NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

13. Polgárőr Akadémia

Az Országos Polgárőr Szövetség és a Rendészettudományi Kar közötti együttműködés keretében immáron 13. alkalommal rendezték meg a polgárőr egyesületi vezetők ötnapos, 40 órás továbbképzését.

A Polgárőr Akadémia elnevezésű tanfolyam helyszíne tekintetében minden erőfeszítés ellenére – megfelelő létszám elhelyezésére szolgáló szállás biztosításának lehetetlensége miatt – még mindig nem sikerült karunk objektumát, mint az Akadémia méltó helyszínét elfoglalni, így a helyszín ezúttal is a BV Pilisszentkereszten található továbbképző központja volt. A 13. kurzus 22 résztvevője az eredményes vizsgát követően átvehette a Polgárőr Akadémia elvégzését igazoló tanúsítványt.

A képzés során Zámbó Pétertől, az OPSZ szakmai alelnökétől a polgárőrség szervezeti felépítésébe és az országos vezetés stratégiájába kaphattak bepillantást a résztvevők. Baracskainé dr. Boór Judit közgazdásztól az egyesületek gazdasági elszámolásához kaptak rendkívül hasznos ismereteket. Dr. Tihanyi Miklós PhD, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója a jog világába kalauzolta el a hallgatókat, külön kitérve a büntetőjogi felelősségre az intézkedő polgárőr részéről. Emellett azokról a – főként közterületi – bűncselekményekről is szó esett, amelyeket az önkéntes bűnmegelőzőknek fel kell tudni ismerniük. Az önkormányzati rendészettel, illetve a magánbiztonsági szférával való együttműködés lehetőségeiről dr. Kovács Sándor egyetemi oktató és dr. Christián László PhD, a Polgárőr Akadémia igazgatója, tanszékvezető egyetemi docens tartott informatív előadást. Az ifjú polgárőrök toborzási módszereiről és képzésükről Horváth Róbert osztott meg hasznos ismereteket a hallgatósággal. Az akadémia legnépszerűbb kurzusa ezúttal is a bűnmegelőzési kommunikációs tréning volt, amelyet dr. Molnár Katalin és Oláh-Paulon László vezetett.

A tizenharmadik kurzus befejező eseményén a végzett résztvevők a kari vezetés képviseletében  dr. Major Róbert PhD r. ezredestől, a Közbiztonsági Tanszék vezetőjétől, az OPSZ képviseletében dr. Christián László PhD r.ezredestől mint az OPSZ elnökségi tagjától vehették át a Polgárőr Akadémia elvégzését igazoló tanúsítványokat. A Polgárőrség a Rendőrség stratégiai partnerévé, így a társadalmi bűnmegelőzés és rendfenntartás terén egyaránt megkerülhetetlen szervezetté vált, mely együttműködés megjelenik a képzési rendszer tekintetében is. Dr. Major Róbert úgy véli, minden feltétel adott, hogy az Akadémia hosszú távon sok polgárőr vezetőt vértezzen fel naprakész tudással.