Az NKE RTK-n „A rendészettudomány múltja és jövője” címmel október 27-én tudományos tanácskozás zajlott. Ünnepélyes megnyitóján megjelent a fővédnök, Deli Gergely rektor, továbbá Mészáros Bence r. ezredes, nemzetközi dékánhelyettes, valamint Juhász János, a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) rendezvényekért felelős elnökségi tagja. A konferenciát a DOSZ Rendészettudományi Osztálya szervezte, szoros együttműködésben az NKE Rendészettudományi Doktori Iskolájával, a Doktorandusz Önkormányzattal, valamint a Magyar Rendészettudományi Társasággal. A konferencia fő szervezőit Csontos-Nagy Ivett, a Rendészettudományi Osztály elnöke képviselte, egy személyben moderálva végig a teljes lebonyolítást.
Mint Deli Gergely megnyitójában hangsúlyozta, hogy a konferencia igen különleges, hiszen címe szerint a rendészettudomány múltjáról és jövőjéről szól, de ebbe mindenképp beleértődik a rendészettudomány jelenlegi állapota, és hogy milyen kihívásokkal szembesül napjainkban. A tudományos tanácskozások nagyon fontosak abban is, hogy a tudománnyal foglalkozók megtalálják az önazonosságot.
Az elhangzottakhoz csatlakozva Mészáros Bence a doktoranduszok rendészettudományban betöltött kulcsszerepéről és fontosságáról szólt: ők a garantálják, hogy e tudományterület létezni és fejlődni fog a jövőben is. Ez a nagyon fiatal tudományág egészen pontosan tíz éves. 2012-ben ismerte el döntésével a Magyar Akkreditációs Bizottság önálló tudományterületként a rendészettudományt, noha gyökerei régebbre nyúlnak. Kutatói 2004-ben alapították meg a Magyar Rendészettudományi Társaságot. Az alapítás 10 éves évfordulójára született könyvben írta Sallai János ezredes; „Az újjászületett tudományterület arra kötelezi a művelőit, hogy feleljenek meg a szakmai tudományos elvárásoknak, követelményeknek, valamint tárják fel a rendészettudomány múltját és jelenét, kutatva jövőben rejlő lehetőségeit.”
A nemzetközi konferencia plenáris szakaszában négy előadás első előadójaként Windt Szandra, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa számolt be az emberkereskedelem és a jogalkalmazók viszonyáról, az e téren 2019 óta történtekről, majd Pokornyi Katalin, a Frontex Horvátországba, Magyarországra, Romániába és Szlovéniába akkreditált összekötő tisztje tartott előadást. Következőként Kovács Tibor MBA r. ezredes, a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma Középfokú Rendészeti Szakiskola szakoktatója a szlovák rendőrség több mint 100 éves történetét foglalta össze. Zárásként pedig Elizabeth Rosato, az FBI hazánkba delegált jogi attaséja mutatta be az FBI történetét és működését.
A délelőtti programot követően az International Law Enforcement szekcióban angolul, a Rendészetelméleti, a Rendészettörténeti, valamint a Bűnügyi tudományok szekciókban pedig magyar nyelven folytatták a tanácskozást. A nemzetközi esemény előadásainak absztraktjaiból magyar és angol nyelvű absztrakt-kötet készül.
Szöveg: Csontos-Nagy Ivett, Deák József
Fotó: Bodó Pál