Budapesti rendőrfőkapitányi látogatás a karon

A Rendvédelmi Tagozat meghívására Terdik Tamás r. dandártábornok, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője meglátogatta az RTK-t, előadást tartva a harmadik évfolyam rendészeti szocializációs foglalkozásán.

Előadása keretében egyebek mellett mesélt szakmai életútjáról, az általa vezetett főkapitányság legutóbbi kiemelkedő eseményeiről, széleskörű feladatrendszeréről. Kiemelte, hogy a ma rendőrének munkájában igényesnek kell lennie, továbbá folyamatos önképzésre és szakmai alázatra van szüksége. Javasolta a hallgatóknak, hogy egyetemi éveiket a szakmai anyagok minél teljesebb elsajátítására használják fel, amelyek így majd szilárd alapot nyújtanak hivatásuk későbbi gyakorlásához. 

Előadása végén egyfajta „sorvezetőként” a rendőri eskü szövegének maradéktalan betartását ajánlotta.

Szöveg: Bánházi György, Deák József

Fotó: Bodó Pál


Címkék: hírek látogatás 2019