A gyakorlati héten került sor az Igazgatásrendészeti Tudományos Diákkör ülésére. A rendezvényen az igazgatásrendészeti rendőr szakirányon tanuló hallgatók, oktatóik és a meghívott előadók vettek részt.
Skorka Tamás r. alezredes, a diákkör elnöke értékelte az elmúlt időszakban készült tudományos diákköri dolgozatokat, majd Szabó Dávid, az egyik dolgozat szerzője osztotta meg tapasztalatait a jelenlévőkkel. Dávid beszélt a témaválasztás jelentőségéről, a kérdőíves kutatás nehézségeiről, és hangsúlyozta, hogy nem elég jó dolgozatot írni, hanem meg kell győzni erről a bírálókat és a hallgatóságot is.
Ezt követően Vörös Jenő r. alezredes, a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztály vezetője tartott előadást az igazgatásrendészeti szakterület mindennapjairól. Különösen érdekes volt hallgatóink számára az egyes szervek leterheltségének összevetése, vagy a kapitányság illetékességi területén található büntetés-végrehajtási intézet által hozott szabálysértési ügyek sokszínűsége, illetve a bemutatásra hozott tárgyi bizonyítási eszközök garmadája.
Több kapitányságon az igazgatásrendészeti osztályok folytatják le a közúti közlekedéssel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárásokat. Ezért került meghívásra a szakterület neves képviselőjeként Marics Péter r. alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály Közlekedésrendészeti Fejlesztési Osztály vezetője, aki főként a VÉDA rendszer működéséről, alkalmazási lehetőségeiről, a baleset-megelőzésben betöltött kiemelt jelentőségéről tartott színvonalas előadást hallgatóink számára.
Az Igazgatásrendészeti Tudományos Diákkör továbbra is fontos feladatának tartja, hogy tagjai számára ötleteket adjon a témaválasztáshoz és segítséget a TDK dolgozatok megírásához. Ehhez próbálnak megfelelő szakembereket felkérni előadás tartására, illetve olyan tevékenységeket bemutatni, amelyek kutatásra inspirálják a hallgatókat, és elindítják a tudományos dolgozat megírásának rögös útján.
Szöveg: Skorka Tamás, Buzás Gábor, Nagy-Tóth Nikolett Ágnes
Fotó: Skorka Tamás