RDI vezetője Kerezsi Klára

Kedves Látogatónk!

A Rendészettudományi Doktori Iskola Vezetőjeként köszöntöm Önt!


Gondolatok a rendészettudományról

A rendészettudományok a rendészeti tevékenység tanulmányozását jelentik, és nem annak gyakorlását. A modern, ismeret‐alapú társadalomban a gyakorlati készségeket tudományos ismeretekre és tudományos kutatási eredményekre lehet alapozni. A sikeres rendészet tehát a tudományos innováción nyugszik.

A Rendészettudományi Doktori Iskolában (RDI) meginduló doktori képzés ezért kutatás alapú ismeretekre épül, és célja, hogy segítse a tudás-alapú rendészeti kultúra elterjesztését. Mindez a Rendészettudományi Doktori Iskola képzési céljait is befolyásolja: az egyetemi oktatói és tudományos kutatói utánpótlás biztosítása mellett olyan, magasan képzett szakmai kiválóságokat is ki kell tudnia bocsátania, akik az átlagosan felkészült szakemberek ismeretszintje feletti problémaérzékenységet, az új társadalmi jelenségekre és veszélyhelyzetekre nyitott szemléletet és elemző készségeket is elsajátítanak.

A rendészet a közigazgatás legrégibb tevékenysége. Napjaink rendészettudománya mégsem ugyanaz, mint a száz évvel ezelőtti rendőri vagy rendészeti tudomány. A tudomány ugyanis nem lineáris módon fejlődik, hanem időről-időre megújuló szakmai forradalmakon megy keresztül, amelynek során a tudományos érdeklődés egy bizonyos területen hirtelen "berobban" és egy új fejlettségi szintet ér el.

E szakmafejlődés során most jutottunk el oda, hogy a hazai rendészettudomány képviselői egységesen megmozdulva fogalmazták mg az önálló rendészetelmélet és tudomány művelésére irányuló szakmai és társadalmi igényt, s ez azt jelzi, hogy paradigmatikus változások zajlottak le és zajlanak ezen a tudományterületen. Napjaikban a rendészettudomány ismeretrendszerének reflektálnia kell a globális hálózati társadalomra, a társadalom széttöredezettségére és a hétköznapi multikulturalizmus megjelenésére - hogy csak néhányat említsünk a megoldandó feladatok közül. Az elmúlt húsz évben a börtönrendszer, a határrendészet, a bűnmegelőzési programok, a terrorizmus elleni eszközök és a magánbiztonság jelentősen kiterjeszkedtek Európában (is). Egyre határozottabb paradigmaváltás látható abban, ahogy az állam legitim erőszak-alkalmazási hatalma megnyilvánul. Egyre bizonytalanabb a határa a kriminális cselekmény (amellyel a büntető igazságszolgáltatás foglalkozik) és a „biztonságra veszélyes” magatartásformák közötti megkülönböztetésnek (ez utóbbi viselkedéseket korábban a szociális intézmények és a szociálpolitika kezelték).

Nem kétséges tehát, hogy csak elméletileg is felkészült szakemberek tudnak megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket a szolgálni kívánt társadalom megfogalmaz velük szemben (lásd: globalizáció, multikulturalizmus, határokon átlépő rendészeti tevékenység, stb.).

A multidiszciplináris rendészettudomány mára transzdiszciplináris (integrációs) tudománnyá vált, amely lehetővé teszi akár egy problémahelyzet rendészettudományi modellezését is. A Rendészettudományi Doktori Iskola egyedülálló helyet foglal el a tudományosan sokoldalú rendészettudományi kutatás és fejlesztés területén. Szakmai felelősséget visel a rendészetről való gondolkodás tudományos színvonalának biztosításáért, és az olyan „felfedező jellegű” vizsgálatok lefolytatásáért, amelyek tudományos bázisát adják a rendészettudományi oktatás és a rendészeti szervek jogállamilag elkötelezett működésének.

