NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

A belügyi sportban dobogós helyezés, miniszteri elismeréssel

 

II. helyezést ért el karunk, a 2018. évi belügyminisztériumi sportversenyek tanintézetek közti pontversenyében.

A 2018-as belügyminisztériumi sportversenyek díjátadó ünnepségét január 31-én rendezték meg az ORFK Teve utcai székházában. A megnyitót követően a tanintézetek közti pontversenyek eredményeit hirdették ki. Az NKE Rendészettudományi Kara az éves pontversenyben II. helyezést ért el.  A díjat Prof. Dr. Ruzsonyi Péter bv. dandártábornok, a Rendészettudományi Kar dékánja vette át Zsinka András személyügyi helyettes államtitkártól.

Ezt követőn Belügyminiszteri elismeréseket adtak át a sportszervezésben, felkészítésben kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereknek, így Freyer Tamásnak is, a Rendészettudományi Kar Testnevelési és Küzdősportok Tanszékének vezetőjének, aki elismerő oklevelet és arany pecsétgyűrűt vehetett át, Kontrát Károly belügyminiszterhelyettes, parlamenti államtitkártól.

A tanszék másik munkatársa, Nagy Ádám Ferenc, kiemelkedő sportszervezői tevékenységéért a Magyar Rendészeti Sportszövetség oklevelét és tárgyjutalmát kapta Varga Péter r. dandártábornoktól, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, rendőrfőkapitánytól az MRSE ügyvezető elnökétől.

Szöveg: Freyer Tamás, Deák József

Fotó: ORFK