NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Nők a rendőri vezetésben - Szakkollégiumi Kerekasztal beszélgetés

A Szent György Szakkollégium „Nők a rendőri vezetésben” címmel nyílt, regisztrációhoz kötött kerekasztal-beszélgetést szervezett.  A rendezvény keretében három vezetői pozícióban lévő rendőrnő, Dr. Somssich Gabriella r. dandártábornok, Nógrád Vármegye rendőrfőkapitánya, Nagy Ágnes r. ezredes, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese, valamint Dr. Hablicsek Nikoletta r. ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóság ügyeleti főosztályvezetője vett részt meghívottként.

A rendezvény megkezdése előtt Dr. Kovács Gábor r. vezérőrnagy, a Rendészettudományi Kar dékánja köszöntötte a meghívott vendékeket, akivel jelen volt Dr. Balla József r. ezredes, általános és fejlesztési dékánhelyettes is.  

A kerekasztal-beszélgetést Dr. Horgos Lívia adjunktus, a Szent György Szakkollégium igazgatóhelyettese, jogi igazgatója nyitotta meg, idézve egy, a témával kapcsolatos gondolatébresztő szövegrészletet is. 

A kerekasztal-beszélgetést – melyen részt vett Dr. Blaskó Béla r. vezérőrnagy, a Szakkollégium elnöke is – szakkollégiumi hallgatók, Slekta Réka és Ardelean Inez tisztjelöltek moderátorként irányították. A rendezvény végén a hallgatóságnak is lehetősége nyílt kérdések feltevésére.

A beszélgetés során a hallgatóság betekintést nyerhetett a rendőrnők karrierépítésének lehetőségeibe, valamint ezek valóra váltásának esélyeibe. A meghívott vendégek bemutatkozásuk során megosztották pályafutásukkal kapcsolatos személyes élményeiket, tapasztalataikat.

Ennek keretében a hallgatóság megismerhette a több évtizedes karrierutak során tapasztalt kezdeti, majd már női vezetőként megélt nehézségeket, fűszerezve ezeket élményeikkel. Szóba került többek között a rendőrségnél hosszabb ideje tapasztalható, jelentős mértékű női alulreprezentáltság, a női vezetői példaképek hiánya, továbbá a bizonyos munkakörökben való elhelyezkedés, illetve a tekintély kiharcolásának nehézsége is.

A diskurzus során hangsúlyos szerepet kapott a jó vezető ismérveinek megvitatása, melyekből nemtől és szakmától függetlenül hasznos gondolatokat szűrhetett le a hallgatóság. Kiemelkedően érdekes gondolatok fogalmazódtak meg a munka és a magánélet összhangjáról, melyhez – mint hangsúlyozták – elengedhetetlen a női vezetők mögött a stabil családi háttér megléte, mely biztosítja a rendőri munka elvégzése során felmerülő akadályok legyőzéséhez szükséges támogatást. 

Összességében ezen a délutánon úgy szakmai, mint magánéleti nézőpontokat érintő, érdekfeszítő, jó hangulatú kerekasztal-beszélgetés formálódott, mely motiváció, példakép és vezetési tanácsok terén is jó útravalóként szolgált a pályakezdő fiatalok számára.


Szöveg: Szent György Szakkollégium Kommunikációs Bizottság, Horgos Lívia, Nagy-Tóth Nikolett Ágnes

Fotó: Bodó Pál