NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Drónelhárító workshop RTK-francia közös szervezésben

Az MC2 Technologies fejlesztéseit fókuszba állító eseményen a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek, valamint a Magyar Honvédség különböző szervezeti egységei mellett a Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium delegált szakértői, továbbá a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Széchenyi István Egyetem kutatói, oktatói képviseltették magukat.

Az eseményt az RTK fejlesztési területének képviseletében Erdős Ákos nyitotta meg, aki szerint a széleskörű szakmai érdeklődés mindenképp előremutató a drónelhárítás témáját érintő jövőbeni kutatási tervekre vonatkozólag.

A Budapesti Francia Nagykövetségtől Pierre Alexandre Gelas belügyi attasé köszöntötte a résztvevőket, majd az online szakmai fórum célkitűzései kapcsán kiemelte, hogy az a szakmai kapcsolatépítést, illetve a jövőbeni együttműködés megalapozását szolgálja.

A rendezvény további részében Camille Gaquiere, a francia MC2 Technologies képviselője mutatta be a vállalat szakmai portfólióját, ezen belül kiemelten a drónelhárításhoz kapcsolódó kutatási, fejlesztési irányokat, technológiákat. A szakmai workshop második részében a jelenlévő szakértők, kutatók számára lehetőség nyílt szakmai kérdéseiket feltételére is.

A rendezvény folytatásaként az RTK és a Francia Nagykövetség Belügyi Osztálya a közeljövőben egyebek közt technikai tesztek szervezését, lebonyolítását tervezi.


Szöveg: Erdős Ákos, Horánszki Andrea, Deák József

Kép: Erdős Ákos