Sikerrel zárult a Tudományos Diákköri Konferencia az RTK-n, amelynek hét tagozatában 54 hallgató mérte össze tudását. A tanév kiemelkedő eseményének hívta a rendezvényt Ruzsonyi Péter bv. dandártábornok. Az RTK dékánja elmondta, hogy éveken át „ünnepeltették velünk” a november 7-ét, miközben senki nem értette miért, de a „mai 7-e tényleg ünneplésre méltó, hisz a mai oktatásmentes munkanapon sokkal többet tanulhatunk, mint egy átlagos tanulmányi napon.”
A dékán mindenekelőtt megköszönte a felkészítő tanárok, a zsűritagok, de legfőképpen az életük első tudományos szárnypróbálgatásait is jelentő hallgatók erőfeszítését, amelyek e tudáspróbához, kari megmérettetéshez vezettek.
A kétnapos tudományos tanácskozáson előadásokat lehetett hallani a büntetőeljárásjogi és büntetésvégrehajtási, a közlekedésrendészeti; a közrendészeti, a kriminalisztikai; a kriminológiai; a rendészeti magatartástudományi, valamint a vám, adó és jövedékigazgatási tagozatban. A hallgatók harminc percben mutathatták be dolgozataikat. Mészáros Bence r. ezredes, tudományos és nemzetközi dékánhelyettes sikeresnek ítélte a rendezvényt és megköszönte azoknak, akik vállalták a megmérettetést. „Nem kevés kitartás, szorgalom kellett ahhoz, hogy valaki e tudományos megmérettetés nívóján előadhassa választott témáját” mondta. Mészáros Bence köszönetet mondott a zsűri tagoknak is az írásban benyújtott anyagok értékelése során nyújtott áldozatos munkájukért.
Helyezettek tagozatok szerint:
I. büntetőeljárásjogi és büntetés-végrehajtási:
1. helyezés: Dobó Judit, /felkészítő tanára: Dr. Sivadó Máté r. őrnagy/
2. Magyar Irma /Dr. Vári Vince r. alezredes/
3. Wéber Dániel /Dr. Angyal Miklós r. ezredes/
II. Közlekedésrendészeti:
1. Csányi Norbert /Felföldi Péter/
2. Laczkó Gábor /Dr. Major Róbert r. ezredes/
3. Rimóczi Edward /Mészáros Gábor r. alezredes/
III. Közrendészeti tagozat
1. Kis Orsolya /Mészáros Gábor r. alezredes/
2. Mészáros Gergely / Mészáros Gábor r. alezredes/
3. Patyi Dániel /Dr. Tihanyi Miklós r. őrnagy/
IV. Kriminalisztika tagozat
1. Kazsamér Dóra /Dr. Angyal Miklós r. ezredes és Petrétei Dávid/
2. Lakatos Anett /Dr. Angyal Miklós r. ezredes és Köbli Mihály r. alezredes/
3. Németh Szilvia Erzsébet /Dr. Angyal Miklós r. ezredes/
V. Kriminológia tagozat
1. Sipos Máté Levente /Dr. Tarján Gábor egyetemi docens/
3. Kóris Márta /Dr. Tarján Gábor egyetemi docens/
2. Juhász Petra /Dr. Németh Zsolt ny. r. ezredes/
VI. Rendészeti Magatartástudományi tagozat
1. Czoka Bianka /Magasvári Adrienn püőr. alezredes/
2. Kovács Kristóf /Erdős Ákos püőr. őrnagy/
3. Nagy Botond Géza /Dr. Angyal Miklós r. ezredes/
VII. Vám, Adó- és Jövedéki Igazgatási tagozat
1. Mórocz Barnabás /Magasvári Adrienn püőr. alezredes/
2. Szalka Levente /dr. Potoczki Zoltán püőr. alezredes/
3. Papp Máté /Magasvári Adrien püőr. alezredes/
Egyetemi különdíjasok tagozatok szerint:
Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási:
Járfás László /Dr. Vári Vincze r. alezredes/
Közlekedésrendészeti:
Katócs Tibor /Mészáros Gábor r. alezredes/
Közrendészeti:
Dohi Dalma /Vajkai Edina Ildikó tanársegéd/
Kriminalisztika:
Horváth Máté /Dr. Frigyer László r. őrnagy/
Kriminológia:
Lőrincz Sándor /Prof. Dr. Kozáry Andrea/
Rendészeti Magatartástudományi:
Szilágyi Róbert /Ivaskevics Krisztián tudományos segédmunkatárs/
Vám, Adó- és Jövedéki Igazgatási:
Bicskei Alexandra /dr. Pálinkás András püőr. alezredes/
A Vám, Adó- és Jövedéki Igazgatási tagozatnak két különdíjat ajánlottak fel:
dr. Sors László államtitkár, a Nemzeti Adó és Vámhivatal vezetőjének különdíjában részesült: Mórocz Barnabás/Magasvári Adrienn püőr. alezredes/
IPA NAV különdíjat kapott: Szentei Zsanett /dr. Suba László püőr. őrnagy/.
A Rendvédelmi és Magánbiztonsági Oktatásért és Kutatásért Alapítvány által felajánlott különdíjak nyertesi:
1. Csernus Kristóf /Dr. Gaál Erika r. őrnagy/
2. Dobó Judit /Dr. Sivadó Máté r. őrnagy/
3. Takács Réka Gyöngyvér /Dr. Angyal Miklós r. ezredes/
4. Tóth Gábor /Dr. Sivadó Máté r. őrnagy/
5. Szilágyi Róbert /Ivaskevics Krisztián tudományos segédmunkatárs/
6. Kovács Anna Dóra /Dr. Hegedűs Judit egyetemi docens/
7. Varga Zsolt /Dr. Muha Lajos alezredes/
Szöveg: Deák József
Fotó: Szilágyi Dénes