A 21 Nő az egészségügyért alapítvány szervezéséhez idén adománygyűjtéssel csatlakozott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara. A gyermekeknek összegyűjtött édességeket az RTK részéről dr. Szilágyi Emese bv. alezredes, hivatalvezető és Hajnal Kornél r. alezredes adta át a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet részére.
A közösségi összefogással szervezett adománygyűjtés révén, Mikulás előestéjén ajándékcsomagokkal kedveskedtek a résztvevők az egészségügy dolgozóinak és a kórházban ápolt betegeknek. Kórházról kórházra futottak, ahol személyesen is átadták az adományaikat.
A „Mosolyt a kórházakba” Mikulás-futáson a Szolgálati Agarak rendészeti futócsapat a tavalyi évhez hasonlóan idén is csatlakozott. A futás során 9 gyermekellátó kórházba vittek adományokat, ebből 4 kórház a budai oldalt érintette, így az RTK oktatója, hallgatói és a rendészeti futócsapat hagyományosan elvállalta az útvonal hegyi emelkedőkkel tarkított részét.
Évről évre egyre több futó csatlakozik a kezdeményezéshez, idén Gulyás Michelle hallgatónk is az Agárlányokkal futott, akit 2022-ben a világ legjobb női öttusázójának választott a Nemzetközi Öttusa Szövetség, és a csapattal tartott Nagy Péter, a SPAR maraton 2021-es győztese is.
Dr. Tarcsa Csaba r. vezérőrnagy, a Készenléti Rendőrség parancsnoka, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes 2-2 rendőrautóval biztosította a teljes útvonalon a futók biztonságát.
A Mikulás-futás budai útvonala:
Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet
Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika
Szent János Kórház
Szent Ferenc Kórház.
Pesti útvonala:
Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Dr. Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet
Uzsoki Utcai Kórház
Bethesda Gyermekkórház.
Minden adományozónak köszönjük, hogy a Mikulás csomagokkal mosolyt csalhattunk a gyermekek arcára!
Szöveg: Hajnal Kornél, Heim Pál Gyermekkórház
Fotó: Hajnal Kornél, Heim Pál Gyermekkórház