NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Karos forgalomirányítás

Május 18–19-én, a gyakorlati héten, Karunk közlekedésrendészeti szakirányának nappali munkarendű harmadéves szakasza a rendőri karos forgalomirányítás gyakorlatán vett részt.

A gyakorlat Mészáros Gábor c. r. alezredes, a Közbiztonsági Tanszék oktatójának irányításával zajlott. A tisztjelöltek a két nap alatt az oktatás alatt elsajátított mozdulatokat élesben is gyakorolhatták. Az első napon Budapesten a Vágóhíd – Mester utca kereszteződésében irányították a forgalmat, a második napon pedig páros formában a Haller utca – Mester utca kereszteződésben. A gyakorlatot a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály munkatársai segítették, Klics Ignác r. főtörzszászlós irányításával.

Mészáros Gábor c. r. alezredes kiemelte, hogy a rendőri karos forgalomirányítás a forgalmi zavarok elhárításában fontos szerepet tölt be. Ezért a leendő közlekedési rendőrtisztektől jogos elvárás, hogy az irányítást végrehajtó állományt ne csak ellenőrizni, hanem segíteni, képezni is tudják.
A gyakorlók többször tapasztalták, hogy a közlekedők, megszegve a szabályokat, nem tettek eleget a rendőri karjelzéseknek, vagy nem értették azokat. A hallgatók e helyzetekben, azt gyorsan felmérték, fegyelmezetten és szakszerűen reagáltak a szituációkra, segítve a közlekedőket.
Major Róbert r. ezredes, a Közbiztonsági Tanszék vezetője hangsúlyozta a gyakorlati képzés rendkívüli jelentősége mellett a rendőrség egyes szerveinek szerepét az elvárt gyakorlatias oktatás hátterének biztosításában.

Szöveg: Mészáros Gábor, Deák József

Fotó: Mészáros Gábor