
Akár 600 ezer forintot is nyerhet az, aki indul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rektora által meghirdetett Publikációs Nívódíj pályázaton. A munkákat október 31-ig várják.
A Publikációs Nívódíj pályázaton minden olyan egyetemi polgár indulhat, aki oktatási, kutatási, vagy adminisztratív munkakörben, foglalkoztatási jogviszonyban áll a NKE-vel. Az egyik legfontosabb információ, hogy nem kell új cikket írni, hiszen pályázni csak olyan, már létező (elektronikusan vagy hagyományos formában elérhető) művel lehet, amely 2018. október 15. után jelent meg.
A ,,Publikációs Projektek Támogatása” (PPT) fejlesztési program keretében meghirdetett Publikációs Nívódíj pályázatot öt kategóriában hirdették meg, ezek:
1. folyóirat cikk,
2. szakkönyv, monográfia, kézikönyv,
3. könyvrészlet
4. konferencia-közlemény
5. tankönyv, jegyzet.
A Nívódíj díjazása nyertes pályaművenként egyszeri bruttó 600 ezer forint, melynek megosztása szerzőnként, a szerzőség százalékos megosztását bizonyító nyilatkozat alapján történik.
A pályázatnak tartalmaznia kell az adott publikáció elérhetőségének adatait, több szerző esetén a szerzőség százalékos megoszlását, és egy nyilatkozatot arról, hogy a pályamű részesült-e már pályázati támogatásban.
A pályázat elektronikus és papír alapú benyújtásának határideje október 31., 14 óra. Az elbírálás november 10-ig megtörténik. A pályázatokat a Kiadói Bizottság által felkért szakértők bírálják el, a döntést az NKE Rektora hozza meg.
A megjelent publikációt, azaz a pályaművet zárt borítékban a Tudományos Ügyek Irodában lehet leadni, illetve elektronikusan is el kell küldeni a zan.krisztina@uni-nke.hu e-mail címre.
További információ ITT.
Szöveg: Tasi Tibor
Fotó: Szilágyi Dénes