Erasmus+

Az Erasmus+ Program

Az Erasmus+ program az európai oktatás, képzés, ifjúságpolitika és a sport támogatására létrejött Európai Uniós program. A program 2017-ben ünnepelte 30. évfordulóját, az Európai Unió egyik legsikeresebb programjának tekintik. Az Európai Bizottság különösen nagy figyelmet fordít Erasmus+ programra, aminek átfogó prioritása az oktatás és képzés hozzájárulásának erősítése az Európai Unió következő évtizedre szóló növekedési stratégiája, az Európa 2020 stratégia céljainak eléréséhez. A 2021-2027 közötti időszakra szóló költségvetésében az Európai Bizottság továbbra is kiemelt figyelmet szentel az Erasmus+ program fejlesztésének. A programra fordított összeg a tervek szerint megduplázódik és új akciótervek is indulnak, hogy a 2017-es Gothenburg Social Summit keretében kitűzött célokat elérjék.

Hallgatói mobilitás

Az Erasmus+ program a felsőoktatási hallgatóinknak nyújt tanulmányi célú mobilitást és szakmai gyakorlati lehetőséget a partnerországokba. Tanulmányi mobilitás keretében 32 európai országba, illetve több Európán kívüli partnerországba lehet pályázni. A mobilitás időtartama minimum 3 hónap, maximum 12 hónap lehet. Ezt általában a fogadó intézmény időbeosztása határozza meg, ez azt jelenti, hogy általában 4-5 hónap. Legalább két lezárt félévvel rendelkeznie kell a hallgatónak a jelentkezéshez. Emellett aktív hallgatói jogviszonyban állnak az Egyetemmel nappali vagy levelező tagozaton, valamint a kiutazás évében is aktív státusszal rendelkeznek. A havi támogatás függ a célországtól, általában 420-520 €. A pályázatok kiírására évente kétszer (februárban és szeptemberben) kerül sor.

Munkatársi mobilitás

A hallgatóink mellett lehetőségük van munkatársainknak és oktatóinknak is pályázni képzési vagy oktatási mobilitásra. Az oktatási célú mobilitásban egyetemünk oktatói egy partnerintézményben rövid kurzust tarthatnak. A képzési célú mobilitásban munkatársaink külföldi egyetemeken szakmai célú továbbképzésen vehetnek részt, illetve erősíthetik kapcsolataikat a fogadó intézménnyel. Munkatársak esetén a teljes támogatási összeg a napi megélhetési támogatás és az utazási támogatás összege. A napi megélhetési támogatás függ a célországok megélhetési besorolási szintjétől, az utazási támogatás mértéke pedig távolságfüggő. A munkatársi mobilitás egyes eseteiben regisztrációs díjat is kell fizetni. A pályázat beadásakor jelezni kell a regisztrációs díjat, mivel ilyen célra csak korlátozott lehetőséggel rendelkezik a kar.

A Rendészettudományi Karon oktatott tantárgyak az Erasmus+ Programban:
Code Lecturer Course title ECTS credit Language Level
RARTB18E Dr. Nagy Judit International and EU law studies (Police and judicial cooperation in criminal matters) 3 English BA
RBATB26E Dr. Hautzinger Zoltán International and European Migration 2 English BA
RHRTB22E Dr. Kiss Lajos Law Enforcement and Security Studies on the Schengen Agreement 3 English BA
RINYB20E Dr. Acsay György, Uricska Erna, Kudar Mariann Professional language (foreign language):
          English (level: B1, B2)
3 English BA
RMORB93E Dr. Christián László Public security – private security 3 English BA
RMTTB13E Dr. Ivaskevics Krisztián Criminal Psychology 2 English BA
RRVTB01E Dr. Kovács Gábor Theory of Leadership and Management 2 English BA
RTKTB01E Dr. Freyer Tamás Police Physical Education 2 English BA
RVPTB65E Dr. Szabó Andrea Tax and Customs as Regulatory Instruments in Economy 3 English BA
RBSTB01E Dr. Mészáros Bence Undercover Policing 3 English BA
RKROB05E Dr. Barabás Tünde Victimology 4 English BA
RRETB05E Dr. Kovács Tamás History of Law Enforcement 2 English BA
RBVTB39E Dr. Ruzsonyi Péter Criminal Pedagogy 3 English BA
RRVTM15E Dr. Bánfi Ferenc Leadership and Management at International, Multicultural Environment 2 English  MA
RMTTB14E Dr. Hegedűs Judit Child Protection 2 English BA

