NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Ismét gyászol a Rendészettudományi Kar közössége

Augusztusban temették, a júniusban, 76 éves korában elhunyt Lakatos János ny. r. ezredest, az NKE RTK – és a jogelőd Rendőrtiszti Főiskola – adjunktusát, a honi kriminalisztikai oktatás egyik leginkább meghatározó alakját.

Lakatos János 1947-ben született Rákospalotán. Általános iskolai tanulmányait szülőhelyén végezte, majd – zongora tanszakon – zeneiskolai tanulmányokat is folytatott. Az érettségi után egy évig önkéntes rendőr volt. Sorkatonai szolgálata alatt, 1969-ben kérte felvételét a rendőrséghez, és a BRFK XV. kerületi Rendőrkapitányság állományában látott el közterületi szolgálatot, majd bűnügyi vizsgálati feladatokat.

1973-ban kezdte meg tanulmányait a Rendőrtiszti Főiskolán. 1976-ban kapott oklevelet, valamennyi államvizsgáját jeles eredménnyel teljesítette. Ezt követően visszatért korábbi munkahelyére, és rendőr hadnagyi rendfokozatban főnyomozóként, majd az operatív alosztály vezetőjeként dolgozott. 1980-tól a BRFK Bűnüldözési Osztály Életvédelmi és Rablási Alosztályán rendőr főhadnagyként, főnyomozói beosztásban emberölési, rablási ügyek, valamint rendkívüli halálesetek feldolgozásában vett részt. 1981-től a Kun Béla Zászlósképző Iskola bűnügyi tanszékének főtanára lett, elsősorban kriminalisztikát, eljárásjogot, esetenként operatív ismereteket tanított. Itt írásos tananyagok mellett oktatófilmeket is készített. 1986-ban újabb diplomát szerzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1988-tól a BM Filmstúdió helyettes vezetője, majd a BM Kiadó munkatársa. 1992-től pályázat útján elnyerte a Rendőrtiszti Főiskola Kriminalisztikai Tanszék Krimináltaktikai-Metodikai Szakcsoport tanársegédi beosztását, itt 1998-tól adjunktusként dolgozott, 2003-tól a Szakcsoport vezetője lett. 1994-ben soron kívül rendőr alezredessé, 2007-ben nyugállományú rendőr ezredessé léptették elő.

Lakatos tanár úr a Főiskolán, majd a jogutód Rendészettudományi Karon generációkat oktatott a kriminalisztika elméleti és gyakorlati ismereteire. Népszerű, elmélyült, a „kézzelfogható” ismereteket az elmélettel ötvöző, kiváló oktató volt, aki korábbi gyakorlati ismereteit az oktatómunkában eredményesen kamatoztatta. Számos oktatási anyag, jegyzet szerzője, szerkesztője volt, a tananyag- és az oktatásfejlesztés folyamatosan figyelme középpontjában állt.

Ezredes úr az oktatás és kutatás mellett a tudományos diákköri tevékenység egyik legaktívabb tagja, motorja volt. 1992 és 2010 közt folyamatosan ő vezette a Kriminalisztikai Tudományos Diákkört, 1994-től az RTF Tudományos Diákköri Tanácsának titkára, majd 2003-tól 2010-ig elnöke volt. Rendkívüli energiával, munkabírással segítette a hallgatók TDK-munkáját, szervezte az intézményi és országos TDK konferenciákat, intézte az (akkor még jórészt papíralapú) adminisztrációt, TDK könyvtárat hozott létre. Kidolgozta az RTF-en a tudományos diákköri munka ügyrendjét, ellátta az OTDT Had- és Rendészettudományi Szakmai Bizottságának elnökhelyettesi feladatait is.

2001-ben az Országos Tudományos Diákköri Tanácstól Mestertanár Aranyérmet, Fáy András Díjat, 2011-ben pedig a XXX. Jubileumi OTDK Emlékérmét kapta meg. 

Lakatos tanár úr több tudományos társaság tagja volt. Szakmai munkája és a lövészet területén elért kiváló sportteljesítménye folytán közel ötven esetben részesült elismerésben.

Lakatos János ny. r. ezredes, adjunktus úrtól 2023. augusztus 2-án vettek végső búcsút a budapesti Magyar Szentek Temploma urnatemetőjében, családja, barátai, volt kollégái és tanítványai körében. Nyugodjék békében, emlékét kegyelettel megőrizzük!


Szöveg: Szilvásy György, Kertész Anikó, Anti Csaba László, Deák József

Fotó: MABÜSZKE