NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Az NSZKK vezetői az RTK-n

Február 2-án a Nemzeti Szakértő és Kutató Központ (NSZKK) vezetői látogattak a Rendészettudományi Karra.

A vendégeket dr. habil. Boda József ny. nb. vezérőrnagy, az RTK dékánja köszöntötte, majd dr. habil. Hautzinger Zoltán oktatási dékánhelyettes mutatta be az egyetemet és a kart. A helyszínre utalva a dékánhelyettes elmondta, hogy a speciális oktatási épület a rendészettudományi képzés sajátos igényeit elégíti ki. A képzés tartalmáról szólva kiemelte a Kiberbűnözés Elleni Tanszék létrehozását, amely 2019-ben kezdi meg a képzést, jelenleg pedig a tantervek kidolgozása és a tananyagfejlesztés zajlik. Hautzinger Zoltán a többi között szólt arról is, hogy a tudományos diákköri tevékenység magas színvonalának egyik biztosítéka az, hogy a dolgozatok bírálatában mindig részt vesznek külső szakemberek, így például az NSZKK szakértői is. Dr. Szekér Judit, az NSZKK főigazgató-helyettese elmondta, hogy az utóbbi időben bővült a szervezet szakértői kapacitása, újabb szakterületeken tudnak szakvéleményt adni. A főigazgató-helyettes szorgalmazta az NSZKK és az NKE közötti kapcsolatok szorosabbra fűzését. A látogatás a speciális oktatási épület megtekintésével ért véget.

 

Fotó: Bodó Pál


Címkék: hírek látogatás 2018