NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Az RTK bűnügyes hallgatói a BRFK-n konkrét területekkel, esetekkel ismerkedtek

Az NKE RTK Bűnügyi, Gazdaságvédelmi és Kiberbűnözés Elleni Tanszék által szervezett gyakorlati héten a bűnügyes hallgatók a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy-egy területének munkáját ismerhették meg.

Nyerges Béla r. alezredes, osztályvezető a BRFK Nyomozó Főosztály Rablási Osztály tevékenységét ismertette, majd bemutatta a fővárosban történt rablások nyomozását.  Gál Sándor r. alezredes, az Életvédelmi Osztály vezetője több „elhíresült” emberölés, többek között a soroksári futónő meggyilkolása miatt indult nyomozás részleteivel ismertette meg a hallgatókat.  Szikszó Sándor r. alezredes, a BRFK III. kerületi Rendőrkapitányság vezetője az általa irányított kiemelt kapitányság egységeit, azok működését, tevékenységét, valamint a Sziget Fesztivál biztosításával kapcsolatos rendőri feladatokat mutatta be.  Ficsor Karolina r. alezredes, a BRFK VII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője a bűnügyi osztály munkáját, a leggyakrabban előforduló bűncselekményeket ismertette, majd beszélt a Buli-negyedben történt jogsértésekről, a kerületi rendőrkapitányság és a BRFK más szervei által végrehajtott intézkedésekről, akciókról. Az előadások végén a hallgatók és az előadók kötetlen beszélgetést folytattak.

 

Szöveg: Németh Ágota, Deák József

Fotó: Németh Ágota