 

ERASMUS+ Partnerintézmények
  Ország Egyetem ERASMUS kód Weboldal Még több információ
1. BE VIVES University of Applied Sciences B KOTRIJ01  www.vives.be www.vives.be/international 
2. CN People’s Public Security University of China CN BEIJING05 https://www.ppsuc.edu.cn/  
3. CY University of Nicosia CY NICOSIA 14 www.unic.ac.cy  http://www.unic.ac.cy/study-with-us/ects-course-information-catalogue/information-on-degree-programmes 
4. CZ The College of Regional Development and Banking Institute CZ PRAHA 11 https://www.ambis.cz/ https://www.ambis.cz/incoming-students
5. CZ Police Academy of the Czech Republic in Prague CZ PRAHA06 www.polacz.cz http://www.polac.cz/g2/view.php?katedry/zahrstyk/kursy.html
6. F Université Paris Ouest Nanterre La Défense F PARIS010 https://www.parisnanterre.fr/portail-institutionnel-693762.kjsp https://university.parisnanterre.fr/international-693478.kjsp?RH=1463559963670&RF=1463562160035
7. D University of Applied Police Sciences D DRESDEN13    
8. D Hochschule für Wirtschaft und Recht Berlin (HWR Berlin) D BERLIN06 http://www.hwr-berlin.de/ https://campus4u.hwr-berlin.de 
9. D Ruhr Universität Bochum Juristische Fakultät Ruhr University in Bochum, Faculty of Law D BOCHUM01 http://www.jura.ruhr-uni-bochum.de/  http://www.jura.ruhr-uni-bochum.de/ 
10. D Polizeiakademie Niedersachsen Police Academy Lower-Saxony  D NIENBUR01 www.pa.polizei-nds.de  www.pa.polizei-nds.de
11. D University of Applied Sciences of the Federal Stat of Brandenburg D BERLIN27 www.fhpolbb.de www.internetwache.brandenburg.de www.fhpolbb.de 
12. D Hochschule des Bundes für öffentliche Verwaltung D BRUHL02 www.fhbund.de www.fhbund.de 
13. EE Estonian Academy of Security Sciences Tallinn EE TALLINN10 http://www.sisekaitse.ee/ http://www.sisekaitse.ee/eass/study-at-eass/exchange-students / 
14. LT Mykolas Romeris University Faculty of Public Security LT VILNIUS06 www.mruni.eu  www.mruni.eu/en/prospective_students/erasmus 
15. MT L-Universitá Tá Malta (University of Malta) MT MALTA01 http://www.um.edu.mt/  http://www.um.edu.mt/int-eu/erasmus  
16. NL Police Academy of the Netherlands NL APELDO06 https://www.politieacademie.nl/english  
17. PL Stanislaw Staszic College of Public Administration in Bialystok PL BIALYST05 http://wsap.edu.pl/wsap/en/w/study-in-polish,content/ http://wsap.edu.pl/wsap/en/w/news,aktualnosci-zakladka/
18. PL Police Academy in Szczytno PL SZCZYTN02 http://www.wspol.edu.pl  http://www.wspol.edu.pl/wbwia 
19. SK Academy of the Police Force in Bratislava SK BRATSL06 http://www.akademiapz.sk/ http://www.akademiapz.sk/erasmus-students 
20. SK University of Security Management in Košice SK KOSICE04 www.vsbm.sk www.vsbm.sk
http://www.somo.sk/english/index.php/ubytovne-kosice/
21. SI University of Maribor SI Maribor01 http://www.uni-mb.si/  http://www.fvv.uni-mb.si/en/international-cooperation.aspx 
22. TR Police Academy of Turkey TR ANKARA13 http://www.pa.edu.tr/  http://www.pa.edu.tr/ 
23. ES Universitat de Valéncia E VALENCI01 https://www.uv.es/ https://www.uv.es/uvweb/college/en/international-relations/international-relations/erasmus-study-programme/outgoing/general-information-1285846947846.html
24. UK Middlesex University UK LONDON067 https://www.mdx.ac.uk/ https://www.mdx.ac.uk/global-impact
25. UK University of Central Lancashire Preston UK PRESTON01 www.uclan.ac.uk  www.uclan.ac.uk/international