NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Célunk a campusbiztonság növelése, az egyetemi polgárok biztonságának erősítése

A 2020-ban létrejött Nemzeti Közszolgálati Egyetem Polgárőrségének kiemelt célja, hogy az NKE oktatói, munkatársai és hallgatói – a szükséges ismeretek oktatása, illetőleg azok elsajátítása mellett – a gyakorlatban is hozzátegyenek a Ludovika Campus és annak környezete, valamint a fővárosunk közbiztonságának javításához. További fontos célként lett kitűzve, hogy minden egyetemi polgár megismerje a polgárőr tevékenység önzetlen és nemes hivatását. 

Mindezek érdekében – a Budapesti Polgárőr Szövetség egyesületi vezetőinek közreműködésével – polgárőr toborzó délutánon nyerhettek betekintést az érdeklődők az Egyetemi Polgárőrség mindennapjaiba, és lehetőség nyílt a szervezet tagságához történő csatlakozásra is. A rendkívül családias, őszinte hangvételű előadásokat, személyes beszélgetéseket követően az érdeklődők kipróbálták a járőrszolgálatot a hangulatos Orczy kertben, és polgárőr szemmel vizsgálták meg a park sajátosságait, Egyetemünk közvetlen környezetét.

Amennyiben Ön is kedvet érez a fiatalos, dinamikus csapatunkhoz történő csatlakozásra, az alábbi programokban, szolgálattípusokban vehet részt:

  • oktatási képzési anyagok készítése,
  • budapesti és országos rendezvények biztosítása, 
  • kutyás, lovas, gépjárműves, motoros, vízi, légi, határvédelmi szolgálat,
  • társszervekkel (pl.: BRFK, NAV, RRI, BV, stb.) közös szolgálat, illetőleg azok munkaszervezetének megismerése,
  • része lehet egy tenni akaró, jól működő közösségnek, amelyben nem csak kollégákat, de barátokat is szerezhet.

A közösségépítés, a járőrszolgálatok és közös programok szervezése fontos feladatunk, amelyben számítunk valamennyi egyetemi polgárra, így Önre is, hogy belépjen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Polgárőrségébe. Csatlakozzon hozzánk, várjuk jelentkezését a Polgárőrségbe, építsünk közösen erős csapatot. Kérdés esetén készséggel állunk rendelkezésére az info@nke-polgarorseg.hu e-mail címen.

Tegyünk közösen a Campus biztonságáért, tegyünk közösen Budapest közbiztonságáért!


Szöveg: Kardos Pál, Lippai Zsolt, Nagy-Tóth Nikolett Ágnes

Fotó: Kardos Pál