Közlekedésbiztonság és bűnözéskontroll

Irk Ferenc: Közlekedésbiztonság és bűnözéskontroll 
KJK, Budapest, 2003.

A monográfia a szerző habilitációs dolgozatának könyvvé átdolgozott változata. Alábbiakban a disszertációhoz Szabó András akadémikus által írottakból következik egy idézet:

„A benyújtott értekezés – némi túlzással – életműnek tekinthető. A szerző a közlekedésbiztonság egész rendszerét kíséreli meg leírni. Benne hangsúlyozza az ember, a jármű és a környezet kölcsönös szerepét. Benne jól érzékelhetően visszatükröződik az oktatói szemlélet, ami ugyan vázlatossá ám egyúttal szellőssé is teszi a tekintélyes terjedelmű anyagot.

A forgalomszervezési és egyéb, elsősorban mérnöki ismereteket tartalmazó részhez nem kívánok véleményt fűzni. Ezek a fejezetek számomra csak abból a szempontból jelzésértékűek, hogy bizonyítják a jelenség sokoldalú megközelítésének fontosságát.

A rendőri és a szűkebb értelemben vett jogi fejezetek annál inkább serkentenek megnyilatkozásra. Irk Ferenc minden lehetséges helyen és alkalommal hangsúlyozza, hogy Viski László nyomdokain igyekszik haladni. Ez nemcsak gondolkodásmódjában, hanem a korszerű magyar közlekedés-rendészet egyik megalapozója műveinek gyakori citálásában is nyomon követhető. Viski nélkül vélhetően nem beszélhetnénk a bizalmi elvről Magyarországon, sokkal később vonult volna be a prevenciós fogalomtárba az amerikai tikett-rendszer nyomán kialakuló pontrendszer – aminek jelenlegi formáját egyébként Irk éppoly hevesen bírálja, mint azt tenné nagynevű elődje – ha negyedszázada nem távozott volna el körünkből.

A Viski László irányításával megkezdett kutatásai azonban mind a mai napig meglehetősen radikálisaknak számító – ámbár nehezen cáfolható – következtetésekre is elvezették. Nincsenek sokan ma sem, akik tabut döntögetnének példának okáért olyan megállapítással, hogy a biztonságos közlekedésnek a részletekbe menő szabályismeret csak egyik kis szelete, de korántsem az alapfeltétele. Az sem általánosan elterjedt nézet – bár Irknek még a hetvenes években elvégzett kutatásait azóta sem cáfolta meg senki –, hogy a közlekedés biztonsága szempontjából fontosabb ismérv az, hogy ki milyen gyakran keveredik bele balesetekbe, mint az, hogy milyen gyakran állapítják meg benne jogi felelősségét is.

A gondatlan bűnösség vizsgálatával is foglalkozó másik jogtudós: Békés Imre szemlélete tükröződik vissza a habilitánsnak abban a nézetében, hogy az embertől csak a gondos magatartás várható el, de ez nem azonos a tökéletessel.

Tudomásul kell venni – véli és indokolja Irk –, hogy az emberek legjobb akaratuk ellenére bizonyos gyakorisággal hibáznak, és ha ez rossz időben és helyen következik be, akkor ennek törvényszerűen súlyos következményei lesznek. Úgy véli, hogy nem mindegy ugyan: milyen gyakorisággal és jelleggel következnek be ezek a hibák, azonban – legalábbis morálisan – az embert egyetlen rossz döntéséért nem lehet automatikusan felelőssé tenni.

Elismeri ugyanakkor –, hogy a büntetés legfontosabb értelme a tabu megerősítése. Jelen esetben azt, hogy embert ölni, neki súlyos sérelmet okozni semmilyen körülmények között sem szabad. Ebben a gondolkodásmódban hozzám képest fiatal kollégámban saját munkásságom egyik fontos megállapítását látom visszatükröződni. Sok évtizedes tapasztalata alapján azonban úgy véli, hogy ezt a feladatot nem a sérelem okozását követő büntetéssel, hanem a proaktív beavatkozással, jelen esetben a nagy veszéllyel járó normasértések elleni rendőri fellépéssel lehet hatékonyan kezelni a veszélyteremtőket. Felfogásában a büntetőjogi büntetés valóban ultima ratio. A büntetésnél sokkal fontosabbnak tartja az elméleti és gyakorlati ismeretek gyarapítását, nemkülönben annak megértését, hogy milyen okok vezetnek a közlekedés-ellenes magatartáshoz.

Örömmel tapasztaltam, hogy a szerző számos helyen utal az alkotmányos jogállamiság követelményeiből eredő gyakorlati feladatokra. Elítéli azokat az eszközöket és módszereket, amelyek a hatékonyságot és célszerűséget elébe helyezik a jogszerűségnek.”