat kell kapcsolnunk: rajzokat, ábrákat, formákat. „Elmetérképet” készítünk arról a tudásról, amelyet szeretnénk elsajátítani. Minden ember kreatív és nincs szüksége rajztudásra. Tegnap hívott például az egyik tanítványom, hogy kitalált egy jó puskázási lehetőséget: történelemből az évszámokat sehogyan sem tudta megjegyezni, így leírta a történelmi eseményeket és mellé fákat rajzolt és a fák ágaira különböző számú leveleket. Mire megjelenítette az évszámokat, addigra meg is jegyezte mindegyiket és a puskát elő sem kellett vennie. Hibátlan dolgozatot írt, minden, amit lerajzolt, már ott volt a fejében, ezt nevezzük integrált tudásnak.

Mindenki alkalmas ennek a módszernek az elsajátítására?

L.M. Aki emberi elmével született erre a világra, akinek van jobb és bal agyféltekéje, igen. A hagyományos olvasás módszertana ellentétes azzal, ahogyan az elménk működik, annak működéséhez a villámolvasás igazodik. Akinek van célja és kellően motivált, bármit el tud sajátítani ezzel a módszerrel. A hagyományos olvasással tízszer annyi energia szükséges valaminek a megértéséhez. Azért is élmény ezzel a módszerrel dolgozni, mert a jobb agyfélteke játékosságát is életre hívjuk, ezáltal élménnyé válik a tanulás és a megértési szintünket jelentősen tudjuk növelni. Volt egy idős tanítványom, Marika néni, aki hetvenhárom évesen érdeklődött telefonon, hogy idős kora és a rossz szeme ellenére, erős szemüveggel is részt vehet-e a tanfolyamon? Csak remélni tudtam, hogy nála is működni fog. Végig jegyzetelt az órákon, részese volt a gyakorlatoknak és megfelelően ment neki a fotóolvasás és az aktiválás is. A Szeretők című könyvvel dolgozott és azt „fotóolvasta”, viszont az aktiválásnál letette a könyvet. Megkérdeztem tőle, hogy mi a baj, azt mondta, hogy túl sok disznóság van a könyvben. Engem is meglepett, hogy nála is működött a módszer. Mára már több ezer tanítvánnyal büszkélkedhetek. Nem ritka mostanában a nyolcvan-kilencven fős tanfolyam sem. Egyéni munkavégzés zajlik a foglalkozásokon, így mindenki saját maga tudja a saját villámolvasási technikáját kialakítani.

Mennyi idő alatt végezhető el egy ilyen tanfolyam?

L.M. Intenzíven és játékosan két teljes nap alatt.

Nyelvtanulásra is alkalmasa a technika?

L.M. Az összes szó bekerülhet a szótárunkból a tudat alatti memóriatárba, de ez csak passzív tudás, amit elő kell hívnunk a módszer segítségével. Ez persze nem helyettesíti a nyelvtanulást, nyelviskolát, csak tanulási stratégiaként használhatja a hallgató. A nyelvtani anyagokat és a szavak tanulását tízszer gyorsabban elsajátítható ezen módszer segítségével. Volt olyan hallgatóm, aki németül napi száz szót tanult meg, a nyelviskolában így ő lett a legsikeresebb tanuló.

Többször elhangzott az a szó, hogy fotóolvasás. Ez egészen pontosan mit is jelent?

L.M. A villámolvasás egyik lépése. Amikor a könyv teljes tartalma a memóriatárunkba kerül úgy, hogy kikerüljük a memóriatárunk akadályait, szűrőjét. A könyvet a periférikus látómezőnkbe helyezzük és bizonyos ritmus segítségével lapozzuk át. Ez egy egyszerű játék.

Ez olyan, mint a biciklizés? Egyszer megtanulom, és nem felejtem el többé?

L.M. Egyik kedvenc hasonlatomat idézte. Ha egyszer ráérzünk a biciklizésre, onnantól meg is tanuljuk, de a gyakorlással még magasabb szintekre is el tudunk jutni. A két napos tanfolyam végén már mi is csak gyakorlunk. Négy-öt gyakorló könyvet dolgoz fel minden villámolvasó, olyanokat, amelyek érdeklik is őket. Ha ezeket elolvasták és megértették a módszer segítségével, akkor rutinos villámolvasókká válnak, és annyi tapasztalatot szereznek, hogy bármilyen könyvet fel fognak tudni dolgozni vele. A gyakorlás viszont elengedhetetlen.

A könyve alapján is egyszerűen elsajátíthatóak az ismeretek?

L.M. Az összegyűjtött tapasztalatok alapján már a könyv második kiadásnál tartunk. Olyan gyakorlati könyvet írtam, amelyet a tanfolyami résztvevők is tudnak használni, de csupán a könyvből is elsajátítható a módszer, bár több türelemmel, kitartással, és kissé lassabban.

Kiknek ajánlja?

L.M. Érettségi előtt álló középiskolásoknak, egyetemistáknak, főiskolásoknak és minden felnőttnek, akinek háromnál több könyve van a polcán, amit még ebben az életben szeretne elolvasni. Tulajdonképpen mindenkinek. A fiataloknak a „lépéselőny” nevű módszert ajánlom, mert ez kifejezetten tanulási stratégiát fogalmaz meg. Az iskolarendszerszerű tanulást a módszer nem pótolja, ezért javaslom az érettségi előtt álló diákoknak. Egyfajta paradigmaváltás is szükségeltetik ehhez. Fontos, hogy elfogadják ezt a tartalom-feldolgozási szisztémát. Ha az olvasás élménye miatt, szeretne olvasni valaki, akkor inkább használja a hagyományos módszert. Ha valamit olvasni szeretnénk, és azt integrálni akarjuk a munkánk világába, a szakmánkba, azt villámolvasással tegyük. Esténként én is hagyományos módszerrel olvasok az élmény miatt. Szépirodalmi műveket is fel lehet dolgozni a módszerrel, de akkor elmarad az olvasás élménye, melyre szintén szükségünk van. Az oktatáshoz, munkához szükséges könyveket villámolvasással sajátítom el, hiszen ez mélyebb, integráltabb tudást igényel.

Agyunk képességének valóban csak az elenyésző hányadát használjuk ki?

L.M. Agykapacitásunknak átlagosan csak öt-nyolc százalékát használjuk. Einstein tíz százalékát használta az agyának. De nem ebben rejlett a zsenialitása, hanem abban, hogy több nagyon jó módszere is volt a tanulással kapcsolatban. Fontosnak tartotta, hogy a hallgató ne hagyja abba a kérdezést, legyen kíváncsi. Lelki értelemben ugyanis az halott, aki nem kíváncsi semmire. A képzelet fontosabb, mint a tudás. Ha Einstein egy problémát elkezdett kutatni, az volt a munkamódszere, hogy leült és elképzelte, hogy szerinte az hogyan működik és hagyta az intuícióit áramolni. Például beleképzelte magát az anyag szerkezetébe, aztán kezdett csak el kísérletezni. A fantáziát, a képzeletet kell megmozgatni, és nem magolni, hanem játékosabban és kreatívabban elképzelni a rendszert, a világot.

Vélhetően ez a görcsöket is feloldja, és a stresszt is száműzi az életünkből.

L.M. Igen. Látom a tanítványaimon, hogy akik kreatívabb tanulási módszert használnak, másként jönnek be vizsgázni, mert magabiztossá válik a tudásuk. Bármit kérdezek, tudják, hogy képesek majd válaszolni, ezért nem pánikolnak. Azt vallom, hogy ha esik az eső, mosolyogj. Mert ha nem mosolyogsz, akkor is esik.

Rendőrszervező szakon végeztem a Rendészettudományi Karon, a kifutó évfolyamon, ahol az oktatóm volt. Azért szerettük tanulni a tantárgyát, mert nagyon gyakorlatias órákat tartott, nagy érdeklődéssel hallgattuk.

L.M. A tanulás akkor jó, ha van benne élmény. Ha ezt nem találjuk meg, akkor egy kínszenvedéssé válik. Nagyon gyakorlati oktató vagyok, pedagógusként közelítek a hallgatóimhoz.


Rendőrként hogyan került kapcsolatba ezzel a módszerrel?

L.M. Soha nem szerettem tanulni, mert nem találtam benne élményt. Rendőr lettem, majd huszonhét évesen jelentkeztem a Rendőrtiszti Főiskolára. Harmincegy évesen szereztem meg az első diplomámat. Végig küzdöttem, mert tényleg nem volt ínyemre a tanulás. Azért nem, mert fogalmam sem volt, hogyan kell élvezetes módon tanulni. Majd filozófia és pedagógia szakra jelentkeztem és párhuzamosan elkezdtem keresni tanulás-módszertani tanfolyamokat. 1992-ben agykontroll kurzust végeztem el, ott hallottam először erről a módszerről, melyet tíz éve tanítok. A belső útjaink kifürkészése mindig is az érdeklődésem középpontjában állt.

Amíg nem ismerte a villámolvasást, hogyan tanult?

L.M. El sem tudom képzelni. Nyilván a hagyományos módon, elkezdtem olvasni, jegyzeteket készíteni. De annak a hatékonysága össze sem hasonlítható a mostanival.

Hogyan tökéletesítette a módszert?

L.M. Egy amerikai kutató rakta le ennek a módszernek az alapjait, a fotóolvasás technikája neki köszönhető. De ez egy elméleti munka volt, a gyakorlat aztán átformálta a villámolvasást, mely a nevemhez kötődik, hiszen sokat kísérleteztem a módszeren és a magyar tanulási igényekre, a magyar társas logikumra, magyar társadalomi szokásokra alakítottam át.

Egy 200 oldalas könyv feldolgozásához mennyi időre van szükség?

L.M. A rutinos villámolvasóknak a kétszáz oldal feldolgozása az 
első megértési szinten, amikor tudunk róla értelmesen beszélgetni, negyvenöt-ötven perc, a  második megértési szinten egy-másfél óra, ekkor már például le tudok belőle vizsgázni, ez a hivatkozás szintje, a harmadik a szakértői szint, amikor oktatni tudjuk, és két óra alatt a téma szakértői lehetünk. Ennyi idő alatt a hagyományos módszerrel a kétszáz oldal feléig akkor juthatunk el, ha nagyon gyorsak vagyunk. Ön melyik orvost választaná: aki levizsgázott jól, de köztudomású, hogy a vizsga után a tananyag nagyját elfelejti vagy azt, aki bár tized annyi idő alatt tanult meg mindent a villámolvasás módszerével, de minden megmaradt a fejében? Amikor rájöttem, hogy ez mekkora különbséget okoz a tanítványaim életében - ekkor kezdtem igazán komolyan foglalkozni a tanítással.

