Kiberbiztonsági fenyegetettség Európában

A kiberbiztonság megteremtésében az oktatásnak is nagy szerepe van, így úttörő lépés volt a felsőoktatásban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán működő Kiberbűnözés Elleni Tanszék létrehozása – hangzott el azon a pódiumbeszélgetésen, amelyet a kiberbiztonsági fenyegetettségről tartottak a pécsi Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban.

A rendezvényen Bencsik Balázs Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) igazgatója elmondta, hogy feladataik közé tartozik az információbiztonsági események, incidensek naprakész elemzése, az állami és önkormányzati rendszerek sérülékenységének vizsgálata, a jogalkotás támogatása, valamint compliance vizsgálatok végzése az IT biztonság területén. Nagy Zoltán, az NKE RTK Kiberbűnözés Elleni Tanszékének vezetője szólt az egyetemen folyó képzésekről, valamint a kiberbűnözés szakirány indításának előkészítéséről. Az előadók fontosnak tartották, hogy a jogalkalmazók, az egyetemi hallgatók ismerjék meg az olyan új technológiai kihívásokat, mint például a mesterséges intelligencia vagy a dolgok internete. Bencsik Balázs jogesetekkel illusztrálta az NKI által felderített olyan bűncselekményeket, mint amilyeneket zsarolóvírusokkal vagy DDoS támadásokkal hajtanak végre. Az igazgató szólt arról is, hogy az elmúlt években a zsarolóvírusok, a banki adathalászat és a csaláshoz készített áloldalak veszélyeztették leginkább az egyéni felhasználókat. Nagy Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a bűncselekmények széles köre követhető el az új technikai környezetben. Az internet kapcsán leginkább a tartalomközlések és támadó-jellegű bűncselekmények ismertek. Elhangzott, hogy a kiberbűncselekmények nyomozása speciális szaktudást igényel, ezért a Kiberbűnözés Elleni Tanszék célja az, hogy erre felkészítse a rendészeti szakos hallgatókat. Az előadók felhívták a figyelmet a prevenciónak, a felhasználókhoz igazított oktatásnak a fontosságára is. A bűncselekmények többsége ugyanis elkerülhető lenne, ha a felhasználók legalább olyan komolyan vennék számítógépeik, mobiljaik védelmét, mint más vagyontárgyaikét. Ezért is elengedhetetlen a megelőzést elősegítő, széles körű ismeretterjesztés, amelyben Nagy Zoltán szerint élen jár az NKE kiberbiztonsági akadémiája.

 

Fotó: Csortos Szabolcs