NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

EMMI-díj az NKE két oktatójának

Szenes Zoltán és Blaskó Béla professzorok is elismerésben részesültek az idei központi pedagógusnapi ünnepségen. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóit a felsőoktatás területén végzett kiemelkedő munkájukért díjazták az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetői.

A Pesti Vígadó Dísztermében tartotta pedagógusnapi ünnepségen Kásler Miklós miniszter beszédében a pedagógusok tevékenységét méltatta. Elmondta, hogy a tanárok, oktatók a tanítványok példaképei, akik munkájukkal, ismereteikkel, emberségükkel gondozzák az ifjúság „világra csodálkozó elméjét”, építik identitásuk pilléreit. „A pedagógus megtanítja tanítványait mások tiszteletére, a hatékony, elkötelezett, örömmel és jókedvvel végzett munkára, valamint közösségépítésre” - fogalmazott a tárcavezető.

Az eseményen Kásler Miklós miniszter és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár adta át az oktatási-nevelési területen végzett kiemelkedő munkáért járó Eötvös József- és az Apáczai Csere János-díjat, a felsőoktatás területén végzett kiemelkedő munkáért járó Szent-Györgyi Albert-díjat, a kiemelkedő óvodapedagógiai munkáért odaítélhető Brunszvik Teréz-díjat, valamint a gyerekek harmonikus személyiségformálásában kiemelkedő munkáért adományozható Németh László-díjat.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatói közül Apáczai Csere János-díjat vehetett át Prof. Dr. Szenes Zoltán, a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszék egyetemi tanára, míg Szent-Györgyi Albert-díjban részesült Prof. Dr. Blaskó Béla, az RTK Bűnügyi Tudományok Intézet Büntetőjogi Tanszék egyetemi tanára.

A rendezvényen részt vett Szabó István honvédelmi államtitkár és Dr. Kovács Gábor, az NKE oktatási rektorhelyettese is.

 

Szöveg: Szöőr Ádám


Címkék: 2018 EMMI-díj