Hogyan változtatta meg az életét a villámolvasás?

L.M. Sokkal hasznosabbnak érzem magam. Mindig is a hasznára akartam válni az embereknek, a társadalomnak, a hazámnak. Ezzel, hogy több tudást vagyok képes birtokolni, elsajátítani, egyre jobb és jobb tudok lenni, és ezáltal több embernek tudok segíteni.

Mit üzen az érdeklődőknek, a leendő hallgatóknak?

L.M. Hogy ne vegyék komolyan a tanulást, hiszen ez egy játék. Ha így fogják fel, akkor nagyon hatékonyak lesznek. A legrosszabb, ha azt a feszültséget éli meg a vizsgán egy hallgató, mintha tényleg veszélyben lenne az élete. Ugyanazok az élettani hatások jelentkeznek sokaknál. De semmi bántódása nem lesz, legfeljebb még egyszer kell vizsgáznia.

A diákjait is megfertőzte ezzel a módszerrel?

L.M. Sokan hallottak a módszerről és a szemináriumokra is viszek különböző technikákat. Megmutatom nekik az elmetérképezésben rejlő lehetőségeket és többféle tanulási módszerrel is megismertetem őket.  Az NKE-s hallgatók kedvezménnyel vehetnek részt a tanfolyamaimon.

Cimkék: interjú, 2016

A rendre az egész országnak szüksége van

    • pintersandor

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar jogelőd intézményében, a Rendőrtiszti Főiskolán végzett 38 évvel ezelőtt Magyarország belügyminisztere, Pintér Sándor, az egyetemet fenntartó négy minisztérium egyikének vezetője. 1970-ben lépte át a Belügyminisztérium kapuját, 44 évvel ezelőtt lett rendőr. A Bonum Publicum olvasóival megosztotta, hogy milyen elvek szerint végzi munkáját, megfogalmazta elvárásait a leendő rendvédelmi dolgozókkal szemben, s azt is elmondta, hogy a tisztjelöltekre úgy tekint, mint a jövő parancsnokaira.

Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes

Egy országos felmérés szerint az emberek a legjobban a Magyar Tudományos Akadémiában bíznak, és második helyen a rendőrségben.  A rendszerváltás óta nem volt ilyen elfogadottsága a rendőrségnek.

A szakszervezeteknek, az érdekképviseleti szervezeteknek 2010-ben, amikor ismét miniszter lettem, az volt a kérése, hogy adjam vissza a rendőrség tekintélyét. Akkor egyértelműsítettem: a szervezet tekintélyét csak a rendőrök tudják kiérdemelni a munkájukkal, azzal, hogy a törvények betartásával és betartatásával rendet, biztonságot nyújtanak az országban. Az elért eredmény a parancsnokok és az állomány munkáját dicséri.

Azt nyilatkozta nemrégiben, hogy minden társadalom életében az egyik legfontosabb érték a rend. Mit jelent az Ön számára ez a fogalom?

A közösen megalkotott és elfogadott törvények, erkölcsi, társadalmi, együttélési szabályok betartását.

Amennyiben nincs rend a társadalomban, akkor fejlődés sincs, anarchia alakul ki, a társadalom szétesik. A mindennapok rendjére az egész országnak szüksége van. Az erkölcsi szabályokat és a törvényeket be kell tartani és be kell tarttatni. Ez vonatkozik mindenkire, a lakosságra, a rendőrökre egyaránt. Rendet csak törvényesen lehet fenntartani.

A rendőrségen jelentős átalakulások történtek. Intézkedési kultúraváltás, az állampolgárokkal való közvetlen kapcsolat, párbeszéd is kialakult. Vélhetően nem tekinthető lezártnak ez a folyamat…

A rendőrség nem szigetelődhet el a lakosságtól, folyamatos kapcsolattartásra van szükség a polgármesterrel, az iskolaigazgatókkal, az egyházi méltóságokkal, s ha lehetőség van rá, minden egyes lakossal. Az első intézkedéseim egyike volt, hogy az üres körzeti megbízotti helyeket feltöltöttük, ezzel biztosítva a közvetlen kapcsolatot a lakosság és a helyben szolgáló kollégák között. Ugyanezt a célt szolgálták a Készenléti Rendőrség ún. gördülő akciói. A polgárőrség munkája is fontos számunkra, hiszen tagjai az állampolgárok közül kerülnek ki. Nagyon fontos információs bázisaink abban, hogy a lakosság problémáit megismerjük. Az együttműködés eredménye, hogy gyakrabban, nagyobb erőkkel tudunk egy problémára összpontosítani.

Milyen elvárásai vannak a leendő rendvédelmi dolgozókkal szemben?

Legyen hivatástudatuk, legyenek elkötelezettek, és minden erejükkel törekedjenek mások problémájának a megértésére és megoldására. A hivatástudat belülről jön, lehet fejleszteni, de alapjaiban kialakítani szinte lehetetlen. A tudás elengedhetetlen, meg kell tanulni azokat a jogszabályokat, amelyeket a mindennapok során szükséges alkalmazni, el kell sajátítani a szakmai ismereteket. Elhivatottsággal, szakmai, jogi tudással, empátiával eredményesek, sikeresek lesznek egész életük során.

Miniszter úr a tanulást, a folyamatos képzést mindig is fontosnak tartotta. Élethosszig tartó tanulásra van szüksége a rendvédelmi dolgozóknak is?

Aki a társadalomtudományok iránt elkötelezett és a mindennapok társadalmában él, nem teheti meg, hogy csupán a korábban szerzett tudását hasznosítsa élete végéig, hiszen a társadalom folyamatosan változik. Ennek a folyamatnak mi, rendvédelmi dolgozók is a részesei vagyunk. Ezek a társadalmi változások megjelennek a hétköznapokban. Az utcán alkalmazni kell minden jogszabályt, a hatályba lépésének a pillanatától. Egy rendőrnek tisztában kell lennie azzal is, hogy a cselekmény elkövetésekor milyen törvény volt hatályban, hiszen minden esetben annak megfelelően kell eljárnia.

A technika rohamléptékkel, beláthatatlan gyorsasággal fejlődik. Ha nem követjük a változásokat, olyan előnyre tesznek szert azok, akik a törvényeket meg akarják sérteni, amelyet nem engedhetünk meg magunknak, ha eredményesen akarunk dolgozni.

A pályaválasztás előtt álló fiataloknak mit tanácsolna? Miért dolgozzanak a rendvédelmi szervezetek kötelékében?

A jelentkezőknek megfelelő önismerettel, és olyan empátiás készséggel, elhivatottsággal kell rendelkezniük, melyek segítségével mások gondjait, problémáit megismerhetik.  Fontosnak tartom, hogy a pályázó átgondolja, él-e benne a tanulás iránti vágy és az, hogy ez egy életen át kitartson, hiszen hivatást, szolgálatot választ. Amennyiben rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, képességekkel, akkor jelentkezzen, viszont ha bármelyiknek híján van, nézzen más szakma után.

Rendszerszintű problémákat oldott meg az új életpályamodell. Hosszú karrierívet lefedően biztosítja az előmenetelt, a magasabb beosztásba lépés lehetőségét, kitágítja a karrierlehetőséget. Leegyszerűsíti, és sokkal átláthatóbbá teszi az illetményrendszert, összehangolja a szervezeti elvárásokat az egyén életpályájával. Miniszter úr három szóban fogalmazta meg az előmenetel lényegét: tudás, teljesítmény és tapasztalat. 

A kidolgozott életpályamodell több lábon áll. Kialakítása során az állomány véleményére is kíváncsi volt a Belügyminisztérium. Megkérdeztük a rendőri állományt, mit tartanak a legfontosabbnak, milyen irányban kezdjük el az életpályamodell kidolgozását. A kollégák igényeit teljesítettük, elsőként az előmeneteli rendszert és a fizetést rendeztük. A több lépcsős bérfejlesztés már megkezdődött.  Rendszerszinten 2019-ig ötven százalékos bérfejlesztés valósul meg. Harminc százalékot kapnak, akik alaptevékenységet, ténylegesen a szerv törvényben meghatározott feladatait látják el. A huszonöt százalékos illetményemelés a funkcionális feladatot ellátóknak garantált, a vezetők esetében tizenöt százalékos ez a mérték. Ezt követően évente kerül sor öt százalékos emelésre 2019-ig. 

A horizontális előmenetel új elem a hivatásos állomány életében: nemcsak parancsnoki úton lehet elindulni a fejlődésben, hanem ugyanabban a beosztásban egyre magasabb szint érhető el. Mindehhez tapasztalat és szaktudás szükséges.

Az új életpálya az NKE Rendészettudományi Karon dolgozó állományát is érinti.  Megjelent a rendészeti oktatói pálya beláthatósága, pályaíve, mely valamennyi, képzésben résztvevő hivatásos állományú tagot érint. Rendszerszinten az oktatói és a kiképző állománynak az elismertsége nagyobb lett, feltételezhetően azért, mert a képzés, a tudás alapeleme az új rendszernek.

Aki a rendőröket oktatja, tisztában kell lennie azzal, melyek azok az elvárások, amelyekkel képes együtt gondolkodni a képzésre kerülő állománnyal. Szükség van az elméleti tudásra, elengedhetetlenül fontos, hogy az a későbbiekben, a szolgálat során biztos talajt adjon a rendőrnek. A hallgatók intézkedési kultúrájának, szakmaiságának a kialakításáért, elsajátíttatásáért is az egyetem a felelős. Állománygyűlésen időközönként a teljes oktatói karral megosztom a tapasztalatainkat, hogy az általuk oktatott állomány mennyire állja meg a helyét a hétköznapok során.

Miniszter úr az Etikai Kódex, a viselkedési szabályok, a korrupció elleni fellépés szabályainak oktatását, az oktatók és hallgatók szakmai gyakorlatának teljesítését fontosnak tartja a Rendészettudományi Karon is. Nem kérdés, miért elvárása Önnek az, hogy a rendészeti képzésben részt vevő hallgatók intézkedési fegyelmének, pontosságának kialakítására törekedjenek az oktatók, rendészeti kiképzők, gyakorlati oktatók, hiszen a hivatásra nevelünk a Rendészettudományi Karon.


