NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Erősíteni kell az igazgatásrendészetre irányuló figyelmet

A rendőrség egyik alapvető szolgálati ága, az igazgatásrendészet volt a témája a május 17-i szakmai konferenciának.

Dr. habil. Balla Zoltán egyetemi docens, a rendezvény levezető elnöke úgy fogalmazott, hogy az igazgatásrendészetnek kevésbé van evolúciója, inkább múltja van. Mint mondta, a konferencia egyik célja, hogy az igazgatásrendészet állapotáról képet kapjanak a résztvevők, a másik pedig az, hogy – folytatva a jó hagyományt – a szakma kiváló képviselői és az oktatók találkozzanak egymással.

Dr. habil. Boda József ny. nb. vezérőrnagy, a Rendészettudományi Kar (RTK) dékánja rövid áttekintést adott az RTK fejlődéséről, kiemelve, hogy a Rendészettudományi Doktori Iskola három évvel ezelőtti megalapítása mérföldkő volt a kar történetében. Elmondta, hogy hamarosan új intézet jön létre az RTK-n, amely nemzetközi és európai rendészeti, rendészeti igazgatási és közjogi tanszéket foglal majd magában. Elindultunk ezzel a nemzetköziesítés felé – fogalmazott Boda József –, angol nyelvű képzést is szeretnénk indítani, most is zajlik hasonló a CEPOL-lal és négy másik egyetemmel együtt.

A rendészet 150 éve még egységes volt – mondta dr. Janza Frigyes ny. r. vezérőrnagy, a Fenntartói Testület tagja, az MRTT főtitkára. Hozzátette: a modernizáció szétszabdalta a rendészetet, a büntetőjoggal mindenki foglalkozik, mással alig. Erősíteni kell az igazgatásrendészetre irányuló figyelmet – fogalmazott a vezérőrnagy.

A rendőrség szolgálati ágai közül az igazgatásrendészet a kezdetektől megvolt – jelentette ki dr. Kincses Ildikó r. dandártábornok, az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Igazgatásrendészeti Főosztályának vezetője. Az igazgatásrendészeti szolgálati ág sajátosságaként említette, hogy számos olyan feladatkört látott és lát el a szakterület, amelyre más szolgálati ágak nem tartanak igényt. Korábban, a rendszerváltozás előtt hozzájuk tartozott például a sokszorosítógépek felügyelete (1991-ig), a névváltoztatási ügyek (1990-ig), a közigazgatás korszerűsítése során azonban a feladatkör egy része a civil közigazgatáshoz került (útlevéllel, személyazonosító igazolvánnyal kapcsolatos igazgatás, közlekedési igazgatás, idegenrendészet). Kincses Ildikó azt mondta, hogy az igazgatásrendészet nagyon kitett a jogalkotásnak, mert igen sok jogszabállyal dolgoznak. Hangsúlyozta, hogy az országos nyilvántartások döntő többségének az igazgatásrendészeti szolgálati ág rakta le az alapjait.

Az előadások sorában Balla Zoltán a rendészet és az igazgatásrendészet viszonyáról tartott előadást. Dr. Brunáczki Margit r. alezredes a szabálysértési jogalkalmazás problémáiról szólt. Soós Istvánné dr. r. ezredes, a BRFK Igazgatásrendészeti Főosztály vezetője a  fegyverigazgatás aktuális kérdéseiről, Povázsai Sándor r. alezredes pedig a Paks II. projekt igazgatásrendészeti aspektusairól beszélt. Az elektronikus ügyintézés perspektíváit vázolta előadásában Kenyeres Kitti r. alezredes, dr. Buzás Gábor PhD r. alezredes, adjunktus pedig az igazgatásrendészeti szakirány rendészeti felsőoktatásban betöltött szerepéről beszélt.

 

Szöveg: Suba László

Fotó: Szilágyi Dénes