NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Szakmai látogatáson vettek részt a Szent György Szakkollégium hallgatói

A Szent György Szakkollégium Kiber Szakmai Műhely, az RTK Bűnügyi, Gazdaságvédelmi és Kiberbűnözés Elleni Tanszék és Kovács Zoltán, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója jóvoltából a Szakkollégium hallgatóinak és a hallgatókat kísérő Gyaraki Réka r. őrnagynak és Simon Béla r. alezredesnek lehetőségük nyílt látogatást tenni a Nemzeti Infokommunikációs Zrt. Security Operations Centerében (SOC). A hallgatók a SOC munkatársai által adott tartalmas előadások során megtudhatták, mivel foglalkozik pontosan a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.), hogyan járulnak hozzá Magyarország kiberstratégiai felkészültségéhez, és melyek azok a kibertámadások, melyekkel leggyakrabban találkoznak munkájuk során.

A látogatás remek hangulatban telt és érdeklődésüket kifejezendő, a Szakkollégium hallgatói számos kiberbiztonsággal kapcsolatos kérdést tettek fel az előadóknak, akik mindegyikre készségesen válaszoltak. A Szent György Szakkollégium Kiber Szakmai Műhely vezetése és a hallgatók kijelentették, örömmel tennének még hasonló látogatásokat a NISZ Zrt.-nél, és akár rövidebb időtartamú szakmai gyakorlatot is szívesen töltenének a területen.


Szöveg: Zsilák Balázs Zoltán, Horgos Lívia, Nagy-Tóth Nikolett Ágnes

Fotó: Zsilák Balázs Zoltán