A legfontosabb az intézkedési fegyelem, az intézkedési kultúra, kulturáltság kialakítása. Az állampolgárnak is tisztában kell lennie azzal, hogy cselekedetére milyen választ fog adni a rendőr. Amikor a rendőri intézkedés nem marad verbális szinten, hanem fizikális támadásba megy át, minden rendőrnek szakszerűen, de határozottan el kell tudnia azt hárítani. Nemcsak a szellem képzésére kell törekedni, hanem a megfelelő fizikai erőnlét elérésére és megtartására is. Az egyetemi oktatás megkezdése előtt az alapkiképzés arra is szolgál, hogy még a képzés megkezdése előtt nyilvánvalóvá váljon, ki nem bírja a fizikai megterhelést. A kulturált intézkedés feltétele a rendőr pedáns, az előírásnak és a szabályzatnak megfelelő öltözete, megjelenése is, amelynek olyannak kell lennie, hogy az állampolgárban tiszteletet parancsoljon. Kértem az oktatóktól, hogy a megfelelő alaki megjelenésre is helyezzenek hangsúlyt.

A Hszt. önálló, a hivatásos szolgálati viszonyhoz közelítő, de annak nem minősülő jogviszonyként határozza meg a tisztjelölti jogviszonyt, melynek elsődleges tartalma, a szolgálat lényege elsősorban a tiszti pályára való felkészülés, a tanulás, másodsorban a törvényben meghatározott szolgálati feladatok teljesítése. Mi a szabályozás legfőbb célja?

A tisztjelöltekre úgy tekintek, mint a jövő parancsnokaira. Ennek megfelelően a célkitűzés az, hogy a parancsnoklást, a vezetés elveit, tudományát megtanulják, elsajátítsák.

Az Oktatási Hivatal által nyilvántartásba vett Rendészettudományi Doktori Iskola fontos mérföldkő a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Rendészettudományi Kar életében. A Belügyi Tudományos Tanács a doktori iskolák és hallgatóik munkájának gyakorlati támogatása érdekében kilenc állam- és jogtudományi doktori iskolával együttműködési megállapodást írt alá. Ennek keretében külső doktorandusz gyakornoki rendszerben tudományos kutatásra lesz lehetőség a belügyi szerveknél. Ez a tény is ékes bizonyítéka annak, hogy a Belügyminisztérium támogatja a kutatók munkáját.

Az ORFK Tudományos Tanácsának egykoron, fiatal tisztkoromban a titkára voltam. Meggyőződésem: a tudomány eredményei nélkül nem jutunk előre. Saját kutatásokra szükség van, de meg kell ismerni a világ más területein dolgozó kollégák eredményeit is. Ha ezt nem tesszük, elmaradunk a fejlettebb társadalmaktól. A tudás egyik alapja a tudományos kutatás. A rendvédelmi szervek a doktoranduszképzést mindig kiemelten kezelték. Több PhD fokozattal rendelkező hivatásos állományú tag is szolgált és szolgál a Belügyminisztérium, az ORFK állományában. Megnyugtató számomra, hogy a jövőben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen valósulhat meg a rendészettudomány iránt érdeklődő doktoranduszok képzése.

A Budapesti Műszaki Egyetem vasútgépész szakán tanult. Hogyan vált mégis rendőrré?

Bűnügyi nyomozó szerettem volna lenni. Vörös diplomával végeztem a Rendőrtiszti Főiskolán, majd az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán diplomáztam. Az érdeklődési körömnek megfelelően találtam meg az életpályám, amely a hivatásommá vált.

Milyen emlékei vannak a Rendőrtiszti Főiskolás éveiről?

Fiatalok és sikeresek voltunk. Jó érzéssel gondolok vissza erre az időszakra.

A pályája a Belügyminisztériumban kezdődött.

Polgári alkalmazottként szolgáltam, gépkocsivezető voltam. 1970. december 13-án léptem be a Belügyminisztérium Mérleg utcai kapuján. 1972. szeptember 1-jén lettem rendőr, majd 1973 januárjában nyomozó, 1975-ben kezdtem el a Rendőrtiszti Főiskolán a tanulmányaimat. 1978-ban az Országos Rendőr-főkapitányságra kerültem, ahol 1985-ig dolgoztam. 1985-1988-ig a Budai Rendőrkapitányság bűnügyi vezetője voltam. 1988-1989-ig vizsgálati osztályvezetőként szolgáltam, aztán a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági főkapitány-helyettese, majd budapesti rendőrfőkapitány, röviddel később országos rendőrfőkapitány lettem.

Ezek szerint a kitartás fontos szerepet játszott az életében, ezt üzeni a hallgatóinknak is?

Soha nem szabad elfelejteniük azt, hogy mindenért kitartóan kell dolgoznunk.

Budapest rendőrfőkapitányaként, országos rendőrfőkapitányként és belügyminiszterként milyen alapelveket, vezetői elveket követett? Ezek változtak idővel?

Tudás nélkül megfelelő színvonalú munkát végezni lehetetlen. Nagyon sokat kell tanulni nemcsak az iskolapadban, hanem a hétköznapok során is, akár a tapasztalt kollégáktól. Az egyik legfontosabb értéknek a szavahihetőséget tartom. Aki engem ismer, pontosan tudja, hogy ha valamiben megállapodom, kétség sem férhet ahhoz, hogy azt be fogom tartani, a kollégáim ezért is bíztak és bíznak bennem. A munkatársaimra beosztottként, parancsnokként és magasabb vezetőként is mindig odafigyeltem. Gyakran gondolok Széchenyi István szavaira: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.”


Mire a legbüszkébb a pályája során?

Arra, hogy elismert bűnügyi nyomozó voltam.


Ha jól tudom, a sport mindig is fontos szerepet töltött be az életében. Mire tanította meg Miniszter urat a sport? Miért fontos Önnek?

Ahhoz, hogy valaki szellemileg jó teljesítményt nyújtson, segít a megfelelő fizikai állapot, amely határozottságot és gyors reagáló képességet biztosít. Magammal szemben alapvető elvárás, hogy mindig karban tartsam magam. Szeretek sportolni, sokféle sportot űztem: voltam könnyűbúvár, műveltem önvédelmi sportokat, gyermekkoromban a labdarúgás is a kedvenceim közé tartozott. Az elmúlt években heti két-három alkalommal a hajnali órákban teniszezem.

Magyarország belügyminiszterét milyen érzések töltik el a tisztavatón, a Budai Várban?

Büszkeséggel tölt el, hogy tehetséges fiatalok, remek emberek tesznek esküt. Bízom benne, hogy még jobb teljesítménnyel büszkélkedhetnek majd, mint amelyet mi nyújtottunk.

Rendkívüli év volt a tavalyi, soha nem látott mértékű migrációs nyomás érte el Magyarországot. Miniszter úr azt nyilatkozta, hogy a migránsok tervezett európai szétosztásának tétje a nemzeti szuverenitás, az identitástudat megtartása…

A kötelező szétosztás a Lisszaboni Szerződés megkérdőjelezése. Azt gondoljuk, hogy ez senkit számára nem tehető kötelezővé az Európai Unióban. Egy országnak a szuverenitását az biztosítja, hogy el tudja dönteni, kik legyenek az állampolgárai, kiket enged be nemzeti határain. Ezt alapkérdésnek tekintem.

Európa országainak érintettsége miatt a korábban elrendelt 3-as (közepes) terrorfokozat fenntartása indokolttá vált, a figyelem, a már bevezetett intézkedések folyamatos magas szinten tartása továbbra is elengedhetetlen az ország biztonsága érdekében.  Magyarországon biztonságban érezhetjük magunkat?

Azért dolgozunk valamennyien, hogy Magyarországon rend legyen, hogy mindenki biztonságban érezze magát függetlenül attól, hogy magyar állampolgár, vagy más nemzet polgára.

Cimkék: interjú, 2016

Igazi korszakváltást eredményezett az egyetemmé alakulás

    • polt peter

Dr. Polt Péter legfőbb ügyész lett a Rendészettudományi Karon a Büntetőjogi Tanszék vezetője, aki a 65. életévét betöltött Prof. Dr. Blaskó Béla ny. r. vezérőrnagytól vette át a tanszék irányítását. Pályája kezdetéről, a tudományos gondolkodás legfőbb jellemzőiről osztotta meg gondolatait az olvasókkal, valamint arról, hogy milyen változásokat tapasztalt az egyetemmé válás, karrá alakulás folyamatában és azt is megtudhattuk, hogy milyen a jó vezető.


Polt Péter középiskolásként még kifejezetten a reáltudományok iránt érdeklődött, de a családban fellelhető jogászok hatással voltak a pályaválasztására is. Már az egyetemi évei alatt lett kötődése a korábbi Rendőrtiszti Főiskolához Sárkány István tanítványaként, aki a büntetőjog felé terelgette. Ennek hatására jelentkezett tudományos munkatársnak az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézetbe, amelynek ma már legfőbb ügyészként látja el a felügyeletét. 

Mi volt a pontos feladata az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézetben?

P.P. Az akkori OKKRI nemcsak a kriminológiai tudományokkal foglalkozott, hanem a kriminalisztikával is. Bakóczi Antallal dolgoztam együtt, kutatási témám a fehérgalléros bűnözés volt, ezen belül is a számítógépes csalás érdekelt igazán, ami akkor még nem létezett hazánkban; senki nem kutatta, hiszen nem szolgált háttérként hozzá a számítástechnikai fejlettség. Ezért nem merültek fel a dogmatikai problémák sem, hogyan lehet egy számítógépet becsapni, a csalás törvényi tényállása ugyanis ezen alapul, hogy valakit tévedésbe ejtünk, vagy tévedésben tartunk. Itthon senkinek sem volt elképzelése arról, hogy ezt a számítógéppel hogyan lehet megtenni. Mindig is szívesen kutattam, de azt az elvet vallottam, hogy nem elég csak elméletileg művelni a tudományt, hanem arra is figyelni kell, hogy ez a gyakorlati életben hogyan hasznosítható. Legfőbb ügyészként nagyon szorgalmazom, hogy az OKRI ne csak egyszerűen legyen jelen a magyar és a nemzetközi tudományos életben magas szintű szellemi produktumokkal, hanem közvetlenül is segítse azt a jogalkalmazói munkát, amit a magyar ügyészek végeznek. Ha a kettőnek kialakul egy jó egyensúlya, az mindenki számára hasznos lehet.

A kutatás kezdettől fogva fontos része életének, PhD-fokozatot is szerzett. Milyen hozzáadott értéket jelent az életében a tudományos gondolkodás?

