Bűnügyi nap az RTK-n

A Közép-Európai Rendőrakadémiát, de a cseh, a szlovák és az osztrák rendőri szervezetet, valamint a V4 országok közötti bűnügyi kapcsolattartást is megismerhették az NKE Rendészettudományi Karának II. és III. évfolyamos hallgatói az Oktatási Központban rendezett bűnügyi napon.

Szendrei Ferenc r.ezredes, a Gazdaságvédelmi Tanszék vezetője arról beszélt, hogy a rendezvénnyel olyan ismeretterjesztést szeretnének adni a hallgatóknak, ami a hétköznapi tanórákba nem fér bele. Minden évben más és más a tematika, idén a Magyarországra akkreditált rendőri összekötőket hívták meg előadni.  

A Közép-Európai Rendőrakadémia (KERA) egy olyan nemzetközi továbbképzési hálózat, ami a közép-európai rendőri együttműködést irányítja és támogatja, képzések szervezésével. „Ezáltal ismereteket adunk át és a kollégák kapcsolatokat tudnak építeni egymással” – fogalmazott Földesy Éva r.őrnagy, az akadémia magyar nemzeti irodájának vezetője. A KERA története 1992-ben, az Osztrák-Magyar Rendőrakadémia megalakításával indult, az ezt követő években csatlakozott a többi résztvevő ország: Csehország, Szlovákia, Svájc és Németország. Jogilag tag még Lengyelország is, amely azonban egy ideje tevékenyen már nem vesz rész az együttműködésben. Most azon dolgoznak, hogy ez megváltozzon – fogalmazott Földesy Éva. A KERA képzéseit a nemzeti irodák szervezik, a tanfolyamok között megtalálható bűnügyes és határrendész képzés, de utószemináriumok is. A 27 éves szervezet hivatalos nyelve a német, jövőbeni céljai között pedig szerepel egyebek mellett a nyugat-balkáni országok rendőrségeivel történő együttműködés kialakítása is.

Ha Csehországban bajba kerül valaki, akkor a 158-as számon kérhet rendőri segítséget – ez is kiderült Marian Pastinsky ezredes, cseh összekötő előadásából. A rendőrtiszt bemutatta a cseh rendőri szervezetet, amelyet a Belügyminisztérium irányít, a szervezet élén a rendőrfőnök és négy helyettese áll. A cseh rendőrséget 14 regionális igazgatóságból irányítják, amelyek fő központjai Prágában, Brnoban, Ostravaban és Plzenben működnek. 2011-ben 41 ezer rendőr teljesített szolgálatot, ez a szám napjainkra 43 ezerre nőtt. Marian Pastinsky ezredes kiemelte: a rendőrök számának növekedésével csökkent a regisztrált bűncselekmények száma is Csehországban. A nemzetközi együttműködést a nemzeti rendőrségi együttműködési részleg (National Police Cooperation Division) irányítja, ahol 150 rendőrtiszt dolgozik és - ahogy a napi hírekből is látni - közös járőrszolgálatot is ellátnak, például magyar, szlovák és lengyel kollégáikkal. Összekötő tisztviselőik a régió számos városában, így Budapesten, Pozsonyban, Prágában és Varsóban is megtalálhatóak. A rendezvényen szót ejtettek még a lengyel és osztrák együttműködésekről és a szlovák rendőrképzésről is.

 

Szöveg: Tasi Tibor

Fotó: Szilágyi Dénes


Címkék: RTK bűnügyi nap