NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Filozófiai monográfia – egy rendőrtiszt tollából

A napokban jelent meg a ColorCom Média Kiadó gondozásában dr. Balassa Bence PhD r. őrnagy első filozófiai tárgyú monográfiája, az Isten ellensége – Lépték és perspektíva Nietzsche filozófiájában című kötet.

Balassa őrnagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának oktatója, tanársegéd a Rendészetelméleti és -történeti Tanszéken. Könyve megjelenése kapcsán kérdeztük a szerzőt.

Nem szokványos, hogy egy rendőrtiszt filozófiával, bölcsészettel foglalkozzon. Hogyan választotta, miért érdekli a szellem világa?

Valóban viszonylag ritka, hogy pályatársaim ilyen tudományterületet válasszanak vizsgálódásra. Sokkal jellemzőbb a jogtudományok, esetleg a közgazdaságtan, netán a pedagógia művelése. Magam nem vagyok elég türelmes a jogtudományokhoz, sem kellőképp rendszerezett, valamint talán családi kötődés okán is (édesapám, prof. dr. Balassa Péter az ELTE-n tanított filozófiát és esztétikatörténetet) kézenfekvőnek tűnt a választásom, hogy a filozófiát válasszam. Nem utolsó sorban ez érdekelt, kötött le igazán.

Mit lehet tudni a most megjelent kötetről?

A könyv elsősorban a 2016-ban megvédett doktori disszertációm anyagára épül, illetve annak továbbírt, némiképp módosított elemeiből állt össze. Fő kérdésfeltevése, hogy miként valósul meg a metafizika kritikája és esetleges meghaladása F. Nietzsche filozófiájában, a Nietzschére jellemző perspektivikus látásmód által.

Hol lesz hozzáférhető a könyv, hol lesz kapható?

A kötet kiadója, a ColorCom Média speciális terjesztési modelljének keretében elsősorban online rendelhető a kiadó webáruházában, de törekszünk arra, hogy „hagyományos” értékesítési helyeken, könyvesboltokban is hozzáférhetővé válhasson, így például az Írók Boltjában. Természetesen az NKE könyvtárának biztosítottunk két tiszteletpéldányt, így a mű kölcsönözhető is az egyetemi polgárok számára. Ezen kívül, ahogyan az a 21. században már szinte elengedhetetlen, a kötet rendelkezik saját honlappal, készült blog (internetes napló) és természetesen fent vagyunk a Facebookon is. A kiadó alapvető törekvése, hogy az online médiatérben erősítse a jelenlétet, így növelve a marketing erejét.

A kötethez szívből gratulálunk, és további sikereket kívánunk!