P.P. Nagyon sokat adott nekem. A tanulmányok, könyvek, cikkek olvasása, írása, a tudomány művelése önmagában kreatívabbá teszi az embert, más szemmel tudja nézni a világot. Egy kicsit jobban tud fókuszálni fontos pontokra, logikusabb lesz a gondolkodása. Mindig olyan területet választottam, ami nagy fontossággal bírt a tudományban. Ahogyan említettem, a számítógépes csalás volt a kutatási témám, majd nemzetközi büntetőjoggal kezdtem el foglalkozni, ami akkor, Magyarországon, a szocializmusban nem volt egy nagyon frekventált ága a büntetőjog tudománynak. Abban az időben egy gyanús kapitalista terméknek tűnt, ugyanakkor a rendszerváltás után a nemzetközi büntetőjog, nemcsak mint tudomány értékelődött fel, hanem a gyakorlati kérdései is nagyon fontossá váltak, gondoljunk csak a háborús vagy népellenes bűntettek elkövetőinek lehetséges felelősségre vonására, az igazságtételre. A PhD-értekezésemet mentelmi jog témában írtam. Mind a mai napig egy olyan fontos közjogi kérdésnek tartom, amely nem az íróasztalfiókoknak írt tanulmányokban realizálódik csak, hanem a napi életben, legyen szó Magyarországon a mentelmi jogról, mint büntethetőségi akadályról, vagy pedig nemzetközi színtéren, hiszen Magyarországnak is van olyan mentelmi ügye, ami európai parlamenti képviselőt érint. Nagyon fontos, hogy tisztában legyünk az elvekkel, ne csak a szabályokkal, hanem azok gyakorlati alkalmazási lehetőségeivel is. A kutatási eredményeimet mindig tudtam hasznosítani a gyakorlati munkám során, és egyfajta gondolkodási többletet jelentett, amit aztán a jogalkalmazási helyzetekben is tudtam alkalmazni.

Most ismét egy olyan témát kutatok, amely aktuális. Ez az Európai Unió pénzügyi érdekeinek a védelme. Ezzel összefüggésben az európai ügyész intézményének a létrehozatala napirenden van az unióban. 2013 óta ismert az európai bizottságnak az a javaslata, hogy az EU működési szabályzatának alapján létrehozzák az európai ügyész intézményét. Ezzel kapcsolatban több tervezet látott már napvilágot. Gyakorlati szakemberek és tudósok részletesen foglalkoznak ezzel a bonyolult, fontos elméleti és nagyon nehezen feloldható gyakorlati kérdéseket felvető intézménnyel.

Nemzetközi joggal kapcsolatos tanulmányait külföldi posztgraduális képzéseken igyekezett elmélyíteni. Úgy tudom, hogy részt vett a Strasbourgi Egyetemen és a Hágai Nemzetközi Jogi Akadémián. Milyen speciális ismereteket sajátított el?

P.P. A Strasbourgi Egyetemen egy jog-összehasonlítás témájú posztgraduális képzésen vettem részt, ahol a nagy európai jogrendszereket hasonlítottuk össze és azt, hogy milyen módon alakultak egymás mellett, egymást építve és egymással kölcsönhatásban, kezdve a római jogtól a kontinentális jogrendszeren keresztül egészen az angolszász jogig. Áttekintettük, hogy a kezdetektől napjainkig hogyan fejlődtek, hogyan hatottak egymásra és akkor, a nyolcvanas években milyen kölcsönhatásban voltak egymással. Abban az időben még létező volt a szocialista típusú jogrendszer. Ennek a jellemzőit is neves előadóktól hallhattam. A Hágai Nemzetközi Jogi Akadémián alapvetően nemzetközi jogi stúdiumokat ismerhettem meg a nemzetközi bíróság épületében. A nemzetközi jog fejlődését tanították, különös figyelemmel azokra az esetekre, amelyeket a bíróság elbírált, és amelyek rendkívül fontosak voltak egész Európa, sőt a világ számára is.

A kutatás mellett mindig is tanított, először az  ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszékén, illetve a Rendészettudományi Kar jogelőd intézményében is. Mit jelent manapság az oktatás az életében?

P.P. 1984 óta tanítok a Rendőrtiszti Főiskolán, ahová Békés Imre professzor úr meghívására érkeztem. Mindig szívesen oktattam itt, mert jobban lehetett a napi gyakorlathoz igazítani a büntetőjog oktatást ebben az intézményben.  Ma ugyanazokban a termekben oktatok az RTK-n, mint a nyolcvanas években.

Milyen változásokat tapasztalt az egyetemmé válás, karrá alakulás folyamatában?

P.P. Történt egy igazi korszakváltás, mert a főiskola irányvonala és az egyetemé csak részben egyezett meg. Önmagában az a tény, hogy alapképzésben és mesterképzésben is folyik az oktatás, más minőségű tanítást kíván meg. Ez a fokozatosság azt is lehetővé teszi, hogy a többszintű képzés révén a gyakorlatban is más szerepet szánjunk azoknak a hallgatóknak, akik az alap, és akik a mesterképzést végzik el, és ehhez tudjuk igazítani a tananyagot is. Az egyetemi képzésnek nagyobb elméleti megalapozottsága van, mint korábban a főiskolainak. Az alapképzés arra nyújt lehetőséget, hogy a megszerzett elméleti szint alapul szolgáljon egy magasabb, tudományos jellegű képzéshez, ami ilyen értelemben nem volt meg a főiskolai képzésben. Jobban hasznosítható ez a rendszer a gyakorlatban is, jobban orientál, és jobb alapokat nyújt egy nagyobb elméleti tudás megszerzéséhez.

Ebben a tanévben vette át a Rendészettudományi Kar Büntetőjogi Tanszékének a vezetését. A tanszék jövője vonatkozásában milyen elképzelései vannak?

P.P. Szeretném, ha a kollégák minél magasabb szinten oktatnák a tárgyakat, ehhez fontosnak tartom, hogy a tanszéki munkatársak minél inkább képezzék magukat, ezáltal biztosított lesz a hallgatók magasabb szintű büntetőjogi képzése is. Szeretném azt, ha a képzés kicsit koherensebb lenne, az elmélet és a gyakorlat jobban kiegészítené egymást. Viszonylag csekélyebb óraszám esetében azon általános elvek tanítását szükséges előtérbe helyezni, amelyek nélkülözhetetlenek. Szeretném, ha a képzésben sokkal hangsúlyosabban tudnánk alkalmazni a számítástechnikai eszközöket. A tudományos teljesítmény kiemelt helyen kell, hogy szerepel ezen a tanszéken is. A hallgatók és az oktatók között egyetértés szükséges, hogy kialakuljon abban, hogy a büntetőjog egy fontos tárgy, amit jó oktatni és hallgatni is.

Mi a legfontosabb, legspeciálisabb büntetőjogi ismeret, amelyet egy leendő rendőrnek feltétlenül el kell sajátítania?

P.P. A legfontosabbnak azt tartom, ha egy hallgató sikeresen abszolválja a tárgyat és a későbbiekben, amikor az élete során találkozik egy-egy jogdogmatikai problémával, fel fogja ismerni azt és tudni fogja, hogy a megoldást merre kell keresnie. Büntetőjogi szakemberek segíthetnek ebben, ugyanakkor tudni kell, hogy mit és miért kérdezünk, hogy mit szeretnénk vele elérni.

Most készül az új büntetőeljárási törvény. Legfőbb ügyészként milyen elvárásai vannak törvénnyel kapcsolatban?

P.P. Alapvetően azt várom, hogy a büntetőügyek gyorsabban, hatékonyabban és az anyagi igazságnak megfelelően oldódjanak meg. Az új büntető-eljárásjogi kódex legfőbb jellemzői a maitól eltérően az kell, legyen, hogy nagyobb teret adjon az egyszerűsítésre, ugyanakkor a garanciális elemeket tartsa meg, de egy gyorsabb és hatékonyabb büntetőeljárást tegyen lehetővé. Az intézményrendszer, a hatáskörök és az eljárási szabályok kialakulóban vannak. Különösen fontosnak tartom a titkosszolgálati eszközök és módszerek alkalmazását, az így nyert adatoknak a bizonyításba való beépítését, bizonyítékként való felhasználását. Szükség van változtatásra, amely – a garanciális elemek megtartása mellett – egy jobb felhasználhatóságot tenne lehetővé. Egy bizonyítékok körét szélesítő szabályozást tudnék elképzelni. Nagyon fontosnak tartom annak eldöntését, hogy az érdemi bizonyítás hol történjen, mert azt nem tartom jónak, hogy mind a nyomozati, mind a bírósági szakban teljes körű bizonyítás folyik, ez a hatékonyság és a gyorsaság rovására megy.

 Az RTK-n leendő parancsnokokat nevelünk. Mit tanácsolna számukra? Ön szerint milyen a jó vezető? Milyen alapelveket követett vezetőként élete során?

P.P. Az ügyészség hierarchikus szervezet, de más típusú természetesen, mint a rendőrség, a rendvédelmi szervek. Az ilyen típusú, függelmi viszonyokon alapuló szervezet irányítása, vezetése is ma már a XXI. században egyfajta menedzserszemléletet igényel. Irányítani, vezetni egy szervezeti egységet vagy egy szervezetet csak akkor lehet, ha azt a szervezetet átlátja a vezető és egy minimális szinten tisztában van azokkal a feladatokkal, amelyeket a beosztottak, alárendeltek látnak el. Persze nem neki kell mindent megoldania, hanem azt kell biztosítania, hogy a szervezetben megoldódjanak ezek a kérdések. Ez egy más szemléletet igényel, mint amikor valaki úgy gondolja, hogy minden problémát csak személyesen ő oldhat meg. Ez egy más jellegű tudást igényel, más típusú büntetőjogi tudást is. A büntetőjog tele van garanciális elvekkel, egy vezetőnek, parancsnoknak is mindig tudnia kell, hogy melyek a korlátok és a lehetőségek. Ez utóbbiakat ki kell használni, a korlátokat viszont nem lehet átlépni.


Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes


„A rendszerváltás óta nem volt ilyen elfogadottsága a rendőrségnek”

    • papp karoly orszagos rendorfokapitany sebi2447 m

Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány jelentős támogatást nyújtott az egyetemre vezényelt hivatásos oktatói állomány létszámának növeléséhez, melynek eredményeként a Rendészettudományi Karon két új intézet kezdhette meg működését ebben a tanévben. Kezdeményezője a rendészeti képzés szervezeti, tartalmi és jogi keretei megújításának, valamint a négyéves rendőrtiszt képzés kialakításának. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre fordított kitüntető figyelméért és folyamatos támogatásáért az Egyetem Díszpolgára címet érdemelte ki. Az országos rendőrfőkapitánnyal a parancsnoki feladatokról, a rendőri munkáról, eredményekről, oktatásról, kutatásról beszélgettünk.


