NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Életmentő gyorsaság

Karunk, VI. kerületi Rendőrkapitányságra vezényelt, Kristóf Attila r. tisztjelölt hallgatója, az egyik, novemberi szolgálatából délután, a kapitányságra visszaérkezve váratlan feladatot kapott. Lélekjelenlétükön egy, ötnapos csecsemő élete múlott… Ezen a napon 15:31-kor a kapitányságra egy kétségbeesett édesanya rohant be, segítséget kérni; ötnapos újszülöttjét, hiába keltegeti, nem tudja ebéd utáni álmából felébreszteni. Mint izgatottan elhadarta, a Heim Pál Gyermekkórházba indult felébreszthetetlen, nagyon nehezen épphogy lélegző gyermekével. De ő ebben a délutáni csúcsban, mire oda ér vele, már lehet, hogy késő lesz… Kristóf Attila másodéves, közlekedésrendészti szakos r. tisztjelölt, szolgálatirányító parancsnoka, Gyügyei Attila r. törzsőrmester utasítására gyorsan besegítette a sokkos állapotban lévő édesanyát a szolgálati autó hátsó ülésére. Mellé tette mózeskosarában a gyermekét, majd a megkért és kapott engedély után parancsnoka indította az autót és szirénázva elszáguldottak a Heim Pál Gyermekkórház felé. A megkülönböztető jelzéssel szerencsére rövid időn belül sikeresen odaértek. Itt Kristóf Attila a mózeskosárban lévő picivel a kezében, berohant a még mindig sokkos állapotban lévő édesanyával a nyomában a sürgősségi osztályra. Itt már várták őket. A besárgult gyermeket azonnal a vizsgálóba vitték. Az újszülött állapotát, a gyorsaságnak köszönhetően, még időben sikerült stabilizálni.

Kristóf Attilát, a sikeres életmentő száguldást követően nem sokkal szolgálatparancsnoka felhívta, megköszönve példás helytállását, amiért egyúttal tolmácsolta a helyi kapitányság rendészeti osztályvezetője, valamint kapitánya gratulációját is.

Budapest Rendőrfőkapitánya, Terdik Tamás rendőr dandártábornok pedig, a rendőr tisztjelölt hallgatónknak, mint „leendő kollégájának” levélben fejezte ki őszinte elismerését és köszönetét, a példás hivatástudatért és elhivatott szolgálatteljesítésért.

Szöveg: Kristóf Attila, Deák József

Fotó: Bodó Pál