Az NKE Rendészettudományi Karának végzősei esküt tettek a Budai Várban

„Ha hagyjuk, hogy mások mondják meg, hogyan éljünk, kik élhetnek Magyarország területén, hogyan rendezzük be az életünket, hogyan neveljük a gyermekeinket, elvesztünk” – mondta Orbán Viktor ünnepi beszédében.

Ünnepélyes keretek között, a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, a miniszterelnök és a tábornoki kar jelenlétében tették le a Rendészettudományi Kar hallgatói a tiszti esküt a Budai Várban, a Kapisztrán téren. Ez az időszak kiemelten jelentős a kar életében, ugyanis 2021-ben ünnepli 50. születésnapját a rendészeti felsőoktatás, valamint az egyetem 2012-es megalakulása óta idén tizedik alkalommal tesznek ünnepélyes fogadalmat a kar tisztjelöltjei.

A tisztavató ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök köszöntötte a most végzett tiszteket, és kiemelte, hogy feladatuk és küldetésük megvédeni Magyarországot, a magyar családok és a magyar emberek biztonságát. A kormányfő hangsúlyozta továbbá, hogy a rendvédelmi pályára senki sem kerül véletlenül, hiszen a jelentkezők az alapvető értékeket és indíttatásokat, amelyek a haza szolgálatába lépésre ösztökélnek, elsőként otthon kapják meg. Ezért fontos, hogy legyenek magyar családok, melyek a haza szolgálatára nevelik a gyermekeiket, és olyan fiatalok, akik tudják, mit jelent, milyen értékes a rend, a becsület és a bajtársiasság, akik vállalják, hogy akár az életük kockáztatásával is hajlandók betartani és betartatni hazánk törvényeit. Mindemellett kiemelte: „A munkájukkal a saját személyüknél jelentősebb, az életük felett álló nagy ügyet szolgálnak, és ezzel azok soraiba lépnek, akik ezer éven át fenntartották a magyar világot, a rendet, a békét, a munkához és az alkotáshoz szükséges köznyugalmat, és ha kellett, küzdöttek, hogy visszaszerezzék a biztonságot, amely a fejlődés és az emberek boldogulásának alapja.”

A miniszterelnök a többi között szólt a most végzett tisztekre váró kemény munkáról is, hiszen a világ az elmúlt években gyökeresen megváltozott. Van, ahol semmibe veszik azokat, akik egyenruhát viselnek, van, ahol nyíltan a rend felforgatói mellé álltak. Ugyanakkor hangsúlyozta, Magyarország nem ilyen ország.

Orbán Viktor végül köszönetet mondott a rendőrségnek a járványhelyzet során nyújtott helytállásukért, mmelyben a határrendészeti feladatok ellátásával az esküt tevő hallgatók is részt vettek.

Idén 109 fő (33 nő és 76 férfi) kezdi meg szolgálatát július 5-én: a rendőrségnél 57 fő, a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál 32 fő, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerveinél 10 fő, a Büntetés-végrehajtási Szervezetnél pedig 10 fő, rendőrtisztként, pénzügyőr tisztként, tűzoltó tisztként, illetve büntetés-végrehajtási tisztként, hadnagyi rendfokozatban.

 

Szöveg: MTI / Pap Melinda

Fotó: Szilágyi Dénes


Címkék: tisztavatás NKE RTK