Meséljen, kérem a kezdetekről! Középiskolásként mi motiválta, hogy a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára jelentkezzen?

Papp Károly: Családi indíttatásra jelentkeztem, hiszen rendőr családból származom. Édesapám volt rendőr, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon dolgozott közlekedésrendészeti alosztályvezetőként. A rendőrségnél szerettem volna kezdeni, de az akkori szabályok szerint két évig sorkatonai szolgálatot kellett volna teljesíteni. Mivel a Határőrség is a Belügyminisztériumhoz tartozott, ezért a Katonai Főiskolának a határőr szakát választottam. Arra gondoltam, hogy lesz majd lehetőségem átkerülni a rendőrséghez, ami 1990-ben be is következett. Hét évig szolgáltam a határőrségnél.

BM határőr-általános iskolai pedagógia tanári szakos végzettsége is van. A pedagógiai elveket és módszereket tudta érvényesíteni a pályája során?

P.K. Határőr parancsnoki szakon tanultam, ugyanakkor tanári diplomát is kaptunk. Nemcsak a szakmára készítettek fel, a vezetői-parancsnoki munkához nagyon jól hasznosíthatóak voltak a pszichológiai, pedagógiai, neveléselméleti ismereteket, amelyeket a mai napig alkalmazok a munkám során. A módszerek és elvek végig kísérték a több mint három évtizedes pályafutásomat, stabil alapokat adtak számomra, amelyekre mindig is tudtam építeni.

Határőr tisztként szerzett tapasztalatait, ismereteit a jelenleg kialakult tömeges illegális migrációs helyzetben tudta-e, tudja-e kamatoztatni?

P.K. Teljes körűen, hiszen az alapvetések nem változtak, csak a kifejezések. Azok a szolgálati formák, bevetési metodikák, amelyeket akkor tanultam, ugyanúgy alkalmazhatóak.

2012. július 16-tól a rendőrség átszervezéséért felelt, majd az országos rendőrfőkapitány általános helyettese lett. Úgy vélem, az ebben az időszakban szerzett tapasztalatok egyértelműsítették Önben, hogy országos rendőr-főkapitányi kinevezését követően milyen irányok mentén vezeti tovább a testületet.

P.K. Az első nagyobb átszervezési feladatom 2007 második felében volt, amikor a Rendészeti Biztonsági Szolgálatból újra Készenléti Rendőrséget kellett felállítani, felépíteni. Egy nagyobb átszervezést hajtottam végre 2008. évben is, amelynek keretei között Szombathelyen, Győrben, Nyírbátorban és Miskolcon Bevetési Osztályt állítottunk fel. 2010-ben, az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyetteseként felelős vezetője voltam annak a 4100 fő beiskolázásának és felvételének, amely a kormány akkori döntése alapján létszámfejlesztést biztosított a rendőrség számára. Az új közfoglalkoztatási rendszer kialakításában is részt vettem a Belügyminisztériumban, ahogyan helyettes államtitkárként a rendőrség átszervezésének az előkészítésében is. Majd 2012. július 16-án miniszteri biztos lettem az ORFK-n.

Azóta több mint három év telt el. Melyek a legfontosabb eredmények?

P.K. Intézkedési kultúraváltás következett be a rendőrségen, ami szemléletváltást is eredményezett. Hangsúlyos elemként határoztam meg a párbeszéd kezdeményezését az állampolgárokkal, a civil szervezetekkel, az oktatási intézményekkel, az egyházakkal, mindenkivel, aki tenni akar annak érdekében, hogy a saját mikrokörzetében a közrend és a közbiztonság magasabb szintű legyen. Elvárom, hogy a rendőr magatartása legyen segítő, támogató és együttműködő. A rendőri tevékenységet a társadalom és az életviszonyok változásához szükséges igazítani. Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy az országnak van rendőrsége és nem a rendőrségnek van országa. Magyarország polgárai, az állampolgárok elvárásokat fogalmaznak meg a rendőrökkel szemben. Nekünk az a kötelességünk, hogy a jogszabályi környezet adta lehetőségek közepette ezeknek az elvárásoknak megfeleljünk. Azok a köszönőlevelek, amelyek érkeznek hozzánk, egyre jobban visszaigazolják az erőfeszítéseinket. Az állomány tevékenységét megköszönik a polgárok, ez ösztönzőleg hat, motivál. A visszacsatolás rendkívül fontos.

Hogyan ítélik meg az állampolgárok a rendőri munkát?

P.K. Az önkormányzatokat, az oktatási intézményeket rendszeresen megkérdezzük, hogy a rendőri munkát milyennek ítélik meg, a szakmai feladatok mennyire vannak összhangban az elvárásokkal. Az ország közrendje, közbiztonsága ugyanis a települések közrendjéből, közbiztonságából épül fel. A visszajelzések segítségével tudjuk meghatározni a szakmai irányainkat. Ha jól végezzük a dolgunkat, az állampolgárok elvárásai, az objektív biztonságérzet elkezd egymáshoz közelíteni, ez már komoly eredményt jelent. Az illegális bevándorlás során a rendőrség példásan helytállt. Európában különböző rendőrszakmai fórumok során minden rendőri vezető elismerően szólt arról a tevékenységről, amelyet végeztünk. Egy független felmérés keretében megkérdezték az állampolgároktól, hogy hogyan ítélik meg az illegális bevándorlással kapcsolatos rendőri munkát. A rendőrségbe vetett bizalom 78 pontos volt. A rendszerváltás óta nem volt ilyen magas bizalmi indexe a rendőrségnek. Nagyra értékelem azt, hogy a törvényes, szakszerű munka mellett nagyon humánusan hajtották végre a rendőreink feladataikat, holott ez komoly erőfeszítést és nagyon fegyelmezett munkát igényelt tőlük. Összefogásra, összehangolásra, fegyelmezettségre volt szükség, hogy a kép a rendőrségről olyan legyen, mint amit ez a felmérés is tükrözött.

Szóba hozta az önkormányzatokat, a kis településeket és a szubjektív biztonságérzetet. 1800 lelkes abaúji településről származom. Azt tapasztaltam, hogy a rendszeres közterületi jelenlétnek visszatartó ereje van. A 24 órás utcai rendőri jelenlét program is ezt szolgálta. Továbbra is ez a törekvése a testületnek?

P.K. Nagyon markáns eleme maradt továbbra is a rendőri szolgálatnak. Az állampolgárok döntő többsége az egyenruhás rendőri tevékenységen, megjelenésen keresztül ítéli meg a munkánkat. Ha kiegyensúlyozottak a közbiztonsági viszonyok, a bűnügyi szolgálati ágra is kevesebb teher hárul. Amikor ezt a programot elkezdtük, az önkormányzatokkal együttműködve, a tapasztalatok alapján döntöttük el, hogy hol szükséges a 24 órás jelenlét. A program fontos eleme, hogy rendszeresen kapcsolatot tartunk az önkormányzatokkal, így kapunk és adunk információt. Megtudjuk, melyek azok a problémák, amelyek a településen élőket foglalkoztatják és rendőri eszközökkel szükséges kezelni. Fontosnak tartom, hogy kezdeményezőek legyünk, ezért is hoztuk létre a Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumokat, ahol félévente átbeszéljük egy-egy körzet gondját, közösen alkotunk rá programot, együttműködünk annak a végrehajtásában, majd közösen értékeljük. A sikereknek örülünk, a kudarcokat közösen viseljük, és együtt tűzzük ki az elérendő célokat.

Szülőfalumban nem régen modernizált körzeti megbízotti irodát, valamint újonnan kialakított kistérségi térfigyelő rendszert adtak át a Belügyminisztérium támogatásával. Milyen hatékonysággal működnek ezek a rendszerek az országban?

P. K. Nagyon hatékonyan segíti a bűnüldözést, a bűnmegelőző tevékenységet, a bűnfelderítést. A kormány külön forrást biztosított az önkormányzatok számára, a BM vezetése nagyon jó döntést hozott, hogy csak a minőségében megfelelő kamerarendszerek kialakítását támogatta, amellyel korlátozott látási viszonyok között is megfelelő képminőséget tudnak garantálni a felderítés érdekében, ha a jogsértő cselekmény bekövetkezik. Különös figyelmet fordítottunk az elmúlt öt évben arra is, hogy a körzeti megbízotti hálózatot továbbfejlesszük, közel 97%-os a körzeti megbízotti beosztások feltöltöttsége, amely az egyik kapocs a lakosság és a rendőrség között, ahogyan a közterületi járőrszolgálat is. Fontos, hogy a munkájukat úgy alakítsuk, hogy a 75 %-át a szolgálatuknak a közterületen töltsék és beszélgessenek az emberekkel, ismerjék meg a gondjaikat. Nem titok, hogy mikor tartunk ellenőrzést, hiszen mi nem a polgárok ellen, hanem a polgárokért vagyunk. Minden kis településen vannak olyan emberek, személyek, családok, csoportok, amelyek problémát okoznak, akik nem tartják be az együttélés szabályait, bűnöző életmódot folytatnak. Ezeken a településeken fontosnak tartom a sokkal hatékonyabb bűnfelderítő és bűnüldöző munkát, amelynek keretében az említett személyeket jogszerűen büntetőeljárás alá vonjuk és kiemeljük a közösségből. Az elmúlt években, amikor egy-egy csoport, személy büntetőeljárás alá vonása megtörtént, sok esetben írtak levelet az állampolgárok, hogy a településükön a viszonyok megváltoztak, a lakosság szinte fellélegzett. Az önkormányzatok mellett másik nagy stratégiai szövetségesünk a polgárőrség. Ez a szervezet is részt vesz ennek a programnak a lebonyolításában, végrehajtásában. Azokon a településeken, ahol megvalósult az összefogás az önkormányzatok, a rendőrség és a polgárőrség között, megfelelő közbiztonsági viszonyokat tudtunk teremteni.

Az új életpályamodell bevezetése mit jelentett az állomány számára?

P. K. A személyi állomány nagyon várta már az új szolgálati törvényt. Fontosnak tartották az illetményemelést, az illetmény rendezését. Július elsejével átlagosan harminc százalékos béremelés történt, 2019-ig évenként további átlagos öt-öt százalékos illetményemelés fog bekövetkezni. A lakáshoz jutási feltételek átalakítása, a biztosítási rendszer kialakítása folyamatban van. Az illetmény rendezése javítani fogja szervezet megtartó erejét.

A Rendőrtiszti Főiskola egyetemi karrá alakulása során milyen változásokat tapasztalt?

