NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Ünnepélyes keretek között elindult a rendőr-polgárőr kutyás járőrszolgálat

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Egyetemi Campuson rendőr-polgárőr közös kutyás járőrszolgálat indult a Rendészettudományi Kar Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszékének polgárőr hallgatóinak a bevonásával.

Christián László r. dandártábornok, oktatási rektorhelyettes megnyitó gondolatainak sorában kiemelte, hogy több szervezet közös együttműködésének az eredménye a közös járőrszolgálat, ugyanis a közrend és a közbiztonság hatékonyabb megvalósításához – az egyes rendvédelmi szervezetek között együttműködésen felül – szükség van további társszervezetekkel – a polgárőrséggel, a közterület-felügyelettel és a civil biztonsági szolgálatokkal – történő szorosabb együttműködésre is. „Ennek az együttműködésnek kiemelt példája a mai nappal útnak induló közös járőrszolgálat”- hangsúlyozta az oktatási rektorhelyettes.

Az eseményt Kovács Sándor r. ezredes, mesteroktató, az NKE Polgárőrség vezetője és Frigyer László r. őrnagy, az RTK szolgálati állatokkal kapcsolatos oktatásának koordinátora, valamint a Ludovika SE Rendészeti Kutyás Szakosztály vezetője szervezte meg. Frigyer László őrnagy elmondta, hogy a tanórán kívüli képzési gyakorlatnak négy főbb célja van. „Az első, hogy az egyetem campusa egy ”biztonság szigete” legyen az egyetemi polgárok számára. A második, hogy a közös szolgálatellátás során a hallgatók – mint leendő tisztek és vezetők – megtanulják annak a fontosságát, hogy egy szolgálati kutyának milyen szerepe és helye van a tevékenységünkben. A harmadik, hogy a hallgatóink együtt járőrözzenek minél több magas szakmai tudással rendelkező tiszthelyettes kollégával, amely által láthatják és megtapasztalhatják azt, hogy tisztként és vezetőként bizalommal támaszkodhatnak majd a magasan képzett beosztotti állományukra. A negyedik célunk az volt, hogy a hallgatóink megismerjék a polgárőrség szervezetét és azt az áldozatos és önkéntes munkát, amellyel a polgárőr kollégák nap, mint nap erősítik a közrendet és közbiztonságot az országunkban. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy tisztként és vezetőként szorosabb együttműködést alakítsanak majd ki a helyi polgárőr szervezetekkel és kollégáikkal”- hangsúlyozta a szakosztály vezetője.

Az ünnepi eligazításon részt vett Molnár Gábor r alezredes, a BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányság kapitányságvezetője,Kardos Pál, az Országos Polgárőr Szövetség általános, oktatási és önkormányzati elnökhelyettese, Ikladi Endre, a Budapesti Polgárőr Szövetség szervezési alelnöke, Molnár Zoltán r. ftzls, az OPSZ Lovas és Kutyás Tagozat elnökhelyettese, Hajdú Tamás r. ftzls., a ROKK Kutyavezető-képző- és Állatfelügyeleti Főosztály mesterkiképzője, Rigó Gábor,  az NKE Campus XXI. Szolgáltató NKft. osztályvezetője és Nagy-Tóth Nikolett Ágnes r. alezredes, az NKE RTK kollégiumvezetője.

Az esemény zárásaként a BRFK állományába tartozó rendőr és a polgárőr kollégák engedelmességi, őrző-védő és kábítószerkereső feladatok bemutatásán keresztül tettek tanúbizonyságot a kutyák és a kutyavezetők felkészültségéről.

Szöveg: Frigyer László r. őrnagy, Nagy-Tóth Nikolett Ágnes r. alezredes

Fotó: Bodó Pál