A hallgatók a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Kiképzési és Tanfolyamszervezési Főosztály Alparancsnoki Továbbképző Központjában, a csopaki objektum adottságait teljes körűen kihasználva, ellenőrzött körülmények között, a tanszék oktatói által beállított szituációk keretében gyakorolták az ideiglenes biztonsági határzár melletti gyalogos járőrszolgálatot. Emellett terepkutatást végeztek ellenőrző-átengedő ponton, gyakorolták személyek és gépjárművek, illetve „szórakozóhelyen” a külföldiek ellenőrzését, elfogását. A feladatok tervezését, szervezését és irányítását a harmadik évfolyamos hallgatók végezték, míg a gyakorlati végrehajtás feladatai az első két évfolyamra hárultak.
Az objektum lőterén részt vettek egy, a rendőrségnél rendszeresített kézilőfegyverek hatásait bemutató éleslövészeten. Itt a hallgatók láthatták a különböző kézi lőfegyverek, lőszerek eltérő vastagságú célanyagokra (fa, tégla, beton, acél, ballisztikai zselatin) kifejtett célballisztikai, valamint a becsapódás és a roncsolás hatását, egyben életre szólóan megjegyezték a rejtekhely és fedezék közti különbséget. A bemutatót követően valamennyi hallgatónak lehetősége volt a bemutatott fegyverekkel papírcéllapra lőni, ahol különösen az SZVD távcsöves puska és a HK MP5 típusú géppisztoly okozott emlékezetes perceket nekik. A fényjelzős lőszerek hatásának bemutatására a lövészet sötétedés után is folytatódott.
A hallgatók a határrendészeti szakmai tantárgyak gyakorlati vizsgáit a további foglalkozások keretében eredményesen teljesítették.
A második nap végén megtartott közös főzés és a szakmai ismereteket sem nélkülöző feladatok megoldásaként a hallgatói csapatok által prezentált bemutatók humoros perceket okoztak valamennyi résztvevőnek, egyben jelentős csapatépítő jelleggel bírtak. Az utolsó napon a továbbképző központ lehetőséget biztosított az instruktorai által vezetett mélységi ellenőrzési metodikai gyakorlati képzés megtekintésére.
Az esős-szeles idő ellenére a gyakorlat végig jó hangulatban, eredményesen és tanulságosan zajlott, ezért valamennyi résztvevő maradandó emlékekkel tért vissza Csopakról.
Szöveg: Kakócz Krisztián, Deák József
Fotó: Oláh Norbertné, Vedó Attila, Kakócz Krisztián