NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Az RTF egykori épületébe és börtönbe látogattak a pénzügyőr hallgatók

A szakmai hét keretében különleges helyszínekre is ellátogathattak az NKE RTK pénzügyőr hallgatói. Az elsőéveseknek abban az élményben lehetett részük, hogy bejárhatták az Egyetem egyik jogelődje, a Rendőrtiszti Főiskola egykori épületét. A régi RTF elhelyezkedése is különleges, hiszen a Széchenyi-hegyen található, ahova a közlekedés sem volt sokszor egyszerű. A hegy tetejére való feljutás egyik módja volt a „fogasozás”, azaz a fogaskerekű vasúton való „zötykölődés”, amit a hallgatók személyesen is megtapasztalhattak. Az épületeket végigjárva a résztvevők megérezhették a különleges atmoszférát, amit minden oda járó hallgató és oktató érezhetett. Emellett személyes élményeket, vicces történeteket is hallhattak a kísérő tanároktól, akik maguk is oda jártak évekkel ezelőtt. A kirándulás szintén egy olyan élménnyel zárult, amit sokan még nem élhettek át: gyermekvasúttal való utazás zárta a programot.

A másodéves adó- és pénzügyi nyomozó szakirányos tisztjelölteknek is érdekes élményben lehetett részük, ők egy „valódi” börtönben tehettek látogatást. A hallgatók a Budapesti Fegyház és Börtön intézetének munkájába nyerhettek betekintést. A gyakorlat egy rövid előadással vette kezdetét, amit az intézet parancsnok-helyettese tartott. Ennek keretében megismerkedhettek az intézmény történetével, működésével, felépítésével, a személyi és a fogvatartotti állományra vonatkozó statisztikai adatokkal, illetve a biztonságot és a személyi állomány jobb munkakörülményeit elősegítő új fejlesztésekkel (pl. „KIOSZK”, „safe” mobil eszköz). A hallgatók többsége először járt ilyen létesítményben, így ez mindenki számára új és ismeretlen terep volt. Már maga a beléptetés (átvilágítás, mobil leadás), az objektumban való közlekedés, a rendszer teljes zártsága is nagyon új, meglepő volt számukra. A körbevezetés az udvaron kezdődött, ahol megtekinthették a rabok által használható sétatereket. Ezt követően a zárkákba, illetve magánzárkákba vezetett az út, ahol az életkörülményekkel és a szabályok rendszerével ismerkedhettek a vendégek. A program a különösen szigorúan őrzött raboknál zárult, ahol a tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt fogvatartottakat is elhelyezték. Itt szintén megtekinthettek zárkákat, valamint a külső teret, illetve a távtárgyalásra szolgáló helyiséget is. A hallgatók megtapasztalták, hogy a háromszárnyú csillag alakú alegységnek ebben a szárnyában sokkal szigorúbb a szabályrendszer és kisebb a mozgásra szolgáló tér is. A hallgatók számára a látogatás némileg nyomasztó, de egyben nagyon izgalmas is volt. Mindenki egyetértett abban, hogy olyan élménnyel és tapasztalattal gazdagodtak a másik hivatásrend megismerése során, amelyre csak keveseknek van lehetősége.


Szöveg: Zsámbokiné Ficskovszky Ágnes és a másodéves adó- és pénzügyi nyomozó szakirányos hallgatók, Deák József

Fotó: Zsámbokiné Ficskovszky Ágnes