P. K. Annak, hogy a rendőrtisztképzés egyetemi karként működhet, nagyon örültem. A mesterképzés továbblépési lehetőséget biztosít a rendőrtisztek számára. Elkötelezett híve vagyok annak, hogy az elmélet és a gyakorlat arányának az átalakítását az oktatók tapasztalatait figyelembe véve elkezdjük, amelyhez minden segítséget megad az ORFK a jövőben is. Azokat a kéréseket is igyekszünk teljesíteni, ami az egyetem részéről érkezik. Azt vallom, hogy élethosszig tartó képzés szükséges, amíg valaki rendőrként szolgál. A befogadási ünnepséget is azért vezettem be a végzős hallgatók számára 2013-ban, hogy ünnepélyes keretek között tapasztalják meg, hogy a rendőrség vezetése várja őket, számít a munkájukra és azt szeretné, ha jól éreznék magukat a testületben.

Elégedett az a Rendészettudományi Karon folyó oktatással? Milyen tapasztalatai vannak a végzettjeink felkészültségével kapcsolatban?

P. K. Teljes mértékben elégedett vagyok. A jövőben is minden segítséget megad az ORFK ahhoz, hogy továbbra is színvonalas legyen az oktatás. Óriási fogadóbázisunk van, melynek segítségével a hallgatók megismerkedhetnek a rendőri tevékenységgel, azzal, amit elméleti szinten már megtanultak, megtapasztalhatják mindazt a gyakorlatban. Közös a feladat, közös a cél, hogy minél felkészültebb rendőrtisztek szolgálhassák Magyarország polgárait.

Jelentős támogatást nyújtott az ORFK az egyetemre vezényelt hivatásos oktatói állomány létszámának növeléséhez, melynek eredményeként a Rendészettudományi Karon két új intézet kezdhette meg működését, a Kriminalisztikai és a Rendészeti Magatartástudományi. Milyen elvárásai vannak az intézetekkel szemben?

P.K. Támogattam mindkét intézet felállítását és működtetését. Nélkülözhetetlennek tartom a speciális ismeretek oktatását.

Az egyetem felkérésére oktatási tevékenységet is folytatott, a hallgatók és az oktatók számára számos előadást tartott a rendőrséget érintő szakmai kérdésekről. Mit jelent az Ön számára az oktatás?

P.K. Mindig örömmel találkozom a hallgatókkal. Sok helyen szolgáltam, nem egy tipikus rendőri pályám van. A tapasztalatok, melyeket szereztem, hasznosak lehetnek a diákok számára. És fontosnak tartom azt is, hogy az országos rendőrfőkapitány soha ne felejtse el, hogy honnan jött.

Ön mindig is szívesen fogadta a kutatók kezdeményezését, javaslatát egy-egy szakmai probléma megoldásában. Ez a mai napig így van?

P.K. A tudomány képviselői megalapozottan, elmélyülten, objektíven tudnak bizonyos kérdéseket megítélni. Nálunk a rendszerben a legfontosabb az ember. Az emberrel való foglalkozás, az emberről való gondoskodás elengedhetetlen. Adok, s egyben számítok a Rendőrség Tudományos Tanácsának és a Belügyi Tudományos Tanácsnak a véleményére, hiszen a rendőrség felső szakmai vezetésének a tevékenységét is támogatják.

Milyen ismeretek elsajátítását tartja elengedhetetlennek egy rendőrtiszt esetében?

P.K. A jogi, szakmai, kriminalisztikai ismeretek professzionális elsajátítása, melyek az egyes szolgálati ágaknál lévő tevékenység gyakorlásához szükségesek. Nem szabad ugyanakkor csak egy szolgálati ágra specializálódni. Egyetlen rendőrtisztképző intézményünk az RTK, fontos, hogy minél magasabb szintű vezetői képzést kapjanak a leendő tisztek, nem tudhatjuk, hogy a végzett tiszt mikor lesz egy alosztály vezetője, rendőrőrs parancsnoka, vagy osztályvezető. Akkor már nem csupán a saját munkájáért felel majd, hanem a beosztottjaiért is, amely óriási felelősséggel jár.

Minden évben egy felemelő ünnepséggel, a tisztavatással válnak rendőrtisztté a hallgatóink. Az életem egyik legmeghatározóbb része, hogy ennek a testületnek a tagja lehetek. Minden évben a várban ez újra tudatosul bennem. Az országos rendőrfőkapitány mit érez, amikor látja a jövő rendvédelmi dolgozóit, amikor esküre emelik a kezüket?

P.K. Augusztus 20-án a katonák a tisztavatásán is ezt érzem, és 1990 óta a rendőrtisztekén is. 1983. augusztus 20-án egy határőr főhadnagyot avattak a Kossuth téren, ez az a pillanat, amely minden alkalommal előjön belőlem. Soha nem múló élményt jelent, az egyenruhások számára, ezek nagyon fontos érzések.

Mire lehet büszke manapság egy rendőr?

P.K. Arra a teljesítményre, amit a magyar rendőrség az elmúlt években nyújtott.

Milyen a jó vezető? Milyen alapelveket követett vezetőként élete során?

Legyen emberséges, következetes, szabálykövető, fegyelmezett, kérje számon a feladatok végrehajtását. Legyen érzékeny az állomány problémáira, de azzal, hogy követelek valakitől, egyúttal megtisztelem a munkatársaimat, azt sugárzom feléjük, hogy biztos vagyok abban, hogy a feladatot a követelményeknek megfelelően végre tudják hajtani.

A jövő rendvédelmi dolgozóinak, a végzős hallgatóknak mit tanácsol? Mire legyenek figyelemmel szolgálatuk során?

P.K. Tanuljanak jól, igyekezzenek minden ismeretet elsajátítani, amelyeket az egyetem a képzés során biztosít számukra. Képezzék magukat, ha végeznek, soha ne hagyják abba a tanulást és a képzést, mert aki megáll, lemarad, és nem tud majd sikeres rendőri pályát befutni.

Önt mi tudja meggyőzni mások értékéről?

P.K. Szolgálni az embereket, szolgálni a társadalmat nehéz, ugyanakkor felemelő érzés. Minden emberben, a kollégáimban is mindig a pozitív értékeket keresem. A vezetői munkám során a munkatársaimat szigorúsággal, következetességgel, fegyelemmel igyekeztem hozzásegíteni ahhoz, hogy a lehető legtöbb pozitív értéket, a legjobb teljesítményt hozzák ki magukból.

Van-e, volt-e példaképe?

P.K. Az édesapám, aki nagyon sikeres rendőr volt. A volt kollégái a mai napig tisztelettel emlékeznek rá. Pályám során a vezetőimre mindig nagy figyelemmel tekintettem. Mindig nagyon figyeltem arra, hogy a nálam magasabb vezetők hogyan irányítanak, ennek során sokat tanultam tőlük.

Mire a legbüszkébb a pályája során?

P.K. Azokra a munkatársaimra, akikkel együtt szolgálhattam a határőrségnél és a rendőrségnél. Valamennyi rendőri szervre és határőrségi szervre büszkeséggel gondolok, az ő teljesítményük nagymértékben hozzásegített ahhoz, hogy országos rendőrfőkapitány lehettem. 


Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes


A tudományban nincsenek abszolút igazságok

    • pro scientia kituntetesek atadasa

Prof. Dr. Patyi András az elmúlt év végén vette át a Mestertanár Aranyérem kitüntetését. Az NKE rektora az elismerésről, a tudomány műveléséről és a tehetséggondozás sajátos magyar formájáról osztotta meg gondolatait a honlap és a Bonum Publicum olvasóival.

Mit jelent az Ön számára ez az elismerés?

Patyi András: A Mestertanár Aranyérem odaítélése váratlanul ért, részben olyan munkáért, teljesítményért ismertek el, ami munkaköri kötelességem rektorként és a győri Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának volt dékánhelyetteseként egyaránt. 2005-ben a győri, akkor még Jog- és Gazdaságtudományi Karon az Állam- és Jogtudományi OTDK konferencia ügyvezető elnöke voltam. Megváltoztattuk, feszesebbé tettük a verseny protokollját,  kiegyensúlyozottabbá tettük a verseny feltételeit. Győrben oktatóként, tanszékvezetőként, kari TDT titkárként, majd elnökként szerveztem, támogattam a diákköri munkát. Az NKE rektoraként is magától értetődő feladatnak tartom, hogy segítsem a tehetséggondozásnak ezt a sajátos magyar formáját. Az OTDK-s gyökereim 25 évvel ezelőttre nyúlnak vissza. Másodéves joghallgatóként a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogtörténeti Diákkörének lettem a titkára, s az is voltam az államvizsgákig. 1991-ben, az ELTE-n megrendezett konferencián második lettem.

A tudomány művelését az egyetem fontos ismérveként tartjuk számon.

P. A. Ha nincs tudomány, nincs egyetem sem. Nem az a tudomány, amit mi annak nevezünk, a tudomány az, amit más is annak ismer el, tételeinket, eredményeinket igazolnunk kell és meg kell tudnunk védeni. Az OTDK ezt a paradigmát közvetíti: ahhoz, hogy valódi eredményeink legyenek, ki kell lépni az intézmény falai közül, és tudományos fórumokon kell részt venni. Ellenőrizhetővé, mérhetővé, hivatkozhatóvá kell tenni az eredményeinket. Az NKE Intézményfejlesztési Tervében is szerepel, hogy három tevékenység egyidejű, intenzív jelenlétét kell megteremteni: egyrészt a tudományos kutatásét, azaz az önálló, új tudományos eredmények előállítását és megfelelő közzétételét, másrészt a tudományos eredmények alapján elkészített ismeretanyag-előállítást, tananyagfejlesztést, amelyekbe más kutatók eredményeit is be kell építeni, és végül az ismeretanyag átadását, az oktatást. Mindezeknek egyszerre és egymásra tekintettel kell zajlania.

Mit üzen a leendő kutatóknak?

