NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Az okoseszközök használata a testnevelésben

Az okoseszközök használata a testnevelésben

A Rendészettudományi Kar Testnevelés és Küzdősportok Tanszéke a Rendészeti Oktatási Épület és Kollégiumban hibrid formában rendezte meg „Az okoseszközök használata a testnevelésben” című konferenciát.

Kovács Gábor r. dandártábornok, egyetemi tanár, az RTK dékánja Juvenalist idézte: „Ép testben, ép lélek.” Köszöntő gondolataiban a test nevelésének, az egészséges életmódra való nevelésnek, az okoseszközök használatának fontosságára hívta fel a figyelmet, „amely alkalmas a saját teljesítményünk ellenőrzésére is a sporttevékenységünk gyakorlása során.” Majd bemutatta a jelenlévők számára az egyetem sportlétesítményeit, az NKE SE 25 szakosztályát.

Freyer Tamás, az NKE RTK Testnevelés és Küzdősportok Tanszék tanszékvezető egyetemi docense az online oktatás kihívásairól beszélt, felmerült, hogy az okoseszközök beépíthetőek-e az oktatásba, az előadók és a tanszék oktatói is a módszertani kérdések megválaszolásán dolgoznak.

Dávid Roland, a Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Tudományos és Technológiai Park Szövetség stratégiai igazgatója előadásában a Tudásközpontok és az egyetemi testnevelés témában fogalmazta meg a gondolatait. Elmondta, hogy 25 városban hoztak létre tudományos és technológiai parkokat. „A mozgás és agyi folyamatok relációja új kutatási terület, új eredményekkel. A tanulási funkciókat egyértelműen javítja a sportolás”- hangsúlyozta az igazgató, majd elmondta, hogy a sport kiváló terepe az innovációnak, hiszen a versenyképességet folyamatosan meg kell őrizni, ezért innovációra, interdiszciplináris kutatásokra van szükség.      

Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője videóüzenetében felhívta a figyelmet a digitális sportmentor programukra. A sport fontosságát hangsúlyozta az egyetemi-főiskolai hallgatók körében is, majd kiemelte a sport társadalmi integrációban betöltött szerepét, a digitalizáció eszközeinek széles körű használatának jelentőségét.

Nagy-Barta József, a CEO Polar Hungary ügyvezető igazgatója a Testnevelés oktatását támogató digitális eszközöket vette számba előadásában. Felhívta a figyelmet arra, hogy ma már szinte mindenki használ okoseszközöket. Majd bemutatta a Polar-rendszer ökoszisztémáját.

Juhász Péter, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség főtitkára záró gondolataiban a szakmai tudásmegosztó fórumok fontosságát hangsúlyozta. „Az applikációk az időbeosztásunkat is segítenek kezelni, illetve életeket is képesek menteni”-fejezte be gondolatait a főtitkár.

A rendezvény házigazdájaként Nagy Ádám Ferenc, a Testnevelés és Küzdősportok Tanszék egyetemi tanársegédje működött közre.

 

Szöveg: Nagy-Tóth Nikolett Ágnes r. alezredes

Fotó: Bodó Pál