NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Idegenjog kupa – először

Az NKE RTK Bevándorlási Tanszéke december 1-én hagyományteremtő jelleggel, első alkalommal rendezte meg az Idegenjog Kupát, az RTK azon hallgatóinak, akik a 2022/23-as tanév I. félévében tanulják az Idegenjog c. tantárgyat. A rendezvényt rövid köszöntő erejéig megtisztelte jelenlétével Kovács Gábor r. vezérőrnagy, dékán is. Hautzinger Zoltán r. ezredes, oktatási dékánhelyettes, a Bevándorlási Tanszék vezetője megnyitóbeszédében hangsúlyozta, mennyire fontosnak tartja az interaktív, tanulást segítő eszközök és módszerek oktatásban történő alkalmazását, hiszen ezek segítségével sokkal közelebb lehet hozni az adott tantárgyakat  a hallgatókhoz. 

A szakmai verseny 120 hallgató részvételével a Kahoot! alkalmazáson keresztül zajlott, ahol az első fordulóban a migrációelméleti ismeretekből, míg a másodikban a migráció szabályozása témaköréből kaptak kérdéseket a résztvevők. A döntőbe a két forduló legjobb 3-3 helyezettje jutott be, illetve rajtuk kívül a legtöbb helyes választ adó hallgató (szintén 1-1 fő).

A döntős hallgatók jeles érdemjeggyel és éremmel, a verseny győztese pedig éremmel, kupával és „Az Idegenjog bajnoka 2022” címmel gazdagodtak. A döntősökön kívül a legjobb 8 eredményt elérő hallgató jutalma a megajánlott jó érdemjegy lett. 

A vetélkedő nemcsak szellemi versenyként, hanem konzultációként is szolgált, mivel az egyes kérdések és válaszok között további, a vizsgára történő felkészüléshez jól hasznosítható tanácsok is elhangzottak.

A verseny eredménye az alábbiak szerint alakult: 

1.    helyezett: Vad Gergő 
2.    helyezett: Shi Daisy
3.    helyezett: Müller Melitta
4.    helyezett: Czövek Erzsébet
5.    helyezett: Récsei Tilla
6.    helyezett: Rupa Mihály
7.    helyezett: Egri Imre
8.    helyezett: Dapsy Adrienn

Az összes résztvevőnek gratulálunk! 


Szöveg: Vajkai Edina Ildikó, Deák József 

Fotó: Vajkai Edina Ildikó, Miskolci Gábor