A rendészeti tevékenység tudományos alapját a műszaki tudományoktól a természettudományi, a magatartástudományi és a pszicho-fiziológiai, kognitív pszichológiai, andragógiai összetevőkön át a társadalmi és jogi vonatkozásig sokféle szinten zajló kutatások biztosítják – amelynek az egyetemen különös ízt ad, hogy a közigazgatási, a hadtudományi, és a nemzetközi képzéssel, illetve a társtudományi doktori iskolákkal is igen szoros, komplementer lehet az együttműködés.

A Doktori Iskola képzési rendszere három pillérre épül: (a) tantárgyi követelmények teljesítésére; (b) a doktori kutatási program megvalósítására, és (c) az oktatói és kutatói szakmai készségfejlesztésre. Az RDI képzési szerkezetének kialakítása során azt tartottuk szem előtt, hogy a tervezett kutatási területek, a meghirdetett tantárgyak és témák – a tudományterület interdiszciplináris jellegének megfelelően – a rendészettudományok valamennyi területét diszciplináris mértékben lefedjék, és illeszkedjenek a Rendészettudományi Kar (RTK) kutatási stratégiájához.

Kutatási területeink:


 

A kutatási terület megnevezése:

A kutatási terület vezetője:

1.

Általános rendészetelmélet, rendészettörténet, nemzetbiztonság és rendészet

Prof. Dr. Fórizs Sándor, egyetemi tanár

2.

Szakrendészetek, a rendészet európai uniós és nemzetközi vonatkozásai

Prof. Dr. Sallai János, egyetemi tanár

3.

A rendészet jogi, kriminológiai, kriminalisztikai és társadalomtudományi aspektusai

Prof. Dr. Blaskó Béla, egyetemi tanár


Részletesen kimunkáltuk képzésünk minőségbiztosítási feltételrendszerét, amely a hallgatók értékelésén túl az oktatói minőség biztosítására is ügyel. Az RDI mind a témavezetők és oktatók, mind a doktoranduszhallgatók tevékenységével kapcsolatosan érvényesíti és monitorozza a  meghatározott minőségmutatók érvényesülését.

A Rendészettudományi Doktori Iskola megalapítása a mintegy 30 ezer fő felsőfokú végzettséggel rendelkező aktív vagy már szolgálatot nem teljesítő, de ambiciózus rendészeti szakember számára szolgál a legmagasabb tudományos követelmények teljesíthetőségével, akik a rendészeti praxis alapos ismeretében, megfelelő tudományos irányítás mellett hozzájárulhatnak a tudomány fejlesztéséhez és ennek révén a mindennapok biztonságának erősítéséhez. A rendészettudomány eddigi nemzetközi és hazai teljesítménye bőséges szellemi muníciót biztosí­tott ahhoz, hogy e szaktudomány első hazai doktori iskolája 2016. február 1-jén megkezdje működését.


A Rendészettudományi Doktori Iskola törzstagjai


  1. Dr. Balla Zoltán, PhD, főiskolai tanár, egyetemi docens
  2. Dr. Barabás Andrea Tünde, CSc, mb intézetvezető egyetemi docens
  3. Prof. Dr. Blaskó Béla, CSc, egyetemi tanár
  4. Prof. Dr. Irk Ferenc, DSc, professzor emeritus
  5. Prof. Dr. Kerezsi Klára, DSc, egyetemi tanár (elnök)
  6. Prof. Dr. Pap András László, DSc, egyetemi tanár
  7. Prof. Dr. Sallai János, PhD, egyetemi tanár


MAB minősítés, kelte, érvényessége:

A MAB FVB 18/2015/2/951 sz. határozatával

A határozat kelte: 2015. XI. 30.

Akkreditálva: 2020. VII. 31-ig

A Rendészettudományi Doktori Iskola MAB kódszáma: D226

Prof. Dr. Kerezsi Klára egyetemi tanár, az MTA doktora a Rendészettudományi Doktori Iskola Vezetője