NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Győrbe látogatott a Szent György Szakkollégium

A Széchenyi István Egyetem Batthyány Lajos Szakkollégium meghívására újra Győrbe látogatott az RTK Szent György Szakkollégiuma, hogy a szakkollégiumok között fűződő baráti szálakat még szorosabbra szőjék. Az út során Gárdonyi Gergely r. ezredes, a Szent György Szakkollégium igazgatója kísérte hallgatóinkat.

A találkozó nyitányaként a szakkollégiumok rövid beszámolót tartottak egymásnak az általános működésükről, az idei féléves tevékenységeikről és az elkövetkező időszakra vonatkozó terveikről.

A megnyitót követően a hallgatók perszimulációs játékban vettek részt, melynek során a győri hallgatók a vád és a védelem képviseletében, valamint a bíró és egy tanú szerepében, míg az RTK-sok a vádlott, két tanú és egy szakértő szerepében próbálhatták ki magukat.

Ezt követően a szakkollégiumok tagjai elköltöttek egy közös ebédet az egyetem területén található Széchenyi Étteremben, melyet egy, a teljes egyetemen és a kollégiumokon átívelő campus túra követett. A túra során hallgatóink megismerkedhettek az egyetem történelmével, a Batthyány Lajos Szakkollégium múltjával, valamint betekintést nyerhettek a hallgatói élet mindennapjaiba is.

A két szakkollégium vezetése és tagsága egyöntetűen célul tűzte ki a kapcsolat megszilárdítását, melynek jegyében több közös program és projekt megalkotását, valamint közös publikációk kiadását is kilátásba helyezték.


Szöveg: Szent György Szakkollégium Kommunikációs Bizottság, Horgos Lívia, Nagy-Tóth Nikolett Ágnes

Fotó: Batthyány Lajos Szakkollégium