P. A. Aki egyetemen szeretne tanulni, késztetést kell éreznie arra, hogy többet tudjon. A tudománnyal foglalkozó fiatal kutatókban még ennél is magasabb szintű késztetésnek kell lennie. A tudományban többek között az a csodálatos, hogy sok esetben egy idő után már nem azzal a témával foglalkozunk, amelyet elkezdtünk feldolgozni. Ugyanis számos érdekes kérdés merülhet fel a kutatás során, amire eredetileg nem gondoltunk, válthatunk tudományterületet és témát is. Én például joghallgatóként majd PhD hallgatóként Erdély közigazgatás- és jogtörténetével kezdtem foglalkozni, azon belül Erdély és Magyarország uniójával, levéltári források alapján. Emlékszem harmadéves koromban egy hétre szinte beköltöztem a Magyar Országos Levéltár kutatószobájába. Az ott szerzett emlékek meghatározó élményt jelentenek számomra. Hosszú ideje viszont közigazgatási jogi témákkal foglalkozom, nem lettem jogtörténész. A diákkörökben folytatott párbeszéd, a vita ugyanígy fontos. A tudományban nincsenek abszolút igazságok, minden megkérdezhető, és a választ mindenre újra és újra meg kell találni.

Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes

Cimkék: interjú, 2016

„Szakmaiság, szerénység és szorgalom”

    • boda 680 460

Beszélgetés Dr. habil. Boda József nemzetbiztonsági vezérőrnaggyal (nb. vőrgy.), a Rendészettudományi Kar dékánjával

Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes

Dr. habil. Boda József nb. vőrgy. a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar dékánja 2015. június 1-jétől. Pályája során tizenkilenc évig dolgozott felderítőként és ugyanennyi ideig rendőri vezetőként, majd öt évig nemzetbiztonsági felsővezetőként. 27 tudományos társaság és egyesület tagja, vezetője volt. A dékánként eltöltött négy hónap eredményeiről, pályája kezdetéről, kutatásairól, nemzetközi tapasztalatairól, célokról, értékekről beszélgettünk.

Megismerve az életútját, nem kérdés, hogy miért kapott szakmai, tudományos és tudományszervező tevékenységéért 46 elismerést az Aranykoszorús I. osztályú ejtőernyős tiszt kitüntetéstől a köztársasági elnök által adományozott Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjéig. Meséljen, kérem, a kezdetekről!

Boda József: Egy tízgyermekes család elsőszülöttjeként az általános iskola elvégzése után – azért, hogy ne jelentsen a családomnak komoly költséget a gimnáziumi tanulmányom – ipari tanuló lettem. Járműlakatos szakmát szereztem, és két évig a szakmámban dolgoztam, közben a dolgozók esti iskolájában leérettségiztem. Ejtőernyősnek még ipari tanulóként jelentkeztem. 1968-ban találtunk egy felhívást az egyik osztálytársammal, amelynek hatására kipróbáltuk az ejtőernyőzést, s ez végül meghatározta a későbbi pályámat.

Ezek szerint először alakult ki az ejtőernyőzés, majd a felderítés iránti szenvedélye.

B. J. 1969. május 2-án hajtottam végre életem első ejtőernyős ugrását, ekkor tizenhat éves voltam. Igazából először kalandvágyból ugrottam. Aztán megtudtam, hogy ezt hivatásszerűen is lehet végezni, ezért tizenkilenc éves koromban jelentkeztem a Kossuth Lajos Katonai Főiskola (KLKF) felderítő szakára. Ekkor már több mint kétszáz ugráson voltam túl.  Szolnokra kerültem vissza, oda, ahol felnőttem, és öt évig mélységi felderítő csoportparancsnokként dolgoztam. Csaknem húsz évig ez volt a munkám, a hivatásom. 1995. október 4-én teljesítettem az ezredik ugrásomat, jelenleg 1034 ugráson vagyok túl.

Mit tudhatunk a mélységi felderítésről?

B. J. Ma kommandósoknak, különleges erőknek nevezzük őket. A Varsói Szerződés tagállamaiban volt elterjedt ez a kifejezés, de Nyugaton is voltak hasonló alakulatok. Olyan különlegesen kiképzett katonák voltak ők, akik az ellenség háta mögött diverziós és felderítő tevékenységet végeztek. A felderítés mellett feladatuk volt – hasonlóan a mostani különleges erőkhöz – az ellenség vezetőinek a likvidálása, foglyul ejtése, rakéták, atomeszközök, stb. megtámadása, fölrobbantása.

Ez a tevékenység folyamatos kiképzéssel párosult?

B. J. A katona élete akkor is és ma is erről szólt, szól, ha éppen nem folytat missziós tevékenységet. Állandó fizikai, elméleti kiképzés szükséges a szolgálat során.

Hány év alatt válhat valaki igazán jó felderítő tisztté?

B. J. Az iskolai képzés során négy év alatt megfelelő felkészítést kaptunk. Mindent megtanultunk, amit egy felderítő tisztnek tudnia kell. Pedagógia tanári diplomát is szereztünk, amit rendkívül fontosnak tartok, ugyanis a sorkatonákat nem csupán kiképezni kellett, hanem nevelni is. Csoportparancsnokként mindennap a katonákkal foglalkoztunk, képeztük, irányítottuk őket.

Parancsnoki végzettséget is szerzett a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián (ZMKA). Milyen ismereteket sajátított itt el?

B. J. Magasabb szintű parancsnoki képzésben részesültünk, amely egyúttal egyetemi végzettséget, képzettséget adott. Megtanultuk, hogyan irányíthatunk nem csupán száz, hanem akár kétezer embert is, ennek elméleti és gyakorlati vezetési elveit is elsajátítottuk. Megismertük, hogyan működnek az alegységek és a több településen elhelyezett, akár több ezer fős katonai szervezetek. A szervezeti kultúra, a szervezeti sajátosságok és a vezetői ismeretek elsajátítása volt a legfőbb cél a képzés során, hogy a parancsnoki elvárás közvetítése egyértelműen megvalósuljon a szinteken. A ZMKA-n nagy hangsúlyt fektettek a nyelvi képzésre. Mi, felderítők angolul vagy németül tanulhattunk. Itt kezdtem el az angol nyelv elsajátítását, ami szintén meghatározó jelentőségű lépés volt a későbbi rendőri missziós tevékenység vonatkozásában. Ebben az időben kezdtem meg tudományos tevékenységemet is, hiszen fontosnak tartottam a megszerzett ismeretek és tapasztalatok feldolgozását, továbbadását a parancsnokok és a törzs kiképzése során. Tanítottam és publikáltam.

Mi jellemzi a jó vezetőt, a jó parancsnokot?

B. J. A példamutatás. A vezetői képzéseken sok hasznos ismerettel gazdagodtunk. Aki ezeket a magáévá tudta tenni, jó vezető lett belőle. Fontos alapelvnek tartom, hogy annyi tiszteletet adjunk meg mindenkinek, mint amennyit másoktól elvárunk. Egy jó vezetőnek megfelelő tudással, intelligenciával és a kulturális különbségek ismeretével is rendelkeznie kell. Kiemelten fontosnak tartom a vezetők részére az idegen nyelv és a szakmai ismeretek elsajátítását is. Tapasztalatom szerint ahhoz, hogy egy szervezet sikeres legyen, be kell vonni az állományt a döntéshozatalt megelőző parancsnoki munkába. Ki kell kérni a véleményüket, és csak utána lehet megalapozott döntést hozni a körülmények figyelembevételével. Együttműködőkre van szükség, szövetségeseket kell keresni, lehetőség szerint befolyásos szövetségeseket, akiknek a segítségével a kitűzött célok megvalósíthatók.

Egyetemi doktori fokozatot A mélységi felderítés fejlődése, helye, szerepe az új védelmi alapelvekben című tanulmányával szerzett. Milyen megállapításokra jutott?

B. J. Ez volt az első doktori disszertációm. Akkor már több rendőri missziós tevékenységen túl voltam, és láttam, hogyan működnek a különleges alakulatok a Varsói Szerződésen kívül is, milyen nemzetközi tevékenységben vesznek részt. Ezeket az ismereteket vettem számba a mélységi felderítés során szerzett tapasztalataimmal együtt. Fölállítottam egy elképzelést, hogyan kellene ennek a jövőben működnie. A jelenlegi Különleges Műveleti Zászlóalj feladatait részben már előrevetítettem. Majd 2007-ben megvédtem a rendőri békefenntartásról szóló disszertációmat, amelyben a rendőri missziók során tapasztaltakat gyűjtöttem össze. A mai napig egyébként a különleges műveletek érdekelnek leginkább. Éppen ebben a témában adtam le a napokban egy könyvfejezetet a Különleges katonák című kötetbe.

    • dekani interju 2
    • dekani interju 3
  • Előző
  • Következő

Az ötéves nemzetközi tapasztalata során mi volt a legmeghatározóbb élménye?

B. J. Kambodzsában 14 hónapot, Mozambikban egy évet, Grúziában 15 hónapot, Boszniában másfél évet töltöttem. Bár a szerencse is a mi oldalunkon volt, mégis a legnagyobb sikernek azt tartom, hogy sikerült élve hazahozni mindenkit mindenhonnan. Szakmai feladatként pedig azt, hogy megtettünk az adott ország rendőrségéért, polgáraiért mindent, ami az erőnkből és tudásunkból telt. Az első misszióra kevés időm volt felkészülni, hiszen kilenc nappal az indulás előtt neveztek ki. A többire viszont már saját magam választhattam ki és készíthettem fel az állományt. Mindvégig megpróbáltam gondoskodni róluk, és igyekeztem példát mutatni számukra.

Miért fontosak a nemzetközi békefenntartás és polgári válságkezelés területén szerezhető tapasztalatok?

B. J. Azt gondolom, hogy ma már alapvető követelmény a rend-őri vezetők számára egy vagy több idegen nyelv ismerete és a nemzetközi tapasztalat. Minden rendvédelmi szerv vezetőjének legalább egyszer részt kellene vennie – mielőtt magasabb beosztásba kinevezik – nemzetközi környezetben történő tapasztalatszerzésben. Legyen ez békefenntartó misszió vagy összekötő tiszti feladat. Fontosnak tartom, hogy a magyar rendőrség azáltal is európai szintűvé váljon, hogy idegen nyelveket beszélő, nemzetközi tapasztalatokkal felvértezett vezetők szolgálnak benne. Jelentős az előrelépés ebben, ugyanis már rendőri vezetőink több mint egyharmada megfelel ennek az elvárásnak.

A CEPOL alapítójaként tartják számon hazánkban.

B. J. A CEPOL megalakulásakor az uniós tagállamok léphettek be a tagok közé. Magyarországot tagjelöltként, megfigyelőként küldték ki erre az eseményre. A Belügyminisztérium úgy döntött, hogy a Nemzetközi Oktatási Központ vezetőjeként megfigyelőként, majd 2004-től teljes jogú tagként képviseljem Magyarországot, egészen 2010-ig. Ez közel tíz éven át tartó időszak volt az életemben. A szervezet rendőri vezetők továbbképzésével foglalkozott már abban az időben is. Tanfolyamokat szerveztünk, jelöltük és felkészítettük a rendőri vezetőket ezekre a speciális szakmai ismereteket közvetítő angol nyelvű tanfolyamokra.

