NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Összmunkatársi és összoktatói tanévindító értekezlet 2023

Az NKE RTK dékánja hagyományos módon, az előző tanévet összegző és a következő feladatait kijelölő összmunkatársi értekezletre hívta össze augusztus 23-ra a Karon dolgozó oktatókat, kutatókat és az adminisztratív állományt.

A nap tanévnyitó közös fotózással kezdődött a Ludovika Főépület mögötti füves területen. Kilenc órától az Oktatási Központ Magyary előadójában elsőként Kovács Gábor r. vezérőrnagy, dékán köszöntötte az értekezletre egybegyűlteket, kifejezve reményét, hogy az igazgatási szünet alatt mindenki kellőképpen fel tudott töltődni az új tanév előtt. Ezt követően átadta a Rendészettudományi Kar munkatársai közül a belügyi, vagy rendvédelmi szerveknél alkalmazási jogviszonyban eredményes tevékenységgel töltött évek után járó jubileumi, illetve kerek évfordulósok belügyminiszteri, valamint országos rendőr-főkapitányi, bűnügyi főigazgatói, ROKK igazgatói, budapesti rendőr-főkapitányi elismeréseit. Dicséretben és jutalomban részesült 40 év után Piros Attila c. r. dandártábornok, a Rendészeti Vezetéstudományi Tanszék mesteroktatója; 25 év után Girhiny Kornél r. alezredes, a Krimináltechnikai Tanszék tanársegédje; 30 év után Lippai Zsolt Sándor r. alezredes, a Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszék tanársegédje, 25 év után Haspel Orsolya r. alezredes, az Igazgatásrendészeti és Nemzetközi Tanszék tanársegédje, 25 év után Bói László r. alezredes, a Krimináltaktikai Tanszék tanársegédje, valamint Sziva Attila r. törzszászlós, az RKNI Rendvédelmi Tagozatának kiképzője. Pintér Dorottya, a Rendészeti Vezetéstudományi Tanszék és Dékáni Hivatal főreferense, a szakterületén nyújtott kiemelkedő tevékenysége elismeréséül nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából vehetett át országos rendőr-főkapitányi jutalmat. 

Ezután Christián László r. dandártábornok, oktatási rektorhelyettes gratulált a dicséretben, jutalomban részesülteknek, majd tolmácsolta a külföldi konferencián részt vevő Deli Gergely rektor üdvözletét, folytatta a megjelentek köszöntését. A jutalomban részesülteken kívül köszöntötte Boda József ny. nb. vezérőrnagyot, a Fenntartói Tanács belügyminisztériumi képviselőjét, nyáron betöltött 70. születésnapja alkalmából, valamint megköszönte a kari munkatársak éves munkáját, és a Főépület előtt sikeresen megrendezett tisztavatást. Röviden ismertette az egyetem vezetésének személyi változásait. Szólt a következő tanév főbb kihívásairól, a szükségessé vált képzési reform feladatairól. Mindezek tömör lényege: hatékony, eredményes oktatás, nemzetköziesítés. Az egyetem előtt álló egyik legfontosabb teendőként határozta meg a képzési reformot, majd részletezte annak elemeit.

Őt követték az RTK dékánhelyetteseinek rövid előadásai szakterületeik aktualitásairól. Hautzinger Zoltán r. ezredes, oktatási dékánhelyettes elsőként gratulált Gyertyás Róza RTK hallgató legutóbb szerzett érmeihez, és bejelentette, hogy Gulyás Michelle r. hadnagy júliustól, egy élsportolótársa pedig szeptembertől a Kar állományába tartozik, valamint a részvevők figyelmét ismét ráirányította oktatási rektorhelyettes úr által a képzés reformjával kapcsolatban elmondott feladatokra, illetve szólt rektor úrtól a Szent László Kápolna galériájában a Rendészeti múzeum létesítésére kapott lehetőségről. Mészáros Bence r. ezredes, nemzetközi és tudományos dékánhelyettes egyebek mellett elmondta, hogy sikerrel zárult az előző tanév külföldi Erasmus-os hallgatóinak kurzusa, mint ahogy az RTK hallgatóié is. Az oktatói mobilitásra jelentkezők figyelmét felhívta, hogy egyelőre nincs kiutazásukra pénzügyi fedezet, és csak ennek megérkezése után kezdjék szervezni az útjukat. Kiemelte az MTMT pontos vezetésének, frissítésének szükségességét is. Az új szervezeti elemként létrehozott általános és fejlesztési dékánhelyettes, Balla József r. ezredes bemutatta eddigi tevékenységét, felvázolta céljaikat.

