Hatfős lengyel delegációt fogadott a Rendészeti Magatartástudományi Tanszék a Rendészettudományi Karon. A rendőr résztvevők – sajtó és kommunikációs feladatokat ellátó kollégák, illetve lőkiképzők – magyarországi egyhetes szakmai programjának fókuszában a kríziskommunikáció állt.
A Rendészeti Magatartástudományi Tanszék által szervezett egynapos nemzetközi workshopon a tanszék oktatói, Fekete Márta tanársegéd és Hlavacska Gergely mesteroktató az egyetemen zajló kommunikációs képzés sokszínűségét mutatták be a vendégeknek, akik előadások és gyakorlati feladatok segítségével nyerhettek bepillantást a tanszéken folyó tréning jellegű foglalkozásokba. Ezt követően Erdős Ágnes r. alezredes, az Intézkedéstaktikai és Informatikai Csoport mesteroktatójának vezetésével tettek egy sétát a delegáció tagjai a Rendészeti Oktatási Épület és Kollégiumban, melynek részeként betekinthettek az első évfolyamosok alapkiképzésének egyik foglalkozásába. A délelőtti programot a Határrendészeti Tanszék oktatójának, Németh Gábor r. alezredesnek az előadása zárta, aki a Közös Közszolgálati Gyakorlattal ismertette meg az érdeklődőket. Az ebédet követően a workshop résztvevőit Speck Gyula, az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar tanársegédje vezette körbe az egyetemi Campuson, ahol a vendégek az épületekkel és az egyetem történetével ismerkedhettek meg közelebbről.
„A gazdag programokban bővelkedő nap mind a lengyel, mind a hazai kollégáknak szakmai felüdülést, izgalmas kooperatív munkát jelentett. A nap megszervezéséért köszönet illeti Dr. Hegedűs Judit tanszékvezetőt, és Győry Dorottyát, tanszékünk főreferensét”– hangsúlyozta Fekete Márta tanársegéd.
Szöveg: Fekete Márta, Hegedűs Judit, Nagy-Tóth Nikolett Ágnes r. alezredes
Fotó: Bodó Pál