Servo Per Amikeco – Barátsággal szolgálni

Az International Police Association (IPA) Magyar Szekció NAV szervezetének elnöke, Polcz Attila pénzügyőr dandártábornok tartott előadást a vám- és pénzügyőri diákkör tagjainak és az érdeklődő hallgatóknak április 10-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE).

Polcz Attila áttekintést adott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) aktuális és jövőbeli feladatairól, kitérve arra, hogy ezek végrehajtásában milyen nagy szükség lesz a jól képzett szakemberekre, így az NKE RTK hallgatóira is. Beszélt az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (EKÁER) bevezetésének okairól és eredményeiről, továbbá a legújabb NAV-hatáskör – az általános közigazgatási végrehajtás – által keletkezett feladatokról.  Mint a dandártábornok fogalmazott, ezek megoldásához a pénzügyőröknek még nagyobb és sokrétűbb tudással kell rendelkezniük, melynek megszerzésére a legjobb színhely az NKE. Beszélt arról is, hogy a kihívásoktól nem szabad megriadni, az embernek magas követelményeket kell saját magával szemben támasztani, kitartásra és állhatatosságra van szükség, különösen akkor, amikor az életbe kilépve el kell látni a szolgálati feladatokat. Ezzel összefüggésben mesélt saját pályakezdő éveiről, azok nehézségeiről és szépségeiről, valamint arról, hogy milyen fontos volt akkor is és most is a pénzügyőri összetartozás érzése. A főiskolai évek arra is szolgálnak, hogy a szakmai tudásanyagon túl ennek a hivatásnak a szellemiségét megérezzék a hallgatók – mondta Polcz Attila.

Az IPA NAV szervezet ezért is szeretne egy olyan tagozatot létrehozni, amelyben az NKE pénzügyőr tisztjelöltjei közösséget formálva, a tanórákon kívül is megtapasztalhatják a pénzügyőrök egymás közötti összetartozását, közös programokon keresztül lehetőségük nyílik az aktív és akár a már nyugállományú pénzügyőrökkel való eszmecserére, kapcsolattartásra. A tagozatban részt vevő hallgatóknak lehetőségük nyílik különböző sport-, kulturális és tudományos rendezvényeken való részvételre is, de akár a saját maguk által szervezett eseményekre is igénybe vehetik az IPA NAV szekció támogatását.

Az IPA NAV szervezet az elmúlt években – felismerve a tudományos munka értékét – támogatta az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi Szekciójának Vám, adó, jövedék tagozatában indult versenyzők egyikét egy felajánlott különdíjjal.

Szöveg: Zsámbokiné dr. Ficskovszky Ágnes