NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Profilalkotás és a nyomozástámogatás új irányai

Megrendezésre került a tavaszi félév első Kriminalisztikai Tudományos Diákköri előadása, melynek során Lohner Klaudia r. főhadnagy asszony a profilalkotás módszertanát, valamint a nyomozástámogatás új irányait mutatta be az érdeklődő résztvevőknek, melyek kidolgozását és alkalmazását az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Elemző-Értékelő Főosztályán végzik egy speciális szaktudással rendelkező csoporttal.

Több hollywood-i híres sorozat – például a Netflixen népszerű Mindhunter és a Gyilkos elmék is – a profilalkotás témájára épül. Erre való tekintettel a főhadnagy asszony kiemelte a hallgatóság részére, hogy mik azok a tévhitek, melyeket ezen sorozatok közvetítenek a laikus, hozzá nem értő nézők felé, és mi valójában a profilozás szerepe a nyomozás során. Az előadás kezdetén a jelenlévők megismerhették a bűnügyi profilozás történetének és fejlődésének folyamatát, hiszen a ’90-es évek elején hazánkban még csak az emberölési ügyek elkövetőire terjedt ki a módszer alkalmazása, melyet többnyire statisztikai módszerekre alapoztak. Az RTK Kriminálpszichológiai Kutatóműhelyében a profilalkotás témakörében végeznek kutatásokat, melyek közül a nyereségvágyból és szexuális motivációból elkövetett emberölésekkel kapcsolatos kutatásuk részeredményeit mutatta be a hallgatóságnak.  Az előadó ezt követően több megközelítés alapján ismertette a profilozás jelentőségét, ami a lehetséges elkövetői kör szűkítése céljából válik lényeges elemévé a nyomozásnak. A felderítésen túl a vizsgálati szakaszban is segítségül szolgálhat az eljáró nyomozóknak, hiszen a megfelelő profil felállításával olyan kihallgatástaktikai tanácsadást biztosít, mely nagyban hozzájárulhat a bizonyítás eredményességéhez.
 
A történeti, valamint a módszertan jelenlegi alkalmazásán túl Főhadnagy asszony kitért a jövőbeli célokra is, miszerint szükségszerű lenne növelni a vizsgálandó bűncselekmények körét, emellett pedig tovább fejleszteni és még hatékonyabbá tenni a már meglévő módszereket, melyen a Speciális Nyomozástámogató és Viselkedéselemző Csoportban jelenleg is dolgoznak az ORFK-n. 

 

Szöveg: Lohner Klaudia, Gombos Lili

Fotók: Bodó Pál