NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Az RTK két csapata nyert támogatást az NKE PoC Programjában

Lezárult az Innovációs és Technológiai Iroda (ITI) által meghirdetett Proof of Concept Program (PoC Program) pályázati időszaka. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) történetében ez az első olyan program, amelynek célja, hogy segítse az egyetemi polgárokat innovációs ötleteik megvalósításában, támogatást nyújtson az ötletek validálásához, prototípusok fejlesztéséhez, illetve meghatározza a későbbi hasznosítás lehetséges módjait.

A PoC Programban az ITI olyan pályázatokat várt, amelyek egy ötlet első kísérleti bizonyítékainak megszerzésére irányulnak, azaz az ötlet tudományos-technológiai megvalósíthatóságát alapjaiban igazolják, vagy a fejlesztés célja egy új alkotás, termék, technológia. A pályázati kiírás értelmében a rendelkezésre álló 10 millió forintos keretösszegből legfeljebb három pályázat kaphatott támogatást, méghozzá egyenként maximum 3,3 millió forintot.

A kétszakaszos pályázati folyamat első körében négy csapat nyújtott be előzetes projektjavaslatot a július 1-jei határidőig. Ezt követően az ITI tartalmi és formai szempontból megvizsgálta az előzetes projektjavaslatokat, ennek eredményeként az előszűrésen mind a négy pályázat megfelelt. A második szakaszban a csapatokat az ITI által felkért mentor segítette a teljes projektjavaslatuk kidolgozásában. A pályázatokkal kapcsolatos végső döntéseket pedig egy ötfős, többségében külső szakemberekből álló Innovációs Tanácsadó Testület hozta meg.

A pályázó csapatok július 20-án egy online pitch eseményen mutatták be az Innovációs Tanácsadó Testület tagjai előtt a projektjavaslataikat, illetve válaszoltak a döntéshozók szakmai kérdéseire. Végül a július 24-ei határidőig három csapat nyújtott be teljes projektjavaslatot, amelyek közül a testület későbbi értékelése alapján két pályázat nyert támogatást. A Rendészettudományi Kar (RTK) Határrendészeti Tanszék csapatának Autonóm határrendészeti járőr robot” és az RTK Terrorelhárítási Tanszék csapatának 3S – Simulate – Struggle – Solve című projektjavaslata egyaránt hárommillió forintot kapnak majd a megvalósításhoz.

A nyertesek számára a PoC Program ősztől a fejlesztési-megvalósítási időszakkal folytatódik.

A PoC Program a Közszolgálati Technológia Transzfer Kezdeményezés (KTTK) című, 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00014 számú projekt keretében jött létre. A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított támogatással valósul meg.

 

Szöveg: Prófusz Péter


Címkék: pályázat NKE RTK PoC