NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Innovatív módszerek a szaknyelvoktatásban – VII. workshop

Hetedik alkalommal rendezte meg az RTK Idegennyelvi és Szaknyelvi Lektorátusa az „Innovatív módszerek a szaknyelvoktatásban” workshopot, melynek oktatója Botos Virág, az ORH Oktatási és Tanulmányi Irodájának oktatási főreferense volt.  Az előadó, mindamellett, hogy IKT oktatásmódszertan-szakértő, a Kreatív Tanulás Program, valamint az élményalapú digitális oktatás kutatóműhelyének tagja is. Gamifikációs témakörben tartott a Lektorátus kollégáinak képzést, melynek során a „Nagyon különleges ügyosztály: Police Squad” címmel egy IKT eszközökkel támogatott szabadulószobás játékot mutatott be és vonta be arra az oktatókat.  A kooperatív játékhoz szükség volt okostelefonra is, melynek segítségével QR kódokat kellett megnyitnia a részvevőknek az Oktatási Központ különféle helyszínein: jegyzetbolt, Tanulmányi Osztály, vészkijárat, italautomata, illetve irodák. A szabadulószoba feladványa egy történeten alapult, melynek kapcsán csak annyit lehetett tudni, hogy: „különös és zavaró hangok érkeznek egy pincéből, és egy feleségnek is nyoma veszett...” A kéttagú csapatoknak feladatokat kellett megoldania azáltal, hogy az elrejtett QR kódok megtalálása és megnyitása után egyre közelebb jutottak a feladvány megfejtéséhez 1-1 tanúvallomás segítségével. A versenyszellem, a gyorsaság és a motiváció minden csapattagban megvolt, és igyekeztek a legkülönfélébb helyszíneken megtalálni a kulcsokat. A feladat mindamellett, hogy fejlesztette a kognitív, a kreatív és a kooperációs képességeket, a szaknyelvoktatás során is hatékonyan alkalmazható szabadulószobás játékot prezentált, melyet célnyelven is tudnak az oktatók a kurzusaik alatt alkalmazni. A játékot követően az előadó a Canva, a Genially, a ClassDojo, valamint a Motimore platformokat is bemutatta a Lektorátusnak. 


Szöveg: Ürmösné Simon Gabriella, Nagy-Tóth Nikolett Ágnes

Fotó: Bodó Pál