NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Bűn és büntetés – Aktuális jogalkotási és jogalkalmazási kérdések a bűnüldözés és bűnmegelőzés tükrében

Az RTK Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszéke konferenciát szervezett „Bűn és büntetés – Aktuális jogalkotási és jogalkalmazási kérdések a bűnüldözés és bűnmegelőzés tükrében” címmel a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, az MTA programsorozata keretében, melynek jelmondata az idei évben „Tudomány: út a világ megismeréséhez”.
Pallo József bv. ezredes a Kar vezetése nevében köszöntötte a résztvevőket, majd hangsúlyozta a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat jelentőségét. „Minden tudomány annyit ér, amit abból hasznosítanak” – hangsúlyozta a dékánhelyettes, majd azt kívánta a jelenlévőknek, hogy hasznosítható információk birtokában távozzanak majd az egyetem épületéből. 

A hazai bűnügyi helyzet alakulásáról Töreki Sándor r. vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes fogalmazta meg a legfontosabb tudnivalókat, majd a regisztrált bűncselekmények számának alakulásáról, a felderítés eredményességéről beszélt. Statisztikákat osztott meg a jelenlévőkkel a legfrissebb adatok tükrében. „A bűnügyi szolgálati ág eredményességének megítélésekor a legfontosabb adat a felderítési mutató” – jelentette ki, majd bemutatta azokat a strukturális adatokat, amelyek az összbűncselekmények száma mögött meghúzódnak. A járványügyi helyzet hatásairól is érdekes információkat osztott meg az egyes bűncselekmények alakulásával kapcsolatban. Az online térben elkövetett csalásokkal kapcsán a vezérőrnagy megjegyezte, hogy az adathalászat, a zsarolólevelek nagy károkat tudnak okozni, nagy a látencia és nehezebb a felderítésük is, így ezen a területen nagyon fontosnak tartja a megelőzést. Elhangzott, hogy a vagyon elleni bűncselekmények vonatkozásában egyértelmű a csökkenő tendencia, minden második lakásbetörés elkövetőjét felderítették. „Az új büntetőeljárási szabályok szemléletbéli változást hoztak” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az időszerűség javítása a prioritások között szerepel, ezért a nyomozások hatékonyságának és időszerűségének javítására vonatkozó javaslatokat is bemutatta a vezérőrnagy, aki végezetül örömét fejezte ki a Rendészettudományi Karral való rendszeres és hatékony együttműködéssel kapcsolatban.

Polt Péter tanszékvezető egyetemi tanár, legfőbb ügyész „A büntető jogalkotás és jogalkalmazás jelenkori problémái” című előadásában a modern magyar ügyészség megalakulásáról, az elmúlt 150 sikeres évről fogalmazta meg gondolatait. „A járványügyi és a háborús veszélyhelyzet nagyon komolyan befolyásolta és befolyásolja az életünket” – hangsúlyozta, kiemelve, hogy a társadalmi infrastrukturális kommunikációs környezet mindig jelentősen változik, mely változásokhoz időben szükséges alkalmazkodni, reagálni. Említette a járványügyi védekezés akadályozásának új tényállását, illetve a rémhírterjesztés tényállásának kiegészítését. Majd a jelenkor technológia kihívásait vette számba előadásában, beszélt a közlekedési szokások megváltozásáról, az elektromos rollert használók köréről és arról, hogy ez az eszköz járműnek minősül-e, és melyik járműkategóriába sorolható, mellyel kapcsolatban még nem áll rendelkezésre egységes szabályozás. A mesterséges intelligencia témában az önvezető autókhoz igazodó felelősségi rendszer kialakításáról is megosztotta gondolatait a tanszékvezető, a kommunikációs forradalom kapcsán pedig felhívta a figyelmet az infokommunikációs kihívásokra. 

„Áldozattá válás az online térben – a megelőzés új irányai” címmel fogalmazta meg gondolatait Barabás Andrea Tünde tanszékvezető egyetemi tanár, aki bemutatta a kutatási eredményeit, majd Hollán Miklós egyetemi docens „A korlátozott precedensrendszer kezdetei a büntetőjogban” témában tartott előadást.

„Az alternatív büntetések és a bűnmegelőzés kapcsolata”, „Az időskorúak és a fogyatékkal élő személyek fokozott büntetőjogi védelme”, „A drogkereskedelem és a csomagküldő szolgálatok”, az „Információs rendszer vagy adat megsértése bűncselekmény a bírói gyakorlatban”, valamint „A jogi személy és/vagy képviselője elleni fellépés büntetőjogi eszközrendszerének változásairól” címmel hangzottak még el előadások Pallo József tudományos dékánhelyettes, Madai Sándor egyetemi docens, Sivadó Máté adjunktus, Amberg Erzsébet adjunktus és Schubauer László mesteroktató prezentálásában.

A rendezvény levezető elnöke Blaskó Béla ny. r. vezérőrnagy, professor emeritus volt.

 

Szöveg: Nagy-Tóth Nikolett Ágnes

Fotó: Bodó Pál