„A börtönökben nem embereket őrzünk, hanem sorsokat” – hangzott el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Kara (RTK), a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Állam és Jogtudományi Kara (ÁJK), valamint a Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsa által szervezett Vallás és reintegráció című konferencián a Ludovika Főépület Széchenyi Díszteremben november 22-én. Az eseményt a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében rendezték meg, moderátora Tihanyi Miklós r. alezredes, az NKE RTK Közbiztonsági Tanszékének egyetemi docense volt.
„A közvetített vallási tanítások legfőbb üzenete a fogvatartottak felé az, hogy számukra is van bocsánat, számukra is van újrakezdés. A keresztény börtönmodell jelmondata: a bűn az bűn, de a bűnös ember is ember” – hangsúlyozta Christián László r. dandártábornok köszöntőjében. Az NKE oktatási rektorhelyettese elmondta: ez a börtönmodell abból indul ki, hogy bár nevezzük nevén a bűnt, szembesítsük vele az elkövetőt, de őt magát embernek, emberként kezeljük úgy, ahogy Isten megteremtette. Hiszen Isten előtt nincs különbség fogvatartottak és szabad állampolgárok között, még akkor sem, ha rácsok választják el őket egymástól. Ezáltal a fogvatartott is jobban megtalálja helyét a világban, és felismerheti, felelősséggel tartozik mások felé is. „Joggal hihetjük, hogy Isten képes a lelkeket formálni” – tette hozzá Christián László.
„A bűnelkövető segítése, támogatása a társadalom érdeke is” – emelte ki Domokos Andrea, a KRE ÁJK dékánhelyettese, aki a kriminálpedagógia és a reintegráció kiemelkedő alakjai közül Ruzsonyi Pétert bv. dandártábornokot, az RTK egykori dékánját is idézte. „A reintegráció olyan ernyőfogalom, amely tartalmában – a különböző szakterületek tevékenységkörének megfelelően – jelentős különbségeket jelenít meg, ugyanakkor lényegi jellemzője, a kiszorult vagy marginalizálódott egyén közösségbe történő visszakerülésének elősegítése, minden esetben dominánsan érvényesül”. Domokos Andrea rámutatott: a büntetőjog a humanitás elvét is magába foglalja, ezért beszélhetünk humánus bűntetőjogról.
Az esemény további előadásiról bővebben az NKE tudományos portálján, a ludovika.hu cikkében olvashatnak.
Szöveg: Páhy Anna
Fotó: Szilágyi Dénes