Az NKE RTK harmadéves igazgatásrendészeti rendőr hallgatói a szakmai gyakorlati hét keretében látogatást tettek a Nemzeti Szakértői és Kutató Központban. A látogatás megszervezésében és a csoport kalauzolásában Makra Zsófia szakügyintéző, az NSZKK Titkársági Osztály munkatársa segített.
Hallgatóink és az őket kísérő tanárok először egy rövid tájékoztatást kaptak a központ felépítéséről, tevékenységéről. Ezt követően az igazgatásrendészeti szakterülethez kötődő vizsgálatok egyik fontos területének szakértője, Csatlós Rebeka igazságügyi vegyészszakértő, okleveles vegyészmérnök, az NSZKK Véralkohol és Tűzvizsgálati Osztályán folyó véralkohol vizsgálatok elméleti alapjait, majd gyakorlati fogásait mutatta be. Az előadás a mintavétel során leggyakrabban elkövetett hibáktól, a mintaszerű kirendelő határozaton át, a szakvélemény felépítéséig szinte mindenre kiterjedt. Ezután a véralkohol laboratóriumot tekintették meg a hallgatók, ahol a mintakezelési- és előkészítési eljárást, illetve magát a műszeres mérés folyamatát is megismerhették.
A látogatás második felében az NSZKK Műszaki Szakértői Intézet Közlekedési Szakértői Osztály munkatársa, Szőke Zoltán közlekedési szakértő tartott előadást a közlekedési balesetek szakértői vizsgálatáról. A jövő szabálysértési előadói betekintést nyertek a közlekedési szakértők munkamódszereibe. Megismerték, hogyan lehet felhasználni a drónok által készített felvételeket, mit lehet vizsgálni egy kiégéssel megsemmisült járművön, hogyan segíthetik a munkát a fedélzeti adatrögzítők, van-e lehetőség a kicsiszolt alvázszámú jármű azonosítására.
Számtalan kérdés merült fel, amelyeket a központ munkatársai maradéktalanul megválaszoltak.
Köszönet ezúton is a színvonalas előadásokért, bemutatókért és a szervezésért!
Szöveg: Skorka Tamás, Buzás Gábor, Nagy-Tóth Nikolett Ágnes
Fotó: Makra Zsófia