NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

A CEPOL igazgatóját fogadta az NKE rektora

A European Union Agency for Law Enforcement Training (CEPOL) ügyvezető igazgatója tett látogatást Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektorának hivatalában február 8-án. Detlef Schröder 2018 óta tölti be a CEPOL vezető tisztségét, február 16-tól azonban Maria Montserrat Marín López követi az igazgatói székben.

A találkozón, amelyen részt vett Kovács Gábor r. dandártábornok, az NKE Rendészettudományi Karának (RTK) dékánja is, a felek megköszönték Detlef Shröder CEPOL-ban betöltött meghatározó munkáját és biztosították egymást az NKE és a szervezet közötti szoros szakmai együttműködés folytatásáról, hiszen az elmúlt években a két intézmény kulcsfontosságú szakmai kapcsolatot épített ki.

A többi között 2016-ban és 2017-ben az NKE volt a szervező házigazdája a CEPOL éves nemzetközi kutatási és tudományos konferenciájának. Az NKE konzorciumi tagként, az első modul (Kutatásmódszertan) szervezőjeként részt vett a CEPOL Rendészet Európában uniós mesterprogramban 2015-2017-ben és 2017-2019-ben, továbbá aktív képviselettel rendelkezett a mesterprogramok szakmai és vezető bizottságaiban és oktatói körében.

Az NKE sikeres pályázatot nyújtott be a keretpartneri szerződés újbóli megkötésére a 2021-2024-es időszakra vonatkozóan is. A keretpartneri státusz lehetővé teszi a tagállami intézményeknek – így az NKE-nek is – pályázat elnyerése útján rendészeti szakmai képzések, szemináriumok szervezését a rendvédelem és az igazságszolgáltatás területén dolgozók számára.

A CEPOL egy európai uniós ügynökség, amelynek feladata kiépíteni az uniós tagállamok bűnüldözési tisztviselők képzésére szakosodott intézményeinek hálózatát, és az intézményeket a biztonsági prioritásokkal, bűnüldözési együttműködéssel és információcserével kapcsolatos képzések nyújtásán keresztül támogatja. A CEPOL uniós szervekkel, nemzetközi szervezetekkel és harmadik államokkal is együttműködik, hogy a legsúlyosabb biztonsági fenyegetésekkel szemben közösen lehessen fellépni.

Az NKE és CEPOL közötti együttműködésben elsősorban az NKE RTK-nak van szerepe, ezért a kapcsolattartó személy Mészáros Bence r. ezredes, az RTK nemzetközi dékánhelyettese, aki Magyarország képviseletében 2018 óta látja el a CEPOL kutatási és tudományos összekötői (CEPOL Research and Science correspondent) funkciót.

 

Szöveg: Sallai Zsófia, RTK

Fotó: Szilágyi Dénes 

 


Címkék: CEPOL