NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Az Országos Polgárőr Szövetség elnökségi értekezlete az NKE-n

Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartotta február 23-i elnökségi ülését, majd a résztvevők megtekintették a Rendészettudományi Kar (RTK) új objektumát.

Az elnökségi ülés előtt dr. habil. Hautzinger Zoltán oktatási dékánhelyettes köszöntötte a megjelenteket, hangsúlyozva, hogy az RTK vezetése kiemelt figyelmet szentel az OPSZ-szel való együttműködésnek; a jó kapcsolatot példázza az is, hogy dr. Chiristián László PhD r. ezredes, a Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszék vezetője tagja az OPSZ elnökségének. Christián László beszámolót tartott a  Polgárőr Akadémia munkájáról,  és felvetette, hogy az RTK a jövőben szívesen ad helyet a Polgárőr Akadémia eseményeinek.

Dr. habil. Boda József nyá. nb. vezérőrnagy, az RTK dékánja ezt a felajánlást megerősítette, hozzátéve, hogy ebben a félévben a tantermek és a kollégiumi férőhelyek száma, az elhelyezés határt szab ennek. Mint mondta, ősszel átadják a főépület melletti szárnyépületet, azt követően több lehetőség kínálkozik erre.

Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke köszönetet mondott azért, hogy az NKE-n tarthatták az elnökségi értekezletet, és megköszönte a dékán beszámolóját, melyet nagy érdeklődéssel hallgattak. Kiemelte, hogy a Polgárőr Szövetségnek az egyetemmel és ezen belül az RTK-val való kapcsolata nagyon fontos. Mint fogalmazott, az együttműködés valódi munkakapcsolat, amiből sok hasznos eredmény születik.

Fotó: Bodó Pál és OPSZ