Nemzetbiztonsági felsővezetői múltja mit adott Önnek? 

B. J. Egy egészen más világot ismertem meg, teljesen más működési elvekkel, mint amit katonaként vagy egy nyílt rendőri munkában tapasztaltam. Sokkal több a bizalmas információ, az állomány védelmére biztonsági szempontból is jobban oda kell figyelni. A nyilvánosság kizárásával folyik ez a típusú tevékenység.

Ismerve az életpályáját, köztudomású, hogy mindvégig tanult és tanított.

B. J. Ez valóban így van. A hivatalos kötelező tanfolyamok elvégzése után is mindig szerettem volna egyre többet tudni, jobb vezetővé válni. A szakszolgálathoz kerülvén jelentkeztem egy NATO-hírszerzői tanfolyamra. Úgy vélem, ahhoz, hogy valaki hiteles vezető legyen, az adott szakmában is el kell mélyülni. Folyamatos tanulásra ösztönzött az a célom is, hogy tudományos fokozatot szerezzek, habilitáljak, s ez olvasással, kutatással, tanulással, tudományos tevékenységgel jár. Ahhoz, hogy valaki szinten tudja tartani magát, és hatékonyan el tudjon vezetni egy szervezetet, naprakésznek kell lenni, nem elég csupán a híradásokból értesülni a világ dolgairól.

Terroristaellenes túsztárgyaló és lövészoktatói tanfolyamon is részt vett.

B. J. Ez volt az első nemzetközi tanfolyamom 1991-ben. Amint átkerültem a rendőrséghez, egy hónapon át, több mint húsz társammal együtt voltam kint az Amerikai Egyesült Államokban ezen a képzésen. A módszereik nem, de a technikájuk, az eszközeik, felszereléseik jelentősen jobbak voltak. Így volt ez 1996-ban Boszniában is, ahol a helyi különleges rendőri egység műveleteket hajtott végre a NATO engedélye nélkül. Ezt a jelen lévő NATO-csapatokkal együtt meg kellett akadályoznunk. A helyi NATO-központban volt az operatív törzs, ahová engem is meghívtak. Ott kivetítőn, műholdról láthattuk, mikor és mennyi gépjárművel hagyja el a különleges rendőri alakulat a laktanyát. Ez akkor olyan technikai különbség volt, amit mi Magyarországon el sem tudtunk volna képzelni.

Hat esztendőn keresztül mint az ORFK RKSZ parancsnokhelyettese szervezte és irányította az állomány különleges műveletekre történő felkészítését és a különleges rendőri műveletek végrehajtását. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?

B. J. Szívesen csináltam, nagyon jól felkészült kollégáim voltak, rendkívül motivált hivatásos állománnyal dolgoztam. Alapvető feladatunk ott kezdődött, ahol az átlagrendőr munkája véget ér. Mi a veszélyes és fegyveres bűnözők elfogását végeztük. -1996-ban a szakmai követelménynek való megfelelés okán elvégeztem a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi átképzési szakát is.

Hogyan vette át a Rendészettudományi Kar irányítását? Milyen gondolatok fogalmazódtak meg Önben?

B. J. Fontosnak tartom, hogy ha valaki rendelkezik vezetői-szakmai tapasztalattal, azt átadja a fiataloknak. Korábban, amikor az egyetem megalakult, tanítottam itt, egy bűnügyi szakirányú szakasz szemináriumait vezettem, és nagyon jó benyomást tettek rám a hallgatók a lelkesedésükkel, a tudásszomjukkal. Szeretném, ha a rendvédelmi szervek bel- és külföldi elismertségét kivívó karként működne ez az intézmény, amelyben néhány oktató nyugdíjazása okán egy új generációt szándékozom kinevelni, ők lesznek az utódaink. Azt is szeretném elérni, hogy az egyetem és a Belügyminisztérium vezetése egyfajta erőforrásként, tudásbázisként tekintsen ránk.

Biztosítani kell a hallgatók számára a hagyományok tiszteletén keresztül a legkorszerűbb rendészettudományi, szakmai és információs technológiai ismereteket – hangsúlyozta a dékáni beiktatáson. Feladat- és teljesítményorientált vezetést kíván megvalósítani a három év során, amelynek része egy hatékony tervezési és belső ellenőrzési, felügyeleti rendszer. Mi valósult meg belőle eddig?

B. J. Elindítottuk ezt a folyamatot, amelyben a Rendészetelméleti és Történeti Tanszék is a segítségemre lesz. Kezdeményezzük egy Hagyományőrző Egyesület létrehozását is, amelynek a leendő tagjait ellátjuk majd a rendőrök által a két világháború között viselt régi egyenruhával. Hamarosan létrejön a Rendészettörténeti Emlékhely a Ludovikán, ahol a megemlékezéseinket tartjuk majd. Kiállítást is tervezünk az RTF 45. évfordulójára, ennek része az is, hogy a rendvédelmi szervek történetének hagyományőrzésével foglalkozó szervezetekkel együttműködünk a jövőben. A korszerű informatikai eszközök az új oktatási épületben, a Ludovikán állnak majd a rendelkezésünkre.

Mi a legfőbb megvalósítandó célja az RTK-n?

B. J. Olyan rendőrtiszteket szeretnék a végzéskor látni, akik ezzel a hagyományőrzéssel „megfertőzve”, de korszerű rendvédelmi ismeretekkel felvértezve lépnek majd ki az intézmény kapuján. Legyen meg a lojalitásuk a szervezet iránt, és készüljenek fel azokra a feladatokra, amelyeket a rendőri vezetés elvár tőlük. Az oktatóktól pedig példamutatást várok. Fontosnak tartom, hogy megjelenésükben, szakmaiságukban is élen járjanak, követelményeik világosak legyenek.
Két új intézet alakult a közelmúltban, a Kriminalisztikai és a Rendészeti Magatartás-tudományi Intézet. Azon fáradozom, hogy nemzetközi hírűvé váljanak. Ezért hazai és nemzetközi szinten is elismert szakértőket szeretnék bevonni a munkába, hogy átadhassák mindazt a tudást, amellyel rendelkeznek.

Milyen elvek szerint élte az életét?

B. J. Katonaként megtanultam fegyelmezetten élni, ugyanakkor mindig megvolt az önálló véleményem. A társaim és az idősebbek tiszteletét mindig is előtérbe helyeztem.

Mi tudja meggyőzni mások értékéről?

B. J. Az elkötelezettség, az elhivatottság egy adott terület iránt. Ha látom, hogy valaki tényleg őszintén hisz valamiben, és azért tenni is akar, ez az, ami számomra értéket jelent. A tudás, a lelkiismeretesség, a pontosság és a tisztesség mindig meggyőz mások értékéről. Mindig is olyan emberekre néztem fel, akik erkölcsileg és szakmailag is többek voltak az átlagnál, elismertek az adott szakterületen.

Kitől tanult a legtöbbet élete során?

B. J. Az édesapámtól és az eddigi vezetőimtől, valamint a katonai főiskolai osztályfőnökömtől. Pintér Sándor belügyminiszter ösztönzésére kezdtem el a missziós tevékenységet, tőle is rengeteget tanultam.

Mi volt a legveszélyesebb pillanat az életében?

B. J. Mozambikban történt, ahol egy régióparancsnokságot vezettem.  A dél-afrikai határon is voltak állomásaink, ellenőriztük a rendőrséget. Erről az útról visszatérőben egy négy-öt főből álló rablóbanda próbált megállítani és kirabolni, amikor egy szavannás terület lejtőjén ereszkedtem le az ENSZ-gépkocsival. Először lőtték az utat előttem, majd az autót. Ekkor már elég komoly felkészültséggel rendelkeztem, és eldöntöttem, hogy nem állok meg. Lelassítottam, jelezve, hogy meg fogok állni. A dolog azért is volt bonyolult, mert a feleségem is velem volt – éppen a szabadságát töltötte Mozambikban –, és az ő élete is veszélyben forgott. Mondtam neki, hogy a motorblokk mögé bújjon le. Mikor a lövöldöző elé értem, beletapostam a gázba, de nem akartam elütni, ezért elkormányoztam a gépkocsit mellette, és megpróbáltunk elmenekülni. Nagy szerencsénk volt, mert a lövedékek nem találtak el bennünket, csak a gépkocsit. Annak a kerekét viszont kilőtték, ezért lassulni kezdett. A rablók elindultak utánunk, de közben szemből megjelent néhány áruszállító kamion, így eltűntek a bozótban. Másnap a helyi rendőrökkel elfogtuk a bűnözőket.

Mire a legbüszkébb a pályája során?

B. J. A volt sorkatonáim és a missziós rendőr kollégáim a mai napig, negyven év elteltével is megismernek, keresnek, ezt elismerésnek tartom. Amikor megjelent egy, az életpályámat összefoglaló írás, számos elismerő e-mailt kaptam tőlük.

Mennyi ideje marad sportra, ejtőernyőzésre, barátokra? Egyáltalán mi tölti fel energiával?

B. J. Hetente kétszer-háromszor egy órát futok. Az ember ennek során kiizzadja az összes mérget a szervezetéből. Nagyon szeretek olvasni is, erre hétvégenként van némi időm. A szabadidőm nagy részét a családommal töltöm, a feleségemmel, de próbálok időt szakítani a gyermekeimre és a négy unokámra is.

A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetségének mennyi ideig volt az elnöke?

B. J. Tizenkét évig, tavaly adtam át az elnöki tisztséget Boldizsár Gábor dékán úrnak és a Tanácsadó Testület elnöke lettem. A szervezet alapvetően az ejtőernyős hagyományok ápolásával foglalkozik. Megírtuk a katonai, a polgári ejtőernyőzés és a mélységi felderítés történetét, továbbá ejtőernyős versenyeket, veterántalálkozókat is szervezünk. Korábban csak ejtőernyősök lehettek tagok, most már bárki, aki elfogadja az alapszabályt.

Mit tanácsol a jövő rendvédelmi dolgozóinak?

B. J. Azt, hogy folyamatosan tanuljanak, képezzék magukat és legyenek kitartóak. Valószínűleg nem egyedül vagyok így, de úgy érzem, hogy a céljaim eléréséhez háromszor annyit kellett tennem, mint másoknak, de máig azt gondolom, hogy megérte. Jellemezze az életüket a példamutatás, a szakmaiság, a szerénység és a szorgalom!

Cimkék: interjú, 2015