A tűzoltóság történetét a római időkig vezethetjük vissza, sok helyen számos ilyen vonatkozású tárgyi és írásos emlék maradt fenn. A királyi Magyarországon elsőként 1834-ben az Aradi Önkéntes Polgári Tűzoltókar jött létre. Az önkéntes és a hivatásos tűzoltóság 1870-es megalakulásától számíthatjuk a mai értelemben vett szervezetet, amely épp idén 150 éves.
A barátságos tűz féken tartására, a barátságtalan megzabolázására tett elméleti, gyakorlati teendők sokaságától tarka az emberiség történelmi útja. „Ubi Dolor Ibi Vigiles” – „Ahol a fájdalom, ott a tűzoltó.” A Római Birodalom élen járt a tűz elleni védekezésben is, voltaképpen a mai tűzoltóság történetét a római egységekig vezethetjük vissza. Aquincumban számos tűzoltó vonatkozású emlék, kőfelirat került elő, közülük a leghíresebb a polgárvárosi tűzoltó laktanyánál előkerült víziorgona-maradvány. A hangszert 228-ban Gaius Iulius Viatorinus, a tűzoltóegylet parancsnoka adományozta saját tűzoltói számára. Ez hazánk első megtalált tűzoltóemléke. Szintén a római korba nyúlik vissza Szent Flórián, az „Isten tűzoltója”, a tűzoltók védőszentjének története. A tűzoltás a középkortól kötelezően a céhek feladata volt, amelynek tagjai azonban a város különböző részein laktak, és néha hosszabb idő telt el – különösen éjszaka –, amíg összegyűltek. Ezért azokon a helyeken, ahol iskolák voltak, azok tanulóit is bevonták a tűz oltásába – így jöttek létre a diáktűzoltóságok. Az ipar fejlődésével hazánkban is megjelentek a nagyobb méretű ipartelepek. A gyárak, üzemek tulajdonosai felismerték, hogy elemi érdekük az üzemük tűzvédelmének biztosítása, így saját vállalati tűzoltóságokat szerveztek. Ezek a szervezetek a mai létesítményi tűzoltóságok elődei.
A királyi Magyarországon elsőként az Aradi Önkéntes Polgári Tűzoltókar jött létre, 1834-ben. A tűzoltó-egyesületek alapítását a központi hatalom akadályozta, mivel attól félt, ha engedélyezi ezek létrehozását, a magyarok újabb felkelést szerveznek. A céhes tűzoltóságok korszerűtlenségét sok településen felismerték, és külföldi tapasztalatok alapján megalakították saját tűzoltóságaikat: Sopronban 1863-ban alakult meg a helyi torna- és tűzoltóegylet. A kiegyezésig még több városban kíséreltek meg tűzoltó-egyesületet alapítani. Gróf Széchenyi Ödön elévülhetetlen érdemeket szerzett a Magyar Tűzoltóság létrehozásában, az Országos Tűzoltó Szövetség megalakításában. Kezdeményezésére hagyták jóvá a pesti önkéntes tűzoltóság alapszabályát 1866-ban. Az önkéntes tűzoltók nappali szolgálata nem valósult meg, az éjszakai szolgálatot 1870. január 9-ével kezdték meg. Az önkéntes tűzoltósággal nem lehetett ellátni a tűzoltói szolgálatot, ezért Széchenyi fizetett, hivatásos tűzoltóság létrehozását indítványozta. 1870. február 1-jén létrejött a 12 főből álló csapat, amely az Eskü (Március 15.) téri őrségen megkezdte szolgálatát. Mindkét szervezetnek, az önkéntes és a hivatásos tűzoltóságnak is gróf Széchenyi Ödön lett a főparancsnoka.
Az 1888. évi tűzrendészeti kormányrendelet fontos lépés volt a tűzoltásügy jogi szabályozása szempontjából. Felelőssé tette a település önkormányzatát a tűzvédelemért, és kiemelten foglalkozott az építési szabályokkal. Emellett intézkedett a tűzoltáshoz szükséges eszközök és vízkészletek biztosításáról, és bevezette a szabványos tűzoltó csavar idomot. Így a különböző települések fecskendői azonos tömlőket használhattak. Kategorizálta a tűzoltóságokat, ezek a díjazott (hivatásos) tűzoltóság, önkéntes tűzoltóság és a községi (köteles) tűzoltóság. A rendelet bevezette a tűzoltói szolgálati jelvény intézményét, a szolgálatban lévő tűzoltót pedig hatósági személynek minősítette.
Az I. világháborút lezáró trianoni békeparancsot követően az ország területe harmadára csökkent, ezért a közigazgatási rendszert újjá kellett szervezni ahhoz, hogy ismételten működőképes legyen. Ezt a világháború előtt kialakult struktúrában, de a csökkent területet figyelembe véve oldották meg. A központi hatalom az eddigieknél jelentősebb figyelmet kívánt fordítani a tűzrendészetre, a 30 000/1925. B. M. számú tűzrendészeti kormányrendelet kiadásával. A végleges megoldást a tűzrendészeti törvény megalkotása jelentette 1936-ban. Mint kerettörvény a tűzrendészeti igazgatás területén egységes irányt adott a tűzrendészet fejlődésének, ezért az ország tűzrendészeti helyzetének javítását nagymértékben segítette. Rendkívül jelentősek voltak különösen a tűzoltóságok létesítésére vonatkozó rendelkezései: a törvényhatósági jogú és a megyei városokat hivatásos, a többi települést pedig önkéntes vagy köteles tűzoltóság fenntartására kötelezte. A belügyminisztert feljogosította arra, hogy a településeket tűzoltói szervezetük és berendezésük kiegészítésére kötelezhesse. Gondoltak a korszakra kialakuló nagy ipari és mezőgazdasági üzemek tűzvédelmére is, kötelezték azokat tűzoltóság létesítésére és tűzvédelmi eszközök beszerzésére. Tartalmazott a törvény a tűzrendészettől idegen, de szükséges rendelkezéseket is a légoltalomra vonatkozóan. A későbbi események, a második világháborús bombázásokat követő tűz- és káresetek felszámolásában történt jelentős és hősies tűzoltói beavatkozások igazolták ennek szükségességét. Hazánk területének jelentős részén még folytak a harcok, amikor a felszabadult országrészekben megkezdődött a közigazgatás újjászervezése. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány első rendelkezései között intézkedett a közbiztonság és annak részeként a tűzvédelem biztosításáról is. A háborús viszonyok és a harci cselekmények következtében az ország tűzoltósága szétesett. A tűzoltók közül sokan életüket vesztették, megrokkantak, hadifogságba kerültek. A felszerelések terén nagy volt a veszteség, jelentős részüket elhurcolták az országból, aminek következtében a tűz elleni védekezés országszerte minimálisra csökkent. A tűzoltóság és a tűzrendészet újjászervezésének jogi alapját az Ideiglenes Nemzeti Kormány 10.280/1945. ME számú rendelete adta, amely előírta: „Az ország területén minden olyan tennivalót, amelyet valamely jogszabály a tűzoltóság feladatkörébe utal, az egységes magyar tűzoltóság tagjai látják el.” A tűzoltóságnak eddigi, jellegük szerint történt elnevezését (hivatásos, önkéntes, köteles és magántűzoltóság) megszüntette. 1946-ban döntés született az Országos Tűzoltó Főparancsnokság felállításáról. Az 5.090/1948. (V. 13.) számú Korm. rendeletnek jelentős hatása volt a tűzrendészet szocialista típusú átalakítására: létrejött az egységes állami tűzoltóság. Az ország valamennyi tűzoltósága a belügyminiszter felügyelete és ellenőrzése alatt állt, a főparancsnoki tisztet pedig az országos tűzoltóparancsnok látta el. A tűzoltóságok tagjai katonai rendfokozatot kaptak, kiadták az új egyenruházati szabályzatot is, amely a szovjet típusú egyenruházatot vezette be. Az 1956. évi 13. számú törvényerejű rendelet a tűzrendészet három területét – megelőző, mentő és felderítő – határozta meg. A tűzoltási feladatokat az állami, az üzemi és községi hivatásos és önkéntes tűzoltóságok látták el. A rendelet kötelezte az állami és társadalmi szerveket, valamint az állampolgárokat, hogy munkájukban segítsék a tűzoltóságokat. A minisztertanács a tűzoltóságról és a tűzrendészetről 30/1956. (IX. 8.) M.T. számú rendelet értelmében a tűzoltási szolgálatot az ország egész területén az állami tűzoltóság – a hivatásos és önkéntes tűzoltóságok bevonásával – biztosította. A hivatásos tűzoltóság szolgálati ideje (folyamatosan) napi 24 óra szolgálat, amelyet 24 óra szabadidő követett. Ez havi 336–360 órás szolgálati időt jelentett. A kádári konszolidáció jelei érzékelhetők voltak a tűzoltóságoknál is. A tűzrendészetről szóló 1/1963. (VII. 5.) BM rendelet az akkori gazdasági viszonyoknak megfelelően szabályozta a tűz elleni védekezés feladatait, és a tűzrendészet még fokozottabb társadalmasításáról intézkedett. A hatékonyabb működtetés érdekében 1972. január 1-jétől az állami tűzoltóság területi szerveit az illetékes tanácsok irányítása alá helyezték. Az állami tűzoltóság területi szerveinek szolgálati rendszeréről szóló 2028/1974. (VII. 21.) Mt. számú határozat alapján januártól decemberig minden érintett parancsnokságon be kellett vezetni a készültségi állomány 24/48 órás szolgálati rendszerét, amely 24 óra szolgálatot és 48 óra szabadidőt jelentett.
A rendszerváltást követően megjelent jogszabályok alapján a tűzoltás és a műszaki mentés az államtól az önkormányzatok hatáskörébe került, a tűzvédelmi hatósági jogkört pedig a tűzoltó-parancsnokság székhelyének önkormányzati jegyzője kapta meg. Az 1993-ban megalakult Tűz- és Polgári Védelmi Országos Parancsnokság egy kezdetleges összevonási kísérlet volt a tűzoltási és a polgári védelmi szakterület egybeolvasztására. 1995. július 1-jével át kellett adnia a helyi önkormányzat részére a tűzoltóság működését és fenntartását szolgáló állami vagyont, illetve a költségvetési előirányzatként nyilvántartott eszközöket. Az önkormányzati tűzoltóság szakmai felügyeletét ekkor a Tűz- és Polgári Védelmi Országos Parancsnokság látta el. Ez a felügyeleti forma azonban nem bizonyult hosszú életűnek, hiszen az 1996-ban megjelent új tűzvédelmi törvény és a polgári védelemről szóló törvény hatálybalépésével két új országos hatáskörű rendvédelmi szerv jött létre: a BM Tűzoltóság Országos Parancsnoksága és a Polgári Védelem Országos Parancsnoksága. Az 1999-ben megjelent katasztrófavédelmi törvény összevonta az állami tűzoltóságot és a polgári védelem szerveit, létrehozva a katasztrófavédelmi szervezetet. 2000. január 1-jétől megalakult a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A katasztrófavédelmi törvény 2011. évi módosításával megteremtődött az alapja a hazai egységes katasztrófavédelem végleges kiépítésének. A hivatásos tűzoltóságok állami irányítás alá vonásával, 2012. január 1-jével a katasztrófavédelem szervezeti rendszere is átalakult Magyarországon. Az átalakítás során helyi szintű szervként 65 katasztrófavédelmi kirendeltség jött létre, illetve a kirendeltségek közvetlen alárendeltségébe kerültek az addig önkormányzati irányítású hivatásos tűzoltóságok.
A cikk a Bonum Publicum májusi számában jelent meg.
Szöveg: Dr. Berki Imre, Tasi Tibor
Fotó: katasztrofavedelem.hu