NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

„Éberen őrködünk 2021”!

Komplex rendészeti vezetési gyakorlatot tartott a rendészeti vezető mesterképzésben tanulmányokat folytató másodéves levelező hallgatók számára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara. Az „Éberen őrködünk 2021” elnevezésű gyakorlatot a pandémia miatt online rendezték meg.

A gyakorlat célja a rendészeti vezető mesterszakon tanuló hallgatók vezetői képességeinek és jártasságainak fejlesztése, amely idén a közrendet és az államhatár rendjét veszélyeztető konfliktus és tömeges méretű migráció kezelésére vonatkozó tevékenységek modellezését jelentette. A Microsoft Teams rendszerben levezetett gyakorlat életszerű volt, annak tapasztalatai Kovács Gábor c. r. dandártábornok, tanszékvezető egyetemi tanár szerint remélhetőleg jól hasznosíthatóak lesznek a későbbiekben is. A gyakorlat szervezői kimondottan a 2023-as, az EUSecure projekt keretében az NKE által megrendezendő angol nyelvű szimulációs gyakorlat előkészítéséhez szereztek fontos gyakorlati tapasztalatokat.  

A nemzetközi és több hazai közigazgatási szintet érintő, tömeges méretű migráció kezelésére vonatkozó feladatok és a tervekben foglalt tevékenységek részleges végrehajtásának gyakorlása kiemelten sikeres volt, a hallgatók összességében jól teljesítettek- értékeltek a szervezők. Megtudtuk azt is, hogy az Egyetemi Közös Közszolgálati Gyakorlatot a járványhelyzet miatt idén sem tartják meg.

Szöveg: Pap Melinda Patrícia