Az összmunkatársi értekezleten Kovács Gábor r. vezérőrnagy dékáni összefoglalója következett, amelyben ismertette a kari állomány személyi változásait, az elvégzett munkát, megköszönte a munkatársak tevékenységét, és kijelölte a következő tanév főbb teendőit. Ezek végrehajtásának változatlan fő szempontjai a szakmaiság, a minőségi, hatékony és a közösség érdekében végzett munka. Végezetül Farkas Johanna docens asszony ismertette a CEEPUS projekt lehetőségeit.

Másnap az összoktatói értekezleten Kiss Attila r. vezérőrnagy, a Belügyminisztérium Rendészeti Államtitkárság Rendészeti Államtitkári Kabinet kabinetfőnöke tájékoztatta a megjelenteket a BM irányítása alatt álló szervezetek eddig végzett tevékenységéről, aktuális feladatairól. Őt követően Kovács László dandártábornok, megbízott oktatási rektorhelyettes és Demeter Márton tudománystratégiai osztályvezető, valamint Sütő Péter, az Egyetemi Könyvtár Digitalizálási és Tartalomszolgáltatási Osztály vezetője szólt az egyetemi tudományos előmeneteli követelmények teljesítéséről és a könyvtár kutatásokat segítő lehetőségeiről. A továbbiakban Solymosi Krisztina r. alezredes beszélt az ORFK tréningek szerevezéséről, ezek szerepéről a rendészeti képzésben. Paplogó Edit irodavezető és Verhóczki János r. ezredes, tanulmányi osztályvezető foglalta össze az egyetemi Tanulmányi- és Vizsgaszabályzat változásait. A kijelölt szaktanszékek közül Váljok László r. alezredes a Határrendészeti Tanszék, Szendrei Ferenc r. ezredes a Bűnügyi, Gazdaságvédelmi és Kiberbűnözés Elleni Tanszék, Ambrusz József c. tű. ezredes pedig a Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék jó gyakorlatát mutatták be. A plenáris értekezlet zárásaként Horgos Lívia adjunktus a BRDSZ kari szakszervezeti tevékenységét ismertette.

Ezt követően különféle helyszíneken zajlottak a választható, ötvenperces oktatói felkészítések, például Suba László pénzügyőr alezredes és Molnár Katalin egyetemi docens közösen irányított beszélgetésében: A tanár-diák közötti megszólításmódok sajátosságairól a rendészeti felsőoktatásban. A közös beszélgetés fontos megállapításainak egyike, hogy az oktatás különféle helyzeteiben mindig tisztázzuk a megszólítást a hallgatókkal, kollégákkal, ne hagyjunk bizonytalan helyzetet, mert ezzel sok kellemetlen szituációtól megkímélhetjük magunkat. A kooperatív munkán alapuló oktatási módszereiket, azok más területeken is használható lehetőségeit Dobák Imre nb. ezredes és Rémai Dániel József r. őrnagy mutatták be érdekes prezentációkkal, majd pedig a részvevőket öt fős csoportokra osztva mindenki a gyakorlatban kreatívan alkalmazhatta is a látottakat, hallottakat.


Szöveg: Deák József

Fotó: Bodó Pál