Jószai Jánosnak, aki 1972-től egy évtizeden át vezette a Testnevelési és Önvédelmi Csoportot a Rendőrtiszti Főiskolán, dr. Pintér Sándor belügyminiszter emléktárgyat adományozott 90. születésnapja alkalmából.
Meglepődött, amikor tudomást szerzett a belügyminiszter úr ajándékáról? Hogyan történt a festmény átadása?
Először a főiskola nyugdíjasainak csoportja, pontosabban Kenyeres András keresett meg azzal, hogy le kellene mennem az egyetemre, át akarnak adni valamit. Aztán mégis úgy alakult, hogy kijött hozzám Boda József vezérőrnagy úr meg Varga János ezredes úr, eljöttek köszönteni, meg elhozták a belügyminiszter úr ajándékát. Ez nem sokkal az után történt, hogy tavaly október 6-án betöltöttem a 90. évemet.
Hogyan került annak idején a Rendőrtiszti Főiskolára?
A „főiskola” sokáig a Rendőrtiszti Akadémia, a RAK volt. A rendőrség tisztjeinek képzése ott zajlott, az alapképzés pedig a kapitányságokon. Fiatal kezdők vállalkoztak erre a pályára, egy részük már a testületnél dolgozott. A RAK-on testnevelés inkább csak névlegesen volt. A RAK megszűnése után jött létre a Rendőrtiszti Főiskola, az RTF. Nekem arra kellett vállalkozni, hogy tisztiiskola-szintű testnevelés legyen az RTF-en, ami sikerült is. Tantervet készítettünk, aztán elkezdtük a munkát, szerencsém volt, mert nem szóltak bele. Önvédelmi képzés is volt, hogy saját magát és mást is meg tudjon védeni a rendőr.
Ön cselgáncsozott is, mégpedig nagyon sikeresen. Hogyan kezdte el űzni ezt a sportot?
Úgy kezdtem a pályafutást, hogy sorkatonaként azt mondtam magamban: ha már ott vagyok, csináljunk valami értelmeset. A határőrségnél voltam sorállományban, ami abban az időben 3 évig tartott. Rábeszéltek, hogy menjek el a honvédség sporttiszti iskolájába, oda vezényeltek tiszti iskolásként. Takács Károly pisztolylövő olimpiai bajnok és más hírességek voltak ott akkor. Közelharc volt a sport, amit tanultam, aztán a cselgáncsozásra beszéltek rá, a honvéd szakosztályban kezdtem cselgáncsozni. Az atlétikához, futáshoz lassú voltam, a tornához meg 22 évesen már idősnek számítottam. Szóval jött a cselgáncs, 1954–55–56-ban magyar bajnok voltam középsúlyban. Közben elvégeztem a Testnevelési Főiskolát. Aztán a határőrségnél voltam testnevelő a tiszti iskolákon. A honvédség nekem nagyon jó alapot jelentett: a TF-et félkézzel el tudtam ezért végezni. A TF-en a Küzdősportok Tanszéket Galla Ferenc vezette. Egy súlycsoportban cselgáncsoztunk, amikor a szőnyegen találkoztunk, mindig megvertem.
Amikor az RTF-re került, hogyan keresett munkatársakat maga mellé?
Amikor odakerültem ’72-ben, elmentem Galla Ferihez, hogy adjon végzett hallgatókat, így szedtük össze a tanári kart. Heten voltunk a 70-es években, olyan kollégák voltak, mint Benkő János, aki 400-as gátfutó volt a Dózsában, vagy a cselgáncsozó Ipacs László, aki két olimpiára is kijutott: 1972-ben és 1976-ban. Amikor én cselgáncsoztam az 50-es években, akkor még csak a birkózószövetség alszövetségeként működtünk, a 60-as években lettünk a szövetség tagja. Az én időmben nemzetközi versenyen sem vettünk részt.
Milyenek voltak akkoriban a hallgatók?
Voltak felvételik, de vegyes volt a csapat… Az igazgatásrendészetnél például nincs nagy jelentősége a testi erőnlétnek, de egy közrendvédelmisnél igen. Minden évben 5000 métert kellett futniuk, és vállalták. A tanítás sikerének titka, hogy a hallgatók elfogadják a követelménytámasztást.
Sokat hallani arról, hogy a mai hallgatói generáció talán mintha kevésbé lenne edzett, mint amennyire szüleik, nagyszüleik voltak. Mi erről a véleménye?
Változott az életvitel, az emberek ódzkodnak a nehézségektől. Aztán itt van az internet, meg az iskolai testnevelés. Nézze meg, mi történik egy különben jól felszerelt iskolaudvaron a testnevelés óra kezdetén. Fociznak a gyerekek! A foci közös élményt jelent, játékra jó, de a testi képesség fejlesztését nem focival, hanem tornával, úszással kell kezdeni, utána lehet focizni is. Mi egyébként oktattunk úszást a Széchenyi fürdőben délutánonként. A többség tudott úszni. Aki képes 100 métert leúszni úgy, hogy nem tudja letenni a lábát, arra lehet mondani, hogy tud úszni.
Mivel tölti a nyugdíjas éveket?
Csongrád megyében születtem, parasztcsaládba, az állatokhoz, a földhöz ragaszkodom. 1965-ben 4-es találatunk volt a lottón, a nyereményből megvettük ezt a telket, megtanultam gyümölcsöt termelni. Sokan nem értenek például ahhoz, hogy az őszibarack mitől lehet szép nagy és édes. A metszéstől. Úgy kell alakítani a fát, hogy a gyümölcs és a tápanyagot felvevő gyökérzet között minél kevesebb út legyen, és a koronát mindenütt érje a nap, mert az élteti. Aztán a nyugdíjas évek alatt megtanítottam a négy unokámat úszni, sízni. Rengeteget olvasok, leginkább a történelem és a természettudomány érdekel. Hogy én megéltem a 90 évet, rejtély, az öcsém is egy évvel fiatalabb. Fontos a természetközeliség, mi nem csak hirdettük az egészséges életmódot, hanem úgy is éltünk mindig.
